Tegnap fejeztem be Nicholas Evans Suttogóját. A könyvből annak idején sikeres film is készült ugyanezzel a címmel. Láttam is, de sajnos azt hiszem túl régen, és nem emlékszem jól a történetre. A könyv ugyanis nagyrészt eltért attól, amire számítottam.
A történet gerincére természetesen emlékeztem: egy kislány, Grace, aki imád lovagolni, egy alkalommal balesetet szenved lovaglás közben, melyben elveszíti legjobb barátnőjét, és mindemellett egyik lábát is amputálni kell. A lány ezt követően nem meglepő módon, még csak gondolni sem akar a lovaglásra, és lovától, a balesetet csodás módon (az állatorvos odaadása és Grace anyjának makacssága révén) túlélő Zarándoktól is meg szeretne szabadulni. Az anya, Annie azonban érzi, hogy lányának nem szabad eltemetnie magában a történteket, hanem éppen ellenkezőleg, szembe kell nézni fájdalmával és félelmeivel. A gondot azonban nemcsak a lány csökönyössége jelenti. A ló ugyanis a baleset óta teljesen kezelhetetlenné vált. Annie végül úgy dönt, felkeres egy ún. suttogót, azaz egy olyan személyt, aki különleges hatással van a lovakra, valamilyen csodás módon megérti őket és meg is tudja magát értetni velük. Ez az ember Tom Booker. Anya és lánya átutazza fél Amerikát, hogy a suttogó kezelésbe vehesse Zarándokot.
Egészen idáig tetszett is a könyv. Ahogy a borító is sugallja, a ló, illetve ember és ló kapcsolata áll a középpontban - egészen a könyv kétharmadáig. Számomra idáig volt érdekes és élvezetes a könyv. Látszik, hogy az író szépen utánajárt a lovakkal kapcsolatos ismereteknek. A könyvben olvashatunk például korábban élt suttogókról, de igen érdekes az a rész is, melyben először találkozunk Tom Booker-rel munka közben. A könyv harmadik harmadában azonban az addigi fő vonal helyét egy másik szál veszi át, amelyre a filmből nem is emlékeztem. Nevezetesen a nő és a suttogó között szövődő szerelmi viszony kerül a regény fókuszába. Természetesen a könyv végén azért még tanúi lehetünk a csúcspontnak, amikor Grace-nek végül sikerül meglovagolnia Zarándokot, de ekkorra már a fejezetek zömét Annie és Tom szerelme tölti ki. Ráadásul a könyv véleményem szerint - főként a legvégén- igen kliséssé, közhelyessé, emellett pedig már-már túlzottan csöpögőssé válik. A férfi nem kaphatja meg a férjes nőt, de nem is tud nélküle élni, ezért el is dobja magától életét. De - ahogy azt a záróképből megtudhatjuk - az az Annie, akiről a korábbi fejezetekben azt olvashattuk, hogy nehezen esett teherbe és Grace-t követően egyetlen gyermeket sem sikerült kihordania, Tom-tól csodás módon teherbe esik, és meg is szül egy egészséges kisbabát. Ez utóbbi fordulat már tényleg túl sok volt számomra.
Összességében az volt a gondom a könyvvel, hogy nem erre számítottam. Azt gondoltam, itt egy könyv, ami állatokról, illetve állatok és emberek kapcsolatáról szól. Ezt a könyv egy része meg is adta nekem, de idővel mindezt háttérbe szorította a romantikus szál. Valószínűleg én vagyok a hibás, hogy nem voltam elég körültekintő a következő olvasmány kiválasztásakor. Mindemellett egy jól megírt regényről van szó, amit persze minden gondolkodás nélkül szívesen ajánlanék bárkinek, aki kedveli a romantikus regényeket. Csak az a gond, hogy én nem tartozom utóbbiak közé.
Végezetül azért egy szép gondolatot hadd idézzek a könyvből (akadt pár idézet azért, amit feljegyeztem magamnak):
- Azt hiszem, az örökkévalóság tulajdonképpen nem más - szólalt meg végül az apjuk -, mint a mostok végtelen sora. És azt hiszem, nem tehetünk mást, mint hogy mindig a mostnak élünk, s nem törődünk az előző vagy a következő mostokkal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése