Ahogy már írtam, a Murakami regények után valami könnyebb, emészthetőbb olvasmányra vágytam, így szemeltem ki magamnak Aron Ralston 127 óra a kanyon fogságában című könyvét. A tippet egyébként egy Facebook-os könyvkedvelőknek szánt csoporttól kaptam (A csoportot mindenkinek ajánlom! A neve Olvasóterem, és nagyon jó kis könyvötleteket lehet itt találni. :-) A link: https://www.facebook.com/olvasoteremmindenkinek?fref=ts).
Könnyedebb olvasmánynak gondolva kezembe vettem tehát Ralston önéletrajzi ihletésű, valós és egyébként igencsak megrázó történetét elbeszélő könyvét. A könyv alapvetően Ralston egy komoly balesetét meséli el, melynek következtében elveszíti jobb kezét. A sokat tapasztalt túrázó - aki egyébként mérnöknek indult, de engedve szenvedélyének, elhagyta a mérnöki pályát - szóló túrára indul Utah kanyonvidékén. A túra során megtörténik a baj, Ralston magára ránt egy, a kanyon falai közé szorult, stabilnak hitt követ, amely hozzápréseli jobb kézfejét a mészkőfalhoz. Így megkezdődik Ralston majd hatnapos, magányos szenvedése, melynek végül saját kezének levágásával vet véget.
Őszintén szólva, tudván, hogy nem irodalmárról van szó, ebből a szempontból nem számítottam túl sokra a szerzőtől, aki azonban igencsak meglepett. Lehet, hogy segítségére volt valaki az írásban, nem tudom, és nem is néztem utána, mindenesetre egészen jól van megírva a könyv. A leírások érzékletesek, a cselekményvezetés gördülékeny, még a szakmaibb részek (mert hogy sok ilyen akad a könyvben) is élvezhetőek a laikusok számára is. Plusz pont jár azért, hogy a könyv végén található egy szószedet is, melyben a szerző által leggyakrabban használt hegymászó, túrázó szakkifejezések definíciói vannak összegyűjtve. Bár megjegyezném, nem minden, számomra ismeretlen kifejezést találtam meg ebben a kis glosszáriumban. Ami azonban igazán meglepett, az az, hogy Ralston milyen érzékletesen és élvezhetően írta le a kanyonban töltött fogság minden egyes percét. Olvasás közben végig úgy éreztem, mintha vele együtt élném át a szenvedéseket.
A könyv fejezeteinek felosztása is igen érdekesre sikeredett. A könyv első felében egymást váltogatják a jelen történéseit (Ralston a csapdába esés és raboskodás minden mozzanatát jelen időben írja le, tovább fokozva ezzel a feszültséget) és a szerző múltbéli kalandjait leíró fejezetek. Hozzátenném, hogy a múltbéli eseményeket, korábbi hegymászások, túrák történeteit olvasva csoda, hogy ez a srác még életben van, és "megúszta" karja elvesztésével. Az utóbbi fejezetekben aztán szépen elérünk a jelenbe, és innentől kezdve a kanyonos fejezetek mellett arról olvashatunk, hogyan értesülnek a család és a barátok Ralston eltűnéséről és mit tesznek annak érdekében, hogy megtalálják a fiút. Ezen részek egyébként kissé kaotikusnak tűntek számomra. Rengeteg új név bukkant fel, nagyon gyorsak voltak a történések. Mindez szöges ellentétben állt a páratlan fejezetekkel, melyekben - különösen a könyv vége felé - Ralston már kezdte megadni magát a helyzetnek, és várt a megváltásra - legyen az egy mentőhelikopter vagy a halál. Több alkalommal képzeletbeli utazásra indulunk itt Ralston-nal, kinek lelke a kiszáradástól és éhezéstől meggyötört testből az emlékek és különös hallucinációk világába menekül. A szerző ezeket a betéteket is különösen érzékletesen festi le.
Ugyanez igaz a könyv tetőpontjára is, amikor Ralston végül is végső kétségbeesésében keze levágása mellett dönt. A leírás olyannyira tárgyilagos, és egyben érzékletes és részletes, hogy gyengébb idegzetűeknek nem is ajánlanám.
Összességében egészen jónak találtam Ralston regényét. Különösen a fizikai és belső vívódását leíró fejezetek tetszettek. Miközben ezeket olvastam, nem is tudtam letenni a könyvet. Nem csak egy tipikus, modern kalandregény tehát a 127 óra. Sokkal inkább nevezném túlélőregénynek, mely a túlélés Bear Grills-i szemszöge mellett bemutatja nekünk a szenvedő, a halál közelében járó ember lelki folyamatait, gondolatait, érzelmeit is.
10-ből 8-at érdemel.
10-ből 8-at érdemel.
 |
| A könyv ismertetője a Molyon |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése