Mindenkinek van egy Katalin utcája

"Akkor már azt is tudták, hogy holtak és élők közt csak kvalitatív a különbség, nem sokat számít, és azt is, hogy minden embernek csak egy olyan valaki jut az életben, akinek a nevét elkiálthatja a halál pillanatában."

      Szabó Magda Katalin utca című regényében három, egymáshoz közel álló család életét, sorsát ismerhetjük meg, akik a Katalin utca lakói lévén szomszédok, és akik között az évek folyamán szoros szálak szövődnek, saját kis közösséggé kovácsolódnak, s együtt vészelik át a viharos 20. századot, mely fokozatosan elszakítja őket egymástól s amelynek következtében magát a Katalin utcai otthont is elveszítik. A kis közösség egymásnak megmaradt tagjai azonban igyekeznek összetartani, s egymásban próbálják újra meglelni az elveszett Katalin utcai otthont és a vele együtt elveszített boldogságot. Az idő kerekét azonban nem lehet visszaforgatni...
     A regény elején a jelenben vagyunk, megismerjük a már egy lakásban összezsúfolódott családokat. Eleinte nem is tudjuk/értjük ki kicsoda, én is őszintén szólva csak kapkodtam a fejem, miről is van szó pontosan. A következő fejezetekben aztán visszaugrunk a múltba és szépen lassan kibomlik a cselekmény, helyükre kerülnek a kirakós darabjai, s megismerve a szereplők sorsát, életét idővel megértjük miért is olyanok a jelenben, amilyenek. A fejezetekben váltakozó szemszögekkel találkozunk, így minden szereplő bőrébe belebújhatunk, megismerhetjük érzéseit, gondolatait, indokait. Ez és maga a tény, hogy a jelent bemutatva ugrunk vissza a múltba és ismerjük meg mindennek a miértjét, remek húzás az írónő részéről. Élvezetes mindemellett mélyen elgondolkodtató és egyben elszomorító volt számomra ez az utazás, az utazás vissza a szereplők múltjába.
      A regénybe belekerül egy természetfeletti szál is, amely elsőre nekem kicsit furcsa volt, Szabó Magdánál nem nagyon találkoztam eddig ilyesmivel, legalábbis az általam elolvasott könyveiben nem. Egy elhunyt szereplő is megjelenik ugyanis a regény elbeszélői között, mint egy szellem, aki szabadon járhat-kelhet térben és időben, aki mindent lát és hall, s aki ha akar, testet is ölthet, megmutatkozhat az emberek előtt. Érdekes volt megismerni azt, hogyan látja, hogyan képzeli el Szabó Magda a halál utáni életet.
       A Katalin utcát olvasva megismerhetjük, átélhetjük a 20. század történelmi eseményeit a három család, azaz a kisemberek szemszögéből. Az 1940-es években a zsidó származású Held család sem kerülheti el sorsát, ahogyan az ezredesnek is hadba kell vonulnia. A háború utáni években aztán jön a kényszermunka, az elnyomás, a disszidálás, majd a rehabilitáció és a kitüntetések. A Katalin utca egykori lakóit messzire veti egymástól a sors, s megpróbálnak a múltat feledve új életet kezdeni, de ahogyan a molyokat az éjszakában égő lámpás fénye, úgy vonzza őket is egymáshoz a közös múlt, a közösen átélt kedves és fájó emlékek, a Katalin utca emléke. Azt remélik, egymásban újra fellelhetik mindazt, ami elveszett, ehelyett azonban csak a közös emlékezés, a keserédes nosztalgia marad nekik.
     Ahogy az írónő is írja az előszóban, mindenkinek van egy Katalin utcája, egy életszakasz, egy időszak, amelyet sokszor felidéz magában, s ahova bármikor szívesen visszatérne. Nem tagadom, nekem is van ilyen. Fontos azonban, hogy ne ragadjunk meg a múltban, tudjunk elszakadni, továbblépni, s a jelenben is tudjunk találni örömet, boldogságot.
     A Katalin utca az írónő egyik remeke, nekem is a kedvenc Szabó Magda regényeim közé került. A könyvet megszólaltató Ráczkevei Anna pedig csak hozzátesz érzelmes, kifejező felolvasásával. 10-ből 10-es a regény.

A könyv ismertetője a Molyon

A Tanú

"- Ez mi?

- Narancs - feleli Pelikán, és Virág elvtársra pillant, hogy az ő helyeslő tekintetéből merítsen erőt. - Az új magyar narancs - folytatja egyre büszkébben. - Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk."

     A könyvkölcsönzős barátnőm polcán láttam meg ezt a kis könyvecskét. Nem is tudtam, hogy A Tanú könyv formában is létezik. Tudtam, hogy ez kell nekem, hiszen imádom a szatirikus, groteszk, a társadalom, egy eszme stb. elé torz tükröt tartó történeteket. 2 nap alatt el is fogyasztottam a könyvecskét, mondjuk ez rövidségéből adódóan, nem is meglepő. Na meg persze olvastatta magát. :-)

A Szocialista Szellem Vasútja

      A Tanú című könyv tulajdonképpen egy az egyben a film, csak papírra vetve. Szegény Pelikán elvtárs csetlését-botlását követhetjük végig, akiből a hatalom mindenáron valakit akar csinálni, hogy aztán egyszer kérhessenek majd tőle valamit, pedig szegény Pelikán ideológiailag nem is elég képzett mindehhez, ráadásul csak arra vágyik, hogy visszamehessen őrizni a gátat az ő Dunáján.

A kicsit sárgább, kicsit savanyúbb magyar narancs

     Ami furcsa volt, hogy a könyvben kicsit túl gyorsan peregtek az események. Ha néha-néha ellankadt a figyelmem és nem fogtam fel egy-egy mondatot, azon kaptam magam, hogy már nem is értem hol vagyunk és miről van szó. :-) Szóval kicsit tömény a dolog. Mindemellett igen szórakoztató, és nem utolsó sorban elgondolkodtató is...

       10-ből 8 pontot adnék rá, de csak a tömörsége miatt. Amúgy jó kis egydélutános kikapcsolódás. :-)

A könyv ismertetője a Molyon

The storyteller

      

"But this isn’t true. Inside each of us is a monster; inside each of us is a saint. The real question is which one we nurture the most, which one will smite the other."

    Bár a könyvet már elég régen olvastam, a jegyzeteimet átfutva és a neten a témába vágó képek után kutatva pillanatok alatt visszasüllyedtem a regény szívszorító, fájdalmas, rémisztő világába... Jodi Picoult ugyanis The storyteller című könyvében az 1930-as, 40-es évek Lengyelországába, azon belül is az egyik legborzalmasabb helyre, az auschwitzi koncentrációs táborba kalauzol minket az idős, lengyel-zsidó, Minka révén.

      Sage egy zsidó származású lány, aki már Amerikában született s ott is nőtt fel, s nem is igen gyakorolja örökölt vallását. Egyetlen élő közeli hozzátartozója a nővérein kívül (akikkel anyjuk halála óta nem igen tartja a kapcsolatot) nagyanyja, Minka, a koncentrációs tábort túlélt idős asszony, aki a borzalmak elől Amerikába menekült, s ott alapított családot, s a könyv jelenében békés, nyugdíjas napjait éli. Bár Sage őt sem látogatja meg túl gyakran. Egészen addig, amíg egy furcsa véletlen révén az önsegítő csoportban (ahová azért jár, hogy segítséget kapjon anyja elvesztésének feldolgozásához) meg nem ismerkedik Josef Weber-rel, a városban élő, köztiszteletnek örvendő, nyugalmazott német tanárral, aki rövid barátkozás után bevallja Sage-nek, hogy ő valójában egy egykori SS tiszt, aki Amerikába menekült az igazságszolgáltatás elől. És ha ez még nem lenne elég, arra kéri a lányt, hogy vessen véget az életének s ezzel a lelkifurdalásnak is, amellyel már évtizedek óta együtt él. 

      Sage-t teljesen megdöbbenti az öregúr vallomása, hát még a kérése... Nem tudja mit tegyen, végül dühében és elkeseredésében felkeresi a hatóságokat, így kerül a képbe Leo Stein, a szintén zsidó származású férfi, akinek munkája az, hogy felkutasson és több évtizedes bujkálás után az igazságszolgáltatás kezére adja az egykori háborús bűnösöket. Megkezdődik a "nyomozás" és hamar kiderül, hogy mindehhez szükség lehet Sage nagyanyjának, Minka-nak a segítségére is. Na és ekkor kezdődött el számomra a könyv legérdekfeszítőbb, leginkább magával ragadó és legszívfacsaróbb része: Minka története..... Az elbeszélésből megismerhetjük egy zsidó gyermeklány és családjának életét, szenvedéseit az 1930-as, 40-es évek Lengyelországában. Ahogyan a vidám gondtalan gyermekkort lassacskán megmérgezi a történelem, a politika, az eszmék, a háború. Ahogyan egyre nyomorúságosabb körülmények közé kényszerül a család, s aztán ahogyan a családtagok egyik napról a másikra eltűnnek... És aztán a koncentrációs tábor borzalmai... Bár a téma eléggé elcsépeltnek tűnhet, Picoult valahogy képes - nekem legalábbis - úgy lefesteni ezeket az eseményeket, hogy olvasás közben végig gombócot érzek a torkomban és minden percben arra gondolok, hogy de szerencsés vagyok, hogy ez nem velem történik, és hogy hogyan képes egy ember ennyi borzalmat túlélni....

"I had seen dozens of people shot in front of me, to the point where it was hardly shocking anymore. The ones who were shot in the chest, they dropped like stones, cleanly. The ones who were shot in the head left behind a mess, runnels of gray matter and foamy pink tissue, and now it was on my boot, caught in the treads, and I wondered what part of her mind that was—the power of language? Of movement? The memory of her first kiss or her favorite pet or the day she moved to the ghetto?"

      A történetet azt teszi továbbá érdekessé, hogy ezúttal megismerhetjük az érem másik oldalát is, azaz meghallgathatjuk a történteket egy egykori SS katona szemszögéből is. Josef is elmeséli ugyanis Sage-nek az életét. Azt, hogy hogyan nevelték beléjük már gyemrekkorukban, Hitlerjugend-ként, hogy a zsidók kiirtandó gyomok csupán, s hogy mindeközben Josef végig arra gondolt, hogy szerinte a gyomok között is akadnak igazán szépek is.... Tanúi lehetünk annak, mivé tehet egy embert a történelem, a háború... 

"Can you blame the creationist who doesn’t believe in evolution, if he has been fed that alleged truth his whole life, and swallowed it hook, line, and sinker?"

"You think never. You think, not I. But at any given moment, we are capable of doing what we least expect. I always knew what I was doing, and to whom I was doing it. I knew, very well. Because in those terrible, wonderful moments, I was the person everyone wanted to be."

      Ahogy Josef mesél, egyre inkább az a benyomása támad az olvasónak, hogy a német katonák is áldozatok voltak, a körülmények áldozatai, csak éppen a fegyver másik oldalán. Félreértés ne essék, itt nem az eszmét valló tisztekre, hanem a kiskatonákra gondolok, akik csak eszközként szolgáltak ebben a borzalomban...

      A regény egyes fejezetei között afféle betétként egy önálló kis történet bontakozik ki egy lányról és egy szörnyről, akik között különös kapcsolat szövődik. A történet maga, a fikció a fikcióban (amely egyébként Minka gyermekkorában írt "könyve") tulajdonképpen a fő szál allegóriája. Picoult ezt a könyvben, számomra kicsit túl szájbarágósan ki is mondja.

"I was not stupid. I knew that what the Hauptscharführer saw in my book was not simply entertainment but an allegory, a way to understand the complicated relationship between himself and his brother, between his past and his present, his conscience and his actions. If one brother was a monster, did it follow that the other had to be one, too."

    Ami még nagyon tetszett nekem a könyvben:

• Minka maga hozza szóba, hogy ez a borzalom nem csak a zsidókkal, hanem sok más néppel is megesett:

"You would think bearing witness to something like this would make a difference, and yet this isn’t so. In the newspapers I have read about history repeating itself in Cambodia. Rwanda. Sudan."

• Ahogyan Minka elalvás előtt mormolja a halott zsidók személyes tárgyai közül kicsempészett képeken szereplő alakok neveit (Arya jutott eszembe a Trónok harcából, ahogyan a megölendő emberek neveit sorolja mint aféle mantrát)
• Tetszett ahogyan összeért a főszál és Minka meséje.
• A csavar a könyv végén... Na az ütött nálam...

      És ami nem tetszett (ebből kevesebb van):

• A túlságosan egyértelmű, béna szerelmi szál... Annyira kiszámítható volt... Amikor ezeket a részeket olvastam, alig vártam, hogy véget érjenek...
• A történeten belüli történet sem kötött le igazán. Alig vártam, hogy folytatódjon Minka története. Még jó, hogy ezek csak 1-1 oldal hosszúságúra nyúltak.

      A The storyteller egy megható könyv, amely olyan komoly kérdéseket boncolgat, mint a gyász, a veszteség kezelése, hogyan változtatja meg, töri meg a történelem, a politika, a háború az embert, és hogyan tud mégis még a legborzalmasabb körülmények között ember maradni. S végül, de nem utolsó sorban, hogy mit jelent valójában a megbocsátás...

"But forgiving isn’t something you do for someone else. It’s something you do for yourself. It’s saying, You’re not important enough to have a stranglehold on me. It’s saying, You don’t get to trap me in the past. I am worthy of a future."

      Az én értékelésemben a könyv 10-ből 9-es. Számomra Picoult még ebből az elcsépeltnek tűnő témából is olyan valamit tudott kihozni, amely mélyen megérintett, többször meg is ríkatott és persze mélyen elgondolkodtatott.

A könyv ismertetője Molyon

Antikvárkodás a Völgyben

      

      Egy kedves barátnőmmel a hétvégén ellátogattunk a közeli Művészetek Völgyébe (Igaz, idén már véget ért, vasárnap volt az utolsó nap, de mindenkinek csak ajánlani tudom, mert egészen remek, színes, és nem utolsósorban kulturális program ez - infó ezen a linken, ha valakinek esetleg felkeltettem az érdeklődését :-). És lévén, hogy barátnőm is van akkora könyvmániás, mint én, amint megláttuk az udvarokra kitelepített könyvesszekrényekre felhalmozott házikönyvtárak eladásra szánt köteteit, nem tudtunk ellenállni a kísértésnek...

       

   

       Így lett az enyém mindössze 500, AZAZ 500 Ft-ért Dan Brown A Da Vinci-kódja. Igen, 500 Ft! :-) Annyi a hibája a kötetnek, hogy a gerince mentén belül kissé el van szakadva. De más gond nincs vele (direkt belelapoztam, hogy nem hiányoznak e belőle oldalak vagy ilyesmi). Szert tettem emellett 300 Ft-ért egy Maigret kötetre is (Maigret és a gyilkos). Pupillánál olvastam először erről a sorozatról, és csak jókat, így éltem az alkalommal, hogy ilyen olcsón befektessek egy kötetbe, hátha én is megszeretem majd Simenon krimijeit.

      U.i.: A képek a kapolcsi kiruccanáson készülte, illetve a kép Bagolykával már itthon. Talán valamennyire visszaadják a Völgy hangulatát. :-)

Venus kezében

      Már régen olvastam történelmi regényt. Anno még a Tudorok nyerte el nagyon a tetszésem a sok intrikával és cselszövéssel. Illetve ott van az Imprimatur, amit még nem sikerült befejeznem, de nem adtam fel.:-) Az a könyv is tetszett, csak akkor valahogy nem voltam olyan hangulatban. Most azonban - ugyanazon barátnőm révén egyébként, akitől az Imprimaturt is kaptam - egy újabb történelmi regény, pontosabban szólva egy történelmi krimi került hozzám: Steven Saylor Venus kezében című regénye. A könyv borítóján és belső fedlapján található kritikusi gondolatok, (a borító is nagyon szépre sikerült egyébként) valamint maga a történet hátterét adó ókori Róma voltak azok, melyek meghozták a kedvem ehhez a könyvhöz. A Spartacus című sorozatot is azért szerettem meg, mert tele volt az ókori Rómára jellemző, politikai és szerelmi érdekek által vezérelt intrikákkal. Na ezt ebben a könyvben is megkaptam.

        A történet főhőse Gordianus, egy Rómában élő nyomozó, akihez egy este, egy eunuchhal karöltve bekopogtat egy régi tanítója, akit még Egyiptomban ismert meg, a filozófus Dio. A férfi elmondja, hogy Egyiptom követeként érkezett Itáliába, de élete veszélyben van, ezért arra kéri Gordianust, segítsen neki életben maradni. Főhősünk azonban egy közelgő utazás miatt (másnap indul meglátogatni a Caesar seregében szolgáló fiát), visszautasítja Dio kérését. Mire aztán visszatér útjáról, már csak Dio halálhíréről értesül. Ezzel megkezdődik a nyomozás, melyre Gordianus eleinte nem szívesen vállalkozik, de végül kötelességtudata (meg akarja találni elhunyt tanítója gyilkosát) felülkerekedik, és nagy erőkkel veti bele magát a kutatásba, mely számos fordulatot tartogat, de a legnagyobb - és egyben kettős - meglepetés a könyv végén éri az olvasót. 

      A könyv számomra kicsit nehézkesen indult be, de ahogy megkezdődött maga a nyomozás, csak úgy peregtek a lapok egészen a könyv végéig. A regény engem leginkább Leslie L. Lawrence krimijeire emlékeztetett, azzal a különbséggel, hogy itt nem egy egzotikus és rejtélyes világ, hanem az intrikákkal, cselszövésekkel és feslettséggel teli ókori Róma adja a hátteret. A könyv valós történelmi helyszíneken játszódik, valós történelmi szereplőkkel és olyan valós történelmi eseményeket beszél el, melyeket az író fantáziája egészített ki. Így találkozhatunk például Ciceroval, a híres szónokkal, Catullusszal, a költővel vagy Crassusszal, a híres államférfival is. De maga Gordianus is valós történelmi személy (gondoljunk csak a gordianusi csomóra).
      A regény címében szereplő Venus több alkalommal is megjelenik a regényben, mint a mindent elsöprő, az embert megőrjítő szenvedély szimbóluma. Ott van például a Venus szobor Clodia kertjében, melyben a nő a szeretőitől kapott vagy éppen elcsent ereklyéket őrzi, vagy ott a Venus-dobás ("- A Venus-dobás - ismételte Catullus - Amikor mind a négy kocka más számot mutat. Nem a legmagasabb pontszám, de a legritkább. Szerinted miért van így? - Talán mert Venus változatosságra vágyik?"). De a reménytelenül szerelmes Catullus magát Claodiát is azonosítja Venusszal egy alkalommal. De a regény címét is adó római mondást a főszereplő, Gordianus írja le egyik, fiának szóló levelében:

"Azt szoktuk mondani, hogy Venus keze kényszeríti ki ezeket a különös viselkedésformákat [erőszak, vérfertőzés, önkasztrálás], mintha ezzel megmagyaráznánk mindent, pedig pont azért mondjuk, hogy "Venus keze", mert nem értjük ezeket a szenvedélyeket, nem találunk rájuk magyarázatot, csak elszenvedjük őket, ha muszáj, és zavarodottan nézzük a többiek gyötrődését..."

     Ez az őrjítő szenvedély az, amely végig jelen van a regényben, szinte az összes szereplő Venus kezében van, aki úgy keveri a szálakat, hogy végül maga Gordianus, és vele együtt az olvasó is igencsak meglepődik...

      A regény nálam 10-ből 7 pontot ért el.

A könyv ismertetője a Molyon

Kevésbé sikeres könyvbeszerzés...

   Ahogy terveztem, 30-án gyorsan beugrottam még az egyik Alexandra könyvesboltba, hogy megszerezzem a kiszemelt könyvek egyikét (vagy akár mindet:-). Sajnos azonban csalódnom kellett... A három jelölt közül egyik sem volt meg a boltban. Így, viszonylag hosszú őrlődés után úgy döntöttem, hogy mivel a három jelölt közül leginkább a skandináv krimi keltette fel a figyelmemet, ezért egy ehhez hasonló könyvet választok. Így döntöttem végül úgy, hogy 500 Ft-os ajándékutalványomat a Millenium trilógia első kötetére szánom. Remélem nem bánom meg. Amúgy már régóta szemeztem ezzel a könyvvel, a filmet is láttam, de eddig nem mertem rászánni magam. Hát most mégis megvettem. A neten egyébként pozitív kritikákat olvastam róla (például zakkant blogjában). Bár azt többek is megemlítették, hogy az első kb. száz oldal nyögvenyelős, de utána beindul a regény. Remélem hamar túllendülök majd ezen a száz oldalon.:-)

        Illetve még a könyvvásárlás mellett van most egy újonnan kölcsönkapott könyvem is. Barátnőmtől kaptam kölcsön Steven Saylor Venus kezében című könyvét. Ez egy viszonylag rövidebb hangvételű történelmi krimi, egy sorozat egyik kötete. 

          Még nem döntöttem el, melyik könyvbe kezdjek bele előbb. Sajnos A parfümöt még nem kaptam meg barátnőimtől. Karácsony óta nem sikerült megszervezni egy ajándékozós partit.:-( Pedig most talán ahhoz lenne kedvem a leginkább.