2014. október 23., csütörtök

My sister's keeper

   

      
      Sajnos már elég régen olvastam el Jodi Picoult My sister's keeper-jét, de valahogy csak most jutottam el odáig, hogy poszt is készüljön belőle. (Érdekes... Úgy nézi Picoult könyvei ilyen hatással vannak rám... A Storyteller-t még régebben olvastam és szegényről még mindig nem írtam posztot...)
      A történet egy háromgyermekes amerikai családról szól, ahol a középső gyermek, Kate már kisgyermek kora óta leukémiával küzd, ami az egész család életére rányomja bélyegét. A gyakori rosszullétek, a hosszas kórházi kezelések folyton felbolygatják a mindennapokat, rettegésben tartva a tűzoltó édesapát, Brian-t és a gyermekei születésével háziasszonnyá avanzsálódott ügyvéd édesanyát, Sara-t, de a helyzet a két másik gyermek, Jesse és Anna életét is megkeseríti. Anna-ét különösen. Neki ugyanis, nővére tökéletes csontvelő donorjaként, Kate rosszullétei alkalmával szintén mindig orvosi beavatkozásnak kell magát alávetnie. Ráadásul a tény, hogy ő Kate számára a tökéletes donor, nem a véletlennek és nem is a szerencsének köszönhető. A visszatekintésekből megtudhatjuk, hogy szülei pontosan azért vállalták Anna-t, mint harmadik gyereket, hogy az ő csontveleje segítségével megmentsék nagyobbik lányuk életét. Genetikusok megalkotják tehát a tökéletes donort, s világra jön Anna... Itt már szembesülünk az első komoly morális kérdéssel: megteheti egy szülő, hogy egyik gyerekét "felhasználja" a másik megmentésére?  És a regény elején máris szembesülünk a másik komoly kérdéssel is: Anna ugyanis felkeres egy ügyvédet, Campbell-t, hogy beperelje szüleit, amiért azok állandó kórházi kezeléseknek, testi szenvedéseknek vetik őt alá a megkérdezése nélkül, azért, hogy nővérét megmentsék, javítsák az életszínvonalát... Ha azonban Anna megnyeri a pert, és szülei nem kényszeríthetik többé arra, hogy alávesse magát ezeknek a műtéteknek, nem lesz senki, aki megmentheti Kate életét, aki hamarosan veseátültetésre szorul, és csak a húgától várhat időben érkező segítséget... Vagy tőle sem? Az édesanya (és az apa is) két tűz között találja magát: úgy tűnik, választania kell gyermekei között... 

A három testvér, Anna, Kate és Jesse

      A regényben a Picoult-ra jellemző módon több szereplő nézőpontjából ismerjük meg a történetet, az eseményeket. A beteg Kate-n kívül mindenki gondolataiba, érzéseibe belelátunk. Így az olvasó lehetőséget kap arra, hogy megért(hes)se az anya vagy éppen Anna motivációit. Ezért lehetséges az, hogy nem tudjuk (én legalábbis nem tudtam) egyértelműen elítélni például Sara-t azért, amit tesz. Érdekes továbbá belelátni az elhanyagolt legidősebb gyermek, Jesse mindennapjaiba, gondolataiba is, aki látszólag csak azért él, hogy rossz fát tegyen a tűzre, valójában azonban igen komoly fájdalmat próbál leplezni ezen tetteivel... Aki egyedül furcsa és kissé érthetetlen volt számomra, az Anna. Az ő esetében nem teljesen értettem, miért teszi ezt. A regény folyamán mindvégig érződik, hogyan őrlődik ő maga is. Látszólag folyton meggondolja magát, nem tudja pontosan mit akar. A regény végén persze megtudjuk ennek okát... 

"Either this girl loses her sister, I think, or she's going to lose herself."

      Nagyon tetszettek a regényben elhangzó gondolatok és a stílus, amellyel Picoult megfogalmazta azokat... Voltak mondatok, amelyek percekig elgondolkodtattak...

"She holds out her arms and I crawl into them, as if I'm small again and I fit there. I press my face hard into her shoulder. What I want, more than anything, is to turn back time a little. To become a kid I used to be, who believed whatever my mother said was one hunder percent true and right without loooking hard enough to see the hairline cracks."

"Jesse's breathing evens against me, like it used to when he was so small, when I used to carry him upstairs after he'd fallen asleep in my lap. He used to hit me over and over with questions: What's a two-inch hose for, a one-inch? How come you wash the engines? Does the can man ever get to drive? I realize that I cannot remember exactly when he stopped asking. But I do remember feeling as if something had gone missing, as if the loss of a kid's hero worship can ache like a phantom limb."

A kórházban...

       Ami nekem kevésbé tetszett, az a Campbell-Julia szál. Ez igazából egy mellékszál, mely az Anna bírósági perében résztvevő ügyvéd és a lány mellé kirendelt bírósági gyám kapcsolatát mutatja be. (Ők tulajdonképpen egymás első szerelmei, akik a per kapcsán most évek múltán ismét találkoznak.) Itt is voltak érdekes dolgok, de számomra a főszál sokkal érdekesebb volt. Illetve a regény végét sajnos valahogy sikerült előre kilogikáznom, így nem ütött akkorát, mint amekkorát amúgy üthetett volna, de azért így is kemény volt... 

Anna a bíróságon ügyvédjével, Campbell-lel

   Mély nyomot hagyott bennem a regény, több helyen meg is könnyeztem. Komolyan elgondolkodtatott, ki mellé álljak, kinek adjak igazat. Nem is tudtam/tudom egyértelműen senki javára leadni a voksomat... Ráadásul a könyv a már fent említett komoly morális kérdések mellett számos apróbb fájdalmat, érzést, gondolatot boncolgat, amelyekkel az ember nap mint nap szembesül. 
         Nálam ez a könyv egy 9-est ért el a 10-ből. (A levonás oka a szerintem kissé felesleges szerelmi szál illetve a kiszámítható befejezés.)

U.i.: A képek a könyv alapján készült filmből vannak. 

A könyv ismertetője a Molyon

2014. október 21., kedd

Viharsziget



      Néhány évvel ezelőtt láttam a Leonardo Di Caprio főszereplésével készült Viharsziget című filmet, ami nagy hatással volt rám. Akkor még nem tudtam, hogy a film valójában egy könyv, pontosabban Dennis Lehane azonos című regénye alapján készült. Amikor azonban ezt megtudtam, egyértelmű volt, hogy el kell olvasnom a könyvet. Először pdf formátumban kezdtem el olvasni, de aztán megtaláltam a könyvtárban, így papíron fejezhettem be. És a filmhez hasonlóan a regény is lehengerelt.
      Teddy Daniels rendőrbíró és újdonsült társa, Chuck Aule megérkezik a Viharszigetre, ahol egyedül egy elmegyógyintézet áll. Feladatuk, hogy felkutassanak egy veszélyes beteget, aki különös körülmények között eltűnt a cellájából. A nyomozás során azonban egyre több rejtély merül fel, s Teddy Daniels egyre inkább elveszíti a kontrollt a külvilág és saját agya, elméje felett is, miközben feltartóztathatatlanul robog az általa ismert világot elsöprő, kegyetlen igazság felé. 


         Bár a könyv-film párosok esetén mindig arra törekszem, hogy előbb a könyvet olvassam el, és utána nézzem meg a filmet - mert véleményem szerint mindig a könyv a jobb :-) - ebben az esetben nem bántam, hogy ez fordítva történt. Élveztem, hogy a könyv folyamán végig össze tudtam kapcsolni az utalásokat, a homályos hallucinációkat, álmokat azok megfejtésével, jelentésével. 
        Nagyon tetszett Lehane stílusa. A csavaros történetvezetés és a regény végi óriási csattanó mellett ez teszi még sokkal többé a történetet egy egyszerű kriminél. És ott van még az az erő és érzékletesség, amellyel az író azt a fájdalmat, űrt írja le, amelyet Teddy-ben felesége elvesztése hagyott.

"Végül is az ébredés majdnem olyan, mint a születés. Emlékek nélkül bukkansz elő, aztán pislogva, ásítozva összeszeded a múltad darabjait, megpróbálod a szilánkokat időrendbe helyezni, felvértezve magad a jelen ellen."

"Teddy már nem először tűnődött azon, hogy ez lesz-e a nap, amikor nem bírja már tovább elviselni Dolores hiányát. Ha vissza tudná forgatni az időt addig a reggelig, és kicserélhetné a testét az övére, gondolkodás nélkül megtenné. Ezzel nem lehetett mit kezdeni. Ez mindig is így volt. De az évek múltával a vágy, hogy újra együtt legyenek, nem enyhült. A nő hiánya egyre jobban felerősödött. Az űr, amelyet maga után hagyott, olyan volt, mint egy mindig vérző, soha be nem hegedő seb."


     A történeten végigfolyik a víz, mint szimbólum. A víz, pontosabban a tenger az, amitől Teddy gyermekkora óta retteg. A szigetre érve egy viharral kell megküzdenie. És feleségét is legtöbbször csuromvizesen látja viszont álmaiban. A víz felszínén lebegő rönkökről pedig ne is beszéljünk...
      És ott van még a háború, amely valahogyan a könyv szinte minden résztvevőjét érintette. Teddy és Chuck többször is felemlegetik a háborút, és Teddy több visszaemlékezésében is visszatér a háború dúlta kontinensre.
      A könyv fő kérdése, mennyi fájdalmat bírhat el egy ember egy életben, hogyan tudja feldolgozni azt... 
     Nagy élmény volt könyv formájában is megismerni Teddy Daniels történetét. A könyv második felét egy ültő helyemben habzsoltam be. A feszültség mindvégig fennmarad, a regény végi csattanó pedig igen nagyot ütött, még így is, hogy ismertem a történetet. 10-ből 10-es.

A könyv ismertetője a Molyon


U.i.: Muszáj belinkelnem a film trailer-jét is, amit minden bizonnyal ismét meg fogok nézni valamikor a közeljövőben...


     

2014. október 20., hétfő

Nagy megtiszteltetés :-D

      Kicsit megkésve, de ma felfedeztem, hogy Kleinheincz Csilla, az Ólomerdő írónője az én kis bejegyzésemet is méltónak találta arra, hogy belinkelje a honlapjára egy október 11-én posztolt kritikagyűjteménybe. Sőt, felfedeztem, hogy a könyv ismertetőjéhez is odakerült az én kritikám is. :-) Itt is szeretném megköszönni az írónőnek ezt a megtiszteltetést! És remélem, hamarosan megírhatom majd a bejegyzésemet az Ólomerdő folytatásáról is. 
       És ha már az Ólomerdőről van szó, itt található még egy poszt, ahol a könyv külcsínéről áradozok kicsit. :-)


2014. október 19., vasárnap

Könyvtárazós poszt

       

     Ma kemény 4 év után újra ellátogattam a városi (és egyben megyei) könyvtárba. Tettem ezt az Országos Könyvtári Napok alkalmából, amelynek köszönhetően ma nemhogy nyitva volt a könyvtár, de a beiratkozás is ingyenes volt. Így úgy döntöttem, hosszú idő után megújítom a tagságomat. 
      Ha jól emlékszem, annak idején azért hagytam fel a könyvtárlátogatással, mert soha nem volt meg az éppen általam kiszemelt könyv... Na de most! :-) Mielőtt elindultam volna, megnéztem a kis listámat a beszerzendő könyvekről és összevetettem a könyvtár internetes adatbázisával, és igen, találtam pár "egyezést". :-) Sikerült is minden kitervelt könyvet beszereznem. Lássuk a listát:



Dennis Lehane: Viharsziget                                                                         
A könyvet már elkezdtem olvasni a héten e-book formájában, de eléggé fárasztja a szemem a lap top képernyője, a könyv viszont annyira lebilincselő, hogy nem bírom abbahagyni az olvasát. Ezért úgy döntöttem, hogy a szemeim érdekében kiveszem a könyvtárból hagyományos papíralapú változatban is.      
                                                                        
Fülszöveg:                                                                                            
1954 nyarán Teddy Daniels szövetségi rendőrbíró és újonnan kinevezett társa, Chuck Aule megérkezik a Vihar-szigetre, melyen egyedül az Ashecliffe Elmegyógyintézet áll. Feladatuk, hogy nyomára bukkanjanak az egyik ápoltnak, aki egykoron szörnyű bűnöket követett el, és most titokzatos módon tűnt el a bezárt cellájából. A szigetre azonban pusztító hurrikán csap le, a rejtélyek és a megválaszolandó kérdések pedig egyre sokasodnak. Hogyan szökhetett meg valaki a zárkájából, és hol rejtőzhetett el a kietlen szigeten? Ki hagyja hátra a titokzatos üzeneteket a nyomozók számára? Mi történik valójában a hírhedt C Részlegben? Miért veszi körül az üresnek tűnő világítótornyot elektromos kerítés, és mit keresnek ott a felfegyverzett őrök? Minél közelebb kerülnek a nyomozók a titokhoz, annál inkább úgy érzik, a megoldás folyamatosan kicsúszik a kezeik közül. Vajon csak képzelik, vagy tényleg mindenki az őrületbe akarja kergetni őket? Teddy Daniels egyre elszántabban keresi a megoldást, de minduntalan falakba, nyomasztó titkokba és hazugságokba ütközik. A végső igazságért pedig talán mindent fel kell áldoznia.


                                    Joanne Harris: Kékszeműfiú
Már nagyon régóta hajtom ezt a könyvet, de egyetlen könyvesboltban sem lehet már megvásárolni, még Budapesten sem. A könyvtárban azonban megvolt! Egy pluszpont a könyvtárnak. :-)                                                                                                                                                                                        
Fülszöveg: (Rövid, de ütős...)                                                                           
Élt egyszer egy özvegyasszony, akinek három fia volt: Fekete, Barna és Kék. Fekete volt a legidősebb: mogorva és agresszív. Barna volt a középső gyerek: félénk és lassú felfogású. De az anya kedvence Kék volt: a gyilkos.







George Orwell: Nineteen Eighty-Four
Még anno középsuliban volt kötelező olvasmány. Akkor el is olvastam, és nagyon tetszett. Illetve a tetszett nem is jó szó ezen könyv esetében. Letaglózott, nagyon nagy hatással volt rám. MOst ezt az élményt szeretném felidézni, ezúttal angolul.

Fülszöveg: (Itt az angol nyelvűt választottam, mert a magyar nem írta le szerintem jól a könyvet.)
Written in 1948, 1984 was George Orwell's chilling prophecy about the future. And while 1984 has come and gone, Orwell's narrative is timelier than ever. 1984 presents a startling and haunting vision of the world, so powerful that it is completely convincing from start to finish. No one can deny the power of this novel, its hold on the imaginations of multiple generations of readers, or the resiliency of its admonitions—a legacy that seems only to grow with the passage of time.



William Golding: Lord of the Flies
Ez a könyv pedig az egyetemen volt nekem kötelező olvasmány. Így angolul olvastam először. Sok új szót tanultam meg belőle, pl. a spear szóval itt találkoztam először. Kíváncsi leszek, milyen lesz újraolvasni. 

Fülszöveg:
Egy csapatnyi angol kamasz, akinek repülőgépe lezuhan egy lakatlan szigetre, nekilát, hogy Robinsonként megpróbálja újrateremteni a civilizációt. A fiúk testületeket választanak, törvényeket hoznak, igyekeznek ésszerűen berendezni életüket, ahogyan a brit gyarmatosító szellemet dicsőítő kalandregényekben szokás. A Legyek Urának azonban más a végkifejlete: ezek az alig tizenéves gyerekek fokozatosan elvadulnak, lehámlik róluk a civilizációs máz, és immár nem komiszak, hanem gonoszak, ölni is képesek, és félelmükben csinálnak maguknak istent, aki megfelel démonikus mivoltuknak: a Legyek Urát. Azt teszik, önmaguktól, saját bensőjüktől vezérelve, amit ez a század tett a legszörnyűségesebb időszakaiban. 
William Golding, akit 1983-ban életművéért Nobel-díjjal jutalmaztak, regényében korunk alapélményét dramatizálja megrázó lélektani és gondolati hitellel. A Legyek Ura (1954) méltán számít a mai angol irodalom egyik klasszikus alkotásának.


Gerald Durrell: Rokonom, Rosy
A sok lehangoló témájú könyv mellé kellett egy vidám is. Ezért hoztam el magammal Durrel Rokonom, Rosy-ját. Durrellt szeretjük, bár eddig csak önéletrajzi jellegű könyveket olvastam tőle. Ez most kicsit más lesz, de remélem ugyanannyira fog tetszetni. :-)

Fülszöveg:
Adrian Rookwhistle, a szegény sorsú angol fiatalember, bánatosan álldogál kis padlásszobájában egy kora nyári reggelen. Halálosan unja eseménytelen és szűkös életét, melynek utolsó tíz évét jórészt egy kitűnő cég csemegeáruházában pergette le, tizenöt shilling hetibérért. Ám ez a reggel más, mint a többi. Mert, valamivel hét óra után, Adrian ajtaján végre bekopogtat a Kaland, egy elfelejtett nagybácsi furcsa hagyatékának képében. S ettől fogva a fiatalember nem panaszkodhat rá, hogy életéből hiányzik az izgalom. Hangulatos vándorútja során egy rendkívül bájos, bár némi emberi gyöngével rendelkező elefánttal kettesben kocognak át Dél-Anglia kies tájain, s mulatságosnál mulatságosabb, noha nem veszélytelen kalandokba bonyolódnak. S mire minden elrendeződik, és hőseink végre révbe érnek, Adrian is megbékül a gondolattal, hogy ezentúl egy rokonszenves elefánthölgy társaságában töltse napjait.


A kérdés már csak az, hogy el tudom e olvasni mindet a kölcsönzési idő lejárta előtt... :-)
És végül Bagolyka a könyvekkel.


2014. október 11., szombat

Nem vagyok sorozatgyilkos



"Claytonba sose jöttek új emberek, mindenki csak végigrobogott a sztrádán, felénk se nézett, elhúztak mellettünk. Mint egy elcsapott állat, úgy terült el a város az országút mellett, rohadt és bűzlött."

      Hirtelen ötlettől vezérelve töltöttem le Dan Wells nem vagyok sorozatgyilkos című regényét. És mivel a héten jól lebetegedtem, alkalmam adódott rá, hogy a laptopon el is olvassam a könyvet. Nem egy nagy lélegzetvételű alkotásról van szó, két nap alatt a végére is értem. Hát igen érdekes történetet kaptam, na de lássuk a részleteket.
     John Wayne Cleaver lehetne akár egy átlagos tinédzser is, pontosabban egy átlagos lúzer tinédzser, akit édesapja elhagyott, a többiek kiközösítenek, s egyetlen barátja egy hasonlóan lúzer srác, Max. Csakhogy John nem egy átlagos tinédzser. Előszeretettel tölti az idejét a családi vállalkozásként működő halottbalzsamozóban, ahol - 7 éves kora óta - időnként segédkezik is. Mindemellett megszállottan rajong a sorozatgyilkosokért. És ha ez még nem lenne elég, John egyben szociopata is, aki képtelen az érzelmekre, az empátiára. Éppen ezért John szabályokat állít magának, hogy megőrizze hidegvérét és megakadályozza a benne lakozó szörny előtörését. Amikor azonban a kisvárosban felbukkan egy valódi sorozatgyilkos, John-nak mérlegelnie kell: képes e megszegni a szabályait annak érdekében, hogy megállítsa a gyilkost?



" - Hallott már a McDonald hármasról?
– Igen, három olyan jellemző, amely a sorozatgyilkosok 95 százalékában megvan – felelte dr. Neblin. – Ágybavizelés, pirománia és állatkínzás. Benned is megvan mind a három, ez tény. 
– Erre nyolcévesen jöttem rá. Nem is az rázott meg, hogy az állatkínzás az erőszakos viselkedés előjele, hanem hogy amíg nem olvastam róla, sosem gondoltam, hogy ez rossz."

      A sztori egész jól pörög, hamar a végére is értem. Tetszik a kezdés, ahol megismerjük egy halottasház mindennapjait. Egészen izgalmas John kis magánynyomozása is. Érdekes, ahogyan Wells ábrázolni próbálja egy szociopata gyerek gondolatait, lelkivilágát. Néhol azonban kicsit erőltetettnek éreztem, például azokat a részeket, ahol John belső szörnye "morog", "rángatja a fiú agyának rácsait"... A könyv vége felé azonban van egy jelenet, ahol Wells remekül mutatja be, hogy egy szociopata számára a szeretet helyett a félelem az az érzelem, amellyel kapcsolatot tud teremteni embertársaival. Ez a jelenet különösen tetszett. 


     A magánnyomozás során aztán John számára világossá válik, ki (mi) is a gyilkos... Nekem valahogyan nem illett bele az addig lefestett amerikai kisváros világba a dolog. Illetve a regény egészének olyan amerikai ifjúsági sorozatos jellege volt, ami nem igazán az én esetem. Még egy negatívum, hogy a fordítás véleményem szerint nem sikerült a legjobbra. Akadnak egészen magyartalan mondatok is a szövegben.
       Összességében nem rossz könyv a Nem vagyok sorozatgyilkos. Egyszeri kikapcsolódásra teljesen alkalmas. Olvasás közben egészen lekötött. 10-ből nálam 6,5-est érdemel.

A könyv ismertetője a Molyon


2014. október 10., péntek

Maigret és a gyilkos


"A rendőrség egyik szürke kisembere volt, az a fajta, akit soha nem léptetnek elő, mert nem végzett iskolát. A hozzá hasonló rendőrök egész életükben Párizs utcáit róják; olyan a lábuk, mint a folyton szaladgáló pincéreknek, arcuk pedig szép lassan éppoly szürkévé válik, mint a szegényes városnegyedek, melyekben a napjaikat töltik."



     Maigret és felesége éppen a barátaiknál vendégeskednek, amikor értesülnek egy utcai rablásnak tűnő esetről, mely során egy fiatalember életét veszíti. Hamarosan aztán kiderül, hogy a fiú elég veszélyes hobbinak hódolt: előszeretettel vette magnószalagra idegen emberek beszélgetését. Talán éppen ez okozta a halálát? Maigret nyomozásba kezd, de nem kell sokáig kutatnia, mert a gyilkos maga jelentkezik...
      A regényecske első fele be kell, hogy valljam, elég lassacskán ment nekem. Valahogy nehezen indult be a történet. A második felét aztán, ahol már hallat magáról a gyilkos, sokkal izgalmasabbnak találtam. Ez az oka annak, hogy ilyen sokáig tartott a könyvecske elolvasása. Az első fele után sokáig pihentettem, majd múlt szombaton újra felvettem és egy röpke óra alatt ki is végeztem. 


      Ez volt az első Maigret kötetem. (A beszerzéséről már írtam egy örömködős posztot, hiszen a könyvet a Völgyben szereztem egy antikváriumszerű kiárusításon mindössze 300 Ft-ért.) Fontos itt megjegyezni, hogy a krimikért annyira nem vagyok oda, inkább pihenőként szoktam olvasgatni egyet-egyet két nehezebb könyv között. Így a Maigret és a gyilkos sem lett a kedvencem. De sokkal jobban tetszett, mint egy átlagos krimi, több ugyanis annál. Az író stílusa az, ami többé teszi. Olyan mondatok akadnak benne néhol, mint a fent idézett például. 



      Összességében kellemes kikapcsolódás volt tehát számomra a Maigret és a gyilkos. 10-ből 6 pontot adnék rá. És valószínűleg megint előveszek majd egy Maigret-t, ha éppen egy kis pihenésre lesz szükségem. :-)

A könyv ismertetője a Molyon