Pilátus

      Kicsit haragszom magamra, hogy a könyv elolvasása után nem kerítettem rögtön időt a poszt megírására. Akkor ugyanis még élénken bennem voltak a könyvvel kapcsolatos érzések, amelyek eléggé erősek voltak.Szabó Magdának megint csak sikerült igencsak felkavarnia a lelki világomat. Az olvasás óta azonban elég sok idő eltelt már, kopott az élmény, így attól tartok, a poszt sem lesz olyan érzékletes. De azért igyekszem majd. :-)

      Történetünk főszereplője Szőcs Iza, aki apja halála után úgy dönt, magához veszi édesanyját, hogy ő gondoskodjon róla, ahogy egy igazi jó gyereknek illik. A lány azonban - mindkettőjük nagy szerencsétlenségére - nem azzal igyekszik meghálálni az anyjától kapott sok jót, amivel kellene és amivel egyedül lehetséges. Mindennel elhalmozza, mindent megtesz, elintéz helyette, mondván, hogy az anyja eleget dolgozott már életében, most már pihenjen is, és mindeközben nem veszi észre mekkora fájdalmat okoz ezzel édesanyjának, s hogy elveszi tőle azokat az aprónak tűnő dolgokat, mindennapi tevékenységeket, amiktől addig hasznosnak érezte magát, amiktől még úgy érezhette, érdemes élnie. Szívfacsaró, ahogyan az öregasszony minden egyes aprócska pofon, veszteség után újra és újra remél, újabb és újabb dolgokat talál ki, amelyekkel hasznossá teheti magát, s ahogyan Iza ezeket a dolgokat újra és újra elveszi tőle. S mindeközben az öregasszonyt iszonyú lelkifurdalás gyötri, szenved, hogy nem tud eléggé hálás lenni ennek a remek gyereknek, csak gondot okoz neki...  Mindez végül aztán elvezet a tragikus végkifejlethez. A regény olvasása közben számtalanszor éreztem úgy, hogy legszívesebben lekevernék egy pofont Izának az öregasszonyt pedig magamhoz ölelném... Nem egyszer megkönnyeztem a jeleneteket.

      Még szomorúbbá teszi a történetet, hogy tudjuk, ott lenne a megoldás, Antal személyében, aki bár csak a volt veje, mégis jobb gyermeke lenne/lehetne az asszonynak, mint Iza valaha is volt. Iza gőgje és az öregasszony lelkifurdalása miatt azonban ez a megoldás nem lehetséges. 

    Ahogy haladunk előre a történetben, úgy jövünk rá egyre inkább, mennyire szegény is lelkiekben Iza, mennyire nem látja a valódi értékeket. Példás tanuló, kiváló munkaerő és segítőkész gyermek, de nem rendelkezik azzal, ami a legfontosabb, a érzelmek megélésének képességével. Antal új szerelme, Lídia az, aki a regény vége felé megfogalmazza a történet üzenetét, szavakba önti Iza életének tragédiáját:

"Uramisten - gondolta Lídia -, milyen fáradt lehet abban az állandó önfegyelemben és igényben, hogy megválthassa a család és a föld sorsát, abban az irtózatos keménységben, melyet nem mer fellazítani holt hajadonok siratásával és emlékekkel! Azt hiszi a szerencsétlen, hogy az öregek múltja ellenség, nem vette észre, hogy magyarázat és mérték, a jelen megfejtése."

     Újabb megrázó könyv az írónőtől, mely sokáig fogva tartotta még a gondolataimat jóval a könyv elolvasása után is.... 10-ből 10-es. 

U.i.: Érdemes elolvasni a Molyos ismertetőt, mely a könyv fülszövege is egyben, és melyet maga Szabó Magda írt. Gyönyörűen, meghatóan foglalja össze a Pilátus üzenetét....

A könyv ismertetője a Molyon