Kicsit nagyon megkéstem ezzel a májusi összegzéssel. Kifogásokat nem keresek, egyszerűen lusta vagyok az utóbbi időben blogbejegyzést írni. Pedig a könyveket ugyanúgy falom, és vannak köztük egészen jók is. Például tegnap belekezdtem Csurgó Csaba Kukoricza című fantasyjébe és azt kell mondjam, hogy remek a könyv. Már az első oldalakon beszippantott és megállás nélkül ledaráltam vagy 80 oldalt sok nevetgélés közepette, és csak azért tettem le a könyvet, mert ár fájt a szemem.
Bagolyka megint összeállt a szokásos csoportképre az e havi beszerzésekkel |
Na de lássuk szegény eddig elhanyagolt májust.
Beszerzések: Egy könyvet kaptam utónévnapi ajándékként: Harrison Fawcett Katedrálisának 4. kötetét. Itt még a harmadik is elolvasásra vár, de majd egyben lenyomom a maradékot most, hogy már megtehetem. :-) Illetve ebben a hónapban, fellelkesülve Zakkant posztján én is rendeltem magamnak egy kifestőkönyvet a Partvonaltól, a Csodálatos állatokat Marty Noble rajzaival. Amint megjött a kötet, rohantam is a boltba színesekért, és azóta több estét is azzal töltöttem már, hogy a kifestőmben színeztem. :-) Eddigi alkotásaim:
Olvasások: befejeztem az Ajtót hangoskönyvben, és azóta sem írtam róla... Meghallgattam továbbá egy Janikovszky Éva válogatást Felnőtteknek írtam címmel. Volt az írások között, amit már hallottam a Lemez két oldala című hangoskönyv meghallgatásakor, de voltak új történetek is, és szokás szerint sokat mosolyogtam na meg el is gondolkodtatott az írónő. Befejeztem aztán Anna Gavalda Édes életünk című két kisregényét, amiről mindenképpen írok majd hosszabb posztot is. De röviden összefoglalva érdekes és elgondolkodtató volt számomra. Megvolt aztán még májusban két hétvége alatt kb az az első kettő Bridget Jones, amikről sikerült azért bejegyzést is írnom. Elkezdtem továbbá (és azóta be is fejeztem, de ez már a júniusi összegzésbe tartozik) Szabó Magda Katalin utcáját, Erik Axl Sund Victoria Bergman trilógiáját, és mivel az ötödik évaddal teljesen megkavart az HBO, a Tűz és Jég Dala ötödik kötetét is nekiálltam újraolvasni. Csak hogy tudjam, hogy én emlékszem rosszul, vagy tényleg ennyire rohadtul átírták a sorozat készítői a sztorit. De azt hiszem, inkább az utóbbiról lesz szó. :-)
Ennyit így megkésve a májusról. Többiek (időben megírt) májusi összegzései:
Jajj, nagyon aranyos a baglyod, nekem is van egy horgolt változat. :) Kíváncsi vagyok az Anna Gavaldás posztra, én nagyon szerettem az új könyvét. A kifestő pedig gyönyörű, én is rendeltem egyet, a Titkos Kertet. :)
VálaszTörlésKöszönöm! :-) A posztot igyekszem hamar megírni a Gavalda könyvről. A Titkos kertet meg lehet, hogy én is megrendelem majd, bár most egy darabig el leszek ezzel a kifestővel is. :-)
TörlésNagyon szépek lettek a kiszínezett rajzok! :) Engem is csábítanak ezek a szépséges színezők, majd lehet, hogy később beszerzek egyet. :)
VálaszTörlésBagolyka összeállt a csoportképre, ez nagyon cuki :D
A Trónokat már teljesen másfelé kanyarították, szálak kimaradnak, másikakat teljesen máshogy alakítanak át, de elvileg ugyanoda lyukadnak majd ki a végén, és Martin az egyik executive producer.
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
TörlésKöszi! :-) Érdemes amúgy beruházni rá, tényleg kikapcsol az ember színezés közben.
Törlés