Gyönyörűűűű... :-DDD - Ólomerdő

Az új borító

     Ma átvettem a könyvesboltban Kleinheincz Csilla (egy, a szerzővel készült interjú itt olvasható) Ólomerdő című regényének új kiadását. És meg kell, hogy mondjam, gyönyörűre sikeredett a kötet. A borítóterv szerintem fantasztikus. A rajzok gyönyörűek. De nem csak kívül, hanem a belső borítón is találunk nagyon szép rajzokat (itt egyébként, ha jól vettem észre, az első kiadás borítóján szereplő karakterek jelennek meg kissé felújított formában), sőt a könyv néhány oldalát is egy-egy mesteri, fekete-fehér illusztráció foglalja el. A gyönyörű rajzok egyébként Cserny Timi Pookah alkotásai (az illusztrátor rövid bemutatkozását itt olvashatjátok).

Cserny Timi Pookah rajzai

    A külleme mellett természetesen a könyv belseje is nagyon vonz. Egy modern, amolyan ízig-vérig magyar tündérmesének ígérkezik. Remélem nem fogok csalódni. :-D

    A könyvbe itt tudtok beleolvasni. 

A régi borító

A könyv ismertetője a Molyom

Katedrális - második felvonás

      Barátnőmtől a névnapi ajándékom (az első kötet) kiegészítéseként megkaptam Fawcett, alias Fonyódi Katedrálisának második részét, amit elég hamar sikerült is "elfogyasztanom".

      A történet ott folytatódik, ahol az előző kötetben elbúcsúztunk a szereplőktől. Az intervenciós katonák illetve két civil hősünk az ókori Pompeji mellett találja magát. A katonák érkezése természetesen nem problémamentes, de a nehézségeket leküzdve belekezdenek a rájuk bízott feladat végrehajtásába, ami persze szintén nem megy zökkenőmentesen. Eközben Mark Wilson is magához tér, és egy fordítógép és némi leleményesség segítségével sikeresen kommunikál az őt megtaláló ókoriakkal. Mindent megtesz annak érdekében, hogy összetalálkozzon a szintén hamarosan az ókor Pompejibe érkező vagy már itt is tartózkodó (?) intervenciósokkal, köztük Tess-szel. De, mint minden más terv a Katedrális világában, ez sem az elképzelések szerint alakul...

Pretoriánus teljes felszerésben

      Rengeteg váratlan fordulat, mesteri cselekményszövés jellemzi a Katedrális második kötetét. Új, érdekesebbnél érdekesebb szereplők tűnnek fel, sőt az író még a természetfeletti, mondhatni az "isteni" világot is beleszövi a regény folyamába. Mindeközben egy hihetetlenül nagyszabású, egész történelmi korokat átívelő összeesküvés kezd kibontakozni előttünk. A második kötet végére érve azt kell, hogy mondjam, hogy bár jóval többet tudok, mint az első kötet elolvasása után, egyúttal jóval kevesebbet is... 

Pompeji napjainkban

       Szintén növelte a regény élvezeti faktorát a tény, hogy Fawcett/Fonyódi mennyire képben van az ókori Itáliával kapcsolatban. Megismerünk számos ókori helyszínt (így Pompejit és Rómát), a korabeli katonai tisztségeket, mítoszokat és az ókori, vad, gyakran orgiákba torkolló cenak világát. És persze ebben a kötetben is megismerhetjük néhány jelentősebb történelmi esemény "valódi" hátterét (például azt, miért is süllyedt el valójában a Titanic). 

Egy korabeli cena

      Mindezek mellett azonban muszáj, hogy említést tegyek a negatívumokról is. Az is akadt sajnos a könyvben ugyanis... Ha egy szóban akarnám összefoglalni, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy az író stílusa az, ami nekem nem tetszett. Az első kötethez hasonlóan itt is rengeteg az erőltetettnek érződő, szirupos, már-már szappanoperákra hajazó jelenet. És sajnos többször is találkozhatunk igen bugyutácska párbeszédekkel is. Mindezek tetejében rengeteg a szövegben a - szerintem legalábbis - sokszor felesleges szexjelenet. Néha már úgy éreztem magam, mintha egy pornófilm forgatókönyvét olvasnám. Ehhez kapcsolható egy másik, nekem nem nagyon tetsző tény is a könyvvel kapcsolatban, mégpedig az, hogy a szereplők érzelmei úgy változnak percről percre, mint az áprilisi időjárás... Az egyik percben még halálosan szerelmesek valakibe, a következőben pedig már gyűlölik ezt a személyt és máris más karjában kötnek ki. De ugyanez igaz a szereplők között feszülő ellenszenvekre is, melyek pillanatok alatt nemhogy szimpátiába, de vonzódásba váltanak át, minden nyomósabb ok nélkül... Végül, de nem utolsó sorban akadt itt is néhány következetlenség. Például Tess-t hetekig készítik fel Nauszikaá megformálására, azt azonban senki sem mondja el neki, hogy honnan származik a nő, akinek a szerepét át készül venni, így ezt az infót Kerwin ezredesnek kell Tess fülére mondania éles helyzetben....??? Na de ez már csak szőrszálhasogatás részemről. :-)

Róma napjainkban

      Abszolút vegyes érzéseim vannak tehát a könyvvel kapcsolatban. Az író mesterien keveri a szálakat, a fordulatok remekek, de a stílus maga egyáltalán nem kiforrott, és így sajnos ez a fantasztikusan izgalmas történet egy igencsak középszerű köntösben kerül tálalásra. Az izgalmas sztori, a rejtélyek miatt egyértelműen benevezek a következő kötetre is, de ez a könyv nálam most max 7 pontot ért el.

A könyv ismertetője a Molyon

Nézd ki van itt

      Pupilla blogján találkoztam először Timur Vermes Néz ki van itt című szatírájával, és már a borítót megpillantva tudtam, hogy el kell olvasnom a könyvet. És milyen jól tettem. :-D

      Egy remek szatíráról van szó, melyben az író egyszerre tart görbe tükröt a második világháború és a jelenkor Németországa (és ezáltal tulajdonképpen a mai kor embere) elé. Hitler 2011 nyarán tér magához egy üres telken Berlin közepén. Eleinte nem igen tud mit kezdeni a szituációval, de aztán lassan helyre teszi magában a dolgokat:

"Száz-, kétszáz évente felbukkan egy magányos harcos, egy emberfeletti tehetség, aki kivezeti népét a tévutak mocsarából. De mit tegyen a sors, ha már kijátszotta ezt az értékes aduját? Ha az emberanyag nem tud kitermelni még egy olyan koponyát, amelyben megvan a szükséges szellemi muníció és lélekjelenlét?

      Akár tetszik, akár nem, ezt az adu ászt át kellett menteni a múlt talonjából."

     Miután magában rendezi a dolgokat, Hitlerünk újra nekiáll a nulláról felépíteni politikai karrierjét, amely - a modern kor vívmányai révén, mint pl. az internet, azon belül is pl. a Youtube segítségével - igen könnyen és hamar sikerül is neki - persze nem pontosan úgy, ahogy annak idején... 

      Vermes egyszerűen remek. Az ő tolmácsolásában még ez a kényes téma, maga Hitler is lehet vicces. És valahogy egyáltalán nem furcsa, hogy az ő szemén át nézzük a történéseket. Ráadásul az alapsztori remek helyzetpoénokat kínál. Az író hihetetlen humorral mutatja be, ahogyan Hitler csetelve-botolva ismerkedik a 21. századi Németországgal. 

"A hitlerjugendisták szemében nem tűnhettem eléggé gyámoltalannak, látszott rajtuk, hogy folytatni akarják a futballozást, mindenesetre vezetőjük a bajtársai felé fordult, miáltal olvashatóvá vált a neve, amelyet édesanyja varrhatott fel rikító színű mezére. Megszólítottam:

- Hitlerjugend Ronaldo! Merre van az utca?"

Így olvashatunk halandzsarádióról és szakácstévéről, Herr Rossmann-ról vagy a fantasztikus német vívmányról, a wikipédiáról is. :-) 

      A hitleri nézőpont mindemellett kiváló eszköz arra is, hogy Vermes görbe tükröt tartson a modern Németország elé - és itt nincs kegyelem sem a társadalomnak, sem a politikának. Éles kritikát kap pl. Angela Merkel, az EU, a német celebek (jajj, de utálom ezt a szót, de ide valóban ez illik a legjobban :-S), és az utóbbiak által túlzsúfolt médiumokat nyálcsorgatva, agyatlanul bámuló németek is (bár itt hangsúlyoznám, hogy ez NEM CSAK a németekre igaz...). 

      De azért időnként komolyabb gondolatok is elhangoznak a regényben. 

"1933-ban a népet nem holmi propagandaakció hengerelte le. Úgy választott Führert magának, hogy az még a mai kor értelmezésében is demokratikusnak számít. A Führer, akit megválasztottak, a lehető legvilágosabban kifejtette és népe elé tárta a terveit. És a németek megválasztották. [...] 

- Mit akar ezzel mondani?

- Hogy vagy egy egész nép volt disznó, vagy ami történt, nem disznóság volt, hanem a nép akarata."

Kap tehát egy jókora pofont az 193-1940-es évek német társadalma is. 

    Meglepő módon az olvasó a regény végére olyannyira azonosulni tud a főszereplővel, hiába Hitler-ről van szó, hogy még kicsit meg is tudja sajnálni őt, én legalábbis így voltam vele...

     Bár a témából adódóan rengeteg a regényben a német kulturális utalás, amiket be kell hogy valljam, nem mindig értettem, így is élvezetes volt számomra a könyv. Sokat nevettem, de - mint ahogyan fent is említettem - akadtak elgondolkodtató részek is. És bár a vége felé - mikor a helyzet maga már nem volt újdonság - véleményem szerint kicsit veszett magából a regény humorossága, összességében azért mégis 9 pontot adnék. Megérdemli az író a merész témaválasztás és annak ügyes, humoros kezelése miatt.

A könyv ismertetője a Molyon

Édes Anna

      Az utóbbi időben azon kaptam magam, hogy egyre gyakrabban veszek a kezembe avagy hallgatok magyar író tollából származó könyveket. Kosztolányi Édes Annájának újraolvasását már amúgy is régóta terveztem. Még anno a középiskolában olvastam először, ahol kötelező olvasmány, és ha jól emlékszem, érettségi tétel is volt a regény. Már akkoriban is nagy hatást tett rám, ahogyan most is. Ez alkalommal hangoskönyv formájában tettem újra magamévá a könyvet, amely még különlegesebbé tette az olvasásélményt.
       A regény a faluból a nagyvárosba felkerülő Anna megrendítő története, aki megözvegyült apjának új asszonya elől menekülvén kerül fel Budapestre, ahol cselédként próbálja megkeresni a kenyérre valót. Anna egészen jól érzi magát, sőt szinte boldog is egészen addig, amíg Vizyék fel nem bukkannak az életében. A lány egy kisgyerekes családnál szolgál, ahol a háztartás ellátása mellett a gyerekek gondozása is a feladata, akiket nagyon megszeret, szinte saját családjaként tekint munkaadóira. A politika fordulatai miatt azonban - rokona, Ficsor, annak érdekében, hogy sértetlenül fent tudjon maradni a történelem verte hullámokon, "feláldozza" a lány boldogságát - Anna odakerül Vizyékhez, és ezzel megkezdődik az a hosszas szenvedés, amely aztán tragikus végkifejletbe torkollik: a tökéletes cselédlány hirtelen, látszólag semmi ok nélkül meggyilkolja gazdáit...
      Annának már az első pillanatban megsúgják az ösztönei, hogy rossz helyen jár. Sajnos azonban nem hallgat, nem hallgathat ezekre az ösztönökre...

"Amikor ide belépett, a gyomra egyszerre fölémelyedett, olyan rosszullét fogta el, hogy azt hitte, azonnal összerogy. Valami kimondhatatlan büdösséget érzett, mint a patikában, éles, hideg szagot, mely egyre jobban facsarta az orrát, kavarta belét. Vizyné a zongorájában kámfort tartott, hogy a molyok ne rágcsálják a vattás hangkalapácsokat. Anna nem tudta, honnan származik ez az orvosságszag, csak azt tudta, hogy nem bírja ki, csak azt tudta, hogy már az első pillanatban ki akart szaladni, és ha egészséges ösztönére hallgat, akkor köszönés és istenhozzád nélkül elrohan, menekül, le a lépcsőkön, az utcákon, s fut, meg sem áll hazáig, a kajári tarlóföldekig."

      Vizyné - ahogy akkoriban sokan mások is - tárgyként, de legjobb esetben is állatként tekint Annára, akit idomítani kell, s ennek megfelelően embertelenül is bánik vele. Annának ezt nehéz kezelnie, különösen azután a kedves család után, akiknél Vizyéket megelőzően dolgozott. Vizyné folyamatosan terrorban tartja Annát, s a lánynak sokat kell dolgoznia, hogy bebizonyítsa a bizalmatlankodó, sohasem elégedett asszonynak, hogy ő más, mint eddigi cselédjei. De pontosan ezzel teszi helyzetét még rosszabbá... Amikor Vizyné rádöbben, hogy Anna valójában milyen remek cseléd, ezt nem mutatja neki, ugyanolyan ridegen bánik vele, mint annak előtte, mindeközben azonban foggal-körömmel ragaszkodik a lányhoz. A lány nyomorúságos helyzetét csak tovább fokozza Vizyné unokaöccsének, Patikárius Jancsinak a könnyelmű szerelme is. A fiú kihasználja a tudatlan lányt, akit testileg-lelkileg megtör a románc... Amikor aztán utolsó menekülési lehetőségként Anna elfogadja a kéményseprő házassági ajánlatát, a ragaszkodó Vizyné nem átall lelki, érzelmi zsarolást alkalmazni annak érdekében, hogy a lányt maga mellett tartsa. Ez lesz a veszte is... A lány, aki eleddig egy csirke nyakát sem volt képes kitekerni, a tökéletes cseléd, látszólag minden ok nélkül gazdái életére tör. De csak látszólag teszi ezt ok nélkül... Megtörte ugyanis a terror, Vizyné terrorja, s Anna érzi, hogy csak egyféleképpen szabadulhat innen - csak úgy, ha megöli az asszonyt.
     Megdöbbentő, megrendítő lélektani regény az Édes Anna, mely elgondolkodtat, mély nyomot hagy az olvasóban. Nekem annak idején is nagyon tetszett, ahogyan most is, így nem is adhatok más pontszámot rá, mint 10-ből 10-et.

A könyv ismertetője a Molyon

Tanár úr kérem

      Hangoskönyv formájában, Rudolf Péter tolmácsolásában tettem végre magamévá Karinthy örökbecsű klasszikusát, a Tanát úr kérem-et. Kicsit szégyellem is, hogy csak most, ilyen idős fejjel ismerkedtem meg ezzel a remek könyvvel. Persze már korábbról is ismertem egy-két gyakran idézett fejezetet, melyek az iskolai ünnepségek gyakori szereplői (Pl. Lógok a szeren), de emellett rengeteg új történetet, vicces szösszenetet tartogatott számomra a kötet. Rudolf Péter pedig egyszerűen fantasztikus. Sokszor el is nevettem magam a könyv hallgatása közben - remélem nem néztek (annyira) bolondnak a járókelők. :-D

     Nagy élmény volt nekem megismerkedni ezzel a kötettel. Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki szeretne egy jót mosolyogni és nosztalgiázni a középiskolai évekről...

      10/10-es a kötet.

