Amikor egy könyv "életre kel" #2 - Mozivásznon a marsi

      

      Tegnap este megtekintettük a moziban Andi Weir A marsi című könyvének filmes adaptációját Ridley Scott rendezésében és Matt Damon főszereplésével. És meglepő módon azt kell, hogy mondjam, most nem a szokásos elégedetlenkedés jön, azaz hogy 'a könyv sokkal jobba filmnél'. Ez a film igenis jó, legalábbis szerintem.

      Kezdjük azzal, mi nem tetszett. A magyar címválasztás. Miért Mentőexpedíció? Miért nem jó az eredeti cím, amelyet a könyv magyar fordítása is kapott? A könyvnek jó volt, de a filmváltozatnak már nem az? Szerintem ez a cím egyáltalán nem volt jó döntés a fordítók részéről (akik már egyébként is eléggé a bögyömben vannak, de ezt most hagyjuk inkább). Teljesen máshová helyezi a hangsúlyt. Hiszen a film lényege, ahogy a könyv esetében is, nem Mark Watney megmentése, hanem az, hogy szegény ürge hogyan vészeli át a solokat (marsi napokat), melyeket egyedül kényszerül eltölteni egy idegen bolygón, ellenséges, embertelen környezetben. A megmentése is fontos persze, és a film második része valóban erről szól zömében, de nem.ez.a.lényeg! Szóval véleményem szerint megint csak arról van szó, hogy a film fordítói megpróbáltak előrukkolni egy hatásvadász címmel, nehogy véletlen elijesszen egy réteget a sci-fis hangzású A marsi cím. Aztán még ami nem tetszett, és ami miatt már előre morogtam magamban kicsit, az a trailer, illetve az abban szereplő, egyik, kissé félrevezető jelenet. A könyv sztorija szerint ugyanis Mark Watney egy egyedülálló, harmincas férfi, akinek nemhogy gyereke és felesége, de barátnője sincs a történet idején. Ehhez képest a trailerben volt egy jelenet, amikor a gyanútlan néző, a.k.a. én, csak annyit láttam, hogy mutatják egyszer Watney-t, majd egy nőt és egy kisgyereket egy képernyőn, mintha Watney éppen velük beszélne. Már el is kezdtem morogni a barátomnak, hogy na ne, hogy ezt is átírják ezek a hollywoodi k******k, hogy még meghatóbb legyen a sztori és legyen min sírdogálni kicsit. DE hála az égnek nem így történt. Mark Watney a filmben is agglegény, és az otthon hagyott család szál (a szülők) csak néhányszor merül fel az esetében, ami pont elég, és nem túl sok. A trailerben látott nő és gyerek egy másik űrhajós családja. Tehát nehogy félrevezessen Titeket is az előzetes, ha netán kacérkodtok a film megtekintésével. :-)

       Ami tetszett: a film hű a könyvhöz! Igen. Már amennyire persze egy filmben át lehet adni egy 350 oldalas könyv történéseit. Tetszett, hogy minden főbb elb***ás (Watney után szabadon:-) benne volt a filmben, talán egy kivételével, de az már tényleg nem fért volna bele. Tetszett. hogy nem butították le a filmet. Itt is minden történést tudományosan is megmagyaráztak, még ha csak egy-két mondat erejéig is. Féltem, hogy ez kimarad majd, hogy a szélesebb rétegnek is emészthető legyen a film, de nem így lett. Plusz pont! :-) Persze jóval kevesebb itt a tudományos elmélkedés, számolgatás, de az egy filmben sok is lett volna. Szintén plusz pont, hogy benne volt a humor, a poénok, Watney leszarom stílusa. Tény, hogy a magyar szinkron itt is több helyen szépített az angol eredetihez képest. Voltak monológok, poénok, mondatok, amik szó szerint így szerepeltek a könyvben is. És véleményem szerint Matt Damon is jól alakította Mark szerepét.

       Lényeg a lényeg: A mentőexpedíció remek adaptációja Andy Weir A marsi című könyvének. És tudjuk ugye, hogy ritka az ilyen, mint ember a Marson. :-) Csak ajánlani tudom. Persze csak azután, hogy elolvastátok a könyvet!

A trailert itt találjátok:

A könyvről írt bejegyzésemet pedig itt.

Bridget Jones gyorstalpaló

      

Az első kötet hangoskönyvének borítója

   A legutóbbi alkalommal, amikor a hangoskönyvek között szemezgettem, rábukkantam a Bridget Jones naplója első illetve második részére, és bár az ilyen "nőcis" könyvek nem igazán az eseteim, arra gondoltam, most kivételt teszek, kilépek egy kicsit a komfortzónámból, és azt kell hogy mondjam, nem tettem rosszul. :-)

      A Bridget Jones naplója sorozat a "szingliirodalom" mára már szinte klasszikussá vált írása Helen Fielding tollából. Az első két kötetet (Bridget Jones naplója, Bridget Jones naplója 2. Mindjárt megőrülök!) meg is filmesítették annak idején, és mind a könyv, mind a filmek nagy sikert arattak. 2014-ben pedig megjelent a harmadik kötet is Bolondulásig címmel. Ebben a kötetben az időközben megözvegyült, kétgyermekes, ötvenes Bridget mindennapjait követhetjük nyomon. 

A második kötet hangoskönyvének borítója

     Ami engem illet, a filmeket láttam, bár nem mondanám, hogy oda lettem volna értük. MInt ahogy fentebb is írtam, ezek a "nőcis szingliregények" nem igazán az én világom. Ennek ellenére amikor megláttam a hangoskönyvek között a Bridget Jones első illetve második részét Udvaros Dorottya előadásában, Alföldi Róbert rendezésében, azt gondoltam: adok egy esélyt. És nagyon megérte, mert remekül szórakoztam. Egyik kötet sem hosszú, de azért szerintem így is elég gyorsan, 1-1 nap alatt kivégeztem mindkét hangoskönyvet. Meg kell mondjam, ilyen remekül elkészített hangsokönyvet még nem hallgattam. Remekül ki volt dolgozva, minden részletre odafigyeltek, sok volt az aláfestő, hangulatteremtő zene, a telefonbeszélgetéseknél is Udvaros Dorottya hangját hallottuk, de valóban úgy, mintha telefonon keresztül beszélne. Sőt, egy helyütt még Alföldi Róbert is hallatta a hangját Colin Firth-ként. Mindemellett a könyv maga is nagyon jól van megírva, remek a humora, nagyon sokat nevettem a csetlő-botló Bridget-en és családján, barátain, de persze közben együtt is éreztem velük. Mivel a filmeket láttam, nem tudtam másként elképzelni a szereplőket, csak mint Zellweger-ként, Grantként illetve Firth-ként. De így is remek volt. Illetve a könyveket hallgatva tudtam meg, hogy a később film szereplői konkrétan benne vannak a könyvekben. Hugh Grant-ről említést teszenk csak a szexbotránya kapcsán, de Colin Firth maga szerepel a könyvben, Bridget vele készít interjút. Így még megmosolyogtatóbb, hogy később a filmben ők is megjelentek. :-)

A harmadik kötet borítója

      Összességében pozitív élmény volt ez a kis komfortzónafeszegetés. Nem mondom, hogy nagy "nőciirodalom" rajongó lettem, de ez a két kötet elnyerte a tetszésemet. Ami a harmadikat illeti, nem tudom, el akarom e majd olvasni valamikor is. Már csak azért is, mert nehéz elképzelnem, hogyan tud az író humort csempészni egy ilyen szomorú élethelyzetbe. De talán ha az is kijön ilyen remek hangoskönyv formájában, megpróbálkozom majd vele.

      Addig is a Bridget Jones naplója első két kötete nálam 10-ből 9 pontos. :-)

Az első és a második kötet ismertetője a Molyon

A marsi

      'Houston, I don't have any problem...' :-) Legalábbis Andy Weir A marsi című könyvével nincs gond, a részemről. A mostanában divatos szóval élve azt hiszem kijelenthetem, hogy A marsi című regénnyel kicsit én is kiléptem a komfortzónámból, amit egyáltalán nem bántam meg! Sőt! :-) Fantasy-t elég gyakran olvasok, illetve az egyik kedvenc könyvsorozatom, a Tűz és jég dala is ebbe a műfajba tartozik. Scifit már kevésbé, bár a Déli Végek trilógia is utóbbi kategóriába sorolandó. Mégsem mondanám, hogy sok scifit olvastam eddig. Pláne nem űrhajós történetet. Sok jót olvastam azonban Andy Weir könyvéről, így nem is volt kérdés, hogy nekem is be kell szereznem azt. Amint megvolt, szinte rögtön bele is vágtam és hamar végig is pörgettem a történetet. 

      Adott egy űrhajós, Mark Watney, akit egy szerencsétlenül alakuló manőver során magával ragad egy marsi porvihar és akit társai emiatt halottnak hisznek, s nélküle hagyják el a vörös bolygót. Sokan feladnák ebben a helyzetben, de Mark-ot nem ilyen fából faragták. Ő élni akar, és mindent meg is tesz ezért. Mérnöki és botanikai tudását latba vetve harcba kezd a túlélésért. S mindeközben, beszélgetőtárs híján naplóbejegyzésekben osztja meg velünk küzdelmes mindennapjainak történetét, nem kevés humorral fűszerezve az egyébként nem túl vidám történéseket. Imádtam azt a lazaságot, humort és iróniát, amivel Watney a saját helyzetét kezeli. Már a regény első mondata is ilyen:

"Erre rábasztam.

Ez a jól megfontolt véleményem.

Rábasztam."

És ez az irónia végigvonul a történet egészén, nem egyszer nevetésre késztetve az olvasót. Persze a veszélyes helyzetekben komolyan, átgondoltan cselekszik, és a humorizálás ellenére is tudatában van annak, mennyire kevés esélye van a túlélésre. De ő ennek ellenére nem adja fel.

      Folyton számol, kalkulál: mennyi napra elegendő az élelem, mennyi napra elegendő a víz, hány kilométerre juthat el ennyi és ennyi liter üzemanyaggal a marsjáróval stb. És bár jómagam abszolút humán beállítódású vagyok, és a számok vagy a kémia világa nem igazán áll közel hozzám, Mark Watney mégis fel tudta kelteni és végig fent is tudta tartani az érdeklődésemet. Igenis érdekelt, hogy működik az űrruha, mennyi napra elegendő az általa termelt burgonya, hogyan készül termőföld a marsi porból és emberi székletből, hogyan lehet hidrogénből és oxigénből vizet előállítani stb. Imádtam, ahogy mindent az utolsó részletig megmagyaráz, kifejt. Ahogyan leírta a terveit, szépen pontról pontra minden lépést alátámasztva, majd a terv félresikerülését is ugyanígy megmagyarázza, megindokolja. Egyszerűen érdekfeszítő az, ahogyan Weir a műszaki, kémiai témákról értekezik. 

     Tetszett még az is, hogy nem egy tipikus mentsük meg a világot történetről van szó. Itt egy embert kell megmenteni, és az Mark Watney. És neki önmagát kell megmentenie. A földiek vajmi keveset tudnak neki ebben segíteni. 

     Volt azért negatívum is a regényben. Helyenként túl amerikainak éreztem a történetet és többször visszaköszöntek a katasztrófafilmekből jól ismert, sőt elcsépelt képek: az űrhajós bázis dolgozói, akik éjt-nappallá téve dolgoznak, és a monitorok előtt ülve sírnak vagy éppen ünnepelnek egymással pacsizva - attól függően, éppen hogy állnak a dolgok; az űrhajó lázadó, hősködő legénysége stb. Ezek a részek nem igazán nyerték el a tetszésemet. Egyébként az egész könyv, a felépítése, a történetvezetése abszolút Aron Ralston 127 óra a kanyon fogságában című regényére emlékeztetett. Ott is egymást váltották a főhősről és a külvilág történéseiről szóló részek. És ott is sokkal jobban tetszettek, érdekeltek a belső monológok, mint a helyenként már-már hatásvadász jelenetek, melyekben arról olvashattunk, hogyan viselkednek illetve mit tesznek mások a bajba jutott megmentéséért.

      Azt is meg kell, hogy mondjam, hogy nem kiszámítható a történetvezetés, sok a fordulat, sok az 'aztak****' rész a könyvben, nehéz is volt letenni sokszor, úgy kellett kényszerítenem magam, mondván, már 11 is elmúlt, holnap pedig 6-kor kelek. Nem fut el Watney a Marsról, holnap, ha legközelebb kezembe veszem a könyvet, még biztosan ott lesz szegény. :-)

      A marsi nálam 10-ből 9, és az az 1 levonás is csak a kicsit hatásvadász, amerikaikatasztrófafilmes részek miatt. És senkit ne rettentsen el, hogy űr meg Mars meg számok meg kémia. Csak úgy olvastatja magát a könyv. Bárcsak egyes tankönyveket is meg lehetne így írni. Asszem nekem is kevésbé gyűlt volna meg a bajom anno a kémiával például, ha ilyen 'tanmesékkel' okítottak volna minket. Abszolút ajánlom az olyan kezdő scifi-olvasóknak, mint amilyen én is vagyok.

A könyv ismertetője a Molyon

Mosolyogni tessék!

"Mosolyogni tessék! Persze nem szüntelenül, nem reggeltől estig, de bujkáljon bennünk a mosoly – minden eshetőségre készen –, hogy bármikor felragyoghasson. Mert a mosoly, meggyőződésem szerint, mindig egy kis fényt hoz az életünkbe, meg a máséba is. Kicsike fényt, de sok kicsi, mint tudjuk, sokra megy."

     A hangoskönyv hallgatása közben egyáltalán nem kellett megerőltetnem magam ahhoz, hogy eleget tegyek Janikovszky Éva felszólításának és mosolyogjak. Voltak azonban olyan történetek is, amelyek közben nagyokat nyeltem és kapart a torkom, ahogyan a Kire ütött ez a gyerek főhősének is a Himnusz hallgatása közben. A Mosolyogni tessék! írásai remek ötvözetei a humornak és a fajsúlyos gondolatoknak. Bepillantást nyerhetünk az írónő életének fontos és kevésbé fontos eseményeibe, illetve megismerhetünk néhány embert, akik mély nyomot hagytak Janikovszky Évában élete során. Mindeközben pedig elraktározhatunk jó pár életvezetési tanácsot, levonhatunk néhány örökérvényű következtetést. És talán a kötet elolvasása/meghallgatása után mi is kicsit kedvesebbek leszünk embertársainkkal, egyúttal könnyebben felismerjük embertársaink kedvességét, és ami a legfontosabb üzenet talán: újra megtanulunk, vagy legalábbis megpróbálunk hinni abban, hogy létezik önzetlen jóság, jó szándék, és mi is el merünk ültetni egy az utcára kihelyezett csomagocskából származó őszirózsa palántát... :-)

     A hangoskönyv eme változatában meghallgathatjuk még az írónő Kire ütött ez a gyerek? című írását is, mely bennem kedves gyerekkori emlékeket idézett fel. Ez volt ugyanis kisiskolásként az egyik kedvenc történetem. Akkor és most is sokat nevettem rajta.

      Az egy hangoskönyvvé gyúrt gyűjtemény igazi lélekmelegítő. Ajánlom bárkinek, akinek kicsit is fázik a lelke, hogy mosolyogjon együtt Janikovszky Évával, és ne csak a hangoskönyv erejéig! :-)

      Természetesen 10-ből 10-es. :-)

A könyv ismertetője a Molyon

Röviden néhány hangoskönyvről és egy e-bookról

Az elmúlt hetekben eléggé lemaradtam a posztokkal, viszont sikerült pár könyvet befejeznem, köztük jópár hangoskönyvet és egy e-bookot is. Utóbbiakról nem készítettem túl sok feljegyzést, lévén, hogy főként takarítás, főzés vagy utazás közben hallgattam őket. Ezért arra gondoltam, hogy gyorsan lerendezem őket egy posztban, mégiscsak essen róluk is egy-két szó a blogban. Plusz így egyben letudom a bejegyzés-adósságom egy részét is.

Lássuk akkor a delikvenseket. :-)

Gerald Durrell: A halak jelleme

 Amikor ráleltem A halak jellemére Szacsvay László felolvasásában, nagyon megörültem. Sok újabb vidám történet, ráadásul minőségi előadásban. Aztán meghallgattam a hangoskönyvet, aminek rettentően hamar vége lett... És ekkor döbbentem rá, hogy ez nem a teljes kötet, csupán két írásocska az egész... Nagyon elszomorodtam. Persze ez a két történet is remek volt, sokat nevettem, pillanatok alatt újra én is ott voltam Korfun Gerry-ékkel. De ez kérem nem elég! Kell nekem a többi is! Szóval ez igazából nem is számít elolvasásnak, bár Molyon úgy jelöltem... De a lényeg, hogy mindenképpen beszerzem a teljes kötetet és elolvasom azt. A könyv maga, legalábbis az elolvasott két írás természetesen 10-es, de a hangoskönyv a rövidsége miatt nálam csak 7-es. 

A könyv ismertetője a Molyon

Csányi Vilmos: Jeromos, a barátom

Gerald Durrell olvasása közben rémlett fel, hogy de hiszen van egy magyar tudós (pontosabban etológus) is, aki előszeretettel ír az állatokról, csak éppen nem a vadon élőkről, hanem az ember legjobb barátjáról, a kutyákról. Egy ismerősöm ajánlotta anno nekem a Csányi Vilmos Jeromos, a barátom című könyvecskéjét, amelyet meg is találtam hangoskönyv formájában, méghozzá a szerző előadásában. Nagyon tetszett ahogyan a szerző a hétköznapi történéseket, Jeromos és Bukfenc tetteit tudományos szempontból körüljárta és a laikusnak is érthető, sőt figyelemfelkeltő módon megmagyarázta. Tetszett, hogy megismerhettem, milyen gazdi lehet olyasvalaki, akinek pontosan az etológia, az állati viselkedéstan a szakterülete. Mennyire más szemmel néz az ilyen ember kutyáira, mennyire máshogy bánik velük és persze mennyivel több mindent "ki tud hozni" belőlük. És a humor sem hiányzott a történetekből. Nem egyszer hangosan felnevettem hallgatva egy-két kalandot. :-) Ha teszenek Durell állatos történetei és szereted a kutyákat, csak ajánlani tudom! A könyv 10-ből 9-es nálam.

A könyv ismertetője a Molyon

Janikovszky Éva: A lemez két oldala

Azt hiszem Andiamonál láttam meg ezt a hangoskönyvet, és ez felidézte bennem a gyerekkori emlékeket. Ugyanis annak idején, még olyan 10-13 éves koromban imádtam Janikovszky Éva írásait. Persze a gyerekeknek szólókat, de azokat faltam is rendesen. Kéthetente kézen fogtam anyukámat és mentünk a falunkban lévő kis könyvtárba az újabb Janikovszky kötetért. :-) Fel is buzdultam hát, és be is szereztem rögtön több Janikovszky hangoskönyvet is. A lemez két oldalával kezdtem. De most is folyamatban van egy, vagyis kettő (Mosolyogni tessék!, Kire ütött ez a gyerek?). Imádtam és most is imádom az írónő humorát! :-) És A lemez két oldalában ez a remek humor igen mély ön- illetve emberismerettel társul! Miközben rengeteget mosolyogtam, nevettem, nem egy monológban ismertem rá szeretteim, ismerőseim, de sokszor a saját (!) mondataimra is. Amellett, hogy nagyon szórakoztató, elgondolkodtató olvasmány is egyben A lemez két oldala. És ami azt illeti, hangoskönyvebn talán jobb is megismerni, mint papíron. Pláne Pécsi Ildikó előadásában! :-) Nálam 10-ből 10-es a hangoskönyv!

A könyv ismertetője a Molyon

Jodi Picoult: Larger than life

És végül, de nem utolsó sorban back to the animals. Jodi Picoult Larger than life című e-könyvét Miamona jutatta el nekem, akinek ezúttal is nagyon köszönöm! :-) Akkor alig vártam, hogy belevessem magam, de aztán, mivel csak a laptopon tudok (még mindig) e-könyvet olvasni, lassan haladtam az olvasással. Illetve be kell, hogy valljam, nekem most ez nem csúszott olyan könnyen és kellemesen, mint az eddigi Picoult-im. Érdekesek voltak benne az elefántos részek (bár jöhetett volna még több - tudom, ne legyek telhetetlen, mit vár az ember egy novellától, nem lehet mindent belezsúfolni), és tetszett az is, ahogyan a kis flashback-ekkel kibontotta az írónő a főszereplő és édesanyja kapcsolatát. Nem tetszett viszont a szerelmi szál, túlságosan adta magát, annyira kiszámítható volt - nekem legalábbis. Ennek ellenére tervezem, hogy elolvasom a Leaving time-ot, meg persze más Picoult könyveket is még. De itt most erre a 10-ből csak 6-ot adnék.

A könyv ismertetője a Molyon

Kramer kontra Kramer

      Igazság szerint egy idézettel akartam indítani, de rájöttem, hogy nem írtam ki egyet sem a könyvből... Pedig egészen jó kis könyv Avery Corman Kramer kontra Kramer-e, amely a maga idejében, a 70-es években egy akkor még kényesnek, nem annyira mindennapinak számító témát dolgoz fel, a válást. Nem egyszerű dolog ez, pláne ha az egy gyermeket is érint. Pedig Ted és Joanna Kramer esetében ez a helyzet.

          A történetet Ted Kramer szemszögéből ismerjük meg, és rögtön a szüléssel, Billy születésével indítunk. De aztán jönnek a flash back-ek, melyekből megismerhetjük Ted és Joanna megismerkedésének nem éppen romantikus történetét. Ők ugyanis történetesen mindenféle szerelmes, meghitt pillanat nélkül, csak úgy összejöttek. Mert ott voltak egymásnak, s így már egyikük sem volt egyedül. Így alakult. S akkor már miért ne házasodjanak össze és vállaljanak gyereket? Őszintén szólva nem éppen rózsás kezdet... 

Az 1979-es filmváltozatban az apát Dustin Hoffman alakította

        De ugorjunk csak vissza a jelenbe. Billy egyre cseperedik, Ted dolgozik, Joanna pedig otthon van a kicsivel. Azonban ahogy telik-múlik az idő, a nő unni kezdi a háziasszony szerepet, szeretne ismét munkát vállalni, aminek Ted nem örül, sőt, nem engedi azt. Joanna aztán hosszú örlődés után elhatározásra jut, és otthagyja Ted-et s vele együtt Billy-t is. Utóbbit őszintén szólva nem igazán értem, bár később, már a per keretein belül Joanna, pontosabban az ügyvédje, azzal magyarázza tettét, hogy a nő megcsömörlött a házasságában, s minden ahhoz kapcsolódó dolog, így a gyermek is a férje mellett átélt fájdalmakra emlékezteti. Hát számomra nem túl hiteles, de legyen. Szóval Ted, az addigi hétvégi apa, merthogy munka mellett nem igazán törődött fiával, magára marad Billy-vel, akivel kezdetben nem tud mit kezdeni. Azonban ahogyan haladunk előre a történetben, Ted egyre inkább belejön az apaszerepbe, s egyre szorosabb kötődés alakul ki apa és fia között. Joanna azonban ismét megjelenik a színen, s vissza akarja kapni Billy-t. Hogyan lehet kezelni egy ilyen helyzetet? Ki döntheti le, és még inkább, ki tudhatja azt, mi a legjobb a kis Billy-nek?

