Lois Lowry: Az emlékek őre

      

"- Lehetnének máshogy a dolgok - folytatta Jonas. - Nem tudom, mit kellene tenni érte, de lehetnének máshogy. Lehetnének...színek.

- És nagyszülők - tette hozzá, a hálószoba homályba burkolózó mennyezete felé meredve. - És mindenkinek lehetnének emlékei.

      Te már tudod, mik az emlékek  - suttogta a kiságy felé fordulva.

   Gabriel egyenletesen szuszogott. Jonas örült, hogy az újgyermek ott van vele, bár bűntudat mardosta a titok miatt. Minden éjjel emlékeket adott át Gabrielnek: sétahajózást és nyári piknikezést; az ablaküvegen kopogó csendes esőt; mezítlábas táncolást a nedves füvön. 

- Gabe?

      Az újgyermek mocorgott egy kicsit álmában. Jonas közelebb hajolt hozzá. 

- Lehetne... szeretet... - suttogta."

      Egy utópisztikus világban járunk, egy olyan mesterségesen megalkotott, a szabad akarattól megfosztott közösségben, ahol a közösség minden tagja egyenlétben él, családok helyett családegységek élnek otthonok helyett lakóegységekben, ahol a házastársakat úgy osztják be egymás mellé, ahol minden családegység kivétel nélkül egy A és egy B nemű gyermeket igényelhet, ahol az emberek nem választják a szakmájukat, hanem beosztják őket jövőbeli munkahelyeikre, ahol nincsenek színek, és nincsenek érzelmek sem, ahol a szeretet egy általános jelentésű, üres és semmitmondó szó, de ami a legfurcsább... az emberek, a közösség tagjai nem is hiányolják mindezt, ugyanis nem is tudnak róla, hogy ilyen dolgok valaha egyáltalán léteztek... Egyetlen ember ismeri igazán ezeket a fent felsorolt dolgokat, az őrző, az emlékek őre. Ő az, aki az emberiség eddigi összes tudásával, emlékével rendelkezik.

       Ebben a világban él a lassan tizenkettes (azaz tizenkét éves) Jonas, aki egyre izgatottabb a közelgő Tizenkettes Ceremóniája miatt, amikor végre megtudja majd, milyen szakmára tartja őt alkalmasnak a közösség. Azért is aggódik, mert barátaival ellentétben egyetlen munkát sem érzi igazán közel magához. A Ceremóniával aztán valóban gyökeres változást vesz az élete. Őt választják ugyanis a közösség jelenlegi őrzőjének utódjává. Iskola után minden nap meglátogatja a férfit, aki egyre több és több emléket ad át neki, s ezzel együtt Jonas egyre több mindent ért meg az őt körülvevő világból. Elkezdi látni a színeket, elkezdi érezni az érzelmeket... Eleinte csak jó, kellemes emlékeket kap a férfitól, idővel azonban sorra kerülnek a kellemetlen, fájdalmas, nyomasztó emlékek is, és Jonas vállát egyre több minden nyomja, s elkezd felébredni benne a szabad akarat iránti vágy...

        A könyv olvasása közben úgy éreztem, hogy valamennyire mindannyian Jonasok vagyunk. Hiszen nem ezt éljük át mindannyian a felnőtté válás során? A gyermekkori gondtalanságot lassan felváltják a mindennapi gondok, a mélyebb érzelmek. 

"A veszteség fájdalmától meggyötörve odavonszolta magát a raktárépület melletti padhoz, és lerogyott rá. A gyermekkor, a barátságok, a gondtalanság, a biztonságérzet - mindez feltartózhatatlanul tovatűnni látszott az életéből."

        Nagyon tetszett a könyv nyelvezete, szókincse, amely remekül megalapozta a regény világának hangulatát. A teljesség igénye nélkül néhány példa: elbocsátás (=halál), bolydulás (=serdülés), érzésbeszámoló (=beszélgetés a vacsoraasztalnál), stb.  

    Amit negatívumnak éreztem az a könyv vége volt, amit én egy kicsit hirtelennek, kidolgozatlannak, hiányosnak éreztem. Maradt bennem pár kérdőjel, kíváncsi lettem volna néhány más szereplő sorsára is.

         Ezzel együtt mindenkinek ajánlom a könyvet. Bár eredetileg gyermekkönyv, Az emlékek őre nagyon súlyos témát dolgoz fel, mindezt úgy megfogalmazva, hogy még egy gyermek is megértheti azt. Ha jól tudom, Amerikában kötelező olvasmány is a könyv néhány iskolában, amit remek dolognak tartok. Ebből a könyvből csakis tanulhatnak, értékeket meríthetnek a mai gyerekek, és sok felnőtt is. 10-ből 8,5 pontos nálam, de csak a kurta vége miatt.

         A könyvből filmet is készítettek nemrégiben, nekem is innen jött az ötlet, hogy elolvassam a történetet. Miután befejeztem a regényt, megnéztem a filmet is, de ahogy ez általában nálam lenni szokott, a film közel sem tetszett annyira, mint a könyv. Már az furcsa volt, hogy a főszerepeket nem tizenkét, hanem tizenhat-tizenhét éves kamaszokkal játszatták és persze a szerelmi szálat is fel kellett erősíteni a sztoriban... A lényeg, hogy ha a filmet már láttad és az nem tetszett, a könyvet akkor is melegen ajánlom, mert sokkal többet ad, mint a mozgóképes változat. Lent a film szinkronos trailere:

A könyv ismertetője a Molyon