2015. március 25., szerda

Mosolyogni tessék!




"Mosolyogni tessék! Persze nem szüntelenül, nem reggeltől estig, de bujkáljon bennünk a mosoly – minden eshetőségre készen –, hogy bármikor felragyoghasson. Mert a mosoly, meggyőződésem szerint, mindig egy kis fényt hoz az életünkbe, meg a máséba is. Kicsike fényt, de sok kicsi, mint tudjuk, sokra megy."

     A hangoskönyv hallgatása közben egyáltalán nem kellett megerőltetnem magam ahhoz, hogy eleget tegyek Janikovszky Éva felszólításának és mosolyogjak. Voltak azonban olyan történetek is, amelyek közben nagyokat nyeltem és kapart a torkom, ahogyan a Kire ütött ez a gyerek főhősének is a Himnusz hallgatása közben. A Mosolyogni tessék! írásai remek ötvözetei a humornak és a fajsúlyos gondolatoknak. Bepillantást nyerhetünk az írónő életének fontos és kevésbé fontos eseményeibe, illetve megismerhetünk néhány embert, akik mély nyomot hagytak Janikovszky Évában élete során. Mindeközben pedig elraktározhatunk jó pár életvezetési tanácsot, levonhatunk néhány örökérvényű következtetést. És talán a kötet elolvasása/meghallgatása után mi is kicsit kedvesebbek leszünk embertársainkkal, egyúttal könnyebben felismerjük embertársaink kedvességét, és ami a legfontosabb üzenet talán: újra megtanulunk, vagy legalábbis megpróbálunk hinni abban, hogy létezik önzetlen jóság, jó szándék, és mi is el merünk ültetni egy az utcára kihelyezett csomagocskából származó őszirózsa palántát... :-)


     A hangoskönyv eme változatában meghallgathatjuk még az írónő Kire ütött ez a gyerek? című írását is, mely bennem kedves gyerekkori emlékeket idézett fel. Ez volt ugyanis kisiskolásként az egyik kedvenc történetem. Akkor és most is sokat nevettem rajta.
      Az egy hangoskönyvvé gyúrt gyűjtemény igazi lélekmelegítő. Ajánlom bárkinek, akinek kicsit is fázik a lelke, hogy mosolyogjon együtt Janikovszky Évával, és ne csak a hangoskönyv erejéig! :-)
      Természetesen 10-ből 10-es. :-)

A könyv ismertetője a Molyon

4 megjegyzés:

  1. Most felcsigáztál :). Múltkor a Ridikülben is arról beszélgettek, hogy Kire ütött ez a gyerek? és szóba került Rezső is :). Tudod, nekem nagy hiányosságom JÉ is, de így is nagyon tetszett, amiket elmondtak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na örülök. :-) Hamar gyorsan pótold a JÉ hiányosságod! Nem fogsz csalódni! :-)

      Törlés
  2. Olvastam tőle jó néhány könyvet. Hatalmas szeretet és életigenlés van bennük. Nem csak a gyerek, de a felnőttekhez írottakban is. Olyan biztató, reményt adó, mint egy jó meleg ölelés.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennél jobban nem is tudtam volna megfogalmazni. :-) Abszolút így van! Én is ezt érzem, ha Janikovszky Évától olvasok.

      Törlés