Az anya szerepében Mery Streep

       Ami számomra meglepő volt, hogy a cím alapján arra számítottam, hogy a könyv egésze a válás okozta hercehurcáról, a gyerekért folytatott harcról fog szólni, de nem így volt. A regény legnagyobb részét annak története tölti ki, hogyan tanul bele Ted szépen lassan az egyedülálló apa szerepébe, milyen nehézségekkel kell megküzdenie, s hogyan válik egyre mélyebbé kapcsolata fiával. A perre igazából csak a könyv legvégén kerül sor, bár persze a gyerekért folytatott harc már korábban kezdetét veszi. 

       Tetszett az a humor, amellyel Corman előadja a történetet. Kicsit a Százéves ember humorára emlékeztetett. 

         A könyv olvasása közben végig az volt az érzésem, hogy kicsit Ted felé húz a mérleg nyelve (bár ennek biztosan az is az oka, hogy az ő tolmácsolásában hallgatjuk a történteket), pedig érződik, hogy az író törekedett rá, hogy mindkét szülő indokait, motivációit kifejtse, bemutassa. Mégis azt kell mondanom, érezni azért, hogy a könyvet férfi írta, és hogy itt most inkább a nő, azaz Joanna a rosszfiú, vagyis inkább rosszlány. Ettől függetlenül tetszett a könyv, reálisan és mégis humorosan mutatja be egy egyedülálló apa mindennapjait. Jó volt olvasni, faltam a lapokat, kíváncsian követtem végig Billy és Ted kalandjait, a nehézségeket és a vidám perceket egyaránt. 

       Mindezek miatt 10-ből 9-esre értékelem a könyvet. 

A könyv ismertetője a Molyon

U.i.: A könyvből híres film is készült ugyanezen a címen Meryl Streep és Dustin Hoffman főszereplésével. A bejegyzésben szereplő képek ebből a filmből származnak. Trailer videó lent.

A Tanú

"- Ez mi?

- Narancs - feleli Pelikán, és Virág elvtársra pillant, hogy az ő helyeslő tekintetéből merítsen erőt. - Az új magyar narancs - folytatja egyre büszkébben. - Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk."

     A könyvkölcsönzős barátnőm polcán láttam meg ezt a kis könyvecskét. Nem is tudtam, hogy A Tanú könyv formában is létezik. Tudtam, hogy ez kell nekem, hiszen imádom a szatirikus, groteszk, a társadalom, egy eszme stb. elé torz tükröt tartó történeteket. 2 nap alatt el is fogyasztottam a könyvecskét, mondjuk ez rövidségéből adódóan, nem is meglepő. Na meg persze olvastatta magát. :-)

A Szocialista Szellem Vasútja

      A Tanú című könyv tulajdonképpen egy az egyben a film, csak papírra vetve. Szegény Pelikán elvtárs csetlését-botlását követhetjük végig, akiből a hatalom mindenáron valakit akar csinálni, hogy aztán egyszer kérhessenek majd tőle valamit, pedig szegény Pelikán ideológiailag nem is elég képzett mindehhez, ráadásul csak arra vágyik, hogy visszamehessen őrizni a gátat az ő Dunáján.

A kicsit sárgább, kicsit savanyúbb magyar narancs

     Ami furcsa volt, hogy a könyvben kicsit túl gyorsan peregtek az események. Ha néha-néha ellankadt a figyelmem és nem fogtam fel egy-egy mondatot, azon kaptam magam, hogy már nem is értem hol vagyunk és miről van szó. :-) Szóval kicsit tömény a dolog. Mindemellett igen szórakoztató, és nem utolsó sorban elgondolkodtató is...

       10-ből 8 pontot adnék rá, de csak a tömörsége miatt. Amúgy jó kis egydélutános kikapcsolódás. :-)

A könyv ismertetője a Molyon

Madarak, vadak, rokonok és Görögország helyett Olaszország...

  

   Szerencsére nem kellett sokat törnöm a fejem, milyen könyvet (könyveket) is vigyek a nyaralásra idén. Nem is volt kétség, hogy Gerald Durrell Madarak, vadak, rokonok című könyvét mindenképpen magammal viszem az útra. A Családom és egyéb állatfajtákat már korábban olvastam, így tudtam, mire számíthatok a biológus-írótól: remek humorral előadott családi anekdoták, egzotikus állatokkal kapcsolatos érdekességekkel színezve, mindez egy gyönyörűen ábrázolt, festői, mediterrán környezetben. Durrel remekül festi le a tájat, a tengert, a mediterrán hangulatot, amit csak fokozott az, hogy én is hasonló vidékeken jártam a könyv olvasása közben. Csak a kabócák cirpelése hiányzott (illetve azért annyira mégsem :-). 

Korfu napjainkban

     A könyv gyakorlatilag a Családom és egyéb állatfajták folytatása, illetve pontosabban szólva kiegészítése. Ebbe a kötetbe került bele mindaz, ami az előbbiből kimaradt, illetve azért az író a kronológiára is ügyelt. Itt megjegyezném, hogy bár Durrell ebben a könyvben ismét bemutatja pár szóban a szereplőket, azért én úgy éreztem, hogy jól tettem, hogy a Családom... után olvastam ezt a könyvet. Jó volt ismét találkozni az ott megismert kedves karakterekkel. 

Szintén Korfu

    Már a korábbi kötetnél is kellemes élmény volt, hogy - remélem ez nem fog nagyképűen hangzani, de - kissé magamra ismertem a gyermek Durrell-ben. Kiskoromban én is rengeteg időt töltöttem a kertünkben, mindenféle állatkát összefogdostam és tanulmányoztam. Nekem is volt például csigagyűjteményem. Egy kivételezett kis jószág - Oscar - olyan szerencsés volt, hogy még a konyhánkba is beköltözhetett - persze szigorúan csak befőttesüvegben. :-) Nekem is ugyanilyen furcsa élmény volt az első alkalom, amikor csigákat láttam párosodni. És még sorolhatnám tovább. Csak sajnos nálam a biológia iránti érdeklődés eléggé prózai okokból alábbhagyott, amikor is a középiskolában az addigi kedves, lelkesítő tanárnő helyett (akinél még biosz szakkörre is jártam) egy mogorva, a tantárgyát nem is igazán kedvelő, unalmas tanár urat kaptunk... Ha ez akkor nem történik, könnyen lehet, hogy már rég biológusként keresném a kenyeremet, de ki tudja.... 

A kis Durrell (sajnos nekem baglyom nem volt, csak plüss)

      Na, de térjünk vissza a könyvre. Ahogy írtam fentebb is, remek humorral meséli el nekünk az amúgy sem hétköznapi történeteket Durrell. Rengetegszer nevettem fel hangosan olvasás közben. Rengeteg új dolgot tanultam meg továbbá jó pár egzotikus állatról, és megismerkedhettem számos, a korfuiakra jellemző érdekes szokással is.

„-Görögországban -kezdte Theodore, módszeresen majszolva a szendvicset- az örvösgalamb neve dekaoctura, vagyis tizennyolcas. A története pedig arra az időre megy vissza, mikor Krisztus a … khm… keresztfát vitte a Golgotára, és egy római katona, látva, milyen fáradt, megsajnálta. Az út mellett egy öregasszony ööö… tejet árult. A katona odament hozzá, és megkérdezte, mennyiért ad egy köcsög tejet. Az asszony azt felelte, tizennyolc garasért. De a katonának csak tizenhét garasa volt. Ööö… könyörögni kezdett az asszonynak, adjon Krisztus számára egy köcsög tejet tizenhét garasért, de az kapzsiságában kitartott a tizennyolc mellett. Így aztán, mikor Krisztust megfeszítették, az asszony örvösgalambbá változott, és arra ítéltetett, hogy amíg csak él, állandóan ismételgesse: dekaocto, dekaocto, tizennyolc, tizennyolc. Ha valaha azt mondja, hogy dekaepta, tizenhét, akkor visszanyeri emberi formáját. És ha megátalkodottságában egyszer azt találja mondani, hogy dekaennaea, vagyis tizenkilenc, akkor vége lesz a világnak.” 

      A könyv utolsó fejezetében abszolút elmerülünk ebben a nyugodt, békés idillben, amellyel aztán szomorú ellentétet képez a könyv epilógusa, melyből megtudjuk, hogy a háború elért Görögországba is, és a vidám, habókos Durrell családnak így el kellett hagynia a kedves kis szigetet...

      Remek választás volt ez a könyv a nyaralásra. Faltam minden sorát, és úgy érzem a könyv csak fokozta a nyaralás adta élményt. 10-ből 10-es. 

U.i.: Az utolsó három kép már nem Korfu, hanem a nyaraláson készült. Azért hasonlít, ugye? :-)

A könyv ismertetője a Molyon

Nézd ki van itt

      Pupilla blogján találkoztam először Timur Vermes Néz ki van itt című szatírájával, és már a borítót megpillantva tudtam, hogy el kell olvasnom a könyvet. És milyen jól tettem. :-D

      Egy remek szatíráról van szó, melyben az író egyszerre tart görbe tükröt a második világháború és a jelenkor Németországa (és ezáltal tulajdonképpen a mai kor embere) elé. Hitler 2011 nyarán tér magához egy üres telken Berlin közepén. Eleinte nem igen tud mit kezdeni a szituációval, de aztán lassan helyre teszi magában a dolgokat:

"Száz-, kétszáz évente felbukkan egy magányos harcos, egy emberfeletti tehetség, aki kivezeti népét a tévutak mocsarából. De mit tegyen a sors, ha már kijátszotta ezt az értékes aduját? Ha az emberanyag nem tud kitermelni még egy olyan koponyát, amelyben megvan a szükséges szellemi muníció és lélekjelenlét?

      Akár tetszik, akár nem, ezt az adu ászt át kellett menteni a múlt talonjából."

     Miután magában rendezi a dolgokat, Hitlerünk újra nekiáll a nulláról felépíteni politikai karrierjét, amely - a modern kor vívmányai révén, mint pl. az internet, azon belül is pl. a Youtube segítségével - igen könnyen és hamar sikerül is neki - persze nem pontosan úgy, ahogy annak idején... 

      Vermes egyszerűen remek. Az ő tolmácsolásában még ez a kényes téma, maga Hitler is lehet vicces. És valahogy egyáltalán nem furcsa, hogy az ő szemén át nézzük a történéseket. Ráadásul az alapsztori remek helyzetpoénokat kínál. Az író hihetetlen humorral mutatja be, ahogyan Hitler csetelve-botolva ismerkedik a 21. századi Németországgal. 

"A hitlerjugendisták szemében nem tűnhettem eléggé gyámoltalannak, látszott rajtuk, hogy folytatni akarják a futballozást, mindenesetre vezetőjük a bajtársai felé fordult, miáltal olvashatóvá vált a neve, amelyet édesanyja varrhatott fel rikító színű mezére. Megszólítottam:

- Hitlerjugend Ronaldo! Merre van az utca?"

Így olvashatunk halandzsarádióról és szakácstévéről, Herr Rossmann-ról vagy a fantasztikus német vívmányról, a wikipédiáról is. :-) 

      A hitleri nézőpont mindemellett kiváló eszköz arra is, hogy Vermes görbe tükröt tartson a modern Németország elé - és itt nincs kegyelem sem a társadalomnak, sem a politikának. Éles kritikát kap pl. Angela Merkel, az EU, a német celebek (jajj, de utálom ezt a szót, de ide valóban ez illik a legjobban :-S), és az utóbbiak által túlzsúfolt médiumokat nyálcsorgatva, agyatlanul bámuló németek is (bár itt hangsúlyoznám, hogy ez NEM CSAK a németekre igaz...). 

      De azért időnként komolyabb gondolatok is elhangoznak a regényben. 

"1933-ban a népet nem holmi propagandaakció hengerelte le. Úgy választott Führert magának, hogy az még a mai kor értelmezésében is demokratikusnak számít. A Führer, akit megválasztottak, a lehető legvilágosabban kifejtette és népe elé tárta a terveit. És a németek megválasztották. [...] 

- Mit akar ezzel mondani?

- Hogy vagy egy egész nép volt disznó, vagy ami történt, nem disznóság volt, hanem a nép akarata."

Kap tehát egy jókora pofont az 193-1940-es évek német társadalma is. 

    Meglepő módon az olvasó a regény végére olyannyira azonosulni tud a főszereplővel, hiába Hitler-ről van szó, hogy még kicsit meg is tudja sajnálni őt, én legalábbis így voltam vele...

     Bár a témából adódóan rengeteg a regényben a német kulturális utalás, amiket be kell hogy valljam, nem mindig értettem, így is élvezetes volt számomra a könyv. Sokat nevettem, de - mint ahogyan fent is említettem - akadtak elgondolkodtató részek is. És bár a vége felé - mikor a helyzet maga már nem volt újdonság - véleményem szerint kicsit veszett magából a regény humorossága, összességében azért mégis 9 pontot adnék. Megérdemli az író a merész témaválasztás és annak ügyes, humoros kezelése miatt.

A könyv ismertetője a Molyon

Tanár úr kérem

      Hangoskönyv formájában, Rudolf Péter tolmácsolásában tettem végre magamévá Karinthy örökbecsű klasszikusát, a Tanát úr kérem-et. Kicsit szégyellem is, hogy csak most, ilyen idős fejjel ismerkedtem meg ezzel a remek könyvvel. Persze már korábbról is ismertem egy-két gyakran idézett fejezetet, melyek az iskolai ünnepségek gyakori szereplői (Pl. Lógok a szeren), de emellett rengeteg új történetet, vicces szösszenetet tartogatott számomra a kötet. Rudolf Péter pedig egyszerűen fantasztikus. Sokszor el is nevettem magam a könyv hallgatása közben - remélem nem néztek (annyira) bolondnak a járókelők. :-D

     Nagy élmény volt nekem megismerkedni ezzel a kötettel. Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki szeretne egy jót mosolyogni és nosztalgiázni a középiskolai évekről...

      10/10-es a kötet.

A könyv ismertetője a Molyon

A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt

"Senki nem tudta annyira magával ragadni a közönségét, mint nagypapa, aki a kerti lócán mesélés közben, ültében enyhén előredőlve a botjára támaszkodott, és teli szájjal rágta a bagót.

- Na de... ez igaz, nagypapa? - kérdeztük tőle, ámuló unokái.

- Aki csak az igazat mondja, azt nem érdemes hallgatni - felelte nagypapa.

Ezt a könyvet neki ajánlom."

     Már ebben a néhány mondatban, a könyv elején található ajánlásban benne van a könyv kvintesszenciája. Jonasson nagypapája a regény lapjain életre kel, kimászok a nyugdíjasotthon ablakán, és furábbnál furább kalandokba bonyolódik, miközben a párhuzamos fejezetekben megismerhetjük a bácsi jelenénél cseppet sem kevésbé furább (sőt, talán még sokkal furább) múltját.  

    Allan Karlsson-ról mindent elárul cseppet sem hétköznapi életfilozófiája, miszerint: "Van, ahogy van, és lesz, ahogy lesz." (Ez a hitvallás bennem kicsit felidézte Voltaire Candide-jának Pangloss mesterét.) Ez az a hozzáállás, na meg persze a könyvben igen gyakran előforduló fatális véletlenek azok, melyek alakítják Allan Karlsson fantasztikusan izgalmas, fordulatokkal és humorral teli életét. Allan életfilozófiájának köszönhetően a 20. század szinte minden jelentős történelmi eseményében részt vesz, és a legtöbb esetben nem puszta szemlélőként, hanem pontosan az események alakítójaként, és így találkozik a század szinte minden fontos történelmi szereplőjével. Allan-t mindemellett teljesen hidegen hagyja a politika, sőt inkább ódzkodik tőle, így pusztán szimpátia és nem az ideológiák alapján ítéli meg az embereket. Mao például szimpatikus neki, de Sztálint egy udvariatlan fráternek találja.  Mindebből kifolyólag nem meglepő, hogy Allan hol az egyik, hol a másik oldalon harcol például a spanyol polgárháborúban vagy Kínában. És így lehetséges az is, hogy az atombomba titkát előbb az amerikaiakkal közli, majd véletlen kifecsegi azt az oroszoknak is. 

   Ami a könyv történelmi hátterét illeti, az író - természetesen Allan fiktív, de remekül kitalált történelemalakító cselekedeteit leszámítva - nagy pontossággal festi le a 20. század főbb eseményeit. A könyv gyakorlatilag egy hosszúra nyúló, és kissé szubjektív, és egyben hihetetlenül humoros és érdekfeszítő történelemóra. Kiegészítve persze a jelen eseményeivel, azaz a százéves Allan kalandjaival. Meg kell mondjam azonban, nekem a múltba visszanyúló fejezetek sokkal jobban tetszettek, mint a 2005-ös történéseket részletező fejezetek. Bár humorban ezek sem maradtak el a könyv többi részétől. Egyszerűen szellemesebbnek és viccesebbnek találtam azokat a részeket, melyekben az író leleményesen szőtte egybe Allan életét és a történelmet.

     Bár eleinte úgy érezheti az olvasó, hogy Allan nem teljesen százas, ahogy haladunk előre a történetben, egyre inkább rájövünk, hogy igenis egy nagyon furfangos, okos emberről van szó, aki kalandjai során megtanul több nyelven is, megfejti az atombomba titkát, majd végül a hidegháború során - mintegy kárpótlásul az atombomba megalkotásában játszott szerepéért - egy orosz barátjával hozzájárul a fegyverek fokozatos leszereléséhez, így a a hidegháború végéhez. 

     Egy remek, amolyan igazi Forrest Gump-féle történet ez, mely végig mulattat, de eközben el is gondolkodtat. Megkérdőjelezi az ideológiák, a vallások fontosságát, szerepét, és görbe tükröt mutat a 20. századon végigsöprő eseményeknek. 

      A bejegyzést a könyv egyik elgondolkodtató mondatával zárnám:

"Allan Emmanuel Karlsson lehunyta a szemét, és biztos volt benne, hogy örökre elalszik. Érdekes volt, jó volt az egész, de semmi sem tart örökké, talán csak az emberi butaság."

A könyv nálam 10-ből 8,5-es, de csak a számomra kevésbé érdekes, bőröndrablós, elefántos részek miatt.

A könyv ismertetője a Molyon

Matthew Quick: Napos oldal

      A fenti könyv nem igazán tartozik azon regények közé, melyeket általában a kezembe veszek. Nem szeretem ugyanis a manapság igen népszerű romantikus komédiákat, pedig a könyv (már csak a belőle készített film szereposztása miatt is (na jó, De Niro természetesen kivétel ez alól - bár neki is akadt melléfogása, pl. az Utódomra ütök című borzalom...)) ezt a benyomást keltette első ránézésre. De az Oscar-díj, amit Jennifer Lawrence a film női főszerepének megformálásáért kapott, arra sarkallt, hogy mégis érdemes elolvasni a könyvet. (A filmet még nem láttam, de tervezem, hogy megnézem.) És azt kell, hogy mondjam, hogy első és második benyomásom is igaznak bizonyult. Egy romantikus komédia ez, de valamivel azért több, mint a manapság népszerű, üres történetek.

      Maga a főszereplő, az ő élethelyzete különlegessé teszi a könyvet. Egy, az elmegyógyintézetből frissen szabadult fiatal férfi, aki igen érdekesen látja a világot. Szerinte az élet egy film, és mivel minden film happy end-del zárul, ő is arra vár, hogy a hullámvölgy, amiben jelenleg benne van, hamarosan véget ér és újra együtt lehet feleségével, Nikkivel. Addig is mindent megtesz, hogy olyan férfivá váljon, amilyet szerinte Nikki igazán megérdemel.
      Ami kevésbé tetszik a regényben az az, hogy bár a főszereplőnek igen különös elképzelése van a világról és az életről, véleményem szerint ennél jobban is ki lehetett volna hangsúlyozni ezt a másságot, ezt a "betegséget". Igaz vannak szövegrészek, ahol az író segítségével kiválóan beleláthatunk a beteg Patrick fejébe, gondolkodásába, máshol viszont hiányoltam ugyanezt. Jobban is ki lehetett volna aknázni az effajta témában rejlő potenciált. Szintén negatívum számomra, hogy a regény túlzottan is amerikai. Nagyon nagy szerep jut benne ugyanis az amerikai focinak, ami meg kell hogy mondjam, nem a szívem csücske, így nem is értek hozzá. Ezáltal bizonyos jelenetek, részletek nem voltak teljesen érthetőek számomra. Bár ezek nem képezték lényegi részét a cselekménynek.
      Mindemellett kiváló eszközként is alkalmazza az író a fent említett sportot arra, hogy ezáltal leírja a Patrick családján belüli kapcsolatokat, érzelmeket. Patrick és apja között az egyetlen kapocs kedvenc csapatuk, az Eagles. Ami pedig a leginkább magával ragadott a könyvvel kapcsolatban (és emiatt be kell vallja, 2-3 nap leforgása alatt átrágtam magam az egész köteten, az utolsó oldalakat egyhuzamban olvasva el), az a hihetetlen feszültség és rejtélyesség, amelyet az író a regény első oldalától szinte az utolsóig felépít és fenntart. Csak úgy faltam az oldalakat, hogy végre megtudjam, mi történt Nikkivel. A végkifejlet azonban -az elképzeléseimhez mérten - csalódás volt számomra. Nagyobb tragédiát sejtettem ugyanis a háttérben, de nem akarom lelőni a poént.
      Összességében jó könyv a Napos oldal, amely bár kicsit hajaz a népszerű romantikus komédiákra, azért mégis csak több azoknál.
      Nálam ez egy 6-osra volt elég.

A könyv ismertetője a Molyon

Könyvbeszerző körúton

      A minap voltam könyvbeszerző körúton az Alexandra-ban. Még a vásárlás előtt elég hosszasan böngésztem az Alexandra honlapját, ahol két könyv ragadta meg az érdeklődésemet, melyeket aztán a boltban meg is vásároltam.

      Az egyik Janne Teller Semmi című "nihilista" ifjúsági regénye, a másik pedig Matthew Quick Napos oldal című regénye. Utóbbiból nem régen készült filmes változat, melynek női főszereplője (Jennifer Lawrence) alakításáért Oscar díjat is kapott. Mindkettőre nagyon kíváncsi vagyok. Amint végigrobogtam a Gyűrűk urán (már a harmadik kötet felénél járok:-), veszem is a kezembe először a Semmit, aztán a Napos oldalt.:-)