A Victoria Bergman trilógia

      

   

    Az első igazi skandináv krimim Lars Kepler A hipnotizőr című kötete volt, amely teljesen beszippantott, faltam a sorokat, nem bírtam letenni a könyvet. Maga a téma igen sötét, és megterhelő volt, ezért úgy éreztem jobb lesz nekem, ha nem vetem bele magam rögtön egy újabb sötét világú skandináv krimibe. Plusz a krimikkel valahogy úgy vagyok, hogy időnként, egy évben kétszer kb. rám jön, hogy olvasnék egyet, amivel aztán jó időre ki is elégítem ilyen jellegű igényeimet. :-) Idén kapásból egy trilógiát fogyasztottam el, szóval már most túlléptem a szokásos évi adagot, de nem bántam meg.

    Erik Axl Sund Victoria Bergman trilógiájának három kötete, a Bomlás, Éhség és Tisztulás egy sötét világot tár elénk, amelyben apák bántalmazzák saját gyermekeiket, s az anyák mindezt tétlenül nézik, sőt, asszisztálnak hozzá. Ilyen sors jutott osztályrészül Victoria Bergman-nak is, akinek életét mozaikként rakhatja össze az olvasó a könyv rövid, gyakran flashback-eket tartalmazó fejezeteiből, és aztán az első regényben ott az első fordulat, ami nálam igencsak meghozta az Ó-hatást... A regény főhősei Victoria mellett Jeanette Kihlberg nyomozónő, aki egy új, nyomasztó ügyben kezd nyomozásba: holtan, megkínzott, megcsonkított testtel lelnek rá kisfiúkra, akik - bevándorlók lévén - senkinek nem hiányoznak, így az ügynek is kevés jelentőséget tulajdonít a rendőrség vezetősége, Jenaette és közvetlen kollégái nem kis elkeseredésére. Az ügy kapcsán Jeanette kapcsolatban lép egy pszichológusnővel, Sofia Zetterlund-dal, a regények másik főszereplőjével, és a nyomozás során egyre közelebb kerülnek egymáshoz.Közben bepillantást nyerhetünk mindkét főhősnő magánéletébe, és - főként, ami Sofia-t illeti, egyre érdekesebb dolgok bukkannak a felszínre... A már említett első kötetes csavar után a második és harmadik kötet is hozza magával az óriási fordulatokat, és minden egyes ilyen alkalommal nekem is újra kellett gondolnom az addigi téziseimet... Egyedül a legutolsó fordulat volt olyan, amely - véleményem szerint legalábbis - már valamennnyire kiszámítható volt, de azért így is ütött a dolog.

     A regények érdekessége, hogy a fejezetek nagyon rövidek, átlagosan 2-3 oldalasak. Ezt legtöbbször nem bántam, mert csak elősegítették, hogy a történet folyása még pörgősebb legyen. Máskor viszont már a fejezet elején szöget ütött a fejemben, hogy az adott, lélektanilag igencsak összetett helyzetet, szituációt hogyan fogják az írók a szokásos 2-3 oldalban kifejteni. Mégsem maradt bennem végül hiányérzet. 

      Fontos megjegyezni, hogy a Victoria Bergman trilógia esetében nem három különböző ügyről van szó, a három kötet eseményei szorosan követik egymást, függnek egymástól. Én azonban ezzel nem voltam tisztában, és amikor az első kötet végére értem, egy nagy Mi van? felkiáltással csuktam be a könyvet, és rögtön előkaptam a lap topot, hogy megrendeljem magamnak a következő két részt. Az egyes kötetek végén semmi lezárás nincs, sőt, éppen ellenkezőleg, olyan cliffhanger-ek, hogy csak foghatja a fejét az olvasó. :-)

     Erős idegzet kell azért hozzá, de ajánlom a trilógiát. Pörgős, fordulatos, és van benne némi humor is. Például többször is találkozunk Stieg Larsson kötetekkel a könyvben, akihez egyébként előszeretettel hasonlítgatják a kritikusok Sund-ot/Sund-ékat. Negatívumot talán nem is tudok mondani, bár tény, hogy a svéd tulajdonnevekkel, és itt főként a födrajzi nevekre gondolok, továbbra sem sikerült megbarátkoznom. :-) Ennek ellenére a trilógia 10-ből 9-es nálam.

Az első kötet trailere YouTube-ról:

A könyvek ismertetője a Molyon: Első kötet, Második kötet, Harmadik kötet

Kontroll

  "Azért jött ide, hogy megoldjon egy rejtélyt, de mintha a rejtély kezdte volna feloldani őt."

      Na valahogy én is így voltam ezzel a könyvvel... Míg én szinte semmit nem bogoztam ki a rejtélyekből, addig az X-Térség misztikus, ijesztő világa még inkább magába szívott... Előre szólok, hogy ezúttal rövid leszek, nem tudok ugyanis sok mindent írni a Déli Végek trilógia második kötetéről. Továbbra is homályban, sőt, ha lehet, még nagyobb sötétségben tapogatózom, mint az előző kötet, az Expedíció elolvasása után.

       A történet a tizenkettedik expedíció után veszi fel a fonalat. A Déli Végek válságba kerül, ezért új vezetőt jelölnek ki Kontroll (azaz John Rodriguez) személyében. Ahogyan az első részben a biológus, most az ő elbeszélésből ismerjük meg a történéseket. Kontrollra hárul a feladat, hogy megküzdjön az őt ellenségesen fogadó igazgatóhelyettessel, és a számtalan rejtéllyel. Ahogy egyre többet tud meg a titkos szervezet ténykedéséről, céljáról, úgy kezdi fokozatosan elveszíteni a kontrollt (!) az események, a történések felett. A tartalomról nem is mondanék többet, mert annak aki olvasta vagy most olvassa az első kötetet, nagyon spoileres lenne a bejegyzésem. 

Az X-Térség térképe

        Na és akkor lássuk azt, amit épkézláb mondatokban meg tudok fogalmazni a könyvről. A Kontroll az Expedícó szöges ellentéte. Már a könyv legelején rengeteg a név, sőt a szereplőkről már a könyvben való első megjelenésükkor részletes külső és belső leírást kapunk. Ez igen meglepő volt számomra az első kötet szűkszavú, anonim és titokzatos világa után. Plusz itt most nem kint az ismeretlen vadonban járunk, hanem egy irodaépületben, egy munkahelyen. Hamarosan azonban kiderül, hogy itt is vannak ugyanolyan furcsaságok, sőt borzalmak, mint kint az X-Térségben... És bár a szereplőkről most jóval többet tudunk, ez közel sem elég, és ugyanolyan rejtélyekbe botlunk itt is lépten-nyomon, mint az előző kötetben. A Kontrollban beleláthatunk a Déli Végek működésébe, tevékenységeibe, de így is rengeteg minden marad még homályban. Azért az kiderül, hogyan kerül a nyúl a borítóra. Apropó, a borító megint csak remek. :-) 

Kis infó a nyulas dologról - talán nem nagy spoiler :-)

        Negatívum, hogy a könyvben hemzsegtek a gépelési hibák... Elhiszem, hogy határidő meg minden, de azért ilyenekre figyeljünk oda...

         Összességében nyomasztó volt ez a világ, a Kontroll világa is és nagy hatással volt rám, de valahogy számomra kevésbé volt nyomasztó az első kötethez képest, nem telepedett rá annyira a lelkemre, mint a tizenkettedik expedíció rejtélyes, borzongató története. Bevallom, az egyébként ennél fogva jobban is tetszett. A harmadik kötet, a Fantomfény is a birtokomban van már (karácsonyi ajándékként jutottam hozzá), ami remélem több infót csepegtet majd és ad valamiféle lezárást is, bár az első két kötetből kiindulva tartok tőle, hogy ez hiú remény részemről... Mindenesetre kíváncsian várom. Bár lehet, hogy a januári, amúgy is szürke és kicsit depis időszakban bátor vállalkozás lenne belekezdeni egy ilyen nyomasztó történet harmadik részébe...

         Nálam ez a könyv 6,5 pontot ért el, ha már az Expedícióra 7-est adtam, de utólag arra mehetne 8 pont is, erre meg 7. De már nincs varia.

A könyv ismertetője Molyon

Kékszeműfiú

"Élt egyszer egy özvegyasszony,

akinek három fia volt - Fekete, Barna és Kék.

Fekete volt a legidősebb, mogorva és kötekedő.

Barna a középső, félénk volt és buta.

De az anya kedvence Kék volt: a gyilkos."

         Ez a kis rövid összefoglaló teljesen felcsigázott. Amint megláttam, tudtam, hogy ezt a könyvet el kell olvasnom. Az pedig, hogy Joanne Harris a könyv szerzője, csak még kíváncsibbá tett. Eddig csak a Csokoládét olvastam a szerzőtől, de az elnyerte a tetszésemet, illetve én eddig Harris-t nem ilyen jellegű könyvek írójaként ismertem. Kíváncsi voltam tehát, hogyan hangzik egy pszichothriller az ő tolmácsolásában. 

        A történet főszereplője (hősnek nem mondanám) BB, aki két testvérével együtt nőtt fel apa nélkül, zsarnok édesanyjuk folyamatos terrorjában. Az elkeseredett anya, Gloria Winter saját, elrontott életét szeretné fiai által jóvá tenni. Gyermekeitől csak azt várja, hogy teljesítsék azt, amit ő nem tudott, emelkedjenek ki a többiek közül, és ha eljön az ideje, gondoskodjanak anyjukról. BB amúgy sem rózsás életét tovább nehezíti a tény, hogy nem egy hétköznapi fiú, BB ugyanis szinesztéziás, azaz a szavakhoz ízeket, illatokat társít. Itt jegyezném meg, hogy remek az, ahogyan Harris ezt a fajta szinesztéziát, az ízeket, illatokat ábrázolja a könyvben. Ez a tulajdonsága nagy terhet ró rá, anyja ugyanis úgy hiszi, ő az a fia, akitől remélhet valamit, akitől azt várja, hogy különlegessége révén kiemelkedik a tömegből, jó iskolákba jár majd, híres lesz és gondoskodik majd anyjáról idős korában. Vagyis ő az egyetlen valamirevaló fia a három közül... Eleinte úgy tűnik, mindez meg is valósul, BB-t felkarolja egy tudós, aki éppen a szinesztéziát kutatja. Gloria azt hiszi, végre teljesül a vágya, legalább egy gyermeke hasznára lesz, de aztán megjelenik a színen a vak Emily, aki hangokhoz színeket társít, és pillanatok alatt megfosztja BB-t a rá eső figyelemtől, s ezzel a támogatástól is. BB mindezek elől az internet világába menekül: egy saját oldalt vezet, ahol követőivel osztja meg legtöbbször gyilkosságokat taglaló fikcióit. De vajon valóban fikciókról van szó?

Ami a regény formátumát illeti, a könyv tulajdonképpen kizárólag a BB által üzemeltetett honlap, azaz BB és az oldal követőinek bejegyzéseiből, kommentjeiből épül fel.

        Az érzékek fontos szerepet játszanak a könyvben. Ott van egyrészt BB szinesztéziája folytán az a rengeteg íz, illat, ott vannak továbbá a zene és a színek Emily révén. Érdekes egyébként, hogy a legtöbb szereplő, helyszín neve egy-egy színt jelöl: Emily White, Gloria Green, Fehér Város, stb.

"A zene ma vészjóslóan szól, az ereszkedő akkordok vastag rétegén át nyugtalanító fejhang söpör át a vá-á, váp-su és a vári-váriii rejtélyes kísértete mellett, és olyan savanykás-édes az íze, mint a savanyúcukornak, amit gyerekkorunkban a pofazacskónkba toltunk a nyelvünkkel, hogy az ízlelőbimbóink megremegjenek és libabőrösek legyenek, és ha az ember nem volt elég óvatos, a nyelve hegye megcsúszott a kemény héjon, és beleakadt az édes szélbe, és a száját édes íz és vér árasztotta el, és ez volt a gyerekkor íze..."

A kép ne tévesszen meg senki, a könyv nagyon komor hangulatú, ez csak az idézetről jutott eszembe :-)

      Összességében vegyesek a könyvvel kapcsolatos érzéseim. Az eleje kicsit nehezen indult be nálam. Őszintén szólva nekem nem jött be ez a webnaplós formátum. Az viszont számomra pozitívum volt, hogy a fejezetek (mivel egy-egy bejegyzést takarnak), elég rövidek voltak, így bármikor felkaptam a könyvet, már pár perc olvasás után is egy fejezet végén tudtam félretenni. A közepe táján mégis megfeneklettem vele kicsit, de a vége felé beindultak az események, pontosabban egyre több minden vált világossá, amit addig csak sejteni lehetett. A végén pedig akkorát csavart az írónő, hogy csak lestem. Lapoztam is vissza serényen, hogy most én olvastam végig rosszul értelmezve a történéseket, vagy micsoda? :-) Ennek ellenére a lezárás nekem nem volt teljes, maradtak még nyitott kérdéseim, de ezekre valószínűleg már nem kapok választ, talán csak ha újraolvasom majd a könyvet.

       10-ből 7 pontot adnék a könyvre. Voltak részei, amelyek magukkal ragadtak, de nem volt teljes a kép számomra.

A könyv ismertetője a Molyon

Viharsziget

      Néhány évvel ezelőtt láttam a Leonardo Di Caprio főszereplésével készült Viharsziget című filmet, ami nagy hatással volt rám. Akkor még nem tudtam, hogy a film valójában egy könyv, pontosabban Dennis Lehane azonos című regénye alapján készült. Amikor azonban ezt megtudtam, egyértelmű volt, hogy el kell olvasnom a könyvet. Először pdf formátumban kezdtem el olvasni, de aztán megtaláltam a könyvtárban, így papíron fejezhettem be. És a filmhez hasonlóan a regény is lehengerelt.

      Teddy Daniels rendőrbíró és újdonsült társa, Chuck Aule megérkezik a Viharszigetre, ahol egyedül egy elmegyógyintézet áll. Feladatuk, hogy felkutassanak egy veszélyes beteget, aki különös körülmények között eltűnt a cellájából. A nyomozás során azonban egyre több rejtély merül fel, s Teddy Daniels egyre inkább elveszíti a kontrollt a külvilág és saját agya, elméje felett is, miközben feltartóztathatatlanul robog az általa ismert világot elsöprő, kegyetlen igazság felé. 

         Bár a könyv-film párosok esetén mindig arra törekszem, hogy előbb a könyvet olvassam el, és utána nézzem meg a filmet - mert véleményem szerint mindig a könyv a jobb :-) - ebben az esetben nem bántam, hogy ez fordítva történt. Élveztem, hogy a könyv folyamán végig össze tudtam kapcsolni az utalásokat, a homályos hallucinációkat, álmokat azok megfejtésével, jelentésével. 

        Nagyon tetszett Lehane stílusa. A csavaros történetvezetés és a regény végi óriási csattanó mellett ez teszi még sokkal többé a történetet egy egyszerű kriminél. És ott van még az az erő és érzékletesség, amellyel az író azt a fájdalmat, űrt írja le, amelyet Teddy-ben felesége elvesztése hagyott.

"Végül is az ébredés majdnem olyan, mint a születés. Emlékek nélkül bukkansz elő, aztán pislogva, ásítozva összeszeded a múltad darabjait, megpróbálod a szilánkokat időrendbe helyezni, felvértezve magad a jelen ellen."

"Teddy már nem először tűnődött azon, hogy ez lesz-e a nap, amikor nem bírja már tovább elviselni Dolores hiányát. Ha vissza tudná forgatni az időt addig a reggelig, és kicserélhetné a testét az övére, gondolkodás nélkül megtenné. Ezzel nem lehetett mit kezdeni. Ez mindig is így volt. De az évek múltával a vágy, hogy újra együtt legyenek, nem enyhült. A nő hiánya egyre jobban felerősödött. Az űr, amelyet maga után hagyott, olyan volt, mint egy mindig vérző, soha be nem hegedő seb."

     A történeten végigfolyik a víz, mint szimbólum. A víz, pontosabban a tenger az, amitől Teddy gyermekkora óta retteg. A szigetre érve egy viharral kell megküzdenie. És feleségét is legtöbbször csuromvizesen látja viszont álmaiban. A víz felszínén lebegő rönkökről pedig ne is beszéljünk...

      És ott van még a háború, amely valahogyan a könyv szinte minden résztvevőjét érintette. Teddy és Chuck többször is felemlegetik a háborút, és Teddy több visszaemlékezésében is visszatér a háború dúlta kontinensre.

      A könyv fő kérdése, mennyi fájdalmat bírhat el egy ember egy életben, hogyan tudja feldolgozni azt... 

     Nagy élmény volt könyv formájában is megismerni Teddy Daniels történetét. A könyv második felét egy ültő helyemben habzsoltam be. A feszültség mindvégig fennmarad, a regény végi csattanó pedig igen nagyot ütött, még így is, hogy ismertem a történetet. 10-ből 10-es.

A könyv ismertetője a Molyon

U.i.: Muszáj belinkelnem a film trailer-jét is, amit minden bizonnyal ismét meg fogok nézni valamikor a közeljövőben...

     

Nem vagyok sorozatgyilkos

"Claytonba sose jöttek új emberek, mindenki csak végigrobogott a sztrádán, felénk se nézett, elhúztak mellettünk. Mint egy elcsapott állat, úgy terült el a város az országút mellett, rohadt és bűzlött."

      Hirtelen ötlettől vezérelve töltöttem le Dan Wells nem vagyok sorozatgyilkos című regényét. És mivel a héten jól lebetegedtem, alkalmam adódott rá, hogy a laptopon el is olvassam a könyvet. Nem egy nagy lélegzetvételű alkotásról van szó, két nap alatt a végére is értem. Hát igen érdekes történetet kaptam, na de lássuk a részleteket.

     John Wayne Cleaver lehetne akár egy átlagos tinédzser is, pontosabban egy átlagos lúzer tinédzser, akit édesapja elhagyott, a többiek kiközösítenek, s egyetlen barátja egy hasonlóan lúzer srác, Max. Csakhogy John nem egy átlagos tinédzser. Előszeretettel tölti az idejét a családi vállalkozásként működő halottbalzsamozóban, ahol - 7 éves kora óta - időnként segédkezik is. Mindemellett megszállottan rajong a sorozatgyilkosokért. És ha ez még nem lenne elég, John egyben szociopata is, aki képtelen az érzelmekre, az empátiára. Éppen ezért John szabályokat állít magának, hogy megőrizze hidegvérét és megakadályozza a benne lakozó szörny előtörését. Amikor azonban a kisvárosban felbukkan egy valódi sorozatgyilkos, John-nak mérlegelnie kell: képes e megszegni a szabályait annak érdekében, hogy megállítsa a gyilkost?

" - Hallott már a McDonald hármasról?

– Igen, három olyan jellemző, amely a sorozatgyilkosok 95 százalékában megvan – felelte dr. Neblin. – Ágybavizelés, pirománia és állatkínzás. Benned is megvan mind a három, ez tény. 

– Erre nyolcévesen jöttem rá. Nem is az rázott meg, hogy az állatkínzás az erőszakos viselkedés előjele, hanem hogy amíg nem olvastam róla, sosem gondoltam, hogy ez rossz."

      A sztori egész jól pörög, hamar a végére is értem. Tetszik a kezdés, ahol megismerjük egy halottasház mindennapjait. Egészen izgalmas John kis magánynyomozása is. Érdekes, ahogyan Wells ábrázolni próbálja egy szociopata gyerek gondolatait, lelkivilágát. Néhol azonban kicsit erőltetettnek éreztem, például azokat a részeket, ahol John belső szörnye "morog", "rángatja a fiú agyának rácsait"... A könyv vége felé azonban van egy jelenet, ahol Wells remekül mutatja be, hogy egy szociopata számára a szeretet helyett a félelem az az érzelem, amellyel kapcsolatot tud teremteni embertársaival. Ez a jelenet különösen tetszett. 

     A magánnyomozás során aztán John számára világossá válik, ki (mi) is a gyilkos... Nekem valahogyan nem illett bele az addig lefestett amerikai kisváros világba a dolog. Illetve a regény egészének olyan amerikai ifjúsági sorozatos jellege volt, ami nem igazán az én esetem. Még egy negatívum, hogy a fordítás véleményem szerint nem sikerült a legjobbra. Akadnak egészen magyartalan mondatok is a szövegben.

       Összességében nem rossz könyv a Nem vagyok sorozatgyilkos. Egyszeri kikapcsolódásra teljesen alkalmas. Olvasás közben egészen lekötött. 10-ből nálam 6,5-est érdemel.

A könyv ismertetője a Molyon

Antikvárkodás a Völgyben

      

      Egy kedves barátnőmmel a hétvégén ellátogattunk a közeli Művészetek Völgyébe (Igaz, idén már véget ért, vasárnap volt az utolsó nap, de mindenkinek csak ajánlani tudom, mert egészen remek, színes, és nem utolsósorban kulturális program ez - infó ezen a linken, ha valakinek esetleg felkeltettem az érdeklődését :-). És lévén, hogy barátnőm is van akkora könyvmániás, mint én, amint megláttuk az udvarokra kitelepített könyvesszekrényekre felhalmozott házikönyvtárak eladásra szánt köteteit, nem tudtunk ellenállni a kísértésnek...

       

   

       Így lett az enyém mindössze 500, AZAZ 500 Ft-ért Dan Brown A Da Vinci-kódja. Igen, 500 Ft! :-) Annyi a hibája a kötetnek, hogy a gerince mentén belül kissé el van szakadva. De más gond nincs vele (direkt belelapoztam, hogy nem hiányoznak e belőle oldalak vagy ilyesmi). Szert tettem emellett 300 Ft-ért egy Maigret kötetre is (Maigret és a gyilkos). Pupillánál olvastam először erről a sorozatról, és csak jókat, így éltem az alkalommal, hogy ilyen olcsón befektessek egy kötetbe, hátha én is megszeretem majd Simenon krimijeit.

      U.i.: A képek a kapolcsi kiruccanáson készülte, illetve a kép Bagolykával már itthon. Talán valamennyire visszaadják a Völgy hangulatát. :-)

Nehéz beszélni Kevinről...

"De hát - ahogy már mondtam - én mindig a legrosszabbra gondoltam. De még az én természetellenes anyai cinizmusomnak is vannak határai. Amikor Rose közölte velem, hogy Kevin gimnáziumában erőszakos incidens történt, és attól lehet tartani, hogy néhány diák meghalt, én a testi épségéért kezdtem aggódni. Az egyetlen pillanatig sem fordult meg a fejemben, hogy a fiunk lehet az elkövető..."

     Nehéz, de beszélnünk kell róla.. Beszélnünk kell erről a könyvről... Bár erős idegzetűnek tartom magam, sőt, kifejezetten kedvelem a megrázó, s ezáltal elgondolkodtató történeteket, Kevin története mégis átgázolt rajtam... Olvastam a fülszöveget, és pár blogbejegyzést is. Innen jött az ötlet is, hogy elolvassam a könyvet. Röviden: azt gondoltam, tudom, mire számítsak. Ez a könyv azonban egyszerűen fogott és kifacsart, majd pedig eldobott engem, mint egy kiszáradt citromot... És mégis azt kell, hogy mondjam, hogy az egyik "legjobb" könyv, amit az utóbbi időben olvastam. Már ha a "legjobb" szót szabad egyáltalán ezzel a könyvvel kapcsolatban használnom.

     A könyv tulajdonképpen egy levélregény, Eva férjének címzett leveleinek gyűjteménye, melyekben arra keresi a választ, miért, hogyan történhetett meg az elképzelhetetlen: hogy fia, Kevin tömeggyilkosságot kövessen el gimnáziumában. Mindezt már a fülszöveg elolvasásakor, de a könyv elején is tudjuk, és innen a jelenből ugrik vissza Eva a Kevin megszületése előtti időkig, hogy aztán az olvasóval együtt nyomon kövesse Kevin fogantatását, megszületését, és az azt követő örökös küzdelmet. Nehéz olvasmány, sok hosszú és bonyolult körmondattal, rengeteg idegen szóval. Sok mondatot többször is el kellett olvasnom, hogy megértsem, mire is akar kilyukadni Eva, vagyis az író. De nekem ez a stílus kifejezetten tetszett. Abszolút beleillett, sőt, segített megalkotni a regény borús hangulatát. Emellett rengeteg komoly gondolat hangzik el, melyeken sokszor - az olvasást megszakítva - percekig el kellett gondolkodnom. 

"-Úgy értem, hogy boldogok vagyunk mi? Szerinted nem?

- Dehogynem - helyeseltél óvatosan. - Azt hiszem. - A te szemedben a mi megelégedettségünk nem tűrte a firtatást - mintha valami könnyen megriadó, ijedős madárka lenne, amely azon nyomban, hogy egyikünk felkiált: Nézd azt a gyönyörű hattyút!, máris tovaröppenne."

"Önmagunkkal szemben sajátos szituációkban határozott elvárásaink vannak - minden várakozáson felüliek; tulajdonképpen követelmények Ezek némelyike semmiség: ha meglepetéspartit rendeznek a számunkra, akkor mi ennek nagyon örülünk. De vannak húzósabbak is: ha valamelyik szülőnk meghal, lesújt minket a fájdalom. De talán ezekkel az elvárásokkal kéz a kézben jár az a titkos félelem, hogy a válságos pillanatban majd nem tudunk megfelelni a konvencióknak. Hogy majd befut a végzetes telefonhívás, hogy meghalt az anyánk, mi pedig nem érzünk semmit sem. Nem tudom, hogy ez a csöndes, kimondhatatlan kis félelem nem mardosóbb-e, mint magától a rossz hírtől való félelem: hogy a magunk szemében is szörnyetegnek bizonyulunk."

"A sikeres hazugságot nem lehet a világra hozni, aztán meg puszta szeszélyből ejteni: az összes többi elkötelezett kapcsolathoz hasonlóan azt is gondozni kell, méghozzá messze nagyobb odaadással, mint az igazságot, amely minden segítség híján is gond nélkül igazság marad. A hazugságomnak ellenben ugyanolyan szüksége volt rám, mint nekem rá, tehát egy frigy állandóságát követelte meg: míg a halál el nem választ."

    A regény központi kérdése a miért? Miért akar valaki gyereket? Miért vállalt Eva és Franklin gyereket? Miért vált Kevin olyanná, amilyen? Miért követte el, amit végül elkövetett? Illetve még egy fontos kérdés: mennyiben felelős a szülő, azaz Eva abban, ami végül történt? 

    Eva már a teherbeesés előtt furcsa, kettős érzésekkel áll a gyerekvállalás kérdéséhez. Furábbnál furább indokokat talál arra, miért is vállalnak az emberek gyereket: azért, hogy az egyre inkább unalmassá váló szülők helyett végre legyen friss beszédtéma; hogy ha elveszítené a férjét, legyen róla egy hús-vér emléke, valaki, akivel megoszthatja fájdalmát; hogy értelmet, reményt találjon (bár ez inkább a férj, Franklin elképzelése), hogy végre lapozhasson... Végül, már szülőként, a szörnyűségeket átélve, a következőképpen gondolkodik:

"Lehet, hogy gyerek nélkül nincs értelme az életnek, de hát gyerekkel együtt mégis mi az értelme? Az egyik életet egy rá következő élettel megválaszolni pusztán annyit jelent, hogy a cél terhét a következő generáció vállára helyezzük át, és ez a tologatás végül gyáva és potenciálisan vég nélküli halogatáshoz vezet. A mi gyermekeink válasza feltehetőleg ugyanaz a nemzés lesz, amivel csak önmagukat fogják ámítani, a saját céltalanságukat fogják rásózni az utódaikra."

   Annak érdekében azonban, hogy férjét boldoggá tegye, Eva végül beadja derekát, vállalkozik arra, hogy gyermeket szüljön Franklin-nek. Hamarosan teherbe is esik, és innentől kezdve élete teljesen új, negatív irányt vesz. Már a terhességet is teherként éli meg, és be kell hogy valljuk, Franklin sem a legjobban áll a dologhoz ("Komolyan mondom, Franklin, bántó volt ez a tulajdonosi hozzáállásod. Ha csak egyszer is hajszál választott el attól, hogy átérjek az úton, te nem az én személyes biztonságom miatt aggódtál, hanem a felelőtlenségem miatt dühöngtél. Ezek a kockázatok, amiket én vállaltam - és amiket a mindennapi életem részének tekintettem -, a te fejedben mintha valamelyik személyes vagyontárgyaddal szemben tanúsított hetykeséggel álltak volna össze.") Maga a szülés sem hozza meg Eva számára a várva-várt revelációt. Az anya sem érzi azt, amit ilyenkor "kellene", de a gyermek sem az ösztönök szerint viselkedik. Ez a kettőjük, anya és gyermeke közötti távolság már Kevin születése pillanatában fennáll. És a helyzet később sem javul... Kevin teljesen érdektelen kisgyermek, akit semmi sem villanyoz fel igazán, viszont úgy tűnik, a mások megbántásában, a másoknak való fájdalom okozásában lel azért némi kis megelégedést (örömet semmiképpen, ezt a fogalmat Kevin hírből sem ismeri...)

"Kevin olyan itt a piros, hol a piros játék volt, amelyben egyik csésze alatt sem volt semmi."

    És meglepő módon egyedül Eva, az anya az, aki valamennyire legalábbis átlát fián, és egyre inkább retteg is tőle. Mindeközben Franklin, az apa teljesen beveszi fia színjátékát. Emiatt férj és feleség egyre inkább eltávolodik egymástól. Idővel aztán Eva-ban megszületik az elhatározás, hogy még egy gyermeket szeretne. Bár ez a regényben nem fogalmazódik meg, Eva szerintem azért vállalkozik erre, hogy bebizonyítsa - főként magának -, hogy nem benne van a hiba, tud ő jó anya is lenni. És ez úgy tűnik, bizonyságot is nyer. Celia, a második gyermek szöges ellentéte Kevin-nek. Igaz ebben az is közrejátszhat,  hogy őt már örömmel várja  az anyja. A kislány olyannyira Kevin ellentéte, hogy még Franklin is kénytelen belátni, hogy fiával valóban nincs rendben valami:

"Mindenesetre az előttünk álló évek is megerősítik majd az első benyomásomat: észrevetted a különbséget, és ez a különbség feldühített. Úgy képzelem, hasonlóképpen berzenkednél, ha a mi végzetesen középszintű álomotthonunkban eltöltött évek után belépnél a Viktória korabeli házba, amelynek verandáján hintaágy áll, odabent étellift és mahagóni balusztrád, és megtudnád, hogy eladó. Azt kívánnád, bárcsak sose láttad volna, és éned egy része kissé meg is gyűlölné. Miután pedig visszatrappolnál a te agyoncsépelt tíkfa katedrálisodba, lehullana a hályog a szemedről, és már a kérkedés meddőhányóját látnád benne, és a fölfelé kerekítés iránti merész tehetséged egy életre megnyomorodna."

     Eva végre boldog, de ez nem tart sokáig. Kevin továbbra is mindent elkövet, - legalábbis úgy tűnik - hogy megnyomorítsa anyja életét. Ami sikerül is... Az apróbb csínyektől, bosszúságoktól lassan, lépésenként haladunk az egyre komolyodó, már-már bűncselekményekbe hajló tettekig, míg a regény végén eljutunk a már kezdetektől sejtett végkifejletig, amely - bár már nagyjából sejtjük annak a bizonyos csütörtöknek az eseményeit, mégis minden képzeletet felülmúlóan borzalmasnak bizonyul.

      Hogy kit okolhatunk a történtekért, nem tudnám megmondani. Mindenkivel együtt tudok érezni a regény szereplői közül. Igen, kicsit még Kevinnel is... A szereplők mindegyike az élet célja utáni meddő kutatás áldozata... Bejegyzésemet a regény elején olvasható idézettel zárnám:

"Egy gyermek akkor igényli a leginkább a szeretetünket, amikor a legkevésbé érdemli meg."

Ami az értékelést illeti, nálam - a letaglózó téma ellenére is - 10/10-es a könyv!

Megjegyzés: a képek a filmből vannak, amit feltétlen meg fogok nézni, ha össze tudom gyűjteni hozzá a szükséges lelkierőt.

A könyv ismertetője a Molyon

Millennium Trilógia - A tetovált lány

  

      Igen, végre eljutottam oda, hogy ezt az utóbbi években igencsak felkapott bestsellert is elolvassam. A filmet láttam már nem sokkal a premier után, szóval volt némi fogalmam a sztoriról, de szerencsére a fordulatokat, a csattanót elfelejtettem már azóta. Ha nem így lett volna, azt hiszem, egyáltalán nem is éveztem volna a regényt. Ennek okát mindjárt bővebben is kifejtem.

     A könyv igen izgalmasan, sejtelemesen indul. A felütés, a prológus remek. Az ismeretlen öregúr, akit sok évvel ezelőtt szörnyű tragédia ért, s akit azóta is minden évben emlékeztetnek arra a szörnyű napra, méghozzá egy préselt virág formájában minden születésnapján. Ki ez a férfi, mi történt 44 évvel ezelőtt, ki küldözgeti a virágokat azóta is az öregúrnak? De sok kérdés már így rögtön az elején. :-) A 13. oldaltól aztán - számomra legalábbis - túl hosszú időre megfeledkezünk az ismeretlen férfiról és a rejtélyről. Két szálon fut innentől fogva a történet: egyrészt megismerjük Mikael Blomkvist-et, az oknyomozó újságírót, akinek élete épp összeomlóban van egy milliárdossal szemben elveszített rágalmazási per miatt. Illetve megismerjük Lisbeth Salandert, a tetovált lányt, aki egy biztonsági cégnél dolgozik tulajdonképpen magánnyomozóként. A két szál közül engem sokkal jobban lekötött Lisbeth története. Az, hogy hogyan küzd meg a mentálisan betegnek titulált és ezért gyámság alá helyezett embereket, pontosabban nőket érő nehézségekkel. Meg kell mondjam, igen talpraesett a csaj. :-) A másik, Mikael-ről szóló szálat már kevésbé találtam érdekesnek: hogy kapta a tippet annak a feltáró riportnak a megírásához, amely aztán elvezetett a bírósági perig, milyen furcsa viszonyban él kolléganőjével, a Millennium társtulajdonosával stb. De aztán az ismeretlen férfi újra megjelenik a történetben, kiderül, hogy kicsoda és a két szál, Mikael és Lisbeth szála is összekapcsolódik szépen lassan. Na innentől már kezd élvezetesebbé válni a regény, de még mindig nem az igazi. Kb. a 300. oldaltól aztán beindul a cselekmény, Mikael és Lisbeth egyre több bizonyítékot ás elő a sokak által rég elfeledett üggyel kapcsolatban, és beindul a sztori. Jönnek a fordulatok, az igazi izgalmak. Innentől fogva már nehéz letenni a könyvet, és ez kb. így is marad majdhogynem a végéig.

      Számomra voltak azonban bizonyos dolgok, melyek nagyban rontottak az olvasmányélményen... Ami leginkább zavart az a sokszor furcsa nyelvezet, a nem odaillő szóhasználat. Lehet, hogy ez a fordítás hibája, lehet, hogy a szerző írta meg így, nem tudom, na de akkor is. Különösen hülyén hangzott például, hogy a brutális gyilkosságok kibogozásán való munkálkodás közepette Mikael így szól Lisbeth-hez:

"- Ez nem igaz - vágta rá Lisbeth. - Sem Liv, sem Lena nem szerepel a Bibliában. 

Mikael a fejét ingatta. 

- De bizony! Liv azt jelenti, élet, ez a bibliai jelentése az Éva névnek. És most légy okos, Domokos - vajon minek a rövidítése a Lena?"

MICSODA???????????????????????????????????? No komment...........................................................

     Igen sok, sőt rengeteg volt továbbá az elgépelés, a helyesírási hiba a szövegben... Elhiszem, hogy bestseller, meg minél gyorsabban le kell fordítani és ki kell adni magyarul is, de könyörgöm..... Annyit tud rontani az olvasásélményen... 

      És végül, de nem utolsó sorban, ami nekem nagyon fura volt, az a sok angol kifejezés a szövegben. Ez viszont tuti az írótól jön, amit a fordító - helyesen - meg is hagyott, de azért nekem mégis nagyon zavaró volt, hogy egyáltalán nem gondolt senki az angolul nem tudó olvasókra. Egy kis csillag a szó vagy kifejezés mögé, alulra meg a magyar fordítás. Ennyi. A svéd olvasóközönségből ugyanis nem érdemes kiindulnunk véleményem szerint. Gyanítom, hogy ott jóval többen beszélnek angolul, mint nálunk Magyarországon... Bár azért van egy rész, ahol mondjuk egész jó kis rejtett utalás az elkövetkezendő történésekre egy angol kifejezés (és ezt magyarul nem is nagyon lehetett volna visszaadni): amikor Lisbeth magában megállapítja Nils Bjurman ügyvédről, hogy a pasi serious pain in the ass lehet majd a jövőben... Na jah.. :-S

      A sztori egész fordulatos, izgalmas, az utolsó 250 oldal pörög nagyon, de a fent leírtak miatt nálam ez a könyv így is max 6,5-es a 10-ből. Ami a trilógia további köteteit illeti, nem mondtam azért le róluk, mert az író egészen kreatív a rejtélyek kitalálásában, de most már tudom, milyen elvárásokkal kezdjek majd bele legközelebb az olvasásba.

A könyv ismertetője a Molyon

Expedíció

"Ahol a bűnös kezéből a fojtó gyümölcs fakad, ott hozom a halál magvait, hogy a férgekkel megosszam, hisz gyülekeznek a sötétségben, életük erejével befonják a világot, míg egyéb helyek félhomályos csarnokából soha nem létezett alakok gyűrűznek és vonaglanak elő..."

      Elgondolkodtató, felkavaró, és titokzatos, utóbbi talán túlságosan is... Pupilla blogjában olvastam először erről a könyvről, ami rögtön fel is keltette érdeklődésemet. Hamar be is szereztem hát. Megbánni nem bántam meg, de - bár imádom az elgondolkodtató könyveket - nekem ez a könyv kicsit túlságosan is titokzatos volt. Nem tudtam megfejteni...

      A történet lényege, hogy a Déli Végek nevű társaság (amelyet egyébként csak a könyv kb. felénél említenek először, és utána is csak egy-kétszer kerül szóba) már régóta szervez expedíciókat az X-térségbe, mely egy (állítólag) környezetvédelmi katasztrófa sújtotta térség, ahol a katasztrófa bekövetkezte óta számos furcsa dolog történik. Ráadásul kétszeresen titokzatos ez a táj, vagy ahogy a szerző is fogalmaz, egyszerre meghatározhatatlan és meghatározott. Nem tudjuk, legalábbis az olvasó számára nem derül ki, hogyan is történt pontosan a katasztrófa, illetve nem tudjuk, mi is zajlik igazán azóta. Szóval ez a Déli Végek nevű szervezet útjára indítja az (állítólagosan) tizenkettedik expedíciót, mely négy tudós nőből áll. Egyikük a főhősünk, akinek a szemszögéből megismerjük a történteket. 

      A könyv titokzatosságát tovább fokozza a tény, hogy EGYETLEN név sem hangzik el a regényben. Egyetlen egy név sem. Az expedíció tagjaira a főszereplő-narrátor végig a foglalkozásuk megnevezésével utal. Itt jegyezném meg, hogy lehet, hogy nem vagyok eléggé feminista, de nekem - bár már a regény elején leszögezzük, hogy nőkről van szó, a nevek hiánya, és a foglalkozásnevek használata miatt sokszor úgy kellett megerőszakolnom magam, hogy olvasás közben ne férfikat, hanem női szereplőket képzeljek magam elé... Szintén igen érdekes az, ahogyan a szerző csak nagyon lassan, cseppenként adagolja nekünk a főhős magánéletéről szóló információkat is. A 23. oldalon találkozunk az első személyes vonatkozású ténnyel. Amikor a főhős először említi férjét. Innentől kezdve aztán szépen lassan bekúszik a magánélet, a hétköznapiság is a regény amúgy rideg, idegen világába. De nevek továbbra sincsenek, és a főhős magánélete sem éppen szívderítő epizódokból áll... 

      A regény világa igen érzékletesen megrajzolt, ijesztő, rideg világ. Ott van például az a jajongó hang, amely minden este, a sötétség beköszöntével veszi kezdetét, és amely halálra rémíti az expedíció tagjait. De ez még semmi ahhoz képest, ami eztán vár rájuk.... 

