A marsi

      'Houston, I don't have any problem...' :-) Legalábbis Andy Weir A marsi című könyvével nincs gond, a részemről. A mostanában divatos szóval élve azt hiszem kijelenthetem, hogy A marsi című regénnyel kicsit én is kiléptem a komfortzónámból, amit egyáltalán nem bántam meg! Sőt! :-) Fantasy-t elég gyakran olvasok, illetve az egyik kedvenc könyvsorozatom, a Tűz és jég dala is ebbe a műfajba tartozik. Scifit már kevésbé, bár a Déli Végek trilógia is utóbbi kategóriába sorolandó. Mégsem mondanám, hogy sok scifit olvastam eddig. Pláne nem űrhajós történetet. Sok jót olvastam azonban Andy Weir könyvéről, így nem is volt kérdés, hogy nekem is be kell szereznem azt. Amint megvolt, szinte rögtön bele is vágtam és hamar végig is pörgettem a történetet. 

      Adott egy űrhajós, Mark Watney, akit egy szerencsétlenül alakuló manőver során magával ragad egy marsi porvihar és akit társai emiatt halottnak hisznek, s nélküle hagyják el a vörös bolygót. Sokan feladnák ebben a helyzetben, de Mark-ot nem ilyen fából faragták. Ő élni akar, és mindent meg is tesz ezért. Mérnöki és botanikai tudását latba vetve harcba kezd a túlélésért. S mindeközben, beszélgetőtárs híján naplóbejegyzésekben osztja meg velünk küzdelmes mindennapjainak történetét, nem kevés humorral fűszerezve az egyébként nem túl vidám történéseket. Imádtam azt a lazaságot, humort és iróniát, amivel Watney a saját helyzetét kezeli. Már a regény első mondata is ilyen:

"Erre rábasztam.

Ez a jól megfontolt véleményem.

Rábasztam."

És ez az irónia végigvonul a történet egészén, nem egyszer nevetésre késztetve az olvasót. Persze a veszélyes helyzetekben komolyan, átgondoltan cselekszik, és a humorizálás ellenére is tudatában van annak, mennyire kevés esélye van a túlélésre. De ő ennek ellenére nem adja fel.

      Folyton számol, kalkulál: mennyi napra elegendő az élelem, mennyi napra elegendő a víz, hány kilométerre juthat el ennyi és ennyi liter üzemanyaggal a marsjáróval stb. És bár jómagam abszolút humán beállítódású vagyok, és a számok vagy a kémia világa nem igazán áll közel hozzám, Mark Watney mégis fel tudta kelteni és végig fent is tudta tartani az érdeklődésemet. Igenis érdekelt, hogy működik az űrruha, mennyi napra elegendő az általa termelt burgonya, hogyan készül termőföld a marsi porból és emberi székletből, hogyan lehet hidrogénből és oxigénből vizet előállítani stb. Imádtam, ahogy mindent az utolsó részletig megmagyaráz, kifejt. Ahogyan leírta a terveit, szépen pontról pontra minden lépést alátámasztva, majd a terv félresikerülését is ugyanígy megmagyarázza, megindokolja. Egyszerűen érdekfeszítő az, ahogyan Weir a műszaki, kémiai témákról értekezik. 

     Tetszett még az is, hogy nem egy tipikus mentsük meg a világot történetről van szó. Itt egy embert kell megmenteni, és az Mark Watney. És neki önmagát kell megmentenie. A földiek vajmi keveset tudnak neki ebben segíteni. 

     Volt azért negatívum is a regényben. Helyenként túl amerikainak éreztem a történetet és többször visszaköszöntek a katasztrófafilmekből jól ismert, sőt elcsépelt képek: az űrhajós bázis dolgozói, akik éjt-nappallá téve dolgoznak, és a monitorok előtt ülve sírnak vagy éppen ünnepelnek egymással pacsizva - attól függően, éppen hogy állnak a dolgok; az űrhajó lázadó, hősködő legénysége stb. Ezek a részek nem igazán nyerték el a tetszésemet. Egyébként az egész könyv, a felépítése, a történetvezetése abszolút Aron Ralston 127 óra a kanyon fogságában című regényére emlékeztetett. Ott is egymást váltották a főhősről és a külvilág történéseiről szóló részek. És ott is sokkal jobban tetszettek, érdekeltek a belső monológok, mint a helyenként már-már hatásvadász jelenetek, melyekben arról olvashattunk, hogyan viselkednek illetve mit tesznek mások a bajba jutott megmentéséért.

      Azt is meg kell, hogy mondjam, hogy nem kiszámítható a történetvezetés, sok a fordulat, sok az 'aztak****' rész a könyvben, nehéz is volt letenni sokszor, úgy kellett kényszerítenem magam, mondván, már 11 is elmúlt, holnap pedig 6-kor kelek. Nem fut el Watney a Marsról, holnap, ha legközelebb kezembe veszem a könyvet, még biztosan ott lesz szegény. :-)

      A marsi nálam 10-ből 9, és az az 1 levonás is csak a kicsit hatásvadász, amerikaikatasztrófafilmes részek miatt. És senkit ne rettentsen el, hogy űr meg Mars meg számok meg kémia. Csak úgy olvastatja magát a könyv. Bárcsak egyes tankönyveket is meg lehetne így írni. Asszem nekem is kevésbé gyűlt volna meg a bajom anno a kémiával például, ha ilyen 'tanmesékkel' okítottak volna minket. Abszolút ajánlom az olyan kezdő scifi-olvasóknak, mint amilyen én is vagyok.

A könyv ismertetője a Molyon