2015. január 5., hétfő

Kramer kontra Kramer


      Igazság szerint egy idézettel akartam indítani, de rájöttem, hogy nem írtam ki egyet sem a könyvből... Pedig egészen jó kis könyv Avery Corman Kramer kontra Kramer-e, amely a maga idejében, a 70-es években egy akkor még kényesnek, nem annyira mindennapinak számító témát dolgoz fel, a válást. Nem egyszerű dolog ez, pláne ha az egy gyermeket is érint. Pedig Ted és Joanna Kramer esetében ez a helyzet.
          A történetet Ted Kramer szemszögéből ismerjük meg, és rögtön a szüléssel, Billy születésével indítunk. De aztán jönnek a flash back-ek, melyekből megismerhetjük Ted és Joanna megismerkedésének nem éppen romantikus történetét. Ők ugyanis történetesen mindenféle szerelmes, meghitt pillanat nélkül, csak úgy összejöttek. Mert ott voltak egymásnak, s így már egyikük sem volt egyedül. Így alakult. S akkor már miért ne házasodjanak össze és vállaljanak gyereket? Őszintén szólva nem éppen rózsás kezdet... 

Az 1979-es filmváltozatban az apát Dustin Hoffman alakította

        De ugorjunk csak vissza a jelenbe. Billy egyre cseperedik, Ted dolgozik, Joanna pedig otthon van a kicsivel. Azonban ahogy telik-múlik az idő, a nő unni kezdi a háziasszony szerepet, szeretne ismét munkát vállalni, aminek Ted nem örül, sőt, nem engedi azt. Joanna aztán hosszú örlődés után elhatározásra jut, és otthagyja Ted-et s vele együtt Billy-t is. Utóbbit őszintén szólva nem igazán értem, bár később, már a per keretein belül Joanna, pontosabban az ügyvédje, azzal magyarázza tettét, hogy a nő megcsömörlött a házasságában, s minden ahhoz kapcsolódó dolog, így a gyermek is a férje mellett átélt fájdalmakra emlékezteti. Hát számomra nem túl hiteles, de legyen. Szóval Ted, az addigi hétvégi apa, merthogy munka mellett nem igazán törődött fiával, magára marad Billy-vel, akivel kezdetben nem tud mit kezdeni. Azonban ahogyan haladunk előre a történetben, Ted egyre inkább belejön az apaszerepbe, s egyre szorosabb kötődés alakul ki apa és fia között. Joanna azonban ismét megjelenik a színen, s vissza akarja kapni Billy-t. Hogyan lehet kezelni egy ilyen helyzetet? Ki döntheti le, és még inkább, ki tudhatja azt, mi a legjobb a kis Billy-nek?

Az anya szerepében Mery Streep

       Ami számomra meglepő volt, hogy a cím alapján arra számítottam, hogy a könyv egésze a válás okozta hercehurcáról, a gyerekért folytatott harcról fog szólni, de nem így volt. A regény legnagyobb részét annak története tölti ki, hogyan tanul bele Ted szépen lassan az egyedülálló apa szerepébe, milyen nehézségekkel kell megküzdenie, s hogyan válik egyre mélyebbé kapcsolata fiával. A perre igazából csak a könyv legvégén kerül sor, bár persze a gyerekért folytatott harc már korábban kezdetét veszi. 
       Tetszett az a humor, amellyel Corman előadja a történetet. Kicsit a Százéves ember humorára emlékeztetett. 
         A könyv olvasása közben végig az volt az érzésem, hogy kicsit Ted felé húz a mérleg nyelve (bár ennek biztosan az is az oka, hogy az ő tolmácsolásában hallgatjuk a történteket), pedig érződik, hogy az író törekedett rá, hogy mindkét szülő indokait, motivációit kifejtse, bemutassa. Mégis azt kell mondanom, érezni azért, hogy a könyvet férfi írta, és hogy itt most inkább a nő, azaz Joanna a rosszfiú, vagyis inkább rosszlány. Ettől függetlenül tetszett a könyv, reálisan és mégis humorosan mutatja be egy egyedülálló apa mindennapjait. Jó volt olvasni, faltam a lapokat, kíváncsian követtem végig Billy és Ted kalandjait, a nehézségeket és a vidám perceket egyaránt. 
       Mindezek miatt 10-ből 9-esre értékelem a könyvet. 

A könyv ismertetője a Molyon


U.i.: A könyvből híres film is készült ugyanezen a címen Meryl Streep és Dustin Hoffman főszereplésével. A bejegyzésben szereplő képek ebből a filmből származnak. Trailer videó lent.


4 megjegyzés:

  1. Azon ritka esetek egyike volt, amikor nekem a film jobban tetszett, mint a könyv. Pedig a könyv se rossz, tényleg, de a filmet szerintem nagyon jól megcsinálták. Akárhányszor kapcsolgatok a tévén, és meglátom, hogy megy, képes vagyok újranézni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én a filmet még nem láttam, de tervezem, hogy megnézem. Aztán majd beszámolok róla, nekem melyik tetszett jobban. :-)

      Törlés
  2. Valóban, kissé a férfiakat védi, illetve igen, egy férfi is képes ellátni egy gyereket, érezhet felelősséget iránta.
    Akkoriban jól látod ez nem volt könnyű téma. Az sem, hogy a nő belátta és megijedt ugyanettől... a film elementáris, valóban érdemes megnézni.
    Jó összefoglalót írtál.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :-) A filmet is mindenképpen megnézem majd.

      Törlés