2015. január 2., péntek

Nagy év végi összegzés

     

      És véget ért 2014 is, és bár kicsit megkésve, de végre sikerül megírnom az évösszegző posztot is. :-) Nos lássuk akkor, hogy telt az év könyves szempontból. 
  Ebben az évben már végig követtem, feljegyeztem az általam elolvasott könyveket a Moly segítségével, szóval pontosan meg tudom mondani, hány könyvet is olvastam el 2014-ben. A ki nem mondott célszám az 52 volt, azaz hogy átlagosan heti 1 könyvet olvassak el. Hát ez egyetlen (!...) könyv híján sikerült is. Ugyanis összesen 51 könyvet sikerült elfogyasztanom. Ezek között volt hagyományos papír alapú (33), hangoskönyv (15,5 -> itt volt egy félbehagyásom) illetve néhány e-book (3) is. És ha már itt tartunk, 2014-ben ismerkedtem meg először közelebbről is a hangoskönyvek műfajával és meg kell mondjam, nagyon bejön a dolog. De ezt a meghallgatott könyvek száma is mutatja. :-) Oldalszámokban kifejezve ez az 51 könyv 17700 elolvasott oldalt jelent.
     És ahogy már írtam fentebb is, 2014-ben egy félbehagyásom volt, és büszke is vagyok rá, hogy csak egy. :-) Ez pedig Kosztolányi Pacsirtája volt, amit anno már egyszer olvastam még papír alakban, és most elkezdtem hangoskönyvként is, de valahogy most megfeneklettem vele még viszonylag az elején. De talán visszatérek még hozzá. Hamarosan úgyis végére érek a Harry Potter maratonnak ( :-((((( ).
       A szerzők nemét illetően majdhogynem egyensúly van, hiszen a női és férfi írók aránya 26:25. :-)
      2014-ben igen változatosan sikerült olvasmányokat választanom az írók származását illetően. A magyar illetve angolszász írók mellett olvastam skandináv, portugál, orosz, német, holland, mexikói, olasz, belga illetve francia szerzők műveit is.


    Ami a beszerzett könyveket illeti, 2014-ben 24 könyvet vásároltam és 7-et kaptam ajándékba. Ebből ha jól számolom, csak 8-at nem olvastam még el (egy, Rachel Joyce Ellopott pillanat című regénye éppen folyamatban van).
      A 2013 végén kitűzött célokat azt hiszem kijelenthetem, hogy sikerült teljesítenem. :-) Elolvastam az Eragont, valamint több angol nyelvű könyvet is olvastam 2014-ben, szám szerint 6-ot, illetve egy (Jodi Picoult Larger than life-ja) most is folyamatban van. De azért jó lenne persze ezt a számot tovább növelni 2015-ben. :-)
      És akkor 2014-ben is vannak díjazottjaim, bár most nehéz volt a döntés. De lássuk a díjazottakat:

Legjobb könyv 2014:

Némi vacillálás után Lionel Shriver Beszélnünk kell Kevinről című regénye mellett döntöttem. Egyúttal az ezen könyvről írott bejegyzésem lett a blog legnépszerűbb posztja is 2014-ben. :-) (Versenyben volt még egyébként a legjobb könyv díjért Lars Kepler HipnotizőrjeSilvia Avallone Acélja illetve Max Brooks World War Z-je, sőt Karen Thompson Walker Csodák kora című regénye is.) 




Legrosszabb könyv 2014:

Ahogy így visszanézem a 2014-es olvasásokat, idén vagy szerencsém volt, vagy ügyes voltam, de nem volt nagy melléfogásom. Ami a legkevésbé tetszett ebben az évben az Agatha Christie Elephants can remember című krimije volt. Kicsit szégyellem magam, hogy a krimikirálynő egyik könyvét kiáltom ki 2014 általam olvasott legrosszabb könyvének, de lássuk be, hogy az írónőnek számos remeknél remekebb könyve van, csak ez éppen nem tartozik közéjük. 



Az év felfedezettje 2014:

Itt is sokat gondolkodtam, kit is válasszak. Idén fedeztem fel ugyanis például Lionel Shrivert, akitől még szeretnék majd sok könyvet olvasni. Illetve ebben az évben melegítettem fel ismét Szabó Magda könyvei iránti szeretetemet is, de őt már korábban is ismertem persze, így ő nem lehet az év felfedezettje, még akkor sem, ha 2014-ben 6 könyvet olvastam tőle. Így döntöttem végül Jodi Picoult mellett, akinek 3 könyvét is olvastam, 1 pedig folyamatban van. Eléggé megtetszett az írónő stílusa és az általa taglalt témák. Tervezem, hogy 2015-ben még több könyvet olvasok majd el az életművéből.


      És ami a 2015-ös célokat illeti, van néhány író, akinek folytatni szeretném az életművének a megismerését. Így olvasni szeretnék még Murakami-tól (szegényt 2014-ben eléggé parkolópályára tettem...), Picoult-tól és Shriver-től is. Angolul is sokat akarok olvasni, többet mint 2014-ben. És talán a némettel is megpróbálkozom majd. Na meg a világ körüli utazást is szeretném folytatni, azaz még több nemzet írójával szeretnék megismerkedni 2015-ben.



A többiek éve: 

4 megjegyzés:

  1. Wáóó, nagyon klassz összegzés, jó volt olvasni!! :) :)

    VálaszTörlés
  2. Gratulálok! Szép volt!
    Jodi remek, AC az a könyve tényleg nem túl jó, a Kevint én még nem mertem bevállalni olvasásra.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! És köszi a feliratkozást is! :-)
      Kevint pedig érdemes bevállalni, bár tény, hogy eléggé megviseli az embert. De van annyira jó könyv, hogy megérje. ;-)

      Törlés