       A négy nő együtt indul tehát útnak az X-térségbe, ahol igen hamar fel is fedezik az első anomáliát, egy alagutat (amit érdekes módon főhősünk toronynak lát), amely nem szerepel a Déli Végek egyetlen térképén sem. Úgy döntenek, első lépésként ezt az alagút-tornyot fedezik fel maguknak, és ekkor kezdődnek a bonyodalmak. Az alagút-torony falán érdekes, ijesztő feliratot találnak, egyfajta szörnyű óment, jóslatot, amely mintha apró kis élőlényekből állna, és mint amely újra és újra megújulna, mintha valaki vagy valami újra és újra felróná a szavakat a falra....

      Az X-térség szörnyűségei mellett az expedíció tagjainak szembe kell nézniük társaik gondosan rejtegetett titkaival és azok következményeivel is. Hamar szét is bomlik a társaság, és főhősünk magára marad. Erre egyébként már a regény elején találunk utalást. 

"Leírnám három társam nevét, ha bármi jelentősége lenne, csakhogy a geodétán kívül egyikük sem maradt mellettem sokáig. Ő is csak alig két vagy három napot."

    A regényben előrehaladva felváltva járjuk a hősnővel együtt az ijesztő tájakat, helyszíneket, illetve ismerjük meg a nő magánéletének részleteit. Ahogy egyre mélyebbre jutunk magánéletében, úgy jutunk (szó szerint) egyre mélyebbre az X-térségben is, le egészen az alagút-torony aljáig-tetejéig...

       Be kell, hogy valljam, nekem azt hiszem, nem sikerült teljesen megemésztenem ezt a történetet. Egyes történések, jelenségek olyannyira szürreálisak és megfoghatatlanok, hogy az már számomra kicsit túlságosan is zavaró volt olykor. Úgy érzem, nem teljesen állt össze a végére a kép. Dehát egy trilógiáról van szó, úgyhogy bízom benne, hogy a következő részek majd jobban felhomályosítanak.:-) A könyv végén amúgy volt egy nagy, engem pofonütésként érő csattanó...

    Összességében 10-ből 7-est adnék rá, a túlzott szürrealizmusa miatt. Ettől függetlenül (vagy éppen ezért?) kíváncsi vagyok a folytatásra.

A könyv ismertetője a Molyon

A parfüm

"Mert az emberek behunyhatják szemüket a nagyság előtt, a szépség előtt, fülüket is eldugaszolhatják a dallamok vagy a hízelgő szavak elől. De az illattól nem menekülhetnek. Mert az illat a lélegzet testvére. Vele együtt lopakodik be az ember testébe, nélküle nincs élet, nem lehet kikerülni. És az illat közvetlenül a szívbe hatol, és ott határozottan dönt vonzalomról és megvetésről, undorról és kedvességről, szerelemről és gyűlöletről.Aki ura a szagoknak, az uralkodik az emberi szívek fölött is."

      Anno még kötelező olvasmány volt (vagyis lett volna) az egyetemen, de akkor nem olvastam el. Most viszont megjött hozzá a kedvem. Ezért is kértem barátnőimtől karácsonyra Patrick Süskind A parfüm című regényét. Igen vegyes véleményeket hallottam róla. Többen mondták, hogy a film jobban tetszett nekik, mint a könyv. Ez alapján nem számítottam egy túl jó regényre. Talán éppen azért nem is találtam olyan rossznak összességében.

     A regény világa igen lehangoló. A könyvben egy születésekor rögtön elárvult, lelencházban nevelt, majd már gyermekként kényszermunkát végző fiú, Jean-Baptiste Grenouille nyomorúságos életét kísérjük végig. Grenouille egyetlen boldogságát az illatok jelentik, melyeket az átlagembereknél sokkal intenzívebben érzékel és melyeket örökre el is raktároz emlékezetében, folyamatosan bővítgetve illat-szótárát. Különlegesen fejlett szaglása segíti továbbá abban is, hogy elboldoguljon az emberek kegyetlen világában. Remek orrával könnyen kiszagolja az útjába tévedő emberek természetét. De a szagláshoz kapcsolódik élete legnagyobb tragédiája is, Grenouille-nak ugyanis nincsen szaga. Ezen fogyatékossága egész életét megbélyegzi. Már csecsemőkorában eltaszítja magától szoptatós dajkája, mondván, hogy a gyermeknek nincs szaga, ami csakis amiatt lehet, mert megszállta az ördög. És az emberek élete későbbi szakaszaiban is -, ha nem is tudatosan, de - idegenkedve, undorral tekintenek rá.

      Grenouille már gyermekkorától kezdve tudja, amint lehetősége nyílik rá, az illatoknak szenteli életét. Ahogy azonban telik az idő, egyre többet akar, és miután egy napon találkozik az általa addig érzett legcsodásabb illattal, megszületik benne borzalmas terve, aminek onnantól kezdve mindent alárendel, és amely elkerülhetetlenül vezet majd a regény borzalmas és egyben furcsa végkifejletéhez.

      Érdekes, hogy a könyv főhőse negatív főhős. Maga a szerző többször is megfogalmazza, hogy Grenouille-t a gonoszság élteti, de az olvasóban mégis kelt némi szánalmat (legalábbis bennem keltett), mert ez a gonoszság nem ok nélküli... Az emberek Grenouille iránt tanúsított ellenszenvéből, kegyetlenségéből ered. Pedig az író tényleg mindent elkövet, hogy a lehető legutálatosabban fesse le regénye főszereplőjét (többször hasonlítja például undorító kullancshoz is, aki a fán alattomosan csüngve várja áldozatát).

       Ami a regény különlegességét adja, azok a leírások. A szerző a témához hűen nem színek vagy formák, hanem illatok, szagok segítségével festi le a szereplőket, a helyszíneket.

      Összességében tetszett a könyv, főként a fent említett szagos-illatos leírások, valamint a groteszksége miatt. (Gyengém, minden ami fura és groteszk.) Mindemellett akadtak benne olyan elemek is, melyek nem tetszettek. Például az a népmeseiesség, ahogyan Grenouille összes ellensége, rosszakarója előbb-utóbb elnyeri büntetését. A filmre kíváncsi vagyok. Talán majd lesz egy olyan poszt, amiben össze is hasonlítom a kettőt...

      A könyv nálam 10-ből 6,5-7 pontot ért el.

A könyv ismertetője a Molyon

Könyvbeszerzés - újabb felvonás

      Az előző előtti (:-) hétvégén újabb 4 könyvvel bővült az elolvasandó könyvek halmaza. Ebből 2 vásárol, 2 pedig kölcsön könyv.

      A két vásárolt közül az egyik a Csodák kora, amiről zakkant blogjában olvastam. És azért vásároltam meg, mert most éppen akciósan kínálják a Libri oldalán, összesen 999 Ft-ért, aminek nem bírtam ellenállni. Főleg a pozitív és a könyvet abszolút érdekesnek bemutató blogbejegyzés elolvasása után.

     
      A másik könyv amit megvettem a már régóta áhított Max Brooks zombis regény. Egyetlen helyi könyvesboltban sem tudtam megszerezni, így amikor kicsit több mint egy hete Pesten jártam, éltem a lehetőséggel és megkértem barátnőmet, hogy kalauzoljon el egy közeli könyvesboltba. Érdekes módon itt is csak a 2. (és a kisebbik!) boltban leltem rá a kötetre. Alig várom, hogy belevessem magam. :-)

      A két kölcsön könyv random jött. A már említett barátnőm igen népes könyvespolcain szemezgettem és itt akadtam a kezembe a Helga naplója című visszaemlékezés (igen, egy koncentrációs tábort megjárt kislány naplójáról van szó). Szintén barátnőmtől kölcsönöztem Agatha Christie Elephants can remember című krimijét. Régen olvastam már az írónőtől. Általában minden évben olvasok egy-vagy két krimit tőle, ráadásul ezzel a könyvvel tovább növelhetem az angolul olvasott könyvek számát (ami az egyik, idei évi fogadalmam).

A győztes egyedül van

      A kedvenc Coelho könyvem. Ennyi elég is ahhoz, hogy megindokoljam a részrehajlást, amikor erről a könyvről írok.:-) Első alkalommal néhány éve olvastam. Egy barátnőm, egykori szaktársam fertőzött meg akkor a Coelho iránti szeretettel, és egymás után faltam az író könyveit, és néhány kivétellel mindet el is olvastam. Mind közül A győztes egyedül van vált a kedvencemmé. Most, néhány évvel később megláttam egy outlet könyvesbolt polcán egy használt, és így leárazott példányt a regény angol nyelvű kiadásából, és tudtam, hogy meg kell vennem és újra kell olvasnom ezt a kedvencemet. (Így két legyet ütöttem egy csapásra: újraolvastam egy régi  kedvencet és idén megvolt az első angol olvasmányom is:-)

      Őszintén szólva az elején kicsit nehéz volt olvasnom. Régen olvastam már Coelho-t, és elszoktam a csapongó, flashback-es stílusától kissé. De aztán sikerült ráhangolódnom, és a könyv ismételten hatalmas élményt jelentett. 

      A győztes egyedül van főhőse Igor, az orosz milliárdos, aki megszállottan próbálja visszaszerezni volt feleségét, Ewa-t, aki néhány éve elhagyta őt egy neves divattervezőért, Hamid Hussein-ért. A férfi bármire képes azért, hogy visszaszerezze a nőt, egész világokat, univerzumokat is képes lenne (és lesz is!) elpusztítani. Mindeközben úgy véli, hogy amit tesz, nem bűn, hiszen a legfőbb dolog, a szeretet, a szerelem nevében teszi mindezt, és a cél szentesíti az eszközt.
      A regény cselekménye egyetlen helyszínen (Cannes-ban) játszódik és mindössze néhány napot ölel fel. A történet elején Igor Cannes-ba utazik a híres filmfesztiválra, mert tudja, hogy ott újra láthatja Ewa-t és megvalósíthatja tervét, melyet már hosszú ideje forgat a fejében. A francia kisvárosban érkezése után azonnal bele is kezd a kivitelezésbe. Világokat pusztít el, mely tetteivel üzenni akar Ewa-nak. Megüzenni, hogy megbocsátott neki, még mindig szereti és visszavárja őt. Az első áldozat meghozatalát követően azonban Igor-ban kételyek merülnek fel. Valóban megéri Ewa, illetve a nő irátni szerelme ezt az áldozatot? Ahogyan aztán haladunk előre a cselekményben, és egyik áldozat követi a másikat, Ewa úgy tűnik, nem érti az üzeneteket, Igor pedig egyre bizonytalanabbá válik, míg végül rájön, hogy azt kell tennie amit tesz, és csupán a motiváció, az ok az, amit mindezidáig félreértelmezett. Az első áldozat, egy fiatal lány szelleme felnyitja a szemét.

"Like any good strategist - he did, after all, build up his company from nothing to become one of the most respected in Russia - he knows that one's objective should always remain the same, even if the motive behind it may change over time. That is what has happened today: he arrived in Cannes for one reason, but only when he began to act did he understand the true motives behind what he was doing. He has been blind all these years, but now he can see the light; the revelation has finally come."

 És ez a felismerés vezet a könyv megdöbbentő végkifejletéhez.

      A regény azonban nem csak Igor és Ewa történetét dolgozza fel. Számos más szereplőt is megismerünk, akiknek története akarva-akaratlanul egybefonódik Igor és Ewa történetével. Sőt, ha azt vesszük, valamilyen bizarr módon Igor kicsit talán tényleg az akinek gondolja magát, azaz az isteni akarat, a legfőbb jó kivitelezője, végrehajtója. Tetteivel ugyanis tudta nélkül is befolyásolja, sőt, teljesen megváltoztatja a könyv többi szereplőjének éltetét. Van akijét rossz irányba tereli, mint például a színésznek készülő Gabriela esetében, akit például tettével megfoszt a nagy kiugrást jelentő filmes szereptől, vagy a producer Mauren esetében, amikor meghiúsítja a nő és egy híres-hírhedt film disztribútor találkozását, melynek célja, hogy a nő első filmje bekerüljön a mozikba. Mások életét viszont abszolút pozitívan befolyásolja. Ilyen Jasmine (eredeti nevén Christine), a fiatal modell lány, akit Igor ébreszt rá arra, hogy a fény és a csillogás csak álca, mely eltakarja az emberek ürességét, boldogtalanságát, és hogy mindezért nem éri meg feláldozni az egyetlen igaz és fontos dolgot az életben, a szeretetet. Jasmine és partnere szerelme egyébként pontosan Igor és Ewa szerelmének ellentétét testesíti meg a regényben. Igor és Ewa szerelme a mindent elpusztító, romlásba döntő szerelem, míg Jasmine-t és párját az építő, nyugalmat és boldogságot adó szerelem köti egymáshoz. (És milyen érdekes húzás az írótól, hogy ez utóbbi szerelmet pontosan egy, a szociális konvencióknak ellentmondó, leszbikus szerelem testesíti meg.)

   "What HH doesn't know, indeed, what no one knows, is that she possesses an absolute power that will help her overcome all difficulties: the love of the young woman now lying in her arms. For her she would do anything - anything, that is, ecxcept kill.

     With her she is capable of anything - even winning."

      A könyvben a Coelho-tól jól megszokott módon, rengeteg flashback, visszamlékezés található. Sőt, ha azt vesszük, a regényben konkrét történés szinte alig van (bár azért jóval több, mint a Coelho könyvekben általában), az események, információk nagy részét az olvasó a szereplők visszaemlékezéseiből, hosszú gondolatfolyamaiból ismeri meg. Coelho mesterien oldja meg azt, hogy egy szereplőt megismerve rögtön nézőpontot váltunk és belelátunk az adott szereplő gondolataiba, az ő szemével kezdjük el szemlélni a világot. Szintén lenyűgöz Coelho-val kapcsolatban a hihetetlen lexikális tudása, melyről A győztes egyedül van oldalain is tanúbizonyságot tesz. Olvashatunk például arról, hogyan is készül a pezsgő, hogyan műküdik egy Beretta Px4, honnan származik a pénzmosás kifejezés, vagy éppen hogyan lehet egyetlen mozdulattal embert ölni. És maga a tény, ahogy szinte tudományos pontossággal mutatja be a divat és film világát... (Komolyan megőrülök ettől az embertől!!! Honnan tud ennyi mindent???) És persze ott van az a hihetetlen életbölcsesség a regény szinte minden mondatában.... Komolyan olyan ez a Coelho, mintha már legalább 150 évet élt volna. A rá jellemző módon többször is megfogalmazódik, hogy az élet valódi értelme a szeretet. 

"Someone's spirit, however, has no name; it is pure truth and inhabits a particular body for a certain period of time, and will, one day, leave it, and God won't bother asking 'What's your name?'  when the soul arrive at the final judgement. God will ask only: 'Did you love while you were alive?' For that is the essence of life; the ability to love, not the name we carry around on our passport, business card and identity card."

Utóbbi gondolatot alá is támasztja azzal, hogy szereplőinek neve többször is megváltozik a regény folyamán. Gabriela például a médiában jobban hangzó, könnyebben megjegyezhető Lisa nevet kapja felfedezőitől, Christina pedig az egzotikusságát jobban hangsúlyozó Jasmine nevet. 

      Vagy ott az emberekre jellemző folytonos elégedetlenség, mely megkeseríti életüket, megakadályozza, hogy boldogok legyenek. Igor életét is ez a folytonos elégedetlenség siklatja ki.

"People are never satisfied. If they have a little, they want more. If they have a lot, they want still more. Once they have more, they wish they could be happy with little, but are incapable of making the slightest effort in that direction."

     Aztán a gondolat, miszerint nem mi pusztítjuk a Földet, hanem ő pusztít el minket. Hogy lehetünk mi emberek olyan arrogánsak, hogy azt gondoljuk, mi vagyunk azok, akiknek meg kellene védenie a bolygót, mikor a Föld meg tudja magát védeni velünk szemben? Ha eljutunk arra a pontra, Földanya megrázza magát és a teljes emberi faj kipusztul, a bolygó pedig megtisztulva várja az újrakezdést. És még hosszan folytathatnám a sort, remeknél remekebb idézetekkel, de akkor sosem ér véget ez a poszt.:-)
        Amit még érdemes megemlíteni, hogy ez a regény témájában, cselekményében nagyon elüt Coelho többi régényétől, azok világától. Az író könyveiben ugyanis nem gyakran olvashatunk gyilkosságokról és az azok felgöngyölítését célul kitűző nyomozásokról, de itt pontosan erről van szó. Vagyis inkább mégsem teljesen. Hiszen mindeközben a könyv minden szava, minden mondata minden ízében coelhos...
      Lényeg a lényeg, a végén, a regény címének pontosan ellentmondva, láthatjuk, hogy a győztes nincs egyedül. Igor-ral - ha csak képzeletében is - de ott van első áldozata szelleme. Jasmine pedig párját ölelve áll készen a győzelemre a küzdelemben, melyet úgy hívunk: élet.
      10-ből 10-es a könyv, de egy abszolút elfogult Coelho-fantól mást nem is várhatunk.:-)

A könyv ismertetője a Molyom

A hipnotizőr (aki engem is hipnotizált)

      Egy szóban: fantasztikus!!!! Régen olvastam ilyen remek könyvet. Az első pillanattól kezdve az utolsóig végig hihetetlenül lekötött. A regény minden egyes mondata, minden történés, minden párbeszéd izgalmas, tartalmas és tovább lendíti a történetet (Na jó, azért akadt egy-két szexjelent, ami nem feltétlen volt fontos a cselekmény előrelendítése szempontjából... De ez abszolút bocsánatos bűn egy ilyen könyv esetében.) Többször úgy kellett megerőszakolnom magam, hogy letegyem és ne olvassam tovább a könyvet. (Majdnem a buszon is fent maradtam miatta...:-) 

      És akkor egy kicsit objektívebben.:-) A könyv egy brutális gyilkossággal kezdődik. Egy férfit holtan találnak egy sportpálya öltözőjében, és amikor a rendőrség értesíteni akarja a családot, őket is vérbe fagyba, megcsonkított holttesttel találják otthonukban. Az egyetlen túlélő (legalábbis először ezt gondolják) a fiú, Josef, aki - bár súlyos sérüléseket szenvedett - életben van. Időközben azonban kiderül, hogy a családnak van még egy életben lévő tagja, a legidősebb lány, Evelyn, aki a gyilkosság idején nem tartózkodott a családi házban. Az ügy Joona Linna nyomozóhoz kerül. Mivel a rendőrség arra gyanakszik, hogy a lány élete is veszélyben van, minél előbb szeretnék megtalálni, ehhez azonban szükség van Josef kihallgatására. Erre azonban a fiú állapota miatt nincs lehetőség - legalábbis nem a megszokott módon. Így kerül a képbe a regény másik fő karaktere, Erik Maria Bark. Egy orvos, aki korábban hipnotizálással is foglalkozott, egy tragédia miatt (amire természetesen a regény során fény derül) azonban évekkel ezelőtt felhagyott ezzel a tevékenységgel. Most azonban, Evelyn megmentése érdekében, Joona Linna nyomására Erik egyetlen alkalommal ismét hipnotizálni kényszerül, méghozzá a sokkos állapotban lévő Josef-et. Amit azonban a fiú elméjében talál, minden képzeletet felülmúl. Innentől fogva aztán  (még a korábbinál is jobban) felpörögnek az események, már nem csak egy, hanem két, sőt idővel egyre több bűncselekményt kell felderítenie Joona Linna nyomozónak.
      Azáltal hogy Erik elvállalja Josef hipnotizálását, élete hirtelen szörnyű fordulatot vesz. A könyv második felében elmerülünk Erik múltjában, és nyilvánvalóvá válik, hogy:

"a múlt nem halott, a múlt valójában nem múlt el. [...] minden apróság, ami egy emberrel történt, vele tart a jelenbe is."

      Az író (vagyis írók, merthogy szerzőpárosról van szó) remekül keverik a szálakat és tartják fent a feszültséget a könyv első oldalától az utolsóig. Szinte az utolsó pillanatban derül csak ki az olvasó és persze a szereplők számára is, ki vagy kik is az igazi tettes(ek).

      A múlt örökös jelenléte mellett a regény másik fontos gondolata az egyént érő traumák és azok feldolgozása. Ahogy Erik is felfedezi kutatása során, a fájdalom elviselése sokkal könnyebb társsal, mint egyedül. 

"Megpróbálta megérteni azt a tényt, hogy a háborúk túlélői sokkal könnyebben dolgozzák fel traumáikat, mint azok, akik egyedül éltek meg hasonló bántalmakat. Tudni akarta, miként lehetséges, hogy azoknak az egyéneknek, akiket egy csoport tagjaként kínoztak meg, könnyebben gyógyultak a sebeik, mint a magányos embereknek. Mi van egy közösségben, ami enyhíti a fájdalmat?"

Ez a fájdalmat enyhítő közösség több szinten is jelen van a könyvben. Ott van az Erik által alakított terápiás csoport formájában, de ott van Erik családjának alakjában is. Amikor a csoport széthullással fenyeget (a külső körülmények vagy a csoport egyik problémás tagja miatt) az egyén magára marad és sokkal nehezebben éli meg a fájdalmakat, mint amikor rendben vannak a kapcsolatai. Ezen csoport hiánya avagy  egy abnormális személy jelenléte a csoportban tehet valakit egy életre lelki beteggé, ahogy ezt a regény több szereplője esetében is tapasztalhatjuk.

     Szintén a közösség egyént formáló erejét hangsúlyozza az alábbi gondolatsor:

"-Tudtad, hogy az ősi pogány törvények szerint a csecsemő csak azt követően vált teljes értékű emberré, hogy mellre tették? A szülés után és az első szoptatás előtt még ki lehetett tenni a csecsemőt az erdőbe.

- Azaz mások döntése által vált valaki emberré. - mondja Joona lassan. 

- Nem mindig ez a helyzet?"

DE! És ez Josef tragédiája, és a regény szinte összes szereplőjének tragédiája. A könyvben - számomra legalábbis - nincsenek teljesen elítélendő karakterek. Ahogy haladunk előre szépen lassan megismerjük minden szereplő életét, saját személyes tragédiáját, amely korábbi tetteihez illetve jelenlegi állapotához vezetett. 

      Nagyon tetszett, hogy az író(k) a könyvben végig váltogatja(k) a nézőpontot. Sőt nem is időrendben haladunk. Ezáltal válik lehetségessé, hogy egyes eseményeket több szereplő szemszögéből is megismerje az olvasó. Ezt hihetetlenül remek írói fogásnak találom. Így válik lehetségessé az, hogy az elsőre aprónak, jelentéktelennek tűnő események egy következő fejezetben értelmet nyerjenek. Imádtam ezt a megoldási módot! Nagyon tetszett továbbá - és ez már inkább krimis jellemvonás - hogy ha egy helyütt azt olvassuk, hogy a szereplőt (legtöbbször Erik és Joona esetében találkozunk ezzel) valami zavarja, úgy érzi, hogy valami elkerülte a figyelmét, akkor biztosak lehetünk benne, hogy egy briliáns fordulat, egy amolyan doktor house-i felismerés következik. (Nem hiába imádtam azt a sorozatot!:-)

      Végül azért az angol szakos énem is hadd bújjon egy kicsit elő belőlem. Nem tudtam nem észrevenni, hogy a regény - egy bizonyos ponton legalábbis - abszolút Virginia Woolf Mrs. Dalloway-ét idézte. Van egy jelenet, melyben a szereplők mindannyian, persze külön fejezetekben, de egy időben látják ugyanazt a tűzijátékot Stockholm utcái felett. Ez kísértetiesen emlékeztet arra, amikor Woolf regényének szereplői egyszerre, de külön-külön látják ugyanazt az égre feliratot rajzoló repülőt. Aztán ezt a párhuzamot csak megerősítette bennem a regény vége felé megjelenő intertextuális utalás, amikor a regény egyik szereplője Virginia Woolf Világítótorony című könyvét olvassa.... (Most képzeletben hátba veregetem magam:-). Plusz Woolf tragikus életútja miatt is kapcsolatba hozható a könyvvel. Ő is szörnyű traumákat élt át élete során, melyek örökre nyomot hagytak benne és melyek végül öngyilkosságba kergették őt.
     A végére egy aprócska negatívum. A könyv elején legalábbis nekem nagyon sok volt egyszerre a nehezen kibetűzhető svéd tulajdonnév, de aztán lassan megbirkóztam velük. Illetve ha nagyon kukacoskodni akarok, ahogy már fentebb is említettem, akadt egy-két szexjelenet, amit szerintem nyugodtan el is hagyhattunk volna.
      Mindezek ellenére a könyv nálam abszolút 10-es! Alig várom, hogy olvashassak még Joona Linna további nyomozásairól! Állítólag várhatóak az újabb kötetek.

A könyv ismertetője a Molyon