The storyteller

      

"But this isn’t true. Inside each of us is a monster; inside each of us is a saint. The real question is which one we nurture the most, which one will smite the other."

    Bár a könyvet már elég régen olvastam, a jegyzeteimet átfutva és a neten a témába vágó képek után kutatva pillanatok alatt visszasüllyedtem a regény szívszorító, fájdalmas, rémisztő világába... Jodi Picoult ugyanis The storyteller című könyvében az 1930-as, 40-es évek Lengyelországába, azon belül is az egyik legborzalmasabb helyre, az auschwitzi koncentrációs táborba kalauzol minket az idős, lengyel-zsidó, Minka révén.

      Sage egy zsidó származású lány, aki már Amerikában született s ott is nőtt fel, s nem is igen gyakorolja örökölt vallását. Egyetlen élő közeli hozzátartozója a nővérein kívül (akikkel anyjuk halála óta nem igen tartja a kapcsolatot) nagyanyja, Minka, a koncentrációs tábort túlélt idős asszony, aki a borzalmak elől Amerikába menekült, s ott alapított családot, s a könyv jelenében békés, nyugdíjas napjait éli. Bár Sage őt sem látogatja meg túl gyakran. Egészen addig, amíg egy furcsa véletlen révén az önsegítő csoportban (ahová azért jár, hogy segítséget kapjon anyja elvesztésének feldolgozásához) meg nem ismerkedik Josef Weber-rel, a városban élő, köztiszteletnek örvendő, nyugalmazott német tanárral, aki rövid barátkozás után bevallja Sage-nek, hogy ő valójában egy egykori SS tiszt, aki Amerikába menekült az igazságszolgáltatás elől. És ha ez még nem lenne elég, arra kéri a lányt, hogy vessen véget az életének s ezzel a lelkifurdalásnak is, amellyel már évtizedek óta együtt él. 

      Sage-t teljesen megdöbbenti az öregúr vallomása, hát még a kérése... Nem tudja mit tegyen, végül dühében és elkeseredésében felkeresi a hatóságokat, így kerül a képbe Leo Stein, a szintén zsidó származású férfi, akinek munkája az, hogy felkutasson és több évtizedes bujkálás után az igazságszolgáltatás kezére adja az egykori háborús bűnösöket. Megkezdődik a "nyomozás" és hamar kiderül, hogy mindehhez szükség lehet Sage nagyanyjának, Minka-nak a segítségére is. Na és ekkor kezdődött el számomra a könyv legérdekfeszítőbb, leginkább magával ragadó és legszívfacsaróbb része: Minka története..... Az elbeszélésből megismerhetjük egy zsidó gyermeklány és családjának életét, szenvedéseit az 1930-as, 40-es évek Lengyelországában. Ahogyan a vidám gondtalan gyermekkort lassacskán megmérgezi a történelem, a politika, az eszmék, a háború. Ahogyan egyre nyomorúságosabb körülmények közé kényszerül a család, s aztán ahogyan a családtagok egyik napról a másikra eltűnnek... És aztán a koncentrációs tábor borzalmai... Bár a téma eléggé elcsépeltnek tűnhet, Picoult valahogy képes - nekem legalábbis - úgy lefesteni ezeket az eseményeket, hogy olvasás közben végig gombócot érzek a torkomban és minden percben arra gondolok, hogy de szerencsés vagyok, hogy ez nem velem történik, és hogy hogyan képes egy ember ennyi borzalmat túlélni....

"I had seen dozens of people shot in front of me, to the point where it was hardly shocking anymore. The ones who were shot in the chest, they dropped like stones, cleanly. The ones who were shot in the head left behind a mess, runnels of gray matter and foamy pink tissue, and now it was on my boot, caught in the treads, and I wondered what part of her mind that was—the power of language? Of movement? The memory of her first kiss or her favorite pet or the day she moved to the ghetto?"

      A történetet azt teszi továbbá érdekessé, hogy ezúttal megismerhetjük az érem másik oldalát is, azaz meghallgathatjuk a történteket egy egykori SS katona szemszögéből is. Josef is elmeséli ugyanis Sage-nek az életét. Azt, hogy hogyan nevelték beléjük már gyemrekkorukban, Hitlerjugend-ként, hogy a zsidók kiirtandó gyomok csupán, s hogy mindeközben Josef végig arra gondolt, hogy szerinte a gyomok között is akadnak igazán szépek is.... Tanúi lehetünk annak, mivé tehet egy embert a történelem, a háború... 

"Can you blame the creationist who doesn’t believe in evolution, if he has been fed that alleged truth his whole life, and swallowed it hook, line, and sinker?"

"You think never. You think, not I. But at any given moment, we are capable of doing what we least expect. I always knew what I was doing, and to whom I was doing it. I knew, very well. Because in those terrible, wonderful moments, I was the person everyone wanted to be."

      Ahogy Josef mesél, egyre inkább az a benyomása támad az olvasónak, hogy a német katonák is áldozatok voltak, a körülmények áldozatai, csak éppen a fegyver másik oldalán. Félreértés ne essék, itt nem az eszmét valló tisztekre, hanem a kiskatonákra gondolok, akik csak eszközként szolgáltak ebben a borzalomban...

      A regény egyes fejezetei között afféle betétként egy önálló kis történet bontakozik ki egy lányról és egy szörnyről, akik között különös kapcsolat szövődik. A történet maga, a fikció a fikcióban (amely egyébként Minka gyermekkorában írt "könyve") tulajdonképpen a fő szál allegóriája. Picoult ezt a könyvben, számomra kicsit túl szájbarágósan ki is mondja.

"I was not stupid. I knew that what the Hauptscharführer saw in my book was not simply entertainment but an allegory, a way to understand the complicated relationship between himself and his brother, between his past and his present, his conscience and his actions. If one brother was a monster, did it follow that the other had to be one, too."

    Ami még nagyon tetszett nekem a könyvben:

• Minka maga hozza szóba, hogy ez a borzalom nem csak a zsidókkal, hanem sok más néppel is megesett:

"You would think bearing witness to something like this would make a difference, and yet this isn’t so. In the newspapers I have read about history repeating itself in Cambodia. Rwanda. Sudan."

• Ahogyan Minka elalvás előtt mormolja a halott zsidók személyes tárgyai közül kicsempészett képeken szereplő alakok neveit (Arya jutott eszembe a Trónok harcából, ahogyan a megölendő emberek neveit sorolja mint aféle mantrát)
• Tetszett ahogyan összeért a főszál és Minka meséje.
• A csavar a könyv végén... Na az ütött nálam...

      És ami nem tetszett (ebből kevesebb van):

• A túlságosan egyértelmű, béna szerelmi szál... Annyira kiszámítható volt... Amikor ezeket a részeket olvastam, alig vártam, hogy véget érjenek...
• A történeten belüli történet sem kötött le igazán. Alig vártam, hogy folytatódjon Minka története. Még jó, hogy ezek csak 1-1 oldal hosszúságúra nyúltak.

      A The storyteller egy megható könyv, amely olyan komoly kérdéseket boncolgat, mint a gyász, a veszteség kezelése, hogyan változtatja meg, töri meg a történelem, a politika, a háború az embert, és hogyan tud mégis még a legborzalmasabb körülmények között ember maradni. S végül, de nem utolsó sorban, hogy mit jelent valójában a megbocsátás...

"But forgiving isn’t something you do for someone else. It’s something you do for yourself. It’s saying, You’re not important enough to have a stranglehold on me. It’s saying, You don’t get to trap me in the past. I am worthy of a future."

      Az én értékelésemben a könyv 10-ből 9-es. Számomra Picoult még ebből az elcsépeltnek tűnő témából is olyan valamit tudott kihozni, amely mélyen megérintett, többször meg is ríkatott és persze mélyen elgondolkodtatott.

A könyv ismertetője Molyon