2014. augusztus 2., szombat

Júliusi összegzés

     Ismét elég böjtszagú hónapot zártam olvasás és könyvbeszerzés terén egyaránt. Ismét egy könyvet sikerült kivégeznem, mondjuk ez egy elég vaskos kötet volt, és eltartott egy darabig (2 hónapig) az elolvasása. Ez volt Christopher Paolini Eragonja. Ahogy a posztban is leírtam, összességében tetszett a könyv, csak Paolini-nek kell még fejlődnie kicsit íróként (legalábbis szerintem). De azért így is komoly teljesítmény egy ilyen iromány egy tinédzser fiú tollából. 


      Folyamatban van még Jodi Picoult Storyteller című könyvének olvasása is, de ez kicsit lassabban megy, mert - bár a sztori egészen magával tud ragadni - csak gépen tudom olvasni, mivel pdf-ben szereztem meg. De már nem sok oldal hiányzik innen sem. :-)


      Illetve pár napja kezdtem bele Szabó Magda Abigéljébe. Igen, kicsit szégyellem, de még nem olvastam tőle ezt a könyvet. Kb. a 100. oldalnál járok, de már most imádom. Remek humor komoly érzelmekkel keverve. Kicsit eltér az általam eddig olvasott Szabó Magda regényektől, de ez talán azért lehet, mert azért itt inkább egy ifjúsági regényről van szó. Ennek ellenére színvonalban egyáltalán nem marad el az írónő többi könyvétől. Na de a posztra is hagynom kell néhány gondolatot, szóval erről egyelőre ennyit. :-)

      A beszerzés terén még nagyobb volt a böjt, se nem vettem, se nem kaptam ajándékba ebben a hónapban könyvet. De ez nem is baj, hiszen itt áll az asztalon egy halom kölcsönkönyv plusz a Vandermeer, amikbe még bele sem szagoltam...

2014. július 30., szerda

Bevezetés az Örökség-ciklusba

     

      Sokáig tartott, egészen pontosan két hónapig, mire átrágtam magam Christopher Paolini Eragonján. Ez részben annak volt köszönhető, hogy az utóbbi időben alapból sem volt annyi időm olvasni, részben pedig annak, hogy nem éppen egy vékony kötetről van szó. Plusz belekezdtem közben egy pdf formátumban letöltött Jodi Picoult regénybe is, amely szintén lassította kissé a folyamatot. :-)
       A könyv egy szegény, és tulajdonképpen árva (anyja születése után elhagyta, apját nem is ismeri, így nagybátyja neveli őt saját fiaként) fiú története, akinek élete fenekestül felfordul, amikor a hegyek között vadászat közben rálel egy különleges kőre, amiről hamarosan kiderül, hogy valójában egy sárkánytojás. 


      Saphira, a sárkány érkezése azonban a rengeteg új élmény és öröm mellett sok fájdalmat, veszteséget is magával von. Az egyszerű parasztfiú szépen lassan Dragon Rider-ré válik (amelyről egyébként titokban mindig is álmodozott), ehhez azonban számos nehézséget kell leküzdenie, és rengeteget kell tanulnia. Szerencsére - Saphira mellett - Eragon-nak több segítőtársa is akad, köztük egy mentor, aki bevezeti őt ebbe az új, különleges, eddig csak legendákban hallott világba. A fiú ügyesen tanul, gyorsan fejlődik, a regény végére valódi Dragon Rider-ré válik.


       Tetszett ahogyan Paolini elképzeli a sárkány és lovasa közötti kapcsolatot: hogy képesek mentálisan kommunikálni, egymás varázserejét növelni, sőt még a fájdalomban is osztozni. Olyan ez, mint Phillip Pullman Sötét anyag trilógiájában a gyermek, Lyra és a daimónja közötti kapcsolat. Akadt emellett a regényben jó pár fordulat is, egyesek kiszámíthatóbbak, mások annál meglepőbbek. Maga a világ is részletesen, érdekesen ki van dolgozva, bár nyomokban tartalmaz egy kis Gyűrűk Urát (Nekem legalábbis abszolút az orkok jutottak eszembe az Urgal-okról, de ugyanezt a hangulatot idézte a föld alatt élő törpök tárnáiban való kószálás vagy a regényben felbukkanó elfek, vagyis eddig, az első kötet végéig még csak egy elf. :-)



      Le kell azonban szögeznünk, hogy az irományon érződik azért, hogy írója még jócskán a tinédzserkorban járt, amikor megalkotta az Eragont. Több helyen kiforratlan még a történet, akad pár igen kiszámítható fordulat is (DE itt megjegyzendő, hogy azért akad váratlan is néhány! :-), és erősen érezhető a nagy klasszikusok hatása, mint pl. a fent említett Gyűrűk Uráé. De meg kell mondjam, néhány ponton még eszembe jutott a Trónok Harca is (Hrothgar, a törpkirály trónja - ahogyan a Vastrón is - direkt kényelmetlenre lett kialakítva, hogy egyetlen király se kényelmesedjen el benne ülve), de akadt jelenet, amely a Harry Pottert juttatta eszembe (ahogyan Eragon harc közben belelát ellensége fejébe, érzéseibe, emlékeibe). Nem mondom, hogy Paolini ezekből a könyvekből vett át dolgokat, egyszerűen csak ezeket idézték fel bennem a könyv egyes jelenetei.

"Respect the past; you never know how it may affect you."

     Összességében nem rossz könyv az Eragon, és kíváncsi vagyok a folytatásra is. Megkedveltem a kissrácot meg a sárkányát. És remélhetőleg Paolini írói készségei is fejlődnek, ahogy egyre több kötete készül el az Örökség-ciklusnak. Én ezt a teljesítményt most 10-ből egy 7-essel jutalmazom.

U.i.: Azt el is felejtettem említeni, hogy angolul olvastam, szóval plusz egy angol nyelvű könyv elfogyasztva az idén. :-)


A könyv ismertetője a Molyon





2014. július 27., vasárnap

Ólomerdő - Egy modern magyar tündérmese

    

     Valamiért nagyon régóta húzom már ezt a posztot. Ennek talán az is az oka, hogy a könyv nem volt akkora élmény, mint amire számítottam. Félreértés ne essék, nagyon is tetszett a könyv, de valahogy mégsem azt adta, amit vártam tőle. Na de miről is van itt szó pontosan?
     Az Ólomerdő - ahogy a poszt címében is írtam - egy igazi modern magyar tündérmese. Kleinheincz Csilla regényébe belelapozva egy olyan különleges világba léphetünk be, ahol Gödöllő határában nem egy hétköznapi erdő húzódik, hanem egy csodákkal teli, tündérek, törpék, gonosz boszorkák és hercegek lakta Rengeteg. Minden, a magyar és más népek meséire jellemző elemet megtalálunk itt tehát, de mégsem a megszokott módon. Az írónő ugyanis fogja ezt a világot és csavar rajta egyet, így válik lehetségessé, hogy az Ólomerdő világában a tündérek nem feltétlenül jók,hanem ugyanolyan gyarlók, mint az ember, sőt... 


     A regény elején megismerhetjük Emesét és édesapját, Istvánt, akik kettesben élik életüket, amióta Emese édesanyja, Lóna még a lány kisgyermek korában elhagyta őket. Eddig minden teljesen hétköznapinak tűnik, a történet azonban hamarosan átvált egy amolyan igazi tündérmesébe. Megtudhatjuk, hogy Emese édesanyja valójában tündér, akivel Emese édesapja, István a Gödöllő melletti erdőben találkozott és ahogy az lenni szokott, rögtön szerelembe is esett. Lóna aztán a szerelemért elhagyja otthonát, mostohaanyját és mostohatestvérét, és Istvánnal az emberek világába szökik át. A honvágy azonban nem hagyja nyugodni, tündér-énje idővel felülkerekedik, és családját elhagyva visszatér a Rengetegbe. És bár csak egy látogatást tervez rég nem látott otthonában, mostohaanyja keresztbe húzza számításait, varázslat segítségével rabul ejti Lónát, aki így nem térhet vissza családjához. István - bár lánya elől igyekszik titkolni - tudja, hol keresse Lónát, és ha a varázslatot meg tudná törni, már rég hazamenekítette volna feleségét. A Rengeteget azonban varázslat védi, ahová csak komoly áldozat révén sikerül Istvánnak bejutnia... Így kerül az események sűrűjébe Emese...

"- Ó, ne már! Összebeszéltetek, vagy mi van? Te is tudod, hova ment Anya?
Adél szája sarkában megrándult egy fintor. 
- Oda, ahonnét jött, de ezt te is sejthetted. A ... másik helyre. 
Soha nem mondták ki a nevét, hiszen olyan gyerekes volt, meseszerű, hihetetlen. Olyannyira semmi köze a kézzelfogható valósághoz, és annyira elkoptatták már a színes ábrás gyerekkönyvek, hogy számukra csak a "másik hely" volt.
Tündérország."


     Ezzel kezdetét veszi a kalandozás Tündérországban, amely nem kevés - számomra is - igen meglepő fordulatot tartogat..
      Különösen tetszettek a regényben a szereplők nevei: Firtos, Tartód, Rabonbán, Lóna, de a legtalálóbb a főszereplő neve: Emese, akit szerettei csak úgy becéznek: Mese... :-) Igen érdekes volt továbbá a skizofrén törpe, Firtos-Tartód karaktere is, akin a széljárástól függően vagy jobbik (Firtos) vagy rosszabbik énje (Tartód) kerekedik felül. Persze mindez egy csíny, illetve az annak büntetéséül szolgáló átok miatt.


      Igen élvezetes volt elmerülni az írónő által teremtett világban, ahol az ígéreteket be kell tartani (másként igen nagy fizikai kínokat él át az ígéret megszegője), és ahol, ahogy már fentebb is említettem, a tündérek nem feltétlenül jóságosak. A regény vége ráadásul egy igencsak váratlan fordulattal van megspékelve, és persze ott a folytatás ígérete is: 7 év múlva (persze, hogy 7 év!) ismét találkozhatunk majd Emesével, akinek teljesítenie kell egy ígéretet, és mint tudjuk, az Ólomerdő világában nincsenek üres ígéretek...


     A könyv tehát összességében különleges olvasmány, de valamiért számomra a regény egyharmada táján kicsit leült a történet, nem vitt úgy magával, ahogy gondoltam, hogy fog. Más negatívumot nem tudok felhozni, egyszerűen csak így éreztem olvasás közben.
     Ami a könyv külcsínyét illeti, arról már áradoztam egy bejegyzésben itt. A regénybe pedig itt olvashattok bele. 
Összességében a fent említett konstans hiányérzet matt 10-ből nálam 8,5-et ért el ez a könyv.


A könyv ismertetője a Molyon




2014. június 29., vasárnap

Júniusi összegzés

      Hát ebben a hónapban sem jeleskedtem annyira az olvasásban. De mentségemre szóljon, hogy még csak most ismerkedek az önálló léttel, és most tanulom beosztani az időmet, így, hogy főzni, mosni, takarítani is nekem (nekünk) kell magamra (magunkra). De azért így is voltak olyan napok, amikor egy-egy délutánra belefeledkezhettem az aktuális könyvbe. 


      Na de a lényeg: júniusban egy könyvet fogyasztottam el, ez volt Kleinheincz Csilla Ólomerdője. A poszt itt még folyamatban van, de elöljáróban annyit, hogy - bár nem teljesen azt kaptam, amire számítottam -, azért tetszett a könyv. Különleges volt egy modern köntösbe öltöztetett magyar tündérmesét olvasni. Ezen kívül elolvastam még ebben a hónapban egy novellát, Jodi Picoult Where there's smoke című írását. És ezt követően rögtön bele is vetettem magam az írónő egyik regényébe (Storyteller), és egyelőre úgy érzem, jó döntés volt. Lehet, hogy én is felsorakozom az írónő rajongóinak sorába? :-) (Bár ezt azért még korai lenne kijelenteni, majd meglátjuk. ;-) Elkezdtem továbbá ebben a hónapban Christopher Paolini Eragon-ját is, méghozzá angolul. (Itt jegyezném meg, hogy büszke vagyok magamra, mert az utóbbi időben több angol nyelvű könyvet is olvastam/olvasok.) Szegény már régóta várakozott a polcomon, mire végre sorra került, plusz az is hozzá tartozik a történethez, hogy Eragon-nal nekünk ez már a második nekifutásunk, de elsőre nem azért tettem le, mert nem tetszett a könyv. Sokkal prózaibb oka volt: túl vaskos volt a kötet ahhoz, hogy mindenhová magammal vigyem, így elég lassan haladtam vele, végül fel is adtam. De ez a második nekifutás (egy jóval soványabb kiadással) már határozottan jobban alakul. 

                                            


      És volt egy félbehagyásom is ebben a hónapban, illetve már az előzőben, csak most adtam fel végleg. Kosztolányi Pacsirtájáról van szó, amit egyszerűen azért adtam fel, mert egy időre azt hiszem megcsömörlöttem a hangoskönyvektől. De ez nem a könyv hibája! Később még biztosan próbálkozom vele, de most kell egy kis szünet azt hiszem. 

                   

     Ami az újoncokat illeti, ebben a hónapban több kölcsönkapott könyvvel is gazdagodott a könyvtáram ideiglenesen. Így érkezett meg hozzám egy időre Szabó Magda Abigél-je, Gerald Durrel Madarak, vadak, rokonok (tökéletes nyaralásos könyv lesz ez:-) illetve Louis Sachar Stanley, a szerencse fia című regénye. Plusz most volt a szülinapom is, amit - bár néhány ajándéklehetőséget be kellett áldoznom konyhai eszközökre - azért részben sikerült kihasználnom könyvbeszerzés szempontjából is. Barátnőimtől megkaptam például Jeff Vandermeer Déli Végek trilógiájának 2. részét. Alig várom, hogy beleszagolhassak. :-) 



2014. június 21., szombat

Short comment on a short story

   

  Miamona Könyveldéjében  akadtam rá a linkre, amely elvezetett Jodi Picoult Where there's smoke című novellájához. Be kell vallanom, eddig még soha semmit nem olvastam az írónőtől, bár hallani már többször hallottam róla és zömében jókat. Gondoltam, ez most egy remek alkalom, hogy megismerkedjek vele. A novellán keresztül bele is kóstolhattam Picoult stílusába, írói világába és őszintén szólva, tetszett amit olvastam. 
     A Where there's smoke egy rövid történet, melynek középpontjában az írónő hamarosan megjelenő kötetének egyik szereplője áll. Bár maga a történet (egy psychic-ról, azaz médiumról van szó - nekem rögtön a Mentalista Patrick Jane-je jutott eszembe) kicsit túl természetfeletti nekem - nem nagyon szeretem a szellemes sztorikat - mégis magával ragadott a történet. Az, ahogyan meg van írva a novella, már az elején leköti az embert és kíváncsivá teszi. Bár a vége egyáltalán nincs lezárva, de ez persze ebben a helyzetben nem meglepő.  (A novella tulajdonképpen egy ízelítő, kedvcsináló az írónő következő könyvéből/könyvéhez.)
      Lehet, hogy ezek után be is nevezek majd egy Jodi Picoult könyvre is. És lehet, hogy majd az októberben megjelenő, ezt a történetet valamiképpen folytató Leaving Time is felkerül az elolvasnivalók listájára. (Amelynek egyébként vicces módon az általam nem régen olvasott Elephants can remember című Agatha Christie krimihez hasonlóan szintén az elefántok illetve az ő emlékezőtehetségük az egyik fő motívuma.)
       A novellára 10-ből 9-est adnék. 


A novella ismertetője a Molyon


2014. június 8., vasárnap

Pilátus


      Kicsit haragszom magamra, hogy a könyv elolvasása után nem kerítettem rögtön időt a poszt megírására. Akkor ugyanis még élénken bennem voltak a könyvvel kapcsolatos érzések, amelyek eléggé erősek voltak.Szabó Magdának megint csak sikerült igencsak felkavarnia a lelki világomat. Az olvasás óta azonban elég sok idő eltelt már, kopott az élmény, így attól tartok, a poszt sem lesz olyan érzékletes. De azért igyekszem majd. :-)
      Történetünk főszereplője Szőcs Iza, aki apja halála után úgy dönt, magához veszi édesanyját, hogy ő gondoskodjon róla, ahogy egy igazi jó gyereknek illik. A lány azonban - mindkettőjük nagy szerencsétlenségére - nem azzal igyekszik meghálálni az anyjától kapott sok jót, amivel kellene és amivel egyedül lehetséges. Mindennel elhalmozza, mindent megtesz, elintéz helyette, mondván, hogy az anyja eleget dolgozott már életében, most már pihenjen is, és mindeközben nem veszi észre mekkora fájdalmat okoz ezzel édesanyjának, s hogy elveszi tőle azokat az aprónak tűnő dolgokat, mindennapi tevékenységeket, amiktől addig hasznosnak érezte magát, amiktől még úgy érezhette, érdemes élnie. Szívfacsaró, ahogyan az öregasszony minden egyes aprócska pofon, veszteség után újra és újra remél, újabb és újabb dolgokat talál ki, amelyekkel hasznossá teheti magát, s ahogyan Iza ezeket a dolgokat újra és újra elveszi tőle. S mindeközben az öregasszonyt iszonyú lelkifurdalás gyötri, szenved, hogy nem tud eléggé hálás lenni ennek a remek gyereknek, csak gondot okoz neki...  Mindez végül aztán elvezet a tragikus végkifejlethez. A regény olvasása közben számtalanszor éreztem úgy, hogy legszívesebben lekevernék egy pofont Izának az öregasszonyt pedig magamhoz ölelném... Nem egyszer megkönnyeztem a jeleneteket.
      Még szomorúbbá teszi a történetet, hogy tudjuk, ott lenne a megoldás, Antal személyében, aki bár csak a volt veje, mégis jobb gyermeke lenne/lehetne az asszonynak, mint Iza valaha is volt. Iza gőgje és az öregasszony lelkifurdalása miatt azonban ez a megoldás nem lehetséges. 


    Ahogy haladunk előre a történetben, úgy jövünk rá egyre inkább, mennyire szegény is lelkiekben Iza, mennyire nem látja a valódi értékeket. Példás tanuló, kiváló munkaerő és segítőkész gyermek, de nem rendelkezik azzal, ami a legfontosabb, a érzelmek megélésének képességével. Antal új szerelme, Lídia az, aki a regény vége felé megfogalmazza a történet üzenetét, szavakba önti Iza életének tragédiáját:

"Uramisten - gondolta Lídia -, milyen fáradt lehet abban az állandó önfegyelemben és igényben, hogy megválthassa a család és a föld sorsát, abban az irtózatos keménységben, melyet nem mer fellazítani holt hajadonok siratásával és emlékekkel! Azt hiszi a szerencsétlen, hogy az öregek múltja ellenség, nem vette észre, hogy magyarázat és mérték, a jelen megfejtése."

     Újabb megrázó könyv az írónőtől, mely sokáig fogva tartotta még a gondolataimat jóval a könyv elolvasása után is.... 10-ből 10-es. 
U.i.: Érdemes elolvasni a Molyos ismertetőt, mely a könyv fülszövege is egyben, és melyet maga Szabó Magda írt. Gyönyörűen, meghatóan foglalja össze a Pilátus üzenetét....

A könyv ismertetője a Molyon

2014. június 7., szombat

Elephants can remember - but I doubt they would remember of this novel...


      Agatha Chrsitie Elephants can remember című könyvét kölcsönbe kaptam barátnőmtől. De örülök is, hogy nem vettem meg. Ez az eddigi legrosszabb Agatha Christie könyv, amit eddig olvastam (már ha szabad ilyet mondanom, illetve írnom). Barátnőm egyébként akkor, amikor kölcsönadta, nem emlékezett a könyvre, de nem sokkal utána újraolvasta magyarul, és akkor figyelmeztetett is, hogy sokak szerint ez az írónő legkevésbé sikerült regénye. Ezt sajnos én sem tudom megcáfolni.
      Számomra nagyon vontatott volt a regény. Még a könyv 2/3-nál is csak ott tartunk, hogy a szereplők végre elhatározzák, hogy kinyomozzák a szóban forgó gyilkosságot. Hiányzott továbbá a pörgés, az események a regényből. Nem történik ugyanis egyetlen gyilkosság sem a regény jelenében. Poirot egy évekkel korábbi ügyben nyomoz. Sok helyütt ráadásul eléggé "öregnénisre" sikeredett a könyv. Több soron keresztül arról olvashatunk például, hogy kinek hány parókája van... Összességében a könyv éppen ellentéte a hátoldalán feltüntetett ajánló szövegnek:

"She tells us all we want to know and nothing that is irrelevant."

Hát én inkább éppen hogy az ellenkezőjét éreztem sokszor.
      Azért az angolul olvasás javított némicskét az élményen. Remek új szavakat, kifejezéseket tanultam például:

whodunit: a story dealing with a crime and its solution; a detective story
nosey parker: person of an overly inquisitive or prying nature

És a végére egy jó kis gondolat:
Old sins have long shadows.

Na meg, ha már a regényben nem voltak igazi elefántok...


Ja a könyv amúgy 10-ből mindössze 2-es. Jobbat nem tudok rá adni, ismerve az írónő jó pár, remek kis könyvét.