Mindannyian ismerjük az amstetteni rém nevét, akinek története évekkel ezelőtt bejárta a világsajtót. A Szoba című regény egy hasonló történetet dolgoz fel, de egyedülálló módon egy gyermek, A gyermek szemszögéből teszi ezt. Egy olyan szemszögből, amely által az egész történetet egy furcsa, görbe vagy akár fordított tükörből szemlélheti az olvasó. S amely által az egyébként is megrendítő történet még szívfacsaróbbá, még elgondolkodtatóbbá válik.
Az ötéves Jack születése óta egy tizenkét négyzetméteres szobában él édesanyjával. A Szobában, mely maga az egész világ a kisfiú számára. Ugyanez a szoba az édesanya számára börtön, ahol hét éve raboskodik. Azóta, hogy fogvatartója elrabolta őt az utcáról és bezárta a szerszámoskamrából átalakított bunkerbe. Az anya - hihetetlen lélekerőről tanúbizonyságot téve - arra törekszik, hogy gyermeke védelmében felépítsen egy külön kis világot a Szobában, és mindent megtesz, hogy fenn tudja tartani ennek a viszonylagosan boldog életnek a látszatát. Mindezt csak tovább nehezíti a tény, hogy - mivel Jack eddigi életének minden percét itt töltötte - ami az anya számára megpróbáltatások sorozata, az neki a dolgok rendje. Mindezt egyébként éppen az anya mondja ki a regény egy későbbi pontján. Mindebből adódik, hogy Jack sokszor akaratlanul tesz fel olyan kérdéseket, melyekkel mély sebeket vág anyja lelkén. Egy alkalommal megkérdezi például anyjától, miért Jézusnak adnak hálát az ételért, és miért nem Patásnak, hiszen ő hozza azt. Jack hihetetlenül találó módon Patásnak nevezte el fogvatartójukat. Az ötletet egy filmből vette, melyben a hasonló nevű karakter is mindig este, a sötétben jött, ahogyan Patás is. Ahogyan a Szoba a világot jelenti Jack-nek, úgy Patás valamiféle nagyhatalmú istenség, aki megteremtette és uralja azt.
Ahogyan azonban a gyermek egyre nő, egyre kíváncsibbá válik, és az anya éppen ezért - Jack ötödik születésnapját követően - (szó szerint igazi mese formájában) elmeséli fiának először elrablásának történetét. Majd megosztja vele azt is, hogy a Tévében látott világ valós (legalábbis egy része az), azaz a világ nem csak a Szobából áll. A kisfiút természetesen sokkolja a sok új, az eddigieknek ellentmondó információ. Eleinte nem is tudja, nem is akarja elfogadni az igazságot.
"A Kintben minden van. Ahányszor eszembe jut egy dolog, mondjuk, a síléc, vagy a tűzijáték, vagy a jojó, emlékeznem kell, hogy igaziak, hogy igaziból megtörténnek a Kintben, mind együtt. Nagyon elfárad tőle a fejem. Meg az emberek is, a tűzoltók, tanárok, betörők, kisbabák, szentek, focisták meg mindenféle, ők igaziból a Kintben vannak. De én nem vagyok ott, én meg Anya, csak mi vagyunk, akik nincsenek ott. Attól még igaziak vagyunk?"
Idővel azonban elkezd megbarátkozni a gondolattal, már amennyire egy ötéves gyermek képes erre. Ekkor azonban jön az újabb hihetetlennek tűnő gondolat, a Szökés gondolata.
"Azelőtt nem is tudtam, hogy mérgesnek kell lenni, mert nem tudjuk kinyitni az Ajtót."
Jack végül, fiatal kora és minden kétsége ellenére legyőzi félelmét, és segít anyjának megszökni fogvatartójuktól. A szabadulással azonban újabb, nem várt megpróbáltatások várnak mindkettőjükre.
Jack ugyanis nem azt a világot kapja, amit elképzelt, amit anyja ígért neki. Már a Kintben töltött első néhány percben számos fizikai és lelki fájdalom is éri (megharapja egy kutya, illetve el kell szakadnia anyjától). Ráadásul mindez egyre jobban felerősödő identitászavarral párosul. A gyermekre, aki eddig egy tizenkét négyzetméteres térben élte életét, rászakad az egész világ, melyben nem tudja elhelyezni magát:
"Nem a Szobában vagyok. Akkor én még mindig én vagyok?"
"- Mi az a...?
- Ez a zsinór nyitja és csukja a redőnyt, azt a dolgot hívják így, amitől nem látsz ki.
- Miért nem látok ki tőle?
- Úgy értem, hogy te, hogy bárki.
Miért vagyok én bárki?"
A biztonságot adó megszokott környezet, a rutin megszűnik, a fiú éppen ezért groteszk, de érthető módon hiányolja a Szobát, vissza szeretne menni oda. Nem bír megbirkózni a gondolattal, hogy anyja csak egy pillanatra is magára hagyja, ha akár csak a zuhanykabin ajtaja is elválasztja őket. Szintén elviselhetetlen számára, ha a számára biztonságot jelentő négy fal helyett a szabad levegőn kell lennie. Míg az anya számára pontosan fordítva, a négy fal nem a biztonságot, hanem a börtönt jelenti. Hét év bezártság után a lehető legtöbb időt szeretné a szabadban tölteni, nem gondolva a Szobára. Anya és gyermek érzései, vágyai tehát teljesen ellentmondanak egymásnak. Leírhatatlanul nehéz helyzet ez mindkettejük számára.
Mindemellett az anyának is szembe kell néznie számos megpróbáltatással, amikre a bezártság idején nem is gondolt. Meg kell barátkoznia például a hírrel, hogy szülei - éppen az ő eltűnése okán - az idők folyamán elhidegültek egymástól, elváltak, sőt édesanyjának már új kapcsolata is van. Szintén nagy fájdalmat jelent neki, hogy édesapja eleinte nem tudja elfogadni Jack-et, mondván, hogy a fiú folyton a lányát ért borzalmakra emlékezteti őt. De a legnagyobb nehézséget az jelenti számára, hogy önmaga is megváltozott az elmúlt hét évben - részben az átélt szörnyűségek, részben pedig amiatt, hogy időközben anya lett. S ez utóbbi szerepet mindeddig csak a Szobában gyakorolta. Nem csoda hát, hogy nem találja helyét a világban, nem tudja, hogy legyen egyszerre önmaga és Jack anyja is.
"-Folyton elrontok mindent. Tudom, hogy neked arra van szükséged, hogy az anyád legyek, de ugyanakkor arra is vissza kell emlékeznem, hogy miképp legyek saját magam is, és ez..."
És mindezen nehézségek mellett ott van még a média is, Jack és anyja folyamatosan a közfigyelem középpontjában állnak.
A sok kétség aztán majdnem maga alá gyűri a nőt, de végül - megint csak tanúbizonyságot téve hatalmas lelkierejéről, valamint a család és az orvosok segítségével - talpra áll és úgy tűnik végre sikerül új életet kezdnie Jack-kel. Ezt szimbolizálja a regény zárójelenete is, amikor anya és gyermek hatalmas áldozatot hoz egymásért: az anya leküzdve félelmeit gyermeke kérésére visszatér raboskodása színhelyére, a gyermek pedig végleg elbúcsúzik a Szobától.
A könyv nagy erénye a különleges nézőpont, a briliáns szóhasználat és a valóban a gyermekek gondolkodásmódját idéző monológok mellett az ahogyan a szerző az egyes szavak írásmódjával is érzékelteti, közvetíti a gyermek érzelmeit, gondolatait. Végig nagy kezdőbetűvel utal ugyanis a Szobára és annak minden tárgyára. Különösen hangsúlyossá válik ez a Kintben:
"Van benne egy vécé, ami nem a Vécé, meg egy mosdó, ami kettőször akkora, mint a Mosdó nagysága..."
Hihetetlenül elgondolkodtató, magával ragadó és mindeközben nagyon tragikus történet ez. Egy könyv, mely nemcsak a bezártság pszichológiáját mutatja be, hanem azt a lelki tusát is, amit anya és gyermeke a szabadulás után él át. Számos morális kérdést vet fel a regény (joga volt e anyának ahhoz, hogy maga mellett tartsa a szobában gyermekét, joga volt e hazudnia neki a valóságról, a Kintről). Nem volt még olyan könyv, melynek olvasása közben ennyit jegyzeteltem volna. Szinte minden oldalon akad egy-egy megindító, elgondolkodtató mondat. És mindez egy kisgyermek tolmácsolásában.
Abszolút 10-es!!!!
 |
| A könyv ismertetője a Molyon |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése