Valamiért nagyon régóta húzom már ezt a posztot. Ennek talán az is az oka, hogy a könyv nem volt akkora élmény, mint amire számítottam. Félreértés ne essék, nagyon is tetszett a könyv, de valahogy mégsem azt adta, amit vártam tőle. Na de miről is van itt szó pontosan?
Az Ólomerdő - ahogy a poszt címében is írtam - egy igazi modern magyar tündérmese. Kleinheincz Csilla regényébe belelapozva egy olyan különleges világba léphetünk be, ahol Gödöllő határában nem egy hétköznapi erdő húzódik, hanem egy csodákkal teli, tündérek, törpék, gonosz boszorkák és hercegek lakta Rengeteg. Minden, a magyar és más népek meséire jellemző elemet megtalálunk itt tehát, de mégsem a megszokott módon. Az írónő ugyanis fogja ezt a világot és csavar rajta egyet, így válik lehetségessé, hogy az Ólomerdő világában a tündérek nem feltétlenül jók,hanem ugyanolyan gyarlók, mint az ember, sőt...
A regény elején megismerhetjük Emesét és édesapját, Istvánt, akik kettesben élik életüket, amióta Emese édesanyja, Lóna még a lány kisgyermek korában elhagyta őket. Eddig minden teljesen hétköznapinak tűnik, a történet azonban hamarosan átvált egy amolyan igazi tündérmesébe. Megtudhatjuk, hogy Emese édesanyja valójában tündér, akivel Emese édesapja, István a Gödöllő melletti erdőben találkozott és ahogy az lenni szokott, rögtön szerelembe is esett. Lóna aztán a szerelemért elhagyja otthonát, mostohaanyját és mostohatestvérét, és Istvánnal az emberek világába szökik át. A honvágy azonban nem hagyja nyugodni, tündér-énje idővel felülkerekedik, és családját elhagyva visszatér a Rengetegbe. És bár csak egy látogatást tervez rég nem látott otthonában, mostohaanyja keresztbe húzza számításait, varázslat segítségével rabul ejti Lónát, aki így nem térhet vissza családjához. István - bár lánya elől igyekszik titkolni - tudja, hol keresse Lónát, és ha a varázslatot meg tudná törni, már rég hazamenekítette volna feleségét. A Rengeteget azonban varázslat védi, ahová csak komoly áldozat révén sikerül Istvánnak bejutnia... Így kerül az események sűrűjébe Emese...
"- Ó, ne már! Összebeszéltetek, vagy mi van? Te is tudod, hova ment Anya?
Adél szája sarkában megrándult egy fintor.
- Oda, ahonnét jött, de ezt te is sejthetted. A ... másik helyre.
Soha nem mondták ki a nevét, hiszen olyan gyerekes volt, meseszerű, hihetetlen. Olyannyira semmi köze a kézzelfogható valósághoz, és annyira elkoptatták már a színes ábrás gyerekkönyvek, hogy számukra csak a "másik hely" volt.
Tündérország."
Ezzel kezdetét veszi a kalandozás Tündérországban, amely nem kevés - számomra is - igen meglepő fordulatot tartogat..
Különösen tetszettek a regényben a szereplők nevei: Firtos, Tartód, Rabonbán, Lóna, de a legtalálóbb a főszereplő neve: Emese, akit szerettei csak úgy becéznek: Mese... :-) Igen érdekes volt továbbá a skizofrén törpe, Firtos-Tartód karaktere is, akin a széljárástól függően vagy jobbik (Firtos) vagy rosszabbik énje (Tartód) kerekedik felül. Persze mindez egy csíny, illetve az annak büntetéséül szolgáló átok miatt.
Igen élvezetes volt elmerülni az írónő által teremtett világban, ahol az ígéreteket be kell tartani (másként igen nagy fizikai kínokat él át az ígéret megszegője), és ahol, ahogy már fentebb is említettem, a tündérek nem feltétlenül jóságosak. A regény vége ráadásul egy igencsak váratlan fordulattal van megspékelve, és persze ott a folytatás ígérete is: 7 év múlva (persze, hogy 7 év!) ismét találkozhatunk majd Emesével, akinek teljesítenie kell egy ígéretet, és mint tudjuk, az Ólomerdő világában nincsenek üres ígéretek...
A könyv tehát összességében különleges olvasmány, de valamiért számomra a regény egyharmada táján kicsit leült a történet, nem vitt úgy magával, ahogy gondoltam, hogy fog. Más negatívumot nem tudok felhozni, egyszerűen csak így éreztem olvasás közben.
Ami a könyv külcsínyét illeti, arról már áradoztam egy bejegyzésben itt. A regénybe pedig itt olvashattok bele.
Összességében a fent említett konstans hiányérzet matt 10-ből nálam 8,5-et ért el ez a könyv.
 |
| A könyv ismertetője a Molyon |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése