Az a semmirekellő-nyomorult-hitvány-malactolvaj-ükapa...

      Egyszer régen már belekezdtem a fenti könyvbe (Louis Sachar: Stanley, a szerencse fia), méghozzá hetedik osztályos koromban, egy osztályfőnöki órán, amikor is szabad foglalkozás volt, és az egyik osztálytársamnál éppen ott volt ez a könyvecske, amit kölcsön is adott arra a 45 percre. Akkor persze nem sokáig jutottam a történetben, ennek ellenére felkeltettem az érdeklődésemet. Bár kölcsön nem kértem - volt elég kötelező olvasmány akkoriban, meg hát őszintén szólva, akkor még nem voltam olyan nagy könyvmoly, mint most. :-P

       Ami a regényt illeti, igazából egy ifjúsági kalandregényről van szó. Annak idején elég nagy sikernek örvendett Amerikában, film is készült belőle (Bár ezt egészen addig nem tudtam, amíg PuPilla fel nem világosított.:-) A történet a következő: adva van egy fiú, Stanley Yelnats (igen a vezetékneve a keresztneve visszafelé olvasva:-), aki mindig mindenhol rossz helyen tartózkodik. Azt, hogy üldözi a balszerencse nem másnak köszönheti, mint annak a semmirekellő-nyomorult-hitvány-malactolvaj-ükapjának, aki annak idején megszegte egy cigányasszonynak tett ígéretét, aki ezért átokkal sújtotta őt, melyet csak egy módon lehet megtörni. Nem nagy titok gondolom, ha elárulom, hogy a mi Stanley-nk lesz az első Yelnats, akinek ez sikerül majd. 

       Lényeg a lényeg, a fiú az átoknak köszönhetően olyan bajba keveredik, melynek eredményeként egy titokzatos nevelőtáborban köt ki, ahol pár másik kiskorú bűnözővel együtt az Stanley feladata, hogy gödröt ásson egy régen kiszáradt tó területén. A lyukásás célja a jellemfejlődés -állítólag... 

       Miközben a jelenben haladunk előre a történetben, több helyen is visszaugrunk a régmúltba, megismerjük Stanley felmenőinek történetét. így többek között azt, hogyan átkozta meg ükapját a cigányasszony, vagy hogy hogyan menekült meg nagyapja az éh- és szomjhaláltól, miután a Csókos Kate Barlow kirabolta és magára hagyta őt a sivatagban. És megismerhetjük Kate Barlow történetét is. A szálak, a jelen- és múltbeli események aztán, ahogyan az lenni szokott, a történet vége felé kezdenek összefutni, s így jutunk el a végkifejlethez, ahol aztán minden aprócska részlet értelmet nyer. Néhol mondjuk azt gondoltam, kicsit túl kicsi is ez a világ, túl sok a véletlen. Dehát egy meséről van szó, amibe ez belefér. Illetve bevallom őszintén, nem mindenhol figyeltem eléggé, ugyanis egy fontos részlet pl. csak a legvégén esett le, amikor az író konkrétan kimondta a rejtvény megoldását. Pedig ha jobban figyelek, már az elején leeshetett volna. De lehet, hogy így volt jó, hogy nem voltam elég szemfüles. :-)

        Tetszett, hogy a táborlakók elnevezték egymást, mely becenevek még jobban kihangsúlyozták egyes karakterek vélt vagy valós jellemzőit. Ott van például Zéró, akinek egyrészt a nevéből is adódik a becenév, másrészt akit társai, sőt a tábor vezetői is, tulajdonképpen az egész környezete egy nullának tart. Ez persze nem igaz, de csak Stanley az, aki ezt felfedezi. A névadás azért is tetszett különösen, mert bár a fiú nem túl okos, kifejezetten jó matematikából, fejbeszámolásból, nagyon jóban van a számokkal.

"Stanley figyelte, ahogy Zéró újra meg újra leírja a nevét. 

Zéró Zéró Zéró Zéró Zéró Zéró Zéró

Valahogy elszomorította a dolog. Nem tehetett róla, de arra gondolt, százszor nulla, az még mindig csak nulla."

      A regényben felmerül a faji kérdés is, mely a Délen különösen a múltban, de még napjainkban is sajnos jelen van.

"Röntgen, Hónalj és Zéró feketék voltak. Ő [Stanley], Polip és Cikkcakk pedig fehérek. Mágnes spanyol származású. De odakint a tavon mindannyian egyforma vörösesbarna színűek voltak: amilyen a föld."

       Ami a negatívumokat illeti, a fordítással nem voltam teljesen megelégedve. Akadt például néhány kifejezetten magyartalanra sikeredett mondat, kifejezés, és sajnos akadt pár elgépelés is... A "kedvencem": 

"Tudta, hogy az életük nagy részét azzal töltődik, hogy helytállnak a földeken, az állatok ellátásában, és nem sok iskolapadot koptattak."

     Érdekes volt számomra továbbá néhány karakter is, főként Mr Pedanski, akinek nagyon furcsa volt számomra a regény folyamán hirtelen bekövetkező pálfordulása. Eleinte nagyon kedves a fiúkkal, még Zéróval is, a regény vége felé azonban már ő is kegyetlen nevelővé válik és Zéróval is igen gonoszan beszél. Nem igazán értettem, hogy miért is volt ez így, nem találtam rá magyarázatot a könyvben...

      Összességében kellemes kikapcsolódás volt, és akadt benne rejtély is, de azért nem az a töménytelen mennyiségű és mély misztikum, amely annyira elgondolkodtatná az embert. Egy könnyed olvasmányról van tehát szó. Nálam 10-ből 7-est érdemelt ki. 

A könyv ismertetője a Molyon