Az őz

      Egyes szám első személyben íródott, nyugtalan textúra, csapongónak tűnő, de valójában jól felépített, igen hosszúra nyúló monológ Szabó Magda Az őz című regénye. Az első néhány oldalon (avagy percben - révén, hogy hangoskönyvről van szó) még nem tudhatjuk ki az a személy, akihez Encsy Eszter beszél, ki az akinek élete történetét meséli. Az első fejezet végén aztán már annyit sejthetünk, hogy Eszter szeretőjéhez, szerelméhez beszél. És - bár időközben már sejteni lehet egyes utalásokból ("Ezt a csokrot is Gizike hozta, láttam, mikor letette. Kofától vehette, nem boltban, mert spárgával vannak összekötve a virágok. Delphinium és Antirrhinum.") - a regény végére nyilvánvalóvá válik, hogy a szeretett férfi halott:

"Borzasztó gyorsan meghaltál...."

      De nem ez az egyetlen tragédia a regényben. Tulajdonképpen Encsy Eszter egész élete tragédia. Szegénységben nő fel, rengeteget kell dolgoznia már gyermekként is, neki kell ugyanis vezetnie a háztartást anyja helyett, aki pedig a munkára - betegeskedése és részben túlzott kedvessége miatt is - alkalmatlan férje miatt kényszerül rá a kenyérkeresői szerep vállalására. De a szegénységnél még fájdalmasabb Eszter számára a tény, hogy szülei soha nem fogadták igazán maguk közé őt:

"Mikor apa meghalt, még csak gyanakodtam, mikor aztán anyám is, akkor már bizonyosan tudtam, hogy teljesen jelentéktelen voltam a számukra, s csak ők ketten voltak fontosak egymásnak. Akárhogy énekeltem és szavaltam nekik, akármilyen kétségbeesett mesterkedéssel próbáltam felhívni magamra a figyelmet, mindig csak egy pillanatra sikerült, mert tulajdonképpen csak egymás iránt érdeklődtek, és nem tudták megosztani érzelmeiket senki idegennel, velem sem."

      Egy nap aztán Eszter szemben találja magát Angélával, aki mindazt testesíti meg, ami neki nem adatott meg.

"A tepsi leragadt, majd lejött a bőr a tenyeremről, amíg mosogattam. Félrehúztam a lila függönyt, hogy jobban lássak, a konyhakövön áll a lucsok, magam is csupa víz voltam, a két karomra, a kötényemre, a lábam szárára ráfröccsent a mosogatólé. Kőporral súroltam a tepsit, mégsem akart tisztulni. Akkor megzengett a kapucsengő, és a konyhaajtóba vágott kis üvegablak elsötétült egy pillanatra. Kopogtattak. Kiordítottam, hogy szabad, a hajam a homlokomra hullt, hátrasimítottam a könyökömmel. Akkor kinyílt az ajtó, és belépett Angéla, egy pillanatra megállt, mert a kövön éppen feléje futott egy pici folyó a kilöttyent mosogatóvízből. Csak állt, tanácstalanul, aranybarnán a tengerparti naptól. Bal kezében egy labdát szorított, egy azúrkék, csodálatos labdát, amelyen aranykarikák futottak körbe, s a jobbjában, fehér kesztyűs kis jobbjában ott tartott egy piros bőrrel szegett lakk kottatartót. Elza ott állt mögötte, azt mondta nekem: „Jó napot!”"

       Innentől fogva elkerülhetetlenül is Angéla válik Eszter minden gyűlöletének tárgyává, benne összpontosul minden, amit Eszter soha nem kaphatott, kapott meg. Övé az őz is, aztán pedig a szeretett férfi is. És ahogyan az őzet annak idején, úgy a férfit is, amint sikerül elvennie Angélától, el is veszíti...

Ezek után nem is csoda, hogy Eszter életfilozófiája a következő:

"Mindig gyanakodtam a jó emberekre. Soha, kicsi koromban sem hittem, hogy a jóság természetes állapot. Minden jóság mögött azt éreztem, hogy most kifizetnek valamit valakinek, vagy előre befizetnek valamiért."

      Megrendítő regény Az őz, kinek főhősével - minden látszólagos kegyetlensége ellenére - ha nem is teljesen, de azonosulni tudunk. Nálam 10-ből 9-et ért el. Amolyan igazi mélyenszántó 'szabómagdás' könyv ez, melyen még sokáig gondolkodhat az olvasó, miután letette azt....

A könyv ismertetője a Molyon