2014. november 30., vasárnap

Novemberi összegzés


     Alighogy beköszöntött, már vége is a novembernek. No nem mintha siratnám, nem tartozik ugyanis a kedvenc hónapjaim közé. Csupán az ijeszt meg, hogy hipp-hopp itt lesz a karácsony is, amire még semmit nem készültem, sem dekorációval, sem ajándékötletekkel. De ez most nem a nyavalygás ideje! Lássuk a novemberi könyvbeszerzéseket illetve olvasásokat. ;-)


       Ebben a hónapban is folytatódott nálam a HP maraton. Pont 1-jén kezdtem el továbbra is hangoskönyv formájában a Harry Potter és a Főnix Rendjét. Amit 1 hete be is fejeztem és belevágtam a Félvér Herceg történetébe. Vészesen közeledek tehát a történetet lezáró hetedik kötet felé. Nem is tudom, mi lesz velem, ha megint a végére érek. Annyira hozzá szoktam már az utóbbi hónapokban, hogy minden mosogatás avagy főzőcske közben a három jóbarát kalandjait hallgassam. :-) A hónapban egy viszonylag hosszú pihentetés után végére értem Jeff Vandermeer Déli Végek trilógiájának második, Kontroll című kötetének is. Erről még adós vagyok egy bejegyzéssel, de úgy érzem, nehéz lesz azt megszülnöm, ugyanis még most sem igazán tudnám összefoglalni még talán egy mondatban sem, mi is történt tulajdonképpen ebben a könyvben...  Aztán elfogyasztottam még ebben a hónapban Avery Corman Kramer kontra Kramer című (mondhatni) klasszikusát is, erről is lesz poszt hamarosan. Folyamatban van továbbá a még októberben elkezdett Kékszeműfió Joanne Harris-től is. Be kell valljam, ezzel is megakadtam kicsit. Aztán ott van még Jodi Picoult Larger than life-ja, ami igazán nem hosszú, de elektronikus formában került a birtokomba, e-book olvasóm pedig még nincs, ezért csak a lap topon tudom olvasgatni. És tegnap belefogtam Robert Merle Védett férfiak című könyvébe is. Ez az első olvasmányom Merle-től, de eddig bejövős! :-) Sajnos a könyvtári könyveimmel nem haladok túl jól, szóval nem szabad majd elfelejtenem meghosszabbítani őket december 15-én. :-)


        Na és ami a beszerzéseket illeti, ebben a hónapban négy könyvet vásároltam, mindegyiket akció keretében. Rejtő Jenő A három testőr Afrikában című könyvére egy vegyeskereskedésben leltem rá mindössze 499 Ft-ért. A másik három könyvet az Alexandra-ban vásároltam, ahol most éppen, a mai nappal bezárólag kettőt fizet, hármat vihet akció van. Így vásároltam meg Robert Merle Védett férfiak, Avery Corman Kramer kontra Kramer illetve Christos Tsiolkas A pofon című regényét - utóbbit ingyen, az akciónak köszönhetően.


      Reméljük a december sem lesz kevésbé gazdag könyvekben...


   
Többiek novembere: KatacitaPupillaTheodoraTekla


2014. november 29., szombat

Lois Lowry: Az emlékek őre


      
"- Lehetnének máshogy a dolgok - folytatta Jonas. - Nem tudom, mit kellene tenni érte, de lehetnének máshogy. Lehetnének...színek.
- És nagyszülők - tette hozzá, a hálószoba homályba burkolózó mennyezete felé meredve. - És mindenkinek lehetnének emlékei.
      Te már tudod, mik az emlékek  - suttogta a kiságy felé fordulva.
   Gabriel egyenletesen szuszogott. Jonas örült, hogy az újgyermek ott van vele, bár bűntudat mardosta a titok miatt. Minden éjjel emlékeket adott át Gabrielnek: sétahajózást és nyári piknikezést; az ablaküvegen kopogó csendes esőt; mezítlábas táncolást a nedves füvön. 
- Gabe?
      Az újgyermek mocorgott egy kicsit álmában. Jonas közelebb hajolt hozzá. 
- Lehetne... szeretet... - suttogta."

      Egy utópisztikus világban járunk, egy olyan mesterségesen megalkotott, a szabad akarattól megfosztott közösségben, ahol a közösség minden tagja egyenlétben él, családok helyett családegységek élnek otthonok helyett lakóegységekben, ahol a házastársakat úgy osztják be egymás mellé, ahol minden családegység kivétel nélkül egy A és egy B nemű gyermeket igényelhet, ahol az emberek nem választják a szakmájukat, hanem beosztják őket jövőbeli munkahelyeikre, ahol nincsenek színek, és nincsenek érzelmek sem, ahol a szeretet egy általános jelentésű, üres és semmitmondó szó, de ami a legfurcsább... az emberek, a közösség tagjai nem is hiányolják mindezt, ugyanis nem is tudnak róla, hogy ilyen dolgok valaha egyáltalán léteztek... Egyetlen ember ismeri igazán ezeket a fent felsorolt dolgokat, az őrző, az emlékek őre. Ő az, aki az emberiség eddigi összes tudásával, emlékével rendelkezik.


       Ebben a világban él a lassan tizenkettes (azaz tizenkét éves) Jonas, aki egyre izgatottabb a közelgő Tizenkettes Ceremóniája miatt, amikor végre megtudja majd, milyen szakmára tartja őt alkalmasnak a közösség. Azért is aggódik, mert barátaival ellentétben egyetlen munkát sem érzi igazán közel magához. A Ceremóniával aztán valóban gyökeres változást vesz az élete. Őt választják ugyanis a közösség jelenlegi őrzőjének utódjává. Iskola után minden nap meglátogatja a férfit, aki egyre több és több emléket ad át neki, s ezzel együtt Jonas egyre több mindent ért meg az őt körülvevő világból. Elkezdi látni a színeket, elkezdi érezni az érzelmeket... Eleinte csak jó, kellemes emlékeket kap a férfitól, idővel azonban sorra kerülnek a kellemetlen, fájdalmas, nyomasztó emlékek is, és Jonas vállát egyre több minden nyomja, s elkezd felébredni benne a szabad akarat iránti vágy...
        A könyv olvasása közben úgy éreztem, hogy valamennyire mindannyian Jonasok vagyunk. Hiszen nem ezt éljük át mindannyian a felnőtté válás során? A gyermekkori gondtalanságot lassan felváltják a mindennapi gondok, a mélyebb érzelmek. 

"A veszteség fájdalmától meggyötörve odavonszolta magát a raktárépület melletti padhoz, és lerogyott rá. A gyermekkor, a barátságok, a gondtalanság, a biztonságérzet - mindez feltartózhatatlanul tovatűnni látszott az életéből."


        Nagyon tetszett a könyv nyelvezete, szókincse, amely remekül megalapozta a regény világának hangulatát. A teljesség igénye nélkül néhány példa: elbocsátás (=halál), bolydulás (=serdülés), érzésbeszámoló (=beszélgetés a vacsoraasztalnál), stb.  
    Amit negatívumnak éreztem az a könyv vége volt, amit én egy kicsit hirtelennek, kidolgozatlannak, hiányosnak éreztem. Maradt bennem pár kérdőjel, kíváncsi lettem volna néhány más szereplő sorsára is.
         Ezzel együtt mindenkinek ajánlom a könyvet. Bár eredetileg gyermekkönyv, Az emlékek őre nagyon súlyos témát dolgoz fel, mindezt úgy megfogalmazva, hogy még egy gyermek is megértheti azt. Ha jól tudom, Amerikában kötelező olvasmány is a könyv néhány iskolában, amit remek dolognak tartok. Ebből a könyvből csakis tanulhatnak, értékeket meríthetnek a mai gyerekek, és sok felnőtt is. 10-ből 8,5 pontos nálam, de csak a kurta vége miatt.
         A könyvből filmet is készítettek nemrégiben, nekem is innen jött az ötlet, hogy elolvassam a történetet. Miután befejeztem a regényt, megnéztem a filmet is, de ahogy ez általában nálam lenni szokott, a film közel sem tetszett annyira, mint a könyv. Már az furcsa volt, hogy a főszerepeket nem tizenkét, hanem tizenhat-tizenhét éves kamaszokkal játszatták és persze a szerelmi szálat is fel kellett erősíteni a sztoriban... A lényeg, hogy ha a filmet már láttad és az nem tetszett, a könyvet akkor is melegen ajánlom, mert sokkal többet ad, mint a mozgóképes változat. Lent a film szinkronos trailere:


A könyv ismertetője a Molyon


2014. november 22., szombat

Könyvmolyok problémái

      Dóritól kaptam a következő kérdőívet, ami pont kapóra jön. (Köszi a jelölést! ;-) Mindenképpen írni akartam ugyanis ma egy bejegyzést, de valahogy nem tudom rávenni magam most egy könyves poszt megírására. Szóval jöjjenek a könyvmolyok problémái BookwormGirl szemszögéből. ;-)


1. Körülbelül 20.000 könyv van az „Elolvasni” listádon. Hogy a fenébe döntöd el, hogy mit olvasol el legközelebb? 
Szinte mindig a hangulatom alapján döntöm el, melyik könyv legyen a következő. Persze azért a könyvtári könyvek előnyt kell hogy élvezzenek. De ha olyan könyvbe kezdek bele, amihez éppen nincs igazán hangulatom, akkor általában igencsak elhúzódik, mire befejezem azt...


2. Már elolvastad, több mint a könyv felét, de egyszerűen nem tetszik neked. Abbahagyod, vagy folytatod? 
Nagyon 'rossznak' kell találnom egy könyvet, ahhoz, hogy félbehagyjam. Viszont, ha annyira rossz, akkor már a feléig sem jutok el. Ilyen volt például a Szürke ötven árnyalata nálam. De legtöbb esetben igyekszem végigolvasni a könyveket, még azokat is, amelyek nem annyira nyerik el a tetszésem. Nem szeretem ugyanis félbehagyni a dolgokat.

3. Közeledik az év vége és oly közel, mégis távol vagy az olvasási kihívásod teljesítéséhez. Megpróbálsz felzárkózni, és ha igen, akkor mégis hogyan? 
Bevallom, én nem várólistázok, és nem is tervezek ilyesmit. A lista ugyanis csak egyfajta nyomásként nehezedne rám. Persze van egy kb. szám, amit belőttem év elején, hogy na, idén legalább ennyi könyvet szeretnék elolvasni. Ez pedig a heti minimum egy könyv, amivel nem állok rosszul, mert eddig 44 könyvet olvastam el és jelenleg 4 van folyamatban. Ez pedig a 47. hete az évnek.

4. Egy könyvsorozatnak, amit egyszerűen imádsz, a borítói... nem... egyeznek!! Hogy birkózol meg ezzel a szörnyűséggel? 
Nem vagyok annyira a külsőségek embere. És bár szeretem, ha a könyvek jól mutatnak a polcomon, de azért nem fogok letenni egy sorozat végigolvasásáról, mert a borítók nem egyeznek. Egyszóval,  könnyen megbirkózom ezzel a szörnyűséggel. :-)

5. Mindenki imád egy könyvet, amit te egyszerűen ki nem állhatsz. Kivel osztod meg az érzéseidet? 
Na erre jó ez a kis blog. Na meg arra, hogy az imádott könyvekről hirdessem az igét. :-)

6. Nyilvános helyen olvasol éppen és hirtelen elkezdesz sírni a könyvön. Mit kezdesz magaddal? 
Én nagyon sokszor olvasok nyilvános helyen, főleg buszon. És igen, előfordult már, hogy éppen a buszon ülve megkönnyeztem egy könyvet. Azért nem sírtam vagy zokogtam, de elmorzsoltam egy pár könnycseppet, persze a lehető legészrevétenebbül.

Az egyik ilyen könyv pont a Harry Potter volt, méghozzá Sirius halála volt az a jelenet, amit megkönnyeztem
7. A folytatása egy könyvnek, amit nagyon imádtál, éppen most jelent meg, de már nem emlékszel mindenre az előző részből. Újraolvasod az előző könyvet? Vagy inkább nem olvasod el ezt a folytatást? Keresel valami összefoglalót róla az interneten? Esetleg elkezdesz bőgni a frusztrációtól?! 
Na bőgni azért nem bőgök, és olyan sincs, hogy nem olvasom el a folytatást. De sajnos legtöbbször lusta vagyok újraolvasni az előző részt. Egyszerűen belevágok az új részbe, és ha olyasmivel találkozom, ami egyáltalán nem rémlik, akkor előkapom az előző kötetet, és megpróbálom előkeresni az adott részt. 

8. Nem akarod senkinek, ismétlem, senkinek kölcsönadni a könyveidet! Hogyan utasítod vissza udvariasan az embereket, mikor kölcsönkérnek tőled egyet? 
Lehet, hogy felelőtlen dolog (:-), de nálam bizony előfordul, hogy kölcsönadok könyveket, hiszen sokat kapok kölcsönbe is. Persze megbízhatatlan embernek soha nem kölcsönöznék.

9. Ebben a hónapban már 5 könyvet kezdtél el és egyiket sem fejezted be. Hogyan lépsz túl ezen a „nem olvasási időszakon”? 
Igen, sajnos akadnak ilyen időszakaim. Most is éppen egy ilyen szakaszon vagyok túl. Ilyenkor pihentetem a könyveket, inkább blogokat írogatok illetve olvasok. Meg persze sorozatokat nézek. 

10. Nagyon sok könyv jelenik meg, amikért szinte haldokolsz, hogy elolvashasd. Hányat fogsz ezek közül megvenni? 
Szerencsére általában sikerül visszafognom magam. Ma is erről tettem tanúbizonyságot, amikor az Alexandrába beszabadulva a kb. 10 kinézett könyv közül 3-at hoztam csak el. De persze azzal nyugtattam magam, hogy mindjárt itt a karácsony, és akkor majd a ma ott hagyott könyveket úgyis megkapom ajándékba. :-)


11. Miután megvetted a könyvet, amire annyira vágytál, körülbelül mennyi ideig csücsülnek a polcodon mire elolvasod őket? 
Húha... Lesütött szemek... Nagyon sokszor előfordult már, hogy kb. rohantam a könyvesboltba egy könyvért, hogy minél előbb megszerezhessem, aztán hónapokat csücsült a polcomon, mire kézbe vettem. De ez éppen az első válaszban leírtak miatt van. Nem akarom elrontani azzal a könyvélményt, hogy úgy olvasom az adott regényt, hogy érzem, nincs hozzá hangulatom.

2014. november 19., szerda

Könyvimádók karácsonyára készülve...

      Miközben a neten nézelődtem esetleges ajándékötletek után kutatva, rábukkantam egy remek kis poszt témára - szerintem legalábbis remek. :-) Ha valakinek könyvimádó szerettei, barátai vannak, nem nehéz meglepni őket. A legtöbbször egy könyv a tuti ajándék. De ha esetleg valami különlegesebb, de mégis könyvekkel kapcsolatos ajándékot szeretnénk vásárolni, remek ötlet lehet például egy könyvtámasz, vagyis akkor már kettő, hiszen általában párosával veszi illetve adja őket az ember. :-)
       A Google-be bepötyögve, hogy bookends (angolul mindig több találat jön fel:-), meglepett mennyi képtalálat jött fel ötletesebbnél ötletesebb könyvtámaszokról. Na de nézzük is a kategóriákat, merthogy vannak, méghozzá elég sok. :-)

Hagyományos

A megszokott formák, egyszerű színek.






Modern

A megszokottól eltérő formák, modern témák.



Állatos

Állatos könyvtámaszból annyiféle van, hogy Dunát lehetne vele rekeszteni. Akad cicás, kutyás, vadállatos, és persze a legalapabb (és egyben személyes kedvenc), baglyos is.











Fantasy rajongóknak

Ahogy néztem, ez külön kategóriát képez a könyvtámaszok között. Akadnak sima, általános fantasy témájúak, de vannak speciális, tematikus könyvtámaszok is. Egy ilyennel simán lenyűgözhetünk egy Star Wars vagy egy Gyűrűk ura rajongót. :-)






Poénos

Igen, akad ilyen is pár. :-)






Könyvtámaszokkal a világ körül

Vannak könyvtámaszok, melyekkel egyes városok, tájak hangulatait idézhetjük fel.






Egyéb

És akadtak olyanok, amiket egyik fenti kategóriába sem tudtam sorolni, de ezek is nagyon szépek. :-)



Ti melyiknek örülnétek a leginkább? :-)

2014. november 7., péntek

The storyteller

      

"But this isn’t true. Inside each of us is a monster; inside each of us is a saint. The real question is which one we nurture the most, which one will smite the other."

    Bár a könyvet már elég régen olvastam, a jegyzeteimet átfutva és a neten a témába vágó képek után kutatva pillanatok alatt visszasüllyedtem a regény szívszorító, fájdalmas, rémisztő világába... Jodi Picoult ugyanis The storyteller című könyvében az 1930-as, 40-es évek Lengyelországába, azon belül is az egyik legborzalmasabb helyre, az auschwitzi koncentrációs táborba kalauzol minket az idős, lengyel-zsidó, Minka révén.
      Sage egy zsidó származású lány, aki már Amerikában született s ott is nőtt fel, s nem is igen gyakorolja örökölt vallását. Egyetlen élő közeli hozzátartozója a nővérein kívül (akikkel anyjuk halála óta nem igen tartja a kapcsolatot) nagyanyja, Minka, a koncentrációs tábort túlélt idős asszony, aki a borzalmak elől Amerikába menekült, s ott alapított családot, s a könyv jelenében békés, nyugdíjas napjait éli. Bár Sage őt sem látogatja meg túl gyakran. Egészen addig, amíg egy furcsa véletlen révén az önsegítő csoportban (ahová azért jár, hogy segítséget kapjon anyja elvesztésének feldolgozásához) meg nem ismerkedik Josef Weber-rel, a városban élő, köztiszteletnek örvendő, nyugalmazott német tanárral, aki rövid barátkozás után bevallja Sage-nek, hogy ő valójában egy egykori SS tiszt, aki Amerikába menekült az igazságszolgáltatás elől. És ha ez még nem lenne elég, arra kéri a lányt, hogy vessen véget az életének s ezzel a lelkifurdalásnak is, amellyel már évtizedek óta együtt él. 
      Sage-t teljesen megdöbbenti az öregúr vallomása, hát még a kérése... Nem tudja mit tegyen, végül dühében és elkeseredésében felkeresi a hatóságokat, így kerül a képbe Leo Stein, a szintén zsidó származású férfi, akinek munkája az, hogy felkutasson és több évtizedes bujkálás után az igazságszolgáltatás kezére adja az egykori háborús bűnösöket. Megkezdődik a "nyomozás" és hamar kiderül, hogy mindehhez szükség lehet Sage nagyanyjának, Minka-nak a segítségére is. Na és ekkor kezdődött el számomra a könyv legérdekfeszítőbb, leginkább magával ragadó és legszívfacsaróbb része: Minka története..... Az elbeszélésből megismerhetjük egy zsidó gyermeklány és családjának életét, szenvedéseit az 1930-as, 40-es évek Lengyelországában. Ahogyan a vidám gondtalan gyermekkort lassacskán megmérgezi a történelem, a politika, az eszmék, a háború. Ahogyan egyre nyomorúságosabb körülmények közé kényszerül a család, s aztán ahogyan a családtagok egyik napról a másikra eltűnnek... És aztán a koncentrációs tábor borzalmai... Bár a téma eléggé elcsépeltnek tűnhet, Picoult valahogy képes - nekem legalábbis - úgy lefesteni ezeket az eseményeket, hogy olvasás közben végig gombócot érzek a torkomban és minden percben arra gondolok, hogy de szerencsés vagyok, hogy ez nem velem történik, és hogy hogyan képes egy ember ennyi borzalmat túlélni....

"I had seen dozens of people shot in front of me, to the point where it was hardly shocking anymore. The ones who were shot in the chest, they dropped like stones, cleanly. The ones who were shot in the head left behind a mess, runnels of gray matter and foamy pink tissue, and now it was on my boot, caught in the treads, and I wondered what part of her mind that was—the power of language? Of movement? The memory of her first kiss or her favorite pet or the day she moved to the ghetto?"





      A történetet azt teszi továbbá érdekessé, hogy ezúttal megismerhetjük az érem másik oldalát is, azaz meghallgathatjuk a történteket egy egykori SS katona szemszögéből is. Josef is elmeséli ugyanis Sage-nek az életét. Azt, hogy hogyan nevelték beléjük már gyemrekkorukban, Hitlerjugend-ként, hogy a zsidók kiirtandó gyomok csupán, s hogy mindeközben Josef végig arra gondolt, hogy szerinte a gyomok között is akadnak igazán szépek is.... Tanúi lehetünk annak, mivé tehet egy embert a történelem, a háború... 

"Can you blame the creationist who doesn’t believe in evolution, if he has been fed that alleged truth his whole life, and swallowed it hook, line, and sinker?"

"You think never. You think, not I. But at any given moment, we are capable of doing what we least expect. I always knew what I was doing, and to whom I was doing it. I knew, very well. Because in those terrible, wonderful moments, I was the person everyone wanted to be."

      Ahogy Josef mesél, egyre inkább az a benyomása támad az olvasónak, hogy a német katonák is áldozatok voltak, a körülmények áldozatai, csak éppen a fegyver másik oldalán. Félreértés ne essék, itt nem az eszmét valló tisztekre, hanem a kiskatonákra gondolok, akik csak eszközként szolgáltak ebben a borzalomban...


      A regény egyes fejezetei között afféle betétként egy önálló kis történet bontakozik ki egy lányról és egy szörnyről, akik között különös kapcsolat szövődik. A történet maga, a fikció a fikcióban (amely egyébként Minka gyermekkorában írt "könyve") tulajdonképpen a fő szál allegóriája. Picoult ezt a könyvben, számomra kicsit túl szájbarágósan ki is mondja.

"I was not stupid. I knew that what the Hauptscharführer saw in my book was not simply entertainment but an allegory, a way to understand the complicated relationship between himself and his brother, between his past and his present, his conscience and his actions. If one brother was a monster, did it follow that the other had to be one, too."

    Ami még nagyon tetszett nekem a könyvben:
  • Minka maga hozza szóba, hogy ez a borzalom nem csak a zsidókkal, hanem sok más néppel is megesett:

"You would think bearing witness to something like this would make a difference, and yet this isn’t so. In the newspapers I have read about history repeating itself in Cambodia. Rwanda. Sudan."

  • Ahogyan Minka elalvás előtt mormolja a halott zsidók személyes tárgyai közül kicsempészett képeken szereplő alakok neveit (Arya jutott eszembe a Trónok harcából, ahogyan a megölendő emberek neveit sorolja mint aféle mantrát)
  • Tetszett ahogyan összeért a főszál és Minka meséje.
  • A csavar a könyv végén... Na az ütött nálam...


      És ami nem tetszett (ebből kevesebb van):
  • A túlságosan egyértelmű, béna szerelmi szál... Annyira kiszámítható volt... Amikor ezeket a részeket olvastam, alig vártam, hogy véget érjenek...
  • A történeten belüli történet sem kötött le igazán. Alig vártam, hogy folytatódjon Minka története. Még jó, hogy ezek csak 1-1 oldal hosszúságúra nyúltak.

      A The storyteller egy megható könyv, amely olyan komoly kérdéseket boncolgat, mint a gyász, a veszteség kezelése, hogyan változtatja meg, töri meg a történelem, a politika, a háború az embert, és hogyan tud mégis még a legborzalmasabb körülmények között ember maradni. S végül, de nem utolsó sorban, hogy mit jelent valójában a megbocsátás...

"But forgiving isn’t something you do for someone else. It’s something you do for yourself. It’s saying, You’re not important enough to have a stranglehold on me. It’s saying, You don’t get to trap me in the past. I am worthy of a future."

      Az én értékelésemben a könyv 10-ből 9-es. Számomra Picoult még ebből az elcsépeltnek tűnő témából is olyan valamit tudott kihozni, amely mélyen megérintett, többször meg is ríkatott és persze mélyen elgondolkodtatott.

A könyv ismertetője Molyon


2014. november 6., csütörtök

Az álom olvasókuckó

      Ahogy jön a hideg idő, és (sajnos!) egyre korábban sötétedik, egyre többször ötlik fel bennem a gondolat munkába menet vagy munkából jövet, milyen jó lenne éppen meleg takaróba bújva, teát kortyolgatva egy jó kis könyvet olvasgatni. Ebből pedig egyenesen következik az álmodozás a tökéletes olvasósarokról. :-) Jelenlegi olvasóhelyem a nappali, azon belül is egy heverő, szóval semmi különös. De ha majd egyszer saját házam lesz, tuti építtetek, berendezek benne egy olvasósarkot!
     Számomra a tökéletes olvasókuckó legfőbb jellemzői a következők:

1, Fény, rengeteg fény, és persze lehetőleg természetes!
2, Fontos továbbá, hogy el tudjak feküdni olvasás közben. Ülve számomra valahogy nem elég kényelmes. Imádok hanyatt fekve olvasni. Bár egy vaskos kötet esetében ez kicsit kényelmetlen lehet. :-)
3, A könyvek legyenek lehetőleg kartávolságban, hogy kedvem szerint cserélgessem az aktuális olvasmányt, anélkül, hogy közben fel kellene kelnem. :-)
4, Fontos, hogy legyen a közelben toll és papír is, hogy rögtön rögzíteni tudjam a könyvvel kapcsolatos gondolataimat - persze ezt is anélkül, hogy felkelnék. :-)
5, Végül, de nem utolsó sorban a kilátás is fontos. :-)

     Ezen szempontok alapján rákerestem a neten és találtam jó pár fantasztikus könyvkuckó ötletet... Íme néhány:

Gyönyörű kilátás, rengeteg természetes fény, kényelmes fekhely és a könyvek csak egy karnyújtásnyira
Szintén szép kilátás és kényelmes fekhely sok puha párnával

A kilátás kevésbé természetközeli, de itt is sok a fény és szépek a színek


Tetőtéri olvasókuckó

Kis modern
És egy régies (Gyönyörűek ezek a szemöldökfák... Azt hiszem így hívják :-)



Itt is gyönyörűek a színek...
   
      Nekem a képek közül az első a kedvencem. Szerintetek melyik a legjobb? :-)