Kafka a tengerparton

      Néhány hónap után újra egy Murakami könyvet vettem a kezembe, melyben megint csak nem csalódtam. A regény - ahogy már megszokhattam a japán író munkáinak olvasása során - azonnal magával ragadott ködös, misztikus álomvilágába, ahol elmosódik a határ élet és halál, lehetséges és lehetetlen, sőt férfiak és nők között is.

      A regény az 1Q84-trilógiához hasonlóan két, látszólag különálló szálon fut. A páratlan fejezetekben a tizenöt éves Tamura Kafkával ismerkedhetünk meg, aki apjával él kettesben Tokió egyik negyedében, de élete boldogtalan, édesanyja még kisgyermek korában elhagyta őt, apjával pedig nem jön ki jól, ezért úgy dönt, elszökik otthonról. Ennek legfőbb oka az az oidipuszi átok, mellyel apja sújtja őt. Azt jósolja neki, hogy egyszer majd megöli apját, és elveszett anyjával és nővérével hál majd.... Kafka tehát ez elől a drámai fordulat elől menekülve dönt úgy, hogy elhagyja otthonát. A páros fejezetek hőse a kissé bugyuta öregember, Nakata, aki egy, még gyerekkorában őt ért, különös baleset következtében nem tud sem olvasni, sem írni, és gondolkodása is kissé lelassult. Van azonban egy igen különleges képessége, a baleset óta képes szót érteni a macskákkal. Ők az időközben magára maradt (szülei meghaltak, testvérei messze tőle élnek, és csak anyagilag támogatják őt) Nakata egyetlen barátai.

      A két, mint már említettem, látszólag különálló szál aztán a regény folyamán szépen lassan, olyan igazi murakamis módon, egyre inkább összefonódik. Az olvasónak egyre inkább az az érzése támad, hogy az egyik történet eseményei lassan, eleinte szinte észrevétlenül, majd egyre nyilvánvalóbb módon, átszivárognak a másik történetbe. Ahogy aztán halad előre a történet, rájövünk, hogy az öreg és bugyuta Nakata akaratlanul bár, de segíti a fiút. Lépésről-lépésre elhárítja a Kafka előtt álló akadályokat. Sőt a könyv egy bizonyos pontján Murakami arra enged következtetni, hogy az öreg Nakata magába engedi Kafka lelkét, aki az öregember testébe bújva megöli apját. Szintén az öregember az, aki egy fiatal, és igen segítőkész kamionsofőr, Hoshino segítségével megtalálja a bejárati követ, kinyitva ezzel a világ határvidékére nyíló bejáratot, ahol Kafka, saját lelkének erdejében bolyongva végre meglelheti önmagát és megnyugvásra találhat. Ezt a világot csodálatos eszközökkel festi meg könyvében Murakami (és mintha közben saját regényeiről is képet adna nekünk):

"Érzem, hogy távolodom magamtól, és valahol elkülönülve lebegek. Lepkévé változva a világ szélén szálldosok. Van egy olyan tér, ahol a világ külső kerülete pontosan illeszkedik a valóság pereméhez. A múlt és a jelen hegek nélküli végtelen hurokká áll össze. Olyan jelképek bolyonganak ott, amelyeket még senki el nem olvasott, olyan harmóniák, amelyeket senki sem hallott még."

      A regény - a Murakamitól megszokott módon - tele van szimbólumokkal. Többféle formában is megjelenik például a varjú. Egyrészt ott van a Kafkát útján végigkísérő, Varjú nevezetű fiú, aki olyan, mintha Kafka egy másik énje lenne (skizofrénia?), de a regény bizonyos pontjain azt érezzük, ő egy régebbi korban élt fiúnak a lelke, aki Kafkában született újra (így megjelenik a lélekvándorlás gondolata is!). De a varjú többször megjelenik a regényben a hagyományos formában, azaz madárként is. Végül, de nem utolsó sorban maga a kafka szó is varjút jelent csehül....
      Szintén fontos szimbólum a macska (a borítóra is egy macska került, nem véletlenül). A macskák is megjelennek a történet mindkét szálában, de főként a Nakatáról szóló fejezetekben töltenek be fontos szerepet. Ők segítik az öregurat küldetése teljesítésében.
      Az erdő is fontos szimbólum, a lélek szimbóluma, melyben könnyed eltévedhet az ember, s ahol csak akkor találja meg a helyes ösvényt, ha teljesen átadja magát az erdőnek, ha teljesen magát adva néz szembe saját félelmeivel.

"Végül is nem az énem egy része a vadon? Egy ideje már csak így gondolkodom. Tehát most a saját belső világomat járom. Mintha a saját véremben, az ereimben utazgatnék. Amit látok, saját belvilágom, amit fenyegetésnek érzek, az a szívemben lévő félelem visszhangja. A vadonban feszülő pókhálók bennem szövődtek, én tenyésztettem a madarakat a fejem fölött. A képek belőlem csíráztak ki, és onnan eresztenek gyökeret."

      A férfi és nő közötti elmosódott határokat a regény androgün szereplője, Ósima szimbolizálja, aki eredetileg nőnek született, de a lelke egy férfié. Ott vannak aztán az amerikai márkák figurái, Johnny Walker és a KFC-s Sanders ezredes, akik - a görög drámák istenségeihez hasonló módon - gátolják vagy éppen segítik hőseinket küldetésük teljesítésében. Ők a modern kor olimpuszi istenei. A zene is fontos szerepet tölt be a regényben, mint Murakami legtöbb regényében. És még hosszan sorolhatnám a regényben felbukkanó szimbólumok sorát...
      A Kafka a tengerpartont olvasva megint csak megbizonyosodhattam róla, hogy Murakami igazi mestere a mágikus realizmusnak. Könyveiben bármi megtörténhet, és semmi sem az, aminek valójában látszik....
      Végezetül még néhány remek gondolat a könyvből a teljesség igénye nélkül:

"Én ezzel csak azt akarom mondani, hogy nem érdekes, kicsoda a másik, az ember kapcsolatot épít ki maga és a környezetében lévő összes dolgok között. Az a legfontosabb kérdés, hogy ez magától, természetesen alakul így vagy sem. Az nem érdekes, hogy valaki okos vagy sem. Csak az a kérdés, hogy tud-e valaki a saját szemével látni vagy nem tud. Ennyi az egész."

"Hát persze. Előfordul. Valamilyen élményt átélünk, és ettől megtörténik bennünk valami. Mint a vegyi folyamat, olyan ez. Ha az élmény után megvizsgáljuk a szívünket, kiderül, hogy a bennünk lévő mérték megugrik néhány beosztást. A bennünk lévő univerzum egy fordulatnyit tágul. Én már tapasztaltam ezt. Igaz, hogy csak néha, de van ilyen. Olyan, mint a szerelem."

"Súlyos időkben kétértelmű, régi álmok nehezednek a lelkedre. Úgy haladsz tovább, hogy folyton menekülsz előlük. De elmehetsz a világ végére is, az idő súlya alól nem tudsz kibújni. De azért a világ végére el kell menned. Mert nem tehetsz mást, el kell jutnod odáig."

A skálámon ez a könyv 10-ből 9 pontot kapott.

A könyv ismertetője a Molyon