Miamona Könyveldéjében akadtam rá a linkre, amely elvezetett Jodi Picoult Where there's smoke című novellájához. Be kell vallanom, eddig még soha semmit nem olvastam az írónőtől, bár hallani már többször hallottam róla és zömében jókat. Gondoltam, ez most egy remek alkalom, hogy megismerkedjek vele. A novellán keresztül bele is kóstolhattam Picoult stílusába, írói világába és őszintén szólva, tetszett amit olvastam.
A Where there's smoke egy rövid történet, melynek középpontjában az írónő hamarosan megjelenő kötetének egyik szereplője áll. Bár maga a történet (egy psychic-ról, azaz médiumról van szó - nekem rögtön a Mentalista Patrick Jane-je jutott eszembe) kicsit túl természetfeletti nekem - nem nagyon szeretem a szellemes sztorikat - mégis magával ragadott a történet. Az, ahogyan meg van írva a novella, már az elején leköti az embert és kíváncsivá teszi. Bár a vége egyáltalán nincs lezárva, de ez persze ebben a helyzetben nem meglepő. (A novella tulajdonképpen egy ízelítő, kedvcsináló az írónő következő könyvéből/könyvéhez.)
Lehet, hogy ezek után be is nevezek majd egy Jodi Picoult könyvre is. És lehet, hogy majd az októberben megjelenő, ezt a történetet valamiképpen folytató Leaving Time is felkerül az elolvasnivalók listájára. (Amelynek egyébként vicces módon az általam nem régen olvasott Elephants can remember című Agatha Christie krimihez hasonlóan szintén az elefántok illetve az ő emlékezőtehetségük az egyik fő motívuma.)
A novellára 10-ből 9-est adnék.
A novella ismertetője a Molyon |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése