Nem vagyok sorozatgyilkos

"Claytonba sose jöttek új emberek, mindenki csak végigrobogott a sztrádán, felénk se nézett, elhúztak mellettünk. Mint egy elcsapott állat, úgy terült el a város az országút mellett, rohadt és bűzlött."

      Hirtelen ötlettől vezérelve töltöttem le Dan Wells nem vagyok sorozatgyilkos című regényét. És mivel a héten jól lebetegedtem, alkalmam adódott rá, hogy a laptopon el is olvassam a könyvet. Nem egy nagy lélegzetvételű alkotásról van szó, két nap alatt a végére is értem. Hát igen érdekes történetet kaptam, na de lássuk a részleteket.

     John Wayne Cleaver lehetne akár egy átlagos tinédzser is, pontosabban egy átlagos lúzer tinédzser, akit édesapja elhagyott, a többiek kiközösítenek, s egyetlen barátja egy hasonlóan lúzer srác, Max. Csakhogy John nem egy átlagos tinédzser. Előszeretettel tölti az idejét a családi vállalkozásként működő halottbalzsamozóban, ahol - 7 éves kora óta - időnként segédkezik is. Mindemellett megszállottan rajong a sorozatgyilkosokért. És ha ez még nem lenne elég, John egyben szociopata is, aki képtelen az érzelmekre, az empátiára. Éppen ezért John szabályokat állít magának, hogy megőrizze hidegvérét és megakadályozza a benne lakozó szörny előtörését. Amikor azonban a kisvárosban felbukkan egy valódi sorozatgyilkos, John-nak mérlegelnie kell: képes e megszegni a szabályait annak érdekében, hogy megállítsa a gyilkost?

" - Hallott már a McDonald hármasról?

– Igen, három olyan jellemző, amely a sorozatgyilkosok 95 százalékában megvan – felelte dr. Neblin. – Ágybavizelés, pirománia és állatkínzás. Benned is megvan mind a három, ez tény. 

– Erre nyolcévesen jöttem rá. Nem is az rázott meg, hogy az állatkínzás az erőszakos viselkedés előjele, hanem hogy amíg nem olvastam róla, sosem gondoltam, hogy ez rossz."

      A sztori egész jól pörög, hamar a végére is értem. Tetszik a kezdés, ahol megismerjük egy halottasház mindennapjait. Egészen izgalmas John kis magánynyomozása is. Érdekes, ahogyan Wells ábrázolni próbálja egy szociopata gyerek gondolatait, lelkivilágát. Néhol azonban kicsit erőltetettnek éreztem, például azokat a részeket, ahol John belső szörnye "morog", "rángatja a fiú agyának rácsait"... A könyv vége felé azonban van egy jelenet, ahol Wells remekül mutatja be, hogy egy szociopata számára a szeretet helyett a félelem az az érzelem, amellyel kapcsolatot tud teremteni embertársaival. Ez a jelenet különösen tetszett. 

     A magánnyomozás során aztán John számára világossá válik, ki (mi) is a gyilkos... Nekem valahogyan nem illett bele az addig lefestett amerikai kisváros világba a dolog. Illetve a regény egészének olyan amerikai ifjúsági sorozatos jellege volt, ami nem igazán az én esetem. Még egy negatívum, hogy a fordítás véleményem szerint nem sikerült a legjobbra. Akadnak egészen magyartalan mondatok is a szövegben.

       Összességében nem rossz könyv a Nem vagyok sorozatgyilkos. Egyszeri kikapcsolódásra teljesen alkalmas. Olvasás közben egészen lekötött. 10-ből nálam 6,5-est érdemel.

A könyv ismertetője a Molyon