Tegnap fejeztem be egy újabb hangoskönyvet, Agatha Christie Gyilkosság Mezopotámia című könyvét Bánsági Ildikó tolmácsolásában. Ez most egy nagyobb lélegzetvételű krimi olt, mint az előző, a Három vak egér. Csavarosabb is volt annál. Már olvastam jó néhány Agatha Christie-t, de az öreglány mindig meg tud lepni a végkifejlettel. Vagy az is lehet, hogy én vagyok a béna, de soha nem tudom jól megtippelni, ki is a gyilkos. Ez most is így volt. Néhol mondjuk kicsit vontatottnak éreztem a sztorit, de összességében jól össze volt rakva, illetve az elején valamint a végén azért pörögtek az események. Meg hát Bánsági Ildikó is remekül tette a dolgát. Megint egy kicsit színházban érezhettem magam.
A következő hangoskönyv jelöltem egy kicsit komolyabb falat lesz, Szabó Magda Régimódi története. Ma el is kezdem. És természetesen erről is beszámolok majd.
Ez a krimi nálam 10-ből 7-et ért el.
Ez a krimi nálam 10-ből 7-et ért el.
A könyv ismertetője a Molyon |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése