"Tényleg apróság, hogy Eileen a zúzmarát jobban szereti a hónál, de ezekből az apróságokból, jön rá Jim, épülnek a nagy dolgok. Mellesleg az élet nagy dolgai soha nem nagy dolgok köntösét öltik magukra. Csendes, hétköznapi pillanatokban érkeznek el - telefonhívás vagy levél formájában -, amikor oda se figyelünk, nincs hozzájuk megoldókulcs, nincs figyelmeztetés, ezért fektethetnek két vállra."
Eredetileg karácsonyi olvasmánynak szántam Rachel Joyce Ellopott pillanat című könyvét, de kicsit megcsúsztam vele, és csak tegnap fejeztem be. Ami, mint utólag kiderült, nem is baj. Én ugyanis - még a fülszöveget elolvasva is, pláne a borítót látva - egy viszonylag könnyed történetre számítottam egy kisfiú tolmácsolásában. Na ebből csak az utóbbi teljesült. Az Ellopott pillanat súlyos, emberi sorsokat meghatározó eseményeket elbeszélő könyv, melyben a szerző két szálon indítja el a történetet, amelyek természetesen a regény végére összeérnek, s addig is mesterien fokozza a feszültséget egészen a végkifejletig.
A regény tehát két szálon fut. Az egyik Byron és édesanyja, Diana története az 1970-es években. A korát meghazudtolóan érett Byron barátjával, a korát meghazudtolóan okos James-szel izgatottan és félve várja, hogy a tudósok mikor adják hozzá a 2 másodpercet az évhez (amelyre azért van szükség, mert szökőév révén kizökkent az idő a Föld mozgása miatt). Erre azonban a lehető legrosszabbkor kerül sor, és a hozzáadott két másodpercben valami olyasmi történik, amely örökre megváltoztatja Byron és egész családja életét. Pedig eleinte csak Byron veszi észre azt. A másik szál egy kényszerbetegségben szenvedő, 50-es éveiben járó férfi történetét beszéli el a jelenben, aki életetnagy részét egy elmegyógyintézetben töltötte, amelyet azonban bezártak, ezért a férfinak be kell illeszkednie a társadalomba. Egy áruház kávézójában kap munkát, itt és a rituálék uralta lakókocsijában tengeti szomorú hétköznapjait, míg fel nem bukkan egy nő, aki valahogy máshogy néz rá, és Jim is őrá.
A regény stílusa az elején kicsit nehezen emészthető volt számomra. Sokszor újra kellett olvasnom egy-egy mondatot, mire megértettem. Idővel ez elmúlt, kezdtem hozzásimulni az írónő stílusához. És akadt jó pár szép illetve elgondolkodtató mondat a regényben, amelyeket nem azért olvastam el újra és újra, mert nem értettem őket... :-) Ilyen például a bejegyzés elején szereplő idézet, illetve a teljesség igénye nélkül még néhány:
"De hogyan létezhet az a két másodperc, ami korábban nem létezett? Hogy lehet olyasmivel bánni, ami nincs? Ez nem biztonságos. Amikor Byron erre rámutatott, James csak mosolygott rajta. - Ez a haladás - mondta. "
"Ha Byron tanult valamit ezen a nyáron, azt biztos, hogy egyetlen dolognak ezer arca van, és meglehetősen ellentmondásosak. Nem lehet mindenre címkét ragasztani. Ha mégis, akkor időről időre felül kell vizsgálni, és szükség esetén átragasztani. Az igaz lehet úgy igaz, hogy mégsem meghatározó. Lehet többé-kevésbé igaz, és talán ez a legtöbb, amit ember remélhet. Visszamentek a házba."
Nagyon szép továbbá a borító, amelyen még belül is ezek a szépséges pitypangok láthatóak.
Ahogy fentebb is írtam, tetszett ahogyan az írónő szépen lassan, a homályt sokáig fent tartva szövi össze a két történetszálat, s mindeközben végig ott a feszültség. Ráadásul engem, meg gondolom sokakat másokat is, kicsit az orromnál fogva vezetett végig (sejtettem valamiféle összefüggést, bár nem teljesen állt össze a kép), majd csavart egy jó nagyot a sztorin.
Muszáj szólnom azonban a negatívumokról is. Ezt pedig nálam egyértelműen a fordítási hibák jelentették. Először azt hittem, én nem követtem jól az eseményeket, de aztán egy ponton megbizonyosodtam róla, hogy a fordítással nincs minden rendben. Ez a pont pedig az volt, amikor Byron édesanyja egy gyorsétteremben hamburgert falatozva - idézem - a "szalmaszál köré csücsörítette ajkát, [majd] mikor elfogyott a víz, megjegyezte..." Szalmaszál? Értem én, hogy straw, de az bár első jelentésében szalmaszál, azért egy gyorsétteremben inkább tovább nézném azt a szótárt, és eljutnék a második jelentéshez, ami a szívószál.... No mindegy. Illetve néhányszor az az érzésem volt, hogy a mondatok alanyai nem voltak mindenhol rendben...
A fenti negatívumtól eltekintve nekem tetszett a történet, bár eléggé beletaposott a kis lelkembe, és a könyv elolvasása után 1 napig élőhalottként járkáltam fel-le a lakásban. De én az ilyen könyveket szeretem, amik megkínoznak, de közben mélyen el is gondolkodtatnak. Ezért a 10-ből 9 pontot adok Rachel Joyce Ellopott pillanatára, amelyből kiderül, hogy a legapróbb dolgok, akár két másodperc is gyökeresen megváltoztathatja egy ember, vagy akár több ember egész életét, sorsát.
 |
| A könyv ismertetője a Molyon |
