2015. május 25., hétfő

Bridget Jones gyorstalpaló

      
Az első kötet hangoskönyvének borítója

   A legutóbbi alkalommal, amikor a hangoskönyvek között szemezgettem, rábukkantam a Bridget Jones naplója első illetve második részére, és bár az ilyen "nőcis" könyvek nem igazán az eseteim, arra gondoltam, most kivételt teszek, kilépek egy kicsit a komfortzónámból, és azt kell hogy mondjam, nem tettem rosszul. :-)
      A Bridget Jones naplója sorozat a "szingliirodalom" mára már szinte klasszikussá vált írása Helen Fielding tollából. Az első két kötetet (Bridget Jones naplója, Bridget Jones naplója 2. Mindjárt megőrülök!) meg is filmesítették annak idején, és mind a könyv, mind a filmek nagy sikert arattak. 2014-ben pedig megjelent a harmadik kötet is Bolondulásig címmel. Ebben a kötetben az időközben megözvegyült, kétgyermekes, ötvenes Bridget mindennapjait követhetjük nyomon. 

A második kötet hangoskönyvének borítója

     Ami engem illet, a filmeket láttam, bár nem mondanám, hogy oda lettem volna értük. MInt ahogy fentebb is írtam, ezek a "nőcis szingliregények" nem igazán az én világom. Ennek ellenére amikor megláttam a hangoskönyvek között a Bridget Jones első illetve második részét Udvaros Dorottya előadásában, Alföldi Róbert rendezésében, azt gondoltam: adok egy esélyt. És nagyon megérte, mert remekül szórakoztam. Egyik kötet sem hosszú, de azért szerintem így is elég gyorsan, 1-1 nap alatt kivégeztem mindkét hangoskönyvet. Meg kell mondjam, ilyen remekül elkészített hangsokönyvet még nem hallgattam. Remekül ki volt dolgozva, minden részletre odafigyeltek, sok volt az aláfestő, hangulatteremtő zene, a telefonbeszélgetéseknél is Udvaros Dorottya hangját hallottuk, de valóban úgy, mintha telefonon keresztül beszélne. Sőt, egy helyütt még Alföldi Róbert is hallatta a hangját Colin Firth-ként. Mindemellett a könyv maga is nagyon jól van megírva, remek a humora, nagyon sokat nevettem a csetlő-botló Bridget-en és családján, barátain, de persze közben együtt is éreztem velük. Mivel a filmeket láttam, nem tudtam másként elképzelni a szereplőket, csak mint Zellweger-ként, Grantként illetve Firth-ként. De így is remek volt. Illetve a könyveket hallgatva tudtam meg, hogy a később film szereplői konkrétan benne vannak a könyvekben. Hugh Grant-ről említést teszenk csak a szexbotránya kapcsán, de Colin Firth maga szerepel a könyvben, Bridget vele készít interjút. Így még megmosolyogtatóbb, hogy később a filmben ők is megjelentek. :-)

A harmadik kötet borítója

      Összességében pozitív élmény volt ez a kis komfortzónafeszegetés. Nem mondom, hogy nagy "nőciirodalom" rajongó lettem, de ez a két kötet elnyerte a tetszésemet. Ami a harmadikat illeti, nem tudom, el akarom e majd olvasni valamikor is. Már csak azért is, mert nehéz elképzelnem, hogyan tud az író humort csempészni egy ilyen szomorú élethelyzetbe. De talán ha az is kijön ilyen remek hangoskönyv formájában, megpróbálkozom majd vele.
      Addig is a Bridget Jones naplója első két kötete nálam 10-ből 9 pontos. :-)

Az első és a második kötet ismertetője a Molyon



5 megjegyzés:

  1. A harmadik részt még én sem olvastam, de addig is ajánlom elolvasásra az első két részt könyvben, mert én is számtalanszor meghallgattam a hangoskönyveket, de amikor a könyveket olvastam, sokszor meglepődtem, mennyi mindent kihagytak a hangoskönyvekből. Így sem rosszak, de a teljes regényekből mp3 CD lett volna, ami talán akkoriban még nem volt ennyire elterjedt. Örülök, hogy Neked is tetszettek Bridget kalandjai, engem mindig felvidítanak :). A Colin Firth-interjú meg egyszerűen zseniális, a másik kedvencem, amikor a 2. részben Bridget felhívja Markot, aki meccset néz: "Mark Darcy azt vakkantotta a telefonba, hogy: - Igen." Ezt az igent imádom :).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gyanús is volt, hogy nagyon rövidek voltak a hangoskönyvek. De megmondom őszintén, nem jártam előre utána, hogy ez rövidített verzió e. De köszi az infót! Azt hiszem, akkor nemsokára benevezek a könyvekre is. :-)

      Törlés
  2. Szép emlékeket őrzök ezekről a hangoskönyvekről én is. Valamikor réges-régen az elsőt úgy nyertem egy játékon :) Mostanában már nem hallgatok olyat, ami rövidített, vagy át van valahogy alakítva, de tény, hogy ez jó. A harmadik részt még nem olvastam, de már beszereztem. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kíváncsian várom majd a véleményedet a harmadik kötetről. Én egy kicsit ódzkodom tőle a szomorú alaphelyzet miatt, de nem ítélkezünk előre. :-)

      Törlés
    2. Aaa, ne is mondd, én is ódzkodom tőle... de előbb utóbb sorra kerítem. :)

      Törlés