Az előző előtti (:-) hétvégén újabb 4 könyvvel bővült az elolvasandó könyvek halmaza. Ebből 2 vásárol, 2 pedig kölcsön könyv.
A két vásárolt közül az egyik a Csodák kora, amiről zakkant blogjában olvastam. És azért vásároltam meg, mert most éppen akciósan kínálják a Libri oldalán, összesen 999 Ft-ért, aminek nem bírtam ellenállni. Főleg a pozitív és a könyvet abszolút érdekesnek bemutató blogbejegyzés elolvasása után.
A másik könyv amit megvettem a már régóta áhított Max Brooks zombis regény. Egyetlen helyi könyvesboltban sem tudtam megszerezni, így amikor kicsit több mint egy hete Pesten jártam, éltem a lehetőséggel és megkértem barátnőmet, hogy kalauzoljon el egy közeli könyvesboltba. Érdekes módon itt is csak a 2. (és a kisebbik!) boltban leltem rá a kötetre. Alig várom, hogy belevessem magam. :-)
A két kölcsön könyv random jött. A már említett barátnőm igen népes könyvespolcain szemezgettem és itt akadtam a kezembe a Helga naplója című visszaemlékezés (igen, egy koncentrációs tábort megjárt kislány naplójáról van szó). Szintén barátnőmtől kölcsönöztem Agatha Christie Elephants can remember című krimijét. Régen olvastam már az írónőtől. Általában minden évben olvasok egy-vagy két krimit tőle, ráadásul ezzel a könyvvel tovább növelhetem az angolul olvasott könyvek számát (ami az egyik, idei évi fogadalmam).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése