2015. május 6., szerda

Április összegzés



      Kicsit megkésve, de lássuk az április hónapot könyves szempontból. 
      Olvasások terén átlagos volt a hónap. Befejeztem Tsiolkas Pofonját, de posztot még nem sikerült írnom róla sajnos. Sőt most nézem, hogy ebben a hónapban nem is jelentkeztem könyves poszttal. Remélem a május ilyen szempontból jobban alakul majd. Elolvastam még a Bomlást Erk Axl Sund-tól, és annyira gonosz és hirtelen vége lett, én meg azt hittem, hogy ez úgy trilógia, hogy három különböző nyomozás, erre jól pofára estem. Ennek örömére be is szereztem a teljes trilógiát. Ott várnak a polcon a sorukra. :-) Volt félbehagyás is, ugyanis végleg feladtam a küzdelmet szegény rosszul felolvasott véznaujjú makival. De papíron folytatom majd, mert a regénnyel magával semmi gond. Sőt! :-) Meghallgattam továbbá Szabó Magda Ajtóját (bár szigorúan véve ezt már májusban fejeztem be), amit egyszer már olvastam hagyományos formátumban, és akkor és most is nagyon megrázó volt, de erről majd egy posztban részletesebben. És belekezdtem Anna Gavalda Édes életünk című írásába (névnapomra kaptam a barátomtól:-), ami eddig nagyon tetszik, bár helyenként kissé szürreális.
      Beszerzések terén az eddigi gyér hónapok után bejött a megjósolt könyváradat. Ennek főként a névnapom az oka, amely ebben a szép hónapban van. Na de lássuk sorban. Még hónap elején beszereztem Justin Torres Mi, állatok című írását illetve a már fent említett Bomlást, azaz a Victoria Bergman trilógia első kötetét. Névnapomra megkaptam a barátomtól (persze a kérésemre:-) Anna Gavalda Édes életünk című, két kisregényt tartalmazó kötetét. Illetve befutott a szokásos névnapi 10%-os kupon is a Libritől, aminek nem tudtam ellenállni, és mivel a Bomlást épp aznap fejeztem be, megrendeltem a második és harmadik kötetet (Éhség és Tisztulás) is. Illetve akárhogy számolgattam, úgy jött ki jól, ha megrendelek egy harmadik könyvet is, így az enyém lett Csurgó Csaba Kukoriczája is. Szóval alaposan felhalmoztam az olvasandó könyveket a polcon.

Bagolyka az áprilisi beszerzésekkel... olyan sok van, hogy szegény alig lát ki mögülük :-)


A többiek áprilisa: ZakkantPupillaDóriAmadeaNitaKatacita

2 megjegyzés:

  1. Úh, a Bomlás folytatásait én is be szeretném már szerezni, nem is tudtam, hogy megjelent a 3. rész. Wáááááá! Remélem lesz valahol akcióban, lehet névnapomra meglepem magam velük :) Az első rész is nagyon bejött. A baglyos párna vagy plüssállat (nem tudtam eldönteni) nagyon cuki <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra. Most benne vagyok egy könyvben, de utána az Éhség jön. :-) Párna elvileg, bár nem használom akként, mert annál értékesebb. :-)

      Törlés