Könyves anekdoták

      

     Több emberkénél is találkoztam a könyves anekdoták témával, és olvasgatva a vicces  és/vagy kedves történeteket, nekem is elkezdett kattogni az agyam, nekem milyen hasonló sztorijaim voltak. És jutott is eszembe néhány, amiket tök jó érzés volt felidézni. 

Valahogy így, csak borító nélkül :-)

    Talán a legkorábbi sztorim a legviccesebb is egyben, ez ugyanis még annyi idős koromra datálódik, amikor még nem is tudtam olvasni. Talán 4-5 éves lehettem, és még nem értettem a betűk titkait, de ennek ellenére már akkor is voltak kedvenc könyveim. Főként képes könyvek persze, de akadt egy, ami nem is emlékszem, talán a gyereknevelésről szólt, vagy divatról, nem tudom. Egyetlen kép sem volt benne, csak néhány elnagyolt rajz, fekete-fehér skicc, de az illata az remek volt. Sokszor csak ültem és szagolgattam azt a könyvet, és egy ideig be is értem ezzel. Egy napon azonban rámtört a gondolat: ha ilyen jó illata van ennek a könyvek, biztosan az íze is nagyon jó. Elfogott a vágy, nem tudtam ellenállni... Elbújtam az emeletes ágy tetején a könyvvel és nekiálltam enni a lapokat. És tényleg nem volt rossz! :-) Időközben a nagyobbik húgom is megjelent a szobában, akit azonnal invitáltam is, és lelkesen csatlakozott is hozzám. Neki is ízlett a könyv. A falatozás egészen addig tartott, amíg anyukám ránk nem talált a majdnem teljesen elfogyasztott könyvvel. Tanulság? Bár nem tudtam olvasni, de már kisgyermek koromban is faltam a könyveket. :-D

      Szintén gyerekkori, de inkább már kiskamasz koromhoz kötődik az első igazi könyvélményem emléke is. Az akkori házunkban az emeleti szobából erkély nyílt, ahova szívesen bújta el a szüleim és testvéreim elől, ha kicsit egyedül akartam lenni. Azon a tavaszi szüneten mindezt egy könyv, Eric Kästner Lassie hazatér című klasszikusával tettem. Emlékszem, szinte teljes napokat töltöttem kint a könyvet olvasva. Nagyon nagy élmény volt... Szívesen gondolok vissza rá. :-)

A rettegett könyv borítója... Még ma is kiráz kicsit a hideg...

    Még egy gyerekkori sztori, de ez megint a vicces kategóriából. Annak idején a szüleim előfizetői voltak a Readers' Digest-nek és mint olyan, szinte az összes általuk megjelentetett könyv megvolt nekünk, így például a Varázslatos Föld körüli utazás, A múlt nagy rejtélyei, vagy a rettegett Misztikus történetek gyűjteménye, Utóbbinak azt hiszem rengeteg rémálmot köszönhetek én és a testvéreim is. Annak aki nem ismerné, ez egy több ezer rövid kis történetet összegyűjtő könyv, mely történetek a leghátborzongatóbb dolgokról, többek között szellemekről, szörnyekről, UFO-król és egyéb természetfeletti, rejtélyes jelenségekről számoltak be. Remek eszköze volt ez a könyv a bátorságpróbáknak. Hányszor hívtuk ki egymást a tesóimmal "párbajokra". :-) Egymásnak olvastuk fel a rémesebbnél rémesebb történeteket, tesztelve, ki bírja a legtovább. Szintén egy Readers' Digest könyvnek köszönhetem, hogy sokáig állig beburkolózva mertem csak elaludni. A múlt nagy rejtélyei című könyv hasábjain ugyanis volt egy teljes oldalas kép, amely Drakulát ábrázolja, amint egy az oldalán, félig kitakarva fekvő, alvó lány vérét készül kiszívni... Atya ég! Jó sok traumát okoztak nekem így visszatekintve ezek a könyvek. :-)

Az ominózus kötet

    Egy kedves családi történet egyszerre kötődik a múlthoz és a közelmúlthoz is. Annak idején apukám nagyon jó tanuló volt az általános iskolában és év végén, talán 4.-ben megkapta könyvjutalomként Gavrilov Jegorka a tengeren című írását. Nagyon szerette, annak idején többször kis is olvasta. Amikor mi kisgyerekként ugyanabba az általános iskolába jártunk, érkezett egy megkeresés azon diákok szüleihez, akik maguk is oda jártak: az iskola a születésnapját ünnepli és ez alkalomból szeretnének egy kiállítást szervezni a régi diákok iskolai dolgaiból. Felmerült, hogy apukám Jegorkáját is kölcsönözzük az iskolának a kiállítás erejéig. Apu féltve adta oda, mondván, vigyázzanak rá, várja vissza. Mondanom sem kell, hogy a kötet elkeveredett, azóta sem láttuk viszont. Eddig a múlt. Aztán kisebbik húgomnak tavaly karácsony előtt az a fantasztikus ötlete támadt, hogy a Vateráról megszerzi a Jegorka ugyanazon kiadását, amit meg is tett. Kézzel az eredeti könyvet utánozva beleírtuk a könyv első oldalára a tanítónő dicsérő szavait, és át is adtuk apukánknak a könyvet, akinek az első kérdése csak annyi volt: Honnan került ez elő? :-) Aztán persze tesóm elmesélte az ötlet és a beszerzés történetét. 

      És a végére egy vicces félreolvasásom. :-) Annak idején, mint sok mindenkit, engem is magával ragadott a Harry Potter láz. Én is faltam a könyveket, és persze rengeteget beszélgettem róla az osztálytársaimmal is. Egy ilyen alkalommal éppen a kviddics volt a téma. Én nagyban mesélem, hogy a csikesz így meg úgy. Erre osztálytársam megkérdi: Mi az a csikesz? Na ekkor derült ki, hogy én végig félreolvastam és a cikeszt csikesznek láttam. :-DDD Volt ám nagy nevetés.

Ennyi jutott most így hirtelen eszembe az én könyves sztorijaimból.

Akik még témáztak:

Miamona, Pupilla, Ilweran, Nima, Pupilla

A költészet napja alkalmából

Tóth Árpád: Körúti Hajnal

Vak volt a hajnal, szennyes, szürke. Még

Üveges szemmel aludtak a boltok,

S lomhán söpörtek a vad kővidék

Felvert porában az álmos vicék,

Mint lassú dsinnek, rosszkedvű koboldok.

Egyszerre két tűzfal között kigyúlt

A keleti ég váratlan zsarátja:

Minden üvegre száz napocska hullt,

S az aszfalt szennyén szerteszét gurult

A Végtelen Fény milliom karátja.

Bűvölten állt az utca. Egy sovány

Akác részegen szítta be a drága

Napfényt, és zöld kontyában tétován

Rezdült meg csüggeteg és halovány

Tavaszi kincse: egy-két fürt virága.

A Fénynek földi hang még nem felelt,

Csak a szinek víg pacsirtái zengtek:

Egy kirakatban lila dalra kelt

Egy nyakkendő; de aztán tompa, telt

Hangon a harangok is felmerengtek.

Bús gyársziréna búgott, majd kopott

Sínjén villamos jajdult ki a térre:

Nappal lett, indult a józan robot,

S már nem látták, a Nap még mint dobott

Arany csókot egy munkáslány kezére...

Márciusi összegzés

      Kicsit megkésve, de jövök a márciusi összegzéssel. :-) Beszerzés szempontjából ez már zsinórban a második hónap, hogy nem vettem semmit. De ennek oka eléggé prózai: nincs időm sajnos mostanában a könyvesboltokban szemezgetni. :-( De sebaj, a pénztárcámnak ez nem tesz rosszat, sőt! És hát van jó pár olvasatlan kötet itt a polcomon, szóval egy ideig még kitart a készlet. 

      Ami a fogyasztást illeti, Janikovszky Évás hónapom volt. Meghallgattam két hangoskönyvet is, A lemez két oldalát illetve a Mosolyogni tessék! és a Kire ütött ez a gyerek? írásokat tartalmazó hangoskönyvet. A véznaujjú makit szegényt egyáltalán nem hallgattam. Azon gondolkodom, hogy lehet, hogy ez félbehagyás lesz, idén azt hiszem az első. De könyv formájában el akarom majd olvasni, csak a felolvasó nénivel van gondom, de tényleg. :-) És belekezdtem még ebben a hónapban Szabó Magda Az ajtó című regényébe, amit régebben már olvastam és akkor nagy hatással volt rám. Illetve folyamatban van Tsiolkas A pofon című regénye, amely eléggé tetszik. Utóbbi egyébként nagyon emlékeztet engem Silvia Avallone Acél című könyvére, hasonló érzések kerülgetnek az olvasása közben. De erről majd a posztban részletesebben. 

     A hónapban sajnos nem sikerült a könyvtárba sem eljutnom, pedig van két könyvtartozásom, illetve  most már büntetésem is sajnos... Viszont aktív voltam a posztolásban, legalábbis így március végén, vagy inkább április elején, és - bár összegző posztok formájában -, de sikerült felzárkóznom magamhoz. Ha minden igaz, most nem árválkodik könyv a beszámolásra váró köteteknek szánt polcomon.

      Röviden ennyi a március. Remélem az április könyvekben és jó időben is gazdagabb lesz majd.

Többiek márciusa: Katacita, Zakkant, Nita, Tekla, Amadea, Pupilla, Anna

Röviden két könyvről - Kakukkszó és Védett férfiak

      Nem akartam egy kalap alá venni a két könyvet, de már olyan régóta várnak szegények rá, hogy írjak róluk pár sort, hogy az tényleg csak pár sor lesz... Készítettem ugyanis jegyzeteket, de sokat felejtettem már a velük kapcsolatos gondolataimból, érzéseimből. De lássuk még amire emlékszem. Jöjjön tehát néhány szó Robert Galbraith Kakukkszó és Robert Merle Védett férfiak című regényéről.

Robert Galbraith, aka J. K. Rowling: Kakukkszó

      Rowling álnéven írt krimijéről van szó, mely egy több részesre tervezett sorozat első kötete. A sorozat középpontjában a háborús veterán, jelenleg magánnyomozóként dolgozó Cormoran Strike és kezdetben alkalmi titkárnője, Robin áll, akik egy híres-hírhedt londoni modell halálának ügyében nyomoznak. Ahogy lennie kell, krimi lévén a könyv tele van fordulatokkal, lehet találgatni, ki lehet a gyilkos, és a végén ott a jól megszokott nyomozó-gyilkos szembesülés/szembesítés is. Rowling már a HP sorozatban megmutatta, mennyire remekül tud rejtélyeket felépíteni és kibogozni. Ezzel a Kakukkszóban sincs gond. És ami ezt a regény, számomra legalábbis, többé tette egy puszta kriminél az az, ahogyan szépen lassan, itt-ott elrejtett falshback-kek és jelenbeli történések révén kibontakozik a főszereplők magánélete, múltja és jelene. Sokszor ezek a részek engem jobban felcsigáztak, mint maga a nyomozás menete. Utóbbiban egyébként a könyv felénél úgy éreztem, hogy kicsit megfeneklettünk, egy darabig nem volt semmilyen jelentős előrelépés, de aztán persze felpörögtek az események.

      Cormoran Strike pedig a megjelenése ellenére is szimpatikus, kedvelhető karakter, akit problémái révén az olvasó közel érezhet magához. Pluszpont: imádom a borítót, szerintem nagyon hangulatos. Bár, ha Strike-ot szerették volna ábrázolni, én a kiadó helyében kicsit zömökebbre, nagyobbra rajzoltam volna az alakot, én ugyanis ennél mackósabbnak képzeltem/képzelem egy Strike-ot. Tetszik továbbá, ahogy Rowling játszik a nevekkel: van itt nekünk kormoránunk (Cormoran), vörösbegyünk (Robin) és persze Kakukkunk (a meggyilkolt modellány beceneve) is. 

Ha már madarak meg tavasz... :-)

      Szóval részemről jöhet a következő kötet. Lassan be is szerzem. Erre pedig 10-ből 8-ast adnék a kicsit leülő középső rész miatt.

A könyv ismertetője a Molyon

Robert Merle: Védett férfiak

   Régen olvastam már disztópiát, illetve még nem olvastam eddig semmit Robert Merle-től. Éppen akciós volt a Védett férfiak az Alexandra-ban, így lecsaptam rá. A fülszöveg alapján kicsit másra számítottam, de összességében tetszett a könyv. 

    Egy olyan világban vagyunk, ahol egy ismeretlen eredetű agyvelőgyulladás sorra pusztítja az embereket, de érdekes módon csakis a nemzőképes férfiakat. A nők úgy tűnik immunisak a betegséggel szemben. Ebben a világban él a regény főhőse, Martinelli, aki a kis létszámú védett férfiak egyike: kutatócsoportjával egy védett központban próbálja megtalálni a vírus ellenszerét, s mindeközben próbál beleszokni a férfiak megváltozott, új helyzetébe. 

      Merle regényében jól átgondoltan, kidolgozottan mutatja be egy ilyen jellegű katasztrófa társadalmi, politikai következményeit, a nemek megváltozott helyzetét, az egymástól eltérő álláspontokat, gondolkodásmódokat. Ahogyan a nők lassan átveszik az irányítást, s ahogyan kialakulnak az új társadalmi csoportok, így például az életben maradásért cserébe a kasztrálást vállaló A-k, vagy az ugyanilyen célból a testüket áruba bocsátó stag-ek, és maguk a védettséget élvező, nemzőképes férfiak, a P.M.-ek. 

       Mindemellett érződik azért, hogy a könyvet férfi írta, és kiérződik belőle némi feminizmus-ellenesség, sőt helyenként karikatúra is. Ennek ellenére összességében úgy érzem, a könyv azt hangsúlyozza, hogy férfi és nő egyaránt fontos, s hogy mindketten egyenjogú tagjai a társadalomnak.

       Tetszett nagyon Merle stílusa, a humorral átszőtt, de mindemellett komoly, elgondolkodtató történet. Sok helyen megálltam, elidőztem egy-egy gondolatnál, mondatnál. 10-ből 8-at adnék erre a könyvre is.

A könyv ismertetője a Molyon

A marsi

      'Houston, I don't have any problem...' :-) Legalábbis Andy Weir A marsi című könyvével nincs gond, a részemről. A mostanában divatos szóval élve azt hiszem kijelenthetem, hogy A marsi című regénnyel kicsit én is kiléptem a komfortzónámból, amit egyáltalán nem bántam meg! Sőt! :-) Fantasy-t elég gyakran olvasok, illetve az egyik kedvenc könyvsorozatom, a Tűz és jég dala is ebbe a műfajba tartozik. Scifit már kevésbé, bár a Déli Végek trilógia is utóbbi kategóriába sorolandó. Mégsem mondanám, hogy sok scifit olvastam eddig. Pláne nem űrhajós történetet. Sok jót olvastam azonban Andy Weir könyvéről, így nem is volt kérdés, hogy nekem is be kell szereznem azt. Amint megvolt, szinte rögtön bele is vágtam és hamar végig is pörgettem a történetet. 

      Adott egy űrhajós, Mark Watney, akit egy szerencsétlenül alakuló manőver során magával ragad egy marsi porvihar és akit társai emiatt halottnak hisznek, s nélküle hagyják el a vörös bolygót. Sokan feladnák ebben a helyzetben, de Mark-ot nem ilyen fából faragták. Ő élni akar, és mindent meg is tesz ezért. Mérnöki és botanikai tudását latba vetve harcba kezd a túlélésért. S mindeközben, beszélgetőtárs híján naplóbejegyzésekben osztja meg velünk küzdelmes mindennapjainak történetét, nem kevés humorral fűszerezve az egyébként nem túl vidám történéseket. Imádtam azt a lazaságot, humort és iróniát, amivel Watney a saját helyzetét kezeli. Már a regény első mondata is ilyen:

"Erre rábasztam.

Ez a jól megfontolt véleményem.

Rábasztam."

És ez az irónia végigvonul a történet egészén, nem egyszer nevetésre késztetve az olvasót. Persze a veszélyes helyzetekben komolyan, átgondoltan cselekszik, és a humorizálás ellenére is tudatában van annak, mennyire kevés esélye van a túlélésre. De ő ennek ellenére nem adja fel.

      Folyton számol, kalkulál: mennyi napra elegendő az élelem, mennyi napra elegendő a víz, hány kilométerre juthat el ennyi és ennyi liter üzemanyaggal a marsjáróval stb. És bár jómagam abszolút humán beállítódású vagyok, és a számok vagy a kémia világa nem igazán áll közel hozzám, Mark Watney mégis fel tudta kelteni és végig fent is tudta tartani az érdeklődésemet. Igenis érdekelt, hogy működik az űrruha, mennyi napra elegendő az általa termelt burgonya, hogyan készül termőföld a marsi porból és emberi székletből, hogyan lehet hidrogénből és oxigénből vizet előállítani stb. Imádtam, ahogy mindent az utolsó részletig megmagyaráz, kifejt. Ahogyan leírta a terveit, szépen pontról pontra minden lépést alátámasztva, majd a terv félresikerülését is ugyanígy megmagyarázza, megindokolja. Egyszerűen érdekfeszítő az, ahogyan Weir a műszaki, kémiai témákról értekezik. 

     Tetszett még az is, hogy nem egy tipikus mentsük meg a világot történetről van szó. Itt egy embert kell megmenteni, és az Mark Watney. És neki önmagát kell megmentenie. A földiek vajmi keveset tudnak neki ebben segíteni. 

     Volt azért negatívum is a regényben. Helyenként túl amerikainak éreztem a történetet és többször visszaköszöntek a katasztrófafilmekből jól ismert, sőt elcsépelt képek: az űrhajós bázis dolgozói, akik éjt-nappallá téve dolgoznak, és a monitorok előtt ülve sírnak vagy éppen ünnepelnek egymással pacsizva - attól függően, éppen hogy állnak a dolgok; az űrhajó lázadó, hősködő legénysége stb. Ezek a részek nem igazán nyerték el a tetszésemet. Egyébként az egész könyv, a felépítése, a történetvezetése abszolút Aron Ralston 127 óra a kanyon fogságában című regényére emlékeztetett. Ott is egymást váltották a főhősről és a külvilág történéseiről szóló részek. És ott is sokkal jobban tetszettek, érdekeltek a belső monológok, mint a helyenként már-már hatásvadász jelenetek, melyekben arról olvashattunk, hogyan viselkednek illetve mit tesznek mások a bajba jutott megmentéséért.

      Azt is meg kell, hogy mondjam, hogy nem kiszámítható a történetvezetés, sok a fordulat, sok az 'aztak****' rész a könyvben, nehéz is volt letenni sokszor, úgy kellett kényszerítenem magam, mondván, már 11 is elmúlt, holnap pedig 6-kor kelek. Nem fut el Watney a Marsról, holnap, ha legközelebb kezembe veszem a könyvet, még biztosan ott lesz szegény. :-)

      A marsi nálam 10-ből 9, és az az 1 levonás is csak a kicsit hatásvadász, amerikaikatasztrófafilmes részek miatt. És senkit ne rettentsen el, hogy űr meg Mars meg számok meg kémia. Csak úgy olvastatja magát a könyv. Bárcsak egyes tankönyveket is meg lehetne így írni. Asszem nekem is kevésbé gyűlt volna meg a bajom anno a kémiával például, ha ilyen 'tanmesékkel' okítottak volna minket. Abszolút ajánlom az olyan kezdő scifi-olvasóknak, mint amilyen én is vagyok.

A könyv ismertetője a Molyon

Mosolyogni tessék!

"Mosolyogni tessék! Persze nem szüntelenül, nem reggeltől estig, de bujkáljon bennünk a mosoly – minden eshetőségre készen –, hogy bármikor felragyoghasson. Mert a mosoly, meggyőződésem szerint, mindig egy kis fényt hoz az életünkbe, meg a máséba is. Kicsike fényt, de sok kicsi, mint tudjuk, sokra megy."

     A hangoskönyv hallgatása közben egyáltalán nem kellett megerőltetnem magam ahhoz, hogy eleget tegyek Janikovszky Éva felszólításának és mosolyogjak. Voltak azonban olyan történetek is, amelyek közben nagyokat nyeltem és kapart a torkom, ahogyan a Kire ütött ez a gyerek főhősének is a Himnusz hallgatása közben. A Mosolyogni tessék! írásai remek ötvözetei a humornak és a fajsúlyos gondolatoknak. Bepillantást nyerhetünk az írónő életének fontos és kevésbé fontos eseményeibe, illetve megismerhetünk néhány embert, akik mély nyomot hagytak Janikovszky Évában élete során. Mindeközben pedig elraktározhatunk jó pár életvezetési tanácsot, levonhatunk néhány örökérvényű következtetést. És talán a kötet elolvasása/meghallgatása után mi is kicsit kedvesebbek leszünk embertársainkkal, egyúttal könnyebben felismerjük embertársaink kedvességét, és ami a legfontosabb üzenet talán: újra megtanulunk, vagy legalábbis megpróbálunk hinni abban, hogy létezik önzetlen jóság, jó szándék, és mi is el merünk ültetni egy az utcára kihelyezett csomagocskából származó őszirózsa palántát... :-)

     A hangoskönyv eme változatában meghallgathatjuk még az írónő Kire ütött ez a gyerek? című írását is, mely bennem kedves gyerekkori emlékeket idézett fel. Ez volt ugyanis kisiskolásként az egyik kedvenc történetem. Akkor és most is sokat nevettem rajta.

      Az egy hangoskönyvvé gyúrt gyűjtemény igazi lélekmelegítő. Ajánlom bárkinek, akinek kicsit is fázik a lelke, hogy mosolyogjon együtt Janikovszky Évával, és ne csak a hangoskönyv erejéig! :-)

      Természetesen 10-ből 10-es. :-)

A könyv ismertetője a Molyon

Röviden néhány hangoskönyvről és egy e-bookról

Az elmúlt hetekben eléggé lemaradtam a posztokkal, viszont sikerült pár könyvet befejeznem, köztük jópár hangoskönyvet és egy e-bookot is. Utóbbiakról nem készítettem túl sok feljegyzést, lévén, hogy főként takarítás, főzés vagy utazás közben hallgattam őket. Ezért arra gondoltam, hogy gyorsan lerendezem őket egy posztban, mégiscsak essen róluk is egy-két szó a blogban. Plusz így egyben letudom a bejegyzés-adósságom egy részét is.

Lássuk akkor a delikvenseket. :-)

Gerald Durrell: A halak jelleme

 Amikor ráleltem A halak jellemére Szacsvay László felolvasásában, nagyon megörültem. Sok újabb vidám történet, ráadásul minőségi előadásban. Aztán meghallgattam a hangoskönyvet, aminek rettentően hamar vége lett... És ekkor döbbentem rá, hogy ez nem a teljes kötet, csupán két írásocska az egész... Nagyon elszomorodtam. Persze ez a két történet is remek volt, sokat nevettem, pillanatok alatt újra én is ott voltam Korfun Gerry-ékkel. De ez kérem nem elég! Kell nekem a többi is! Szóval ez igazából nem is számít elolvasásnak, bár Molyon úgy jelöltem... De a lényeg, hogy mindenképpen beszerzem a teljes kötetet és elolvasom azt. A könyv maga, legalábbis az elolvasott két írás természetesen 10-es, de a hangoskönyv a rövidsége miatt nálam csak 7-es. 

A könyv ismertetője a Molyon

Csányi Vilmos: Jeromos, a barátom

Gerald Durrell olvasása közben rémlett fel, hogy de hiszen van egy magyar tudós (pontosabban etológus) is, aki előszeretettel ír az állatokról, csak éppen nem a vadon élőkről, hanem az ember legjobb barátjáról, a kutyákról. Egy ismerősöm ajánlotta anno nekem a Csányi Vilmos Jeromos, a barátom című könyvecskéjét, amelyet meg is találtam hangoskönyv formájában, méghozzá a szerző előadásában. Nagyon tetszett ahogyan a szerző a hétköznapi történéseket, Jeromos és Bukfenc tetteit tudományos szempontból körüljárta és a laikusnak is érthető, sőt figyelemfelkeltő módon megmagyarázta. Tetszett, hogy megismerhettem, milyen gazdi lehet olyasvalaki, akinek pontosan az etológia, az állati viselkedéstan a szakterülete. Mennyire más szemmel néz az ilyen ember kutyáira, mennyire máshogy bánik velük és persze mennyivel több mindent "ki tud hozni" belőlük. És a humor sem hiányzott a történetekből. Nem egyszer hangosan felnevettem hallgatva egy-két kalandot. :-) Ha teszenek Durell állatos történetei és szereted a kutyákat, csak ajánlani tudom! A könyv 10-ből 9-es nálam.

A könyv ismertetője a Molyon

Janikovszky Éva: A lemez két oldala

Azt hiszem Andiamonál láttam meg ezt a hangoskönyvet, és ez felidézte bennem a gyerekkori emlékeket. Ugyanis annak idején, még olyan 10-13 éves koromban imádtam Janikovszky Éva írásait. Persze a gyerekeknek szólókat, de azokat faltam is rendesen. Kéthetente kézen fogtam anyukámat és mentünk a falunkban lévő kis könyvtárba az újabb Janikovszky kötetért. :-) Fel is buzdultam hát, és be is szereztem rögtön több Janikovszky hangoskönyvet is. A lemez két oldalával kezdtem. De most is folyamatban van egy, vagyis kettő (Mosolyogni tessék!, Kire ütött ez a gyerek?). Imádtam és most is imádom az írónő humorát! :-) És A lemez két oldalában ez a remek humor igen mély ön- illetve emberismerettel társul! Miközben rengeteget mosolyogtam, nevettem, nem egy monológban ismertem rá szeretteim, ismerőseim, de sokszor a saját (!) mondataimra is. Amellett, hogy nagyon szórakoztató, elgondolkodtató olvasmány is egyben A lemez két oldala. És ami azt illeti, hangoskönyvebn talán jobb is megismerni, mint papíron. Pláne Pécsi Ildikó előadásában! :-) Nálam 10-ből 10-es a hangoskönyv!

A könyv ismertetője a Molyon

Jodi Picoult: Larger than life

És végül, de nem utolsó sorban back to the animals. Jodi Picoult Larger than life című e-könyvét Miamona jutatta el nekem, akinek ezúttal is nagyon köszönöm! :-) Akkor alig vártam, hogy belevessem magam, de aztán, mivel csak a laptopon tudok (még mindig) e-könyvet olvasni, lassan haladtam az olvasással. Illetve be kell, hogy valljam, nekem most ez nem csúszott olyan könnyen és kellemesen, mint az eddigi Picoult-im. Érdekesek voltak benne az elefántos részek (bár jöhetett volna még több - tudom, ne legyek telhetetlen, mit vár az ember egy novellától, nem lehet mindent belezsúfolni), és tetszett az is, ahogyan a kis flashback-ekkel kibontotta az írónő a főszereplő és édesanyja kapcsolatát. Nem tetszett viszont a szerelmi szál, túlságosan adta magát, annyira kiszámítható volt - nekem legalábbis. Ennek ellenére tervezem, hogy elolvasom a Leaving time-ot, meg persze más Picoult könyveket is még. De itt most erre a 10-ből csak 6-ot adnék.

A könyv ismertetője a Molyon