2014. szeptember 1., hétfő

Egy kis más...

      Bár nem gyakran olvasok verseket, a facebook-on az utóbbi napokban terjedő verses kihívás engem is megtalált, aminek nagyon örülök, mert ennek kapcsán felidéztem egyik kedvenc magyar (és egyébként nem is csak a magyarok közül kedvenc) versemet. És kedvet kaptam, hogy a facebook mellett itt is megosszam, mert annyira szép...

Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú

Előttünk már hamvassá vált az út
És árnyak teste zuhant át a parkon,
De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony:
Halvány, szelíd és komoly ragyogást,
Mely már alig volt fények földi mása,
S félig illattá s csenddé szűrte át
A dolgok esti lélekvándorlása.
Illattá s csenddé. Titkok illata
Fénylett hajadban s béke égi csendje