2014. január 1., szerda

Lázálom

      

     Most fejeztem be kedvenc könyvsorozatom, a Trónok harca írójának egyik korai rémregényét, a Lázálom című vámpírtörténetet. A könyv sok tekintetben emlékeztetett engem Philippe Boulle Viktoriánus vámpír trilógiájára. Még évekkel ezelőtt olvastam ezt a három kötetre nyúló vámpírtörténetet, ami igencsak elnyerte a tetszésemet. Talán újra is olvasom majd valamikor. Na de a lényeg, hogy a világ maga, amelyet Martin leír, ahogyan leírja, az egyes jelenetek nagyban emlékeztettek erre a könyvre. Persze Boulle regényei jelentek meg később, így lehet, hogy pont ő volt az, aki Martin regényéből merített. Vagy egyszerűen csak kevés vámpírregényt olvastam eddig, és valójában mind ilyen. Nem tudom. A lényeg, hogy nekem nagyon is tetszik ez a fajta világ, ez a fajta leírás. A jelenetek, amelyekben a gyanútlan áldozat még nem is sejti, de az olvasó már régen tudja, milyen sors vár rá, igen érdekfeszítőek tudnak lenni, főleg ha jól vannak megírva. És Martin-nál ez utóbbival nincs probléma.
      A vámpírtörténetekre általánosságban (?) jellemző dolgok mellett persze, - még ha bizonyos esetekben csak kezdetlegesen is-, de benne vannak a regényben azok az elemek is, melyek olyan kiválóvá teszik Martin minden regényét. A nagy részletességgel kidolgozott regényvilág, a gyönyörű, érzékletes leírások (a helyszínek, a szereplők, az ételek vagy akár az erotikus jelenetek esetében), a többféle nézőpont alkalmazása, a se nem jó, se nem egyértelműen rossz, összetett karakterek, és végül, de nem utolsó sorban a fordulatokkal teli cselekményvezetés... az a kiszámíthatatlanság, amely a kedvencemmé tette a Tűz és jég dala sorozatot. A tény, hogy bármikor meghalhat bárki, akár a kedvenc, főhősnek hitt karakter is. Ez az, ami miatt imádom Martint. Emiatt tudok csak szuperlatívuszokban beszélni róla. (Bocsánat a túlzott elragadtatásért!:-) Szóval ez mind, ha nem is teljesen kiforrott formában, de benne van a Lázálomban is.
     A regény cselekménye a Mississippin és a folyó környékén játszódik. Főhősünk Abner Marsh hajóskapitány, akire úgy tűnik, egy hosszasabb pech-sorozat után végre ráköszönt a szerencse. Egy gazdag idegen, Joshua York üzletet ajánl neki. York finanszírozza, hogy Marsh megépíttesse álmai hajóját, cserébe "csak" annyit kér a kapitánytól, hogy fogadja el esetleges különcségeit, furcsa viselkedését és szintén furcsa vendégeit. Az ajánlat igen kecsegtető, így Marsh rövid gondolkodás után rááll és néhány hét leforgása alatt felhúzatja a Mississippi legszebb és legnagyobb hajóját, a Lázálmot. Marsh a hajó kifutását követő első néhány napban a mennyben jár, idővel azonban egyre sűrűsödnek a titkok, a furcsaságok York körül, melyek felett Marsh nem tud szemet hunyni. Amikor aztán kérdőre vonja társát, Marsh-ot magába szippantja egy sötét világ, a rémtörténetek ijesztő szereplőinek, a vámpíroknak a világa. Akaratlanul is belekeveredik a vérszívók népén belül, a két leghatalmasabb vámpír között zajló hatalmi harcokba. 
       Martin regényében, az érzékletes, színes leírásoknak köszönhetően, gyönyörűen elevenedik meg előttünk az 1850-es évek Mississippi-je. Ami a szereplőket illeti, Martin ügyesen úgy alkotta meg őket, hogy az olvasó könnyen tudjon azonosulni velük - még az ellenségnek tűnő vámpírokkal is. A főhős maga egyébként engem igencsak emlékeztetett magára az íróra. Küllemre legalábbis - Marsh nagydarab, nem túlságosan vonzó férfi - igencsak sok a hasonlóság. Úgy éreztem, az író talán kicsit magáról is mintázta a főhőst. És igen, itt is egytől egyik olyan karakterekkel találkozunk, akikről nem jelenthetjük ki egyértelműen, hogy rosszak vagy jók, hősök vagy gonosztevők. Marsh például bár zömében hősiesen és becsületesen viselkedik, azért olykor felülkerekedik rajta a gőg avagy a kíváncsiság. De ugyanez jellemző a vámpír-karakterekre is. Még a velejéig gonosznak tűnő Damon Julian vagy Savanyú Billy Tipton lelke mélyére is lelátunk, és igen, eljön az a pont, amikor őket is megsajnálja az olvasó, mert megérti, mi mozgatja őket, felismeri az ő tragédiájukat is. Ez az, ami Martint - sok egyéb mellett - mesteri regényíróvá teszi. Martin néhányszor él a nézőpontváltás eszközével is, ami csak fokozza a feszültséget, s amely által jobban beleláthatunk az egyes szereplők lelkébe is. Mindemellett ebben a regényben is elveszítünk sok olyan szereplőt, akik fontosak a cselekmény szempontjából és akiket, a könyvet olvasva megszeret az olvasó. Egy másik kiváló Martin-fogás.:-) És persze a Martin-tól jól megszokott, cselekményfordulatok sem maradnak el.
      Ami a negatívumokat illeti, néha kicsit már sokalltam az egymást követő fordulatok sorát. Volt olyan, ami véleményem szerint nyugodtan kimaradhatott volna, nem lett volna kevésbé izgalmas nélküle a könyv. Sőt, talán éppen gördülékenyebb lett volna. Illetve amit még nehezményeztem, azok az amerikai filmekre annyira jellemző, lélekemelőnek szánt, de véleményem szerint inkább szinte mindig kínos jelenetek illetve párbeszédek egy-egy sorsfordító eseményt megelőzően. Sajnos, főként a regény vége felé, több ilyen jelenettel illetve párbeszéddel is találkozunk.
      Mindezek ellenére összességében tetszett a regény, melyben már többé-kevésbé felfedezhetőek azok a vonások, melyek a Tűz és jég dalát világsikerré tették. Ha már elolvastad az ötödik kötetet is és tűkön ülsz, hogy kijöjjön végre a The Winds of Winter, akkor ez a könyv kiválóan alkalmas arra, hogy a várakozás ideje alatt is kicsit kezelni tudd az elvonási tüneteket.:-)
(A képen egyébként a Lázálom egy korábbi kiadása látható. A mostani kiadás szerintem sokkal szebbre sikeredett.)
A pontszámom: 10-ből 9.

A könyv ismertetője a Molyon

Kevésbé sikeres könyvbeszerzés...

   Ahogy terveztem, 30-án gyorsan beugrottam még az egyik Alexandra könyvesboltba, hogy megszerezzem a kiszemelt könyvek egyikét (vagy akár mindet:-). Sajnos azonban csalódnom kellett... A három jelölt közül egyik sem volt meg a boltban. Így, viszonylag hosszú őrlődés után úgy döntöttem, hogy mivel a három jelölt közül leginkább a skandináv krimi keltette fel a figyelmemet, ezért egy ehhez hasonló könyvet választok. Így döntöttem végül úgy, hogy 500 Ft-os ajándékutalványomat a Millenium trilógia első kötetére szánom. Remélem nem bánom meg. Amúgy már régóta szemeztem ezzel a könyvvel, a filmet is láttam, de eddig nem mertem rászánni magam. Hát most mégis megvettem. A neten egyébként pozitív kritikákat olvastam róla (például zakkant blogjában). Bár azt többek is megemlítették, hogy az első kb. száz oldal nyögvenyelős, de utána beindul a regény. Remélem hamar túllendülök majd ezen a száz oldalon.:-)


        Illetve még a könyvvásárlás mellett van most egy újonnan kölcsönkapott könyvem is. Barátnőmtől kaptam kölcsön Steven Saylor Venus kezében című könyvét. Ez egy viszonylag rövidebb hangvételű történelmi krimi, egy sorozat egyik kötete. 


          Még nem döntöttem el, melyik könyvbe kezdjek bele előbb. Sajnos A parfümöt még nem kaptam meg barátnőimtől. Karácsony óta nem sikerült megszervezni egy ajándékozós partit.:-( Pedig most talán ahhoz lenne kedvem a leginkább. 

Boldog új évet!


Mindenkinek boldog, szerencsés, sikerekben és persze jó könyvekben gazdag új évet kívánok! :-)

2013. december 31., kedd

(Első) év végi összegzésem - 2013

      Ahány blogot olvastam az elmúlt pár napban, látom, hogy szinte mindenki csinált vagy csinál év végi összegzést, ezért úgy döntöttem, én is összedobok egy ilyen posztot. Bár - igaz, ami igaz - én csak idén májusban kezdte a blogolást, és azt megelőzően nem követtem annyira tudatosan az olvasott könyveimet. Többeknél láttam, hogy ehhez a Molyt hívják segítségül, így úgy döntöttem, én is regisztrálok ezen az oldalon. Így viszont az idei olvasmánylistám és évértékelésem sajnos - saját lustaságom miatt - nem lehet teljes. Mindenesetre megpróbáltam felidézni az első negyedévi olvasmányaimat is több kevesebb sikerrel. Nyilván, amit megvettem, azok esetében könnyebb a dolgom, viszont a kölcsönkapott könyveket felidézni nem olyan egyszerű. De igyekeztem.:-)
       Ez alapján 2013-ban az alábbi könyveket olvastam (lista hiányában a teljesség igénye nélkül):

Murakami Haruki: A határtól délre, a naptól nyugatra
Jókai Mór: Az aranyember (újraolvasás természetesen:-)
Wass Albert: Jönnek!
Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet!
Suzanne Collins: Az éhezők viadala trilógia (Az éhezők viadala, Futótűz, A kiválasztott)
Sara Gruen: Vizet az elefántnak
Benjamin Mee: Az igazi kaland
Gerald Durrell: Családom és egyéb állatfajták
George Orwell: Állatfarm
Leslie L. Lawrence: Ahol a pajpaj jár
F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby (egyetemen kötelező olvasmány lett volna anno, de csak most jutottam el idáig:-)

Illetve most olvasom:
George R. R. Martin: Lázálom (bejegyzés hamarosan)
Paulo Coelho: Mint az áradó folyó (folyamatosan olvasgatom, mivel a könyv igazából apró, néhány oldalas szösszenetek gyűjteménye)

Amiket félbehagytam idén:
Oliver Bowden: Assassin's Creed - Reneszánsz (Gondoltam, a játék egészen érdekes, akkor a könyv is biztosan jó lehet, de ez a könyv minden mondatában a játék leírása.. Ha talán egyszer ráveszem magam, hogy befejezzem, akkor írok róla egy pocskondiázó posztot is azt hiszem...)
E. L. James: A szürke ötven árnyalata (worst book ever........... Egyszer még feltűnik ebben a posztban, mint az egyik kategória nyertese:-)

Régi félbehagyásaim (amiket idén sem sikerült befejeznem):
C.S. Lewis: The kion, the witch and the wardrobe (Pedig nem rossz a könyv, csak pont olyan passzban voltam. De ezt mindeképpen úgy tervezem, hogy befejezem)
Christopher Paolini: Eragon (Na ez a könyv pedig kifejezetten tetszik! Egészen prózai oka van, hogy miért nem olvastam még el... túl nagy és vaskos a kötet:-( Én pedig főként utazás közben olvasok, így az aktuélis könyvet mindig magamnál hordom. Az Eragon esetében ez nehéz lenne. Lehet, hogy őmiatta fogok beszerezni egy e-könyvet még a végén.:-)
Minaldi & Sorti: Imprimatur (Történelmi krimi, és egész jó, csak nem voltam olyan hangulatban. De nem adom fel:-)

És akkor a kategóriák és díjazottjaik:-):

Legjobb könyv 2013: 

Murakami Haruki: A kurblimadár krónikája I.-III. (A könyv, ami megszerettette velem Murakamit. Imádtam!:-)



Legrosszabb könyv 2013:

E. L. James: A szürke ötven árnyalata (SZÖRNYŰŰŰŰŰ!!!!!! De a könyvről szóló bejegyzésben ezt részletesebben is kifejtem. Nem bírtam végigolvasni.)



Az év felfedezettje 2013:

Murakami Haruki (Eddig Coelho és Martin voltak a kedvenc íróim. Idén Murakami is belépett a körbe.:-)



Ami pedig a 2014-es célkitűzéseket illeti, van néhány könyv, amelyek már régóta a listámon szerepelnek. Például mindenképpen szeretném elolvasni az Eragont! Valamint szeretnék több angol nyelvű könyvet is olvasni. Eddig ebben nem jeleskedtem, de 2014-ben erre is figyelek majd.
Azt hiszem ennyi elég 2013-ról. A jövő évi remélem majd hosszabb és összetettebb poszt lesz.:-)








2013. december 26., csütörtök

Néhány érdekesnek tűnő könyv...

      Ráérő időmben, két karácsonyi étkezés között körülnéztem a neten, milyen érdekesnek tűnő könyveket ajánlanak más bolgolók illetve az Alexandra honlapja.

     


    Elsőként itt van ez a World War Z, amiből nemrég készült nagyszabású hollywoodi produkció Brad Pit-tel az élen. Számomra kicsit meglepő módon több blogoló is ódákat zeng a könyvről (zakkant olvas, bookworm katacita). Ezen bejegyzések alapján a könyv mindenképpen felkerül az elolvasandók listájára.:-)





     Szintén érdekesnek ígérkezik Lars Kepler A hipnotizőr című könyve is. Zakkant azt írja a könyvről, hogy nagyon beteg regény, mely tele van megdöbbentő dolgokkal. Abszolút nekem való.:-)





     



      Már régen kinéztem magamnak egy klasszikust is, méghozzá Ken Kesey könyvét, a Száll a kakukk fészkére című regényt. Már egy ideje szemezek vele a könyvesbolt polcán, de most januárban, de lehet, hogy még decemberben, lecsapok rá. Úgyis fel kell használnom a karácsonyi ajándékkönyvemhez járó 500 Ft-os Alexandra kupont.:-)

That company called IF könyvjelzők

      Igaz, hogy a karácsonyi ajándékozáson már túl vagyunk nagyjából, de ha valaki esetleg még nem esett át a dolgon, sőt esetleg még az ajándékot sem szerezte be egy olyan könyvimádó ismerősének, mint amilyen én is vagyok, melegen ajánlom a That company called IF igen ötletes könyvjelzőit.

     
      Az állatkás könyvjelzőik például hihetetlenül édesek. Nekem is van egy Henry Hound-om (néhány éve kaptam ajándékba barátnőimtől), aki - ahogy a csomagolásán is szerepelt- gyakran elszunyókál olvasás közben.:-) De nagyon egyéniek és egyben praktikusak is a mágneses könyvjelzők. Ilyet egyébként egyik barátnőméknél láttam, akik egy Angliában élő ismerősüktől kapták ajándékba. 


    De a kreatív kis IF-es könyvjelzőket itthon is be lehet szerezni, régebben legalábbis be lehetett az Alexandra könyvesboltjaiban. 
      Végül egy kép az én Henry-mről használat közben.









2013. december 25., szerda

Trónok harca - Hivatalos filmkönyv

      Ha könyvekről van szó, szinte csak regényeket olvasok. A szóban forgó könyv azonban kivételt képez ez alól. Olyan nagyon rajongok ugyanis Martin Tűz és jég dala című könyvsorozatáért és az abból készült HBO sorozatért, hogy amikor hírét vettem, hogy hivatalos filmkönyvet készülnek kiadni, azonnal elhatároztam, hogy ez lesz számomra a tökéletes karácsonyi ajándék. Alig vártam, hogy Szenteste legyen, és kézbe vehessem a könyvet. Így nem csoda, hogy ma estére ki is olvastam azt.


