Kékszeműfiú

"Élt egyszer egy özvegyasszony,

akinek három fia volt - Fekete, Barna és Kék.

Fekete volt a legidősebb, mogorva és kötekedő.

Barna a középső, félénk volt és buta.

De az anya kedvence Kék volt: a gyilkos."

         Ez a kis rövid összefoglaló teljesen felcsigázott. Amint megláttam, tudtam, hogy ezt a könyvet el kell olvasnom. Az pedig, hogy Joanne Harris a könyv szerzője, csak még kíváncsibbá tett. Eddig csak a Csokoládét olvastam a szerzőtől, de az elnyerte a tetszésemet, illetve én eddig Harris-t nem ilyen jellegű könyvek írójaként ismertem. Kíváncsi voltam tehát, hogyan hangzik egy pszichothriller az ő tolmácsolásában. 

        A történet főszereplője (hősnek nem mondanám) BB, aki két testvérével együtt nőtt fel apa nélkül, zsarnok édesanyjuk folyamatos terrorjában. Az elkeseredett anya, Gloria Winter saját, elrontott életét szeretné fiai által jóvá tenni. Gyermekeitől csak azt várja, hogy teljesítsék azt, amit ő nem tudott, emelkedjenek ki a többiek közül, és ha eljön az ideje, gondoskodjanak anyjukról. BB amúgy sem rózsás életét tovább nehezíti a tény, hogy nem egy hétköznapi fiú, BB ugyanis szinesztéziás, azaz a szavakhoz ízeket, illatokat társít. Itt jegyezném meg, hogy remek az, ahogyan Harris ezt a fajta szinesztéziát, az ízeket, illatokat ábrázolja a könyvben. Ez a tulajdonsága nagy terhet ró rá, anyja ugyanis úgy hiszi, ő az a fia, akitől remélhet valamit, akitől azt várja, hogy különlegessége révén kiemelkedik a tömegből, jó iskolákba jár majd, híres lesz és gondoskodik majd anyjáról idős korában. Vagyis ő az egyetlen valamirevaló fia a három közül... Eleinte úgy tűnik, mindez meg is valósul, BB-t felkarolja egy tudós, aki éppen a szinesztéziát kutatja. Gloria azt hiszi, végre teljesül a vágya, legalább egy gyermeke hasznára lesz, de aztán megjelenik a színen a vak Emily, aki hangokhoz színeket társít, és pillanatok alatt megfosztja BB-t a rá eső figyelemtől, s ezzel a támogatástól is. BB mindezek elől az internet világába menekül: egy saját oldalt vezet, ahol követőivel osztja meg legtöbbször gyilkosságokat taglaló fikcióit. De vajon valóban fikciókról van szó?

Ami a regény formátumát illeti, a könyv tulajdonképpen kizárólag a BB által üzemeltetett honlap, azaz BB és az oldal követőinek bejegyzéseiből, kommentjeiből épül fel.

        Az érzékek fontos szerepet játszanak a könyvben. Ott van egyrészt BB szinesztéziája folytán az a rengeteg íz, illat, ott vannak továbbá a zene és a színek Emily révén. Érdekes egyébként, hogy a legtöbb szereplő, helyszín neve egy-egy színt jelöl: Emily White, Gloria Green, Fehér Város, stb.

"A zene ma vészjóslóan szól, az ereszkedő akkordok vastag rétegén át nyugtalanító fejhang söpör át a vá-á, váp-su és a vári-váriii rejtélyes kísértete mellett, és olyan savanykás-édes az íze, mint a savanyúcukornak, amit gyerekkorunkban a pofazacskónkba toltunk a nyelvünkkel, hogy az ízlelőbimbóink megremegjenek és libabőrösek legyenek, és ha az ember nem volt elég óvatos, a nyelve hegye megcsúszott a kemény héjon, és beleakadt az édes szélbe, és a száját édes íz és vér árasztotta el, és ez volt a gyerekkor íze..."

A kép ne tévesszen meg senki, a könyv nagyon komor hangulatú, ez csak az idézetről jutott eszembe :-)

      Összességében vegyesek a könyvvel kapcsolatos érzéseim. Az eleje kicsit nehezen indult be nálam. Őszintén szólva nekem nem jött be ez a webnaplós formátum. Az viszont számomra pozitívum volt, hogy a fejezetek (mivel egy-egy bejegyzést takarnak), elég rövidek voltak, így bármikor felkaptam a könyvet, már pár perc olvasás után is egy fejezet végén tudtam félretenni. A közepe táján mégis megfeneklettem vele kicsit, de a vége felé beindultak az események, pontosabban egyre több minden vált világossá, amit addig csak sejteni lehetett. A végén pedig akkorát csavart az írónő, hogy csak lestem. Lapoztam is vissza serényen, hogy most én olvastam végig rosszul értelmezve a történéseket, vagy micsoda? :-) Ennek ellenére a lezárás nekem nem volt teljes, maradtak még nyitott kérdéseim, de ezekre valószínűleg már nem kapok választ, talán csak ha újraolvasom majd a könyvet.

       10-ből 7 pontot adnék a könyvre. Voltak részei, amelyek magukkal ragadtak, de nem volt teljes a kép számomra.

A könyv ismertetője a Molyon