A könyv ismertetője a Molyon

Áprilisi összegzés

     Blogolás szempontjából sajnos nem voltam túl aktív ebben a hónapban, de a könyveket azért sikerült nagyjából a szokott ütemben falnom. :-) Így jól le is maradtam a a posztokkal.... A hónapban is elfogyasztottam egy hangoskönyvet, Kosztolányi Édes Annáját. Ez igazából újraolvasás volt, anno középiskolában ugyanis rajta volt a kötelező olvasmányok listáján, és már akkor is nagyon megfogott engem a regény. Lassan  megszületik róla a blogos bejegyzés is. Egy hangoskönyv most is folyamatban van, szintén egy Kosztolányi regény, a Pacsirta. 

     

      Természetesen a papír alapú könyveket sem hanyagoltam ebben a hónapba - sőt. :-) Végre elolvastam Timur Vermes Nézd, ki van itt-jét. Már jó ideje várakozott a szekrényemen. Ugyanez volt a helyzet Lionel Shriver Beszélnünk kell Kevin-ről című könyvével. Utóbbi egyébként nemcsak a hónap, hanem az utóbbi idők legjobb könyve címet is elnyerte nálam, de ezt a posztban részletesebben is kifejtettem. És persze ez a hónap sem múlhatott el Szabó Magda nélkül. A Pilátus című regényével ismerkedtem meg, amely igencsak elgondolkodtatott, nem egy helyen meg is könnyeztem. De erről is részletesebben írok majd a posztban (még készülőben). És ma kezdtem el Fawcett Katedrálisának második kötetét. Kíváncsian várom hogy folytatódik Tess-ék időutazása... 

     Ami a könyvbeszerzést illeti, volt ebben a hónapban egy ajándékkönyvem, a fent említett Katedrális. Vásárlás szempontjából viszont ebben a hónapban is nagyon ügyes voltam, és új könyvek vásárlása helyett a szekrényemen kialakult halom apasztásán dolgoztam. 

Nehéz beszélni Kevinről...

"De hát - ahogy már mondtam - én mindig a legrosszabbra gondoltam. De még az én természetellenes anyai cinizmusomnak is vannak határai. Amikor Rose közölte velem, hogy Kevin gimnáziumában erőszakos incidens történt, és attól lehet tartani, hogy néhány diák meghalt, én a testi épségéért kezdtem aggódni. Az egyetlen pillanatig sem fordult meg a fejemben, hogy a fiunk lehet az elkövető..."

     Nehéz, de beszélnünk kell róla.. Beszélnünk kell erről a könyvről... Bár erős idegzetűnek tartom magam, sőt, kifejezetten kedvelem a megrázó, s ezáltal elgondolkodtató történeteket, Kevin története mégis átgázolt rajtam... Olvastam a fülszöveget, és pár blogbejegyzést is. Innen jött az ötlet is, hogy elolvassam a könyvet. Röviden: azt gondoltam, tudom, mire számítsak. Ez a könyv azonban egyszerűen fogott és kifacsart, majd pedig eldobott engem, mint egy kiszáradt citromot... És mégis azt kell, hogy mondjam, hogy az egyik "legjobb" könyv, amit az utóbbi időben olvastam. Már ha a "legjobb" szót szabad egyáltalán ezzel a könyvvel kapcsolatban használnom.

     A könyv tulajdonképpen egy levélregény, Eva férjének címzett leveleinek gyűjteménye, melyekben arra keresi a választ, miért, hogyan történhetett meg az elképzelhetetlen: hogy fia, Kevin tömeggyilkosságot kövessen el gimnáziumában. Mindezt már a fülszöveg elolvasásakor, de a könyv elején is tudjuk, és innen a jelenből ugrik vissza Eva a Kevin megszületése előtti időkig, hogy aztán az olvasóval együtt nyomon kövesse Kevin fogantatását, megszületését, és az azt követő örökös küzdelmet. Nehéz olvasmány, sok hosszú és bonyolult körmondattal, rengeteg idegen szóval. Sok mondatot többször is el kellett olvasnom, hogy megértsem, mire is akar kilyukadni Eva, vagyis az író. De nekem ez a stílus kifejezetten tetszett. Abszolút beleillett, sőt, segített megalkotni a regény borús hangulatát. Emellett rengeteg komoly gondolat hangzik el, melyeken sokszor - az olvasást megszakítva - percekig el kellett gondolkodnom. 

"-Úgy értem, hogy boldogok vagyunk mi? Szerinted nem?

- Dehogynem - helyeseltél óvatosan. - Azt hiszem. - A te szemedben a mi megelégedettségünk nem tűrte a firtatást - mintha valami könnyen megriadó, ijedős madárka lenne, amely azon nyomban, hogy egyikünk felkiált: Nézd azt a gyönyörű hattyút!, máris tovaröppenne."

"Önmagunkkal szemben sajátos szituációkban határozott elvárásaink vannak - minden várakozáson felüliek; tulajdonképpen követelmények Ezek némelyike semmiség: ha meglepetéspartit rendeznek a számunkra, akkor mi ennek nagyon örülünk. De vannak húzósabbak is: ha valamelyik szülőnk meghal, lesújt minket a fájdalom. De talán ezekkel az elvárásokkal kéz a kézben jár az a titkos félelem, hogy a válságos pillanatban majd nem tudunk megfelelni a konvencióknak. Hogy majd befut a végzetes telefonhívás, hogy meghalt az anyánk, mi pedig nem érzünk semmit sem. Nem tudom, hogy ez a csöndes, kimondhatatlan kis félelem nem mardosóbb-e, mint magától a rossz hírtől való félelem: hogy a magunk szemében is szörnyetegnek bizonyulunk."

"A sikeres hazugságot nem lehet a világra hozni, aztán meg puszta szeszélyből ejteni: az összes többi elkötelezett kapcsolathoz hasonlóan azt is gondozni kell, méghozzá messze nagyobb odaadással, mint az igazságot, amely minden segítség híján is gond nélkül igazság marad. A hazugságomnak ellenben ugyanolyan szüksége volt rám, mint nekem rá, tehát egy frigy állandóságát követelte meg: míg a halál el nem választ."

    A regény központi kérdése a miért? Miért akar valaki gyereket? Miért vállalt Eva és Franklin gyereket? Miért vált Kevin olyanná, amilyen? Miért követte el, amit végül elkövetett? Illetve még egy fontos kérdés: mennyiben felelős a szülő, azaz Eva abban, ami végül történt? 

    Eva már a teherbeesés előtt furcsa, kettős érzésekkel áll a gyerekvállalás kérdéséhez. Furábbnál furább indokokat talál arra, miért is vállalnak az emberek gyereket: azért, hogy az egyre inkább unalmassá váló szülők helyett végre legyen friss beszédtéma; hogy ha elveszítené a férjét, legyen róla egy hús-vér emléke, valaki, akivel megoszthatja fájdalmát; hogy értelmet, reményt találjon (bár ez inkább a férj, Franklin elképzelése), hogy végre lapozhasson... Végül, már szülőként, a szörnyűségeket átélve, a következőképpen gondolkodik:

"Lehet, hogy gyerek nélkül nincs értelme az életnek, de hát gyerekkel együtt mégis mi az értelme? Az egyik életet egy rá következő élettel megválaszolni pusztán annyit jelent, hogy a cél terhét a következő generáció vállára helyezzük át, és ez a tologatás végül gyáva és potenciálisan vég nélküli halogatáshoz vezet. A mi gyermekeink válasza feltehetőleg ugyanaz a nemzés lesz, amivel csak önmagukat fogják ámítani, a saját céltalanságukat fogják rásózni az utódaikra."

   Annak érdekében azonban, hogy férjét boldoggá tegye, Eva végül beadja derekát, vállalkozik arra, hogy gyermeket szüljön Franklin-nek. Hamarosan teherbe is esik, és innentől kezdve élete teljesen új, negatív irányt vesz. Már a terhességet is teherként éli meg, és be kell hogy valljuk, Franklin sem a legjobban áll a dologhoz ("Komolyan mondom, Franklin, bántó volt ez a tulajdonosi hozzáállásod. Ha csak egyszer is hajszál választott el attól, hogy átérjek az úton, te nem az én személyes biztonságom miatt aggódtál, hanem a felelőtlenségem miatt dühöngtél. Ezek a kockázatok, amiket én vállaltam - és amiket a mindennapi életem részének tekintettem -, a te fejedben mintha valamelyik személyes vagyontárgyaddal szemben tanúsított hetykeséggel álltak volna össze.") Maga a szülés sem hozza meg Eva számára a várva-várt revelációt. Az anya sem érzi azt, amit ilyenkor "kellene", de a gyermek sem az ösztönök szerint viselkedik. Ez a kettőjük, anya és gyermeke közötti távolság már Kevin születése pillanatában fennáll. És a helyzet később sem javul... Kevin teljesen érdektelen kisgyermek, akit semmi sem villanyoz fel igazán, viszont úgy tűnik, a mások megbántásában, a másoknak való fájdalom okozásában lel azért némi kis megelégedést (örömet semmiképpen, ezt a fogalmat Kevin hírből sem ismeri...)

"Kevin olyan itt a piros, hol a piros játék volt, amelyben egyik csésze alatt sem volt semmi."

    És meglepő módon egyedül Eva, az anya az, aki valamennyire legalábbis átlát fián, és egyre inkább retteg is tőle. Mindeközben Franklin, az apa teljesen beveszi fia színjátékát. Emiatt férj és feleség egyre inkább eltávolodik egymástól. Idővel aztán Eva-ban megszületik az elhatározás, hogy még egy gyermeket szeretne. Bár ez a regényben nem fogalmazódik meg, Eva szerintem azért vállalkozik erre, hogy bebizonyítsa - főként magának -, hogy nem benne van a hiba, tud ő jó anya is lenni. És ez úgy tűnik, bizonyságot is nyer. Celia, a második gyermek szöges ellentéte Kevin-nek. Igaz ebben az is közrejátszhat,  hogy őt már örömmel várja  az anyja. A kislány olyannyira Kevin ellentéte, hogy még Franklin is kénytelen belátni, hogy fiával valóban nincs rendben valami:

"Mindenesetre az előttünk álló évek is megerősítik majd az első benyomásomat: észrevetted a különbséget, és ez a különbség feldühített. Úgy képzelem, hasonlóképpen berzenkednél, ha a mi végzetesen középszintű álomotthonunkban eltöltött évek után belépnél a Viktória korabeli házba, amelynek verandáján hintaágy áll, odabent étellift és mahagóni balusztrád, és megtudnád, hogy eladó. Azt kívánnád, bárcsak sose láttad volna, és éned egy része kissé meg is gyűlölné. Miután pedig visszatrappolnál a te agyoncsépelt tíkfa katedrálisodba, lehullana a hályog a szemedről, és már a kérkedés meddőhányóját látnád benne, és a fölfelé kerekítés iránti merész tehetséged egy életre megnyomorodna."

     Eva végre boldog, de ez nem tart sokáig. Kevin továbbra is mindent elkövet, - legalábbis úgy tűnik - hogy megnyomorítsa anyja életét. Ami sikerül is... Az apróbb csínyektől, bosszúságoktól lassan, lépésenként haladunk az egyre komolyodó, már-már bűncselekményekbe hajló tettekig, míg a regény végén eljutunk a már kezdetektől sejtett végkifejletig, amely - bár már nagyjából sejtjük annak a bizonyos csütörtöknek az eseményeit, mégis minden képzeletet felülmúlóan borzalmasnak bizonyul.

      Hogy kit okolhatunk a történtekért, nem tudnám megmondani. Mindenkivel együtt tudok érezni a regény szereplői közül. Igen, kicsit még Kevinnel is... A szereplők mindegyike az élet célja utáni meddő kutatás áldozata... Bejegyzésemet a regény elején olvasható idézettel zárnám:

"Egy gyermek akkor igényli a leginkább a szeretetünket, amikor a legkevésbé érdemli meg."

Ami az értékelést illeti, nálam - a letaglózó téma ellenére is - 10/10-es a könyv!

Megjegyzés: a képek a filmből vannak, amit feltétlen meg fogok nézni, ha össze tudom gyűjteni hozzá a szükséges lelkierőt.

A könyv ismertetője a Molyon