Silvia Avallone: Acél - avagy életképek a Sztálingrád utcai lakótelepről

"A júniusi perzselő napfényben a tenger és a lakótelepi házfalak úgy hatottak, mint az egymásra csaholó élet és halál. Minden hiába; annak, aki nem itt lakik, hanem kívülállóként szemléli, a Sztálingrád utca siralmas látvány. Mi több: maga a nyomorúság."

      Egy olasz kisváros, Piombino lepusztult lakótelepén járunk, a Sztálingrád utcában, ahol minden munkaképes férfi a folyamatosan lüktető, izzó acélgyárban dolgozik, a nők pedig harmincéves korukra a házimunkától megviselt, idős asszonyokká válnak, s ahol a fiatalok a drogmámorba menekülnek a mindennapok nyomorúsága elől. Itt él a két szívbéli barátnő, Anna és Francesca, a szőke és a barna, az álmodozó és a ragaszkodó, akik bár nagyon különböznek egymástól, mégis elválaszthatatlan barátnők. Összeköti őket a Sztálingrád utca, a piszkos tenger és a vágy, hogy egyszer majd eljussanak Elbára, álmaik szigetére, mely csak egy köpésre van a lakóteleptől, mégis elérhetetlen(nek tűnik) a lányok számára, és a nyomorúságos városka többi lakója számára is. Összeköti őket szépségük, mely 13 évesek lévén, éppen kibontakozóban van, és a városka egyetlen hímnemű lakóját sem hagyja hidegen (még Francesca édesapját sem...). És összeköti őket a sors, a problémák, melyeket mindketten átélnek. Az iszákos apa, akinek folyton eljár a keze, az apa, aki rendes munka helyett piszkos ügyletekkel keresi a kenyerét, s hónapokra eltűnik otthonából, és a mindezt csendben, szenvedések közepette tűrő anyák.

Az acélmű

      De legalább ők ott vannak egymásnak, a szívbéli barátnők, akik gyermekkoruk óta sülve-főve együtt vannak. A felnőtté válás közeledtével azonban ez a barátság is kezd megváltozni. Míg Francesca csak arra vágyik, hogy Annával töltse minden idejét, és nem is igazán vágyik el még Elba szigetére sem, addig Anna nagyra törő terveket szövöget a jövőről, hogy egyszer elhagyja majd a városkát, Milánóba, Rómába költözik, jogász, ügyvéd lesz belőle. Így alakul, hogy a középiskolát már máshol kezdik el, Francesca szakközépbe, míg Anna gimnáziumba készül, s ez már előjele egy komolyabb változásnak, amely igen csak próbára teszi barátságukat. 

"Biztos vagy benne, hogy több vagy, több, minden nappal. Ez a dolgok rendje. Ehelyett kiderül, hogy kevesebb, kevesebb, minden nappal kevesebb."

     A lányokéval párhuzamosan számos más sorsot is megismerhetünk. Így találkozunk Lisával is, a nyomival, aki látszólag még Annáéknál is nyomorúságosabb életet él. Nővére, Donata halálos beteg, rajta kívül Lisának egyetlen barátja sincs, s mindezek tetejében még ronda és kövér is. Anna és Francesca életét tökéletesnek látja, irigyli őket, egészen addig, amíg jobban bele nem lát a két lány mindennapjaiba. Kicsit egyébként a patkány és a falábú házmesterkislány jutott eszembe Örkénytől (fel is töltöttem a blogba külön bejegyzésként az ötpercest).... Minden relatív... Vagy ott van Christiano, a gyermekapa, aki még maga sem felnőtt, mégis gyereke született, s nem bír megbirkózni ekkora felelősségel, nem tud felnőni a feladathoz. Vagy Alessio, Anna bátyja, aki a többi helyi fiatalhoz hasonlóan a gyárban és a helyi diszkókban tengeti mindennapjait, szinte folyamatos drogmámorban, miközben évekkel ezelőtt elveszített kedvese után sóvárog. Elena után, aki Annához hasonlóan arról álmodott, hogy kitör a kisváros nyomorából és ezt meg is tette.

A lakótelep

      Ahogy haladunk előre a történetben, egyre nő a feszültség, egyre inkább ránk nehezedik valami mélységes mély hiány, keserűség, amely a regény végi tetőpontban csúcsosodik ki. Vajon képes e két tinédzserlány barátsága átélni a felnőtté válással járó változásokat, a családi gondokat, mindezt a Sztálingrád utca reménytelen lakótömbjei között? 

       Ami az írónő stílusát illeti, kicsit nehéz volt hozzászoknom. Sok a félbetört mondat (ahogyan sok a félbetört élet Piombinóban is). Gyakran mondatonként váltunk nézőpontot, így - bár sokszor nehéz követni, éppen kiről is van szó - mindenki lelkébe beleláthatunk. De ez a töredezettség tökéletesen illik a regény hangulatához, csak fokozza annak hatását.

A vágyálom: Elba szigete

      Ami engem illet, teljesen magával ragadott a regény, beszippantott ez a keserű világ, amelyben két gyermeklány mégis képes meglátni a szépségeket, képes remélni. Egyértelműen 10-ből 10-es a könyv. 

Felirat hozzáadása