      Először a pozitívumokról. A könyv jól átgondolt, kiválóan felépített és megszerkesztett kötet. Nagyon tetszik a fejezetek tagolása, az, hogy minden fontosabb szereplőre és helyszínre külön kitér a szerző, illetve különösen tetszenek a családfák, melyeken az egyes karakterek arcképe mellett az adott család címere, székhelye és jelmondata is fel van tüntetve. (Sajnos erre képes illusztrációt az interneten nem találtam.) Gyönyörűek továbbá a képek, melyek között nem csak a film jeleneteit láthatjuk, hanem találhatunk olyan felvételeket is, melyek a kulisszák mögé engednek bepillantást. Sok érdekességet tudhatunk meg továbbá arról, hogy az egyes színészek hogyan is érezték magukat karaktereik megformálása közben, arról, hogy milyen volt együtt dolgozni a többi színésszel, illetve hogy a stáb egyéb tagjainak, így például a rendezőknek, operatőröknek, jelmez- és díszlettervezőknek milyen nagyfokú kreativitásra volt szüksége, illetve milyen sok nehézséggel kellett szembenéznie a forgatások során. Nagyon tetszett továbbá, hogy külön fejezetet szentel a könyv a dotrahki nyelv megalkotásának. Itt olvashatunk egy rövidebb interjút a nyelvet mesterségesen megalkotó nyelvésszel, sőt példákat is találunk néhány dotrahki kifejezésre és azok etimológiájára. A könyv végén pedig különleges csemegét talál az igazi rajongó: néhány példát arra, hogyan ugratják egymást a stáb tagjai a forgatások során. :-)




       És most néhány szóban a negatívumokról is. Hiányoltam a könyvből például a regény és a sorozat közötti főbb különbségek - legalább nagyvonalú - felsorolását. Úgy gondolom, egy ilyen könyv kiváló platform lehetett volna ahhoz, hogy a sorozat készítői megmagyarázzák, egyes esetekben miért kellett eltérniük az eredetitől. Ezt azonban ebben a könyvben nagy bánatomra nem találhatjuk meg. Szintén furcsa volt számomra, hogy bár a fontosabb szereplők mind ki lettek emelve, külön kis fejezetet szentelt nekik az író, azokban csak néhány mondatban olvashatunk az adott szereplő életéről, háttértörténetéről. Szívesebben olvastam volna hosszabban is például Daenerys hányattatásairól vagy Ned Stark fiatalkori kalandjairól (és ezalatt nem csak a csatákat értem:-). Ami azonban a leginkább elszomorított, az a könyv fordítója által elkövetett munka gyatra minősége. Eredeti szakmám révén (fordítónak tanultam ugyanis), ki vannak élezve az érzékeim ezen a téren. És sajnos a könyvön abszolút érződik, hogy rövid határidőre, kapkodva elkészített fordításról van szó. Sok helyen egy az egyben bent maradtak az eredeti angol kifejezések, például a képfeliratoknál (szemközt helyett opposite), de egy különösen súlyos hiba, amikor a fordító elfelejti lefordítani a khals szót, így lesz a felirat Khal Benioff és Khal Drogo helyett Khals Benioff és Drogo lesz. Akadnak továbbá olyan mondatok (főleg a könyv végén, amikorra érezhetően elfáradt már a fordító), melyek teljességében értelmezhetetlenek (legalábbis számomra):

"Ezek az emberek szeretnek valakit, aki nem szereti viszont őket. Két olyan ember, akit szeretnek, egyformán exkluzív dolgokat kérnek tőlük." ??????? Nincs elgépelés!

"Remélem és hiszem, hogy az HBO és a teljes kreatív csapat büszkévé tette a regényeket." Hát ezzel a fordítással szerintem még a könyveket sem tették büszkévé....


      Na de visszakanyarodva erről az eléggé leiterjakabosra sikeredett kitérőről, összességében a könyv tetszett, sok érdekes dolgot megtudtam belőle a forgatás hátteréről, a színészekről, a helyszínekről, és arról a hatalmas kutató- és kreatív munkáról, amelynek segítségével létrejöhetett a Trónok harca sorozat fantasztikus világa. Tehát én is fenntartom, amit a könyv marketingesei is hangoztatnak: rajongóknak kötelező, de legalábbis erősen ajánlott darab.:-)
      S végül a skála: nálam a könyv 10-ből 7 pontot kapott.


A könyv ismertetője a Molyon