Katedrális - második felvonás

      Barátnőmtől a névnapi ajándékom (az első kötet) kiegészítéseként megkaptam Fawcett, alias Fonyódi Katedrálisának második részét, amit elég hamar sikerült is "elfogyasztanom".

      A történet ott folytatódik, ahol az előző kötetben elbúcsúztunk a szereplőktől. Az intervenciós katonák illetve két civil hősünk az ókori Pompeji mellett találja magát. A katonák érkezése természetesen nem problémamentes, de a nehézségeket leküzdve belekezdenek a rájuk bízott feladat végrehajtásába, ami persze szintén nem megy zökkenőmentesen. Eközben Mark Wilson is magához tér, és egy fordítógép és némi leleményesség segítségével sikeresen kommunikál az őt megtaláló ókoriakkal. Mindent megtesz annak érdekében, hogy összetalálkozzon a szintén hamarosan az ókor Pompejibe érkező vagy már itt is tartózkodó (?) intervenciósokkal, köztük Tess-szel. De, mint minden más terv a Katedrális világában, ez sem az elképzelések szerint alakul...

Pretoriánus teljes felszerésben

      Rengeteg váratlan fordulat, mesteri cselekményszövés jellemzi a Katedrális második kötetét. Új, érdekesebbnél érdekesebb szereplők tűnnek fel, sőt az író még a természetfeletti, mondhatni az "isteni" világot is beleszövi a regény folyamába. Mindeközben egy hihetetlenül nagyszabású, egész történelmi korokat átívelő összeesküvés kezd kibontakozni előttünk. A második kötet végére érve azt kell, hogy mondjam, hogy bár jóval többet tudok, mint az első kötet elolvasása után, egyúttal jóval kevesebbet is... 

Pompeji napjainkban

       Szintén növelte a regény élvezeti faktorát a tény, hogy Fawcett/Fonyódi mennyire képben van az ókori Itáliával kapcsolatban. Megismerünk számos ókori helyszínt (így Pompejit és Rómát), a korabeli katonai tisztségeket, mítoszokat és az ókori, vad, gyakran orgiákba torkolló cenak világát. És persze ebben a kötetben is megismerhetjük néhány jelentősebb történelmi esemény "valódi" hátterét (például azt, miért is süllyedt el valójában a Titanic). 

Egy korabeli cena

      Mindezek mellett azonban muszáj, hogy említést tegyek a negatívumokról is. Az is akadt sajnos a könyvben ugyanis... Ha egy szóban akarnám összefoglalni, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy az író stílusa az, ami nekem nem tetszett. Az első kötethez hasonlóan itt is rengeteg az erőltetettnek érződő, szirupos, már-már szappanoperákra hajazó jelenet. És sajnos többször is találkozhatunk igen bugyutácska párbeszédekkel is. Mindezek tetejében rengeteg a szövegben a - szerintem legalábbis - sokszor felesleges szexjelenet. Néha már úgy éreztem magam, mintha egy pornófilm forgatókönyvét olvasnám. Ehhez kapcsolható egy másik, nekem nem nagyon tetsző tény is a könyvvel kapcsolatban, mégpedig az, hogy a szereplők érzelmei úgy változnak percről percre, mint az áprilisi időjárás... Az egyik percben még halálosan szerelmesek valakibe, a következőben pedig már gyűlölik ezt a személyt és máris más karjában kötnek ki. De ugyanez igaz a szereplők között feszülő ellenszenvekre is, melyek pillanatok alatt nemhogy szimpátiába, de vonzódásba váltanak át, minden nyomósabb ok nélkül... Végül, de nem utolsó sorban akadt itt is néhány következetlenség. Például Tess-t hetekig készítik fel Nauszikaá megformálására, azt azonban senki sem mondja el neki, hogy honnan származik a nő, akinek a szerepét át készül venni, így ezt az infót Kerwin ezredesnek kell Tess fülére mondania éles helyzetben....??? Na de ez már csak szőrszálhasogatás részemről. :-)

Róma napjainkban

      Abszolút vegyes érzéseim vannak tehát a könyvvel kapcsolatban. Az író mesterien keveri a szálakat, a fordulatok remekek, de a stílus maga egyáltalán nem kiforrott, és így sajnos ez a fantasztikusan izgalmas történet egy igencsak középszerű köntösben kerül tálalásra. Az izgalmas sztori, a rejtélyek miatt egyértelműen benevezek a következő kötetre is, de ez a könyv nálam most max 7 pontot ért el.

A könyv ismertetője a Molyon

A szürke egyetlen árnyalata?

      Nem szívesen írok véleményt könyvről úgy, hogy nem olvastam végig azt. A szürke ötven árnyalata című könyv esetében azonban így kell hogy tegyek - már ha bármit is le akarok jegyezni a regénnyel kapcsolatban. Pedig viszonylag kitartó voltam, egészen a 128. oldalig jutottam....

      Mielőtt a kezembe vettem az első kötetet, sokat hallottam már a trilógiáról, és a legtöbben nagyon dicsérték. Illetve az internet is tele volt, sőt van is vele. Ismerve azonban az első kötet egynegyedét, én nem osztom a véleményüket, nem lesz belőlem Szürke trilógia rajongó.

      Mivel sokat hallottam/olvastam róla, nagyjából tudtam, mire számíthatok a történet szempontjából. A szorgalmas, csinos, és még szűz Anastasia megismerkedik a gazdag, fiatal, ráadásul jóképű Mr. Grey-jel, és a két fél egymásba gabalyodik. A férfiról azonban elég hamar kiderül, hogy valamilyen oknál fogva szexuálisan aberrált, a szadomazo szex megszállottja. Odáig én már nem jutottam el, hogy megtudjam, honnan ered ez a beállítódása, de biztosan megvan a története.

      Ami számomra az egyik legzavaróbb dolog a regénnyel kapcsolatban az a nyelvezete. Persze ez az én ízlésem, de én személy szerint nagyon nem kedvelem a "csajos" könyveket. A szürke ötven árnyalata pedig pontosan ebbe a kategóriába tartozik. Már az első kötet első mondata árulkodó:

"Bosszúsan szemlélem a tükörképemet. Ez meg miféle frizura? A fene egye meg!"

És ez még csak a kezdet. Mindezt ugyanis töménytelen mennyiségű ciki, bébi, basszantyú és szent szar követi csupán az első 120 oldalon. Külön kiemelném azokat a részeket, amikor a főszereplőnő oly módon jellemzi lelki állapotát, hogy elmondja az olvasónak, belső istennője éppen milyen táncot jár.

"Fogalmam sem volt róla, hogy ilyen izgató, gyönyörteli látvány, amint az érzéki vágytól vonaglik. Belső istennőm most merengue-t jár, némi salsa beütéssel."

      Ami az erotikus jeleneteket illeti, azok igen jól kidolgozottak, részletesek, érzékletesek. A történet azonban  annál kevésbé. 

      Összességében úgy gondolom, a könyv leginkább olyan, mint egy erotikus- és egy tiniregény keveréke, melyben a szexjelenetek jóval hangsúlyosabbak, mint maga a történet. Nem az én világom tehát ez a könyv. Ezért van az, hogy Mr. Grey ötven árnyalatából nagyjából egyet, talán kettőt ismerhettem meg, de valahogyan nem is vagyok kíváncsi a maradék negyvennyolcra.

      Nálam ez a könyv egy 1-est érdemelt ki (ritka az ilyen...).

A könyv ismertetője a Molyon