"Senki nem tudta annyira magával ragadni a közönségét, mint nagypapa, aki a kerti lócán mesélés közben, ültében enyhén előredőlve a botjára támaszkodott, és teli szájjal rágta a bagót.
- Na de... ez igaz, nagypapa? - kérdeztük tőle, ámuló unokái.
- Aki csak az igazat mondja, azt nem érdemes hallgatni - felelte nagypapa.
Ezt a könyvet neki ajánlom."
Már ebben a néhány mondatban, a könyv elején található ajánlásban benne van a könyv kvintesszenciája. Jonasson nagypapája a regény lapjain életre kel, kimászok a nyugdíjasotthon ablakán, és furábbnál furább kalandokba bonyolódik, miközben a párhuzamos fejezetekben megismerhetjük a bácsi jelenénél cseppet sem kevésbé furább (sőt, talán még sokkal furább) múltját.
Allan Karlsson-ról mindent elárul cseppet sem hétköznapi életfilozófiája, miszerint: "Van, ahogy van, és lesz, ahogy lesz." (Ez a hitvallás bennem kicsit felidézte Voltaire Candide-jának Pangloss mesterét.) Ez az a hozzáállás, na meg persze a könyvben igen gyakran előforduló fatális véletlenek azok, melyek alakítják Allan Karlsson fantasztikusan izgalmas, fordulatokkal és humorral teli életét. Allan életfilozófiájának köszönhetően a 20. század szinte minden jelentős történelmi eseményében részt vesz, és a legtöbb esetben nem puszta szemlélőként, hanem pontosan az események alakítójaként, és így találkozik a század szinte minden fontos történelmi szereplőjével. Allan-t mindemellett teljesen hidegen hagyja a politika, sőt inkább ódzkodik tőle, így pusztán szimpátia és nem az ideológiák alapján ítéli meg az embereket. Mao például szimpatikus neki, de Sztálint egy udvariatlan fráternek találja. Mindebből kifolyólag nem meglepő, hogy Allan hol az egyik, hol a másik oldalon harcol például a spanyol polgárháborúban vagy Kínában. És így lehetséges az is, hogy az atombomba titkát előbb az amerikaiakkal közli, majd véletlen kifecsegi azt az oroszoknak is.
Ami a könyv történelmi hátterét illeti, az író - természetesen Allan fiktív, de remekül kitalált történelemalakító cselekedeteit leszámítva - nagy pontossággal festi le a 20. század főbb eseményeit. A könyv gyakorlatilag egy hosszúra nyúló, és kissé szubjektív, és egyben hihetetlenül humoros és érdekfeszítő történelemóra. Kiegészítve persze a jelen eseményeivel, azaz a százéves Allan kalandjaival. Meg kell mondjam azonban, nekem a múltba visszanyúló fejezetek sokkal jobban tetszettek, mint a 2005-ös történéseket részletező fejezetek. Bár humorban ezek sem maradtak el a könyv többi részétől. Egyszerűen szellemesebbnek és viccesebbnek találtam azokat a részeket, melyekben az író leleményesen szőtte egybe Allan életét és a történelmet.
Bár eleinte úgy érezheti az olvasó, hogy Allan nem teljesen százas, ahogy haladunk előre a történetben, egyre inkább rájövünk, hogy igenis egy nagyon furfangos, okos emberről van szó, aki kalandjai során megtanul több nyelven is, megfejti az atombomba titkát, majd végül a hidegháború során - mintegy kárpótlásul az atombomba megalkotásában játszott szerepéért - egy orosz barátjával hozzájárul a fegyverek fokozatos leszereléséhez, így a a hidegháború végéhez.
Egy remek, amolyan igazi Forrest Gump-féle történet ez, mely végig mulattat, de eközben el is gondolkodtat. Megkérdőjelezi az ideológiák, a vallások fontosságát, szerepét, és görbe tükröt mutat a 20. századon végigsöprő eseményeknek.
A bejegyzést a könyv egyik elgondolkodtató mondatával zárnám:
"Allan Emmanuel Karlsson lehunyta a szemét, és biztos volt benne, hogy örökre elalszik. Érdekes volt, jó volt az egész, de semmi sem tart örökké, talán csak az emberi butaság."
A könyv nálam 10-ből 8,5-es, de csak a számomra kevésbé érdekes, bőröndrablós, elefántos részek miatt.
 |
| A könyv ismertetője a Molyon |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése