Hát ez a hónap nem igazán az olvasás jegyében telt a számomra. Ezen a hétvégén költöztem be ugyanis a közeli városba. És az előkészületek elég sok időt elvettek, de ezt egyáltalán nem bántom/bánom. :-) Ez az első, hogy önállóan (na jó azért nem vagyok teljesen egyedül, a barátommal költöztünk ugyanis ide) kell gondoskodnom magamról. (Már itt volt az ideje.:-P) Ez az első posztom tehát az új lakásból. :-)))
Na de térjünk a lényegre, a könyvek. Nem sok időm volt tehát, így elmaradtam a posztokkal illetve az olvasás sem a megszokott tempóban haladt. Na meg a könyvvásárlásban is vissza kellett fognom magam a spórolás miatt.
Akkor először az olvasásokról. Akárhogy is számolom, májusban mindössze két könyvet fogyasztottam el: Harrison Fawcett Katedrálisának második részét és egy Agatha Christie krimit angol nyelven Elephants can remember). Utóbbiról még várat magára a poszt, ahogy az előző hónapban olvasott Pilátusról is. A hangoskönyvvel (Kosztolányi Pacsirtája) kissé megakadtam. Azt hiszem egy szusszra túl sok hangoskönyvet hallgattam és kicsit megcsömörlöttem tőlük. De a könyv persze tetszik, csak mostanában valahogy jobban esik zenét hallgatni hangoskönyv helyett. Most pedig éppen Kleinheincz Csilla Ólomerdő című regényét olvasom, de már csak pár oldal van vissza.
A beszerzések terén, mint mondtam, szintén visszafogtam magam. (Bár ez igen nehezemre esett, most jelent meg ugyanis Vandermeer Déli Végek trilógiájának második kötete... De azt hiszem ez lesz a júniusi könyvvásárlásom.) Egyetlen könyvet vettem: Kleinheincz Csilla Ólomerdőjét. Erről született egy külön poszt is, annyira megfogott ugyanis a könyv külleme. A belseje is hasonlóan különleges, de erről majd a posztban.
Remélem a június azért már jobban bővelkedik majd könyvekben, és igyekszem majd a poszt-elmaradásomat is behozni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése