A tündérmesék ura

      A mai napon fejeztem be Tolkien remekét, A gyűrűk urát. Egy ekkora klasszikusról eszembe sem jut kritikát írni, bár nem is tudnék. Hiszen a könyv így remek, ahogy van. 

      Az elmúlt néhány hétben naponta nyomon követhettem a kedves kis hobbitok, a bátor dúnadan, a nagy mágus és barátaik kalandjait, és be kell valljam, nagyon fognak hiányozni a mindennapjaimból. És nagyon fog hiányozni az is, hogy a könyv olvasása közben olykor úgy érezhettem magam, mintha egy tündérmese részese lennék, máskor pedig egy fantasy világ egyszerre hihetetlenül izgalmas és könnyekig megható, olykor vértől is áztatott csatajeleneteinek közepébe csöppenhettem bele. Ez a kettősség az, ami - a hihetetlenül kidolgozott és átgondolt háttérvilág és -történet mellett - olyan lebilincselővé teszi A gyűrűk urát.

      Illetve egy dolog, ami nagyon elgondolkodtatott a könyvvel kapcsolatban: miért van az, hogy általában véve, és főként a filmek kapcsán Frodó az, akit a történet főszereplőjének tekintenek? Véleményem szerint a könyvnek rengeteg főszereplője van. Az egyik szál (a könyv cselekményvezetése egy ponton két szálra szakad: az egyik Frodó és Samu veszélyekkel teli útját követi végig, míg a másik Aragorn és társai harcát) főszereplője nyilvánvalóan Aragorn, de ha a másik szál főszereplőjét keressük, szerintem nem Frodó, hanem Csavardi Samu az, akit keresünk. Az író szinte mindvégig az ő szemszögéből meséli a történéseket, az ő gondolatait, fájdalmait, vívódását ismerhetjük meg lapról-lapra, és ő az, akinek a segítsége nélkül Frodó soha nem tudta volna teljesíteni hatalmas küldetését. A könyv tehát számomra főként Csavardi Samu hősiességéről, feltétel nélküli szeretetéről és önfeláldozásáról szól. Számomra ő az igazi főszereplő, a hétköznapi hős.A regény végén is ő az, akit utoljára látunk, akitől utoljára köszönünk el, az ő gondolatával zárul a könyv:

"Ment, az ajtóhoz ért, sárgán világított bent a lámpa, és égett a tűz; és kész volt a vacsora, csak őrá vártak. És Rozi bevezette, és hellyel kínálta a karosszékben, s a kis Elanort az ölébe rakta.

Ő mély lélegzetet vett, s így szólt: - Hát, hazaértem."

      Ilyen nagy mestert, mint Tolkien inkább nem pontoznék, nem jövök én ahhoz.:-)

A könyv ismertetője a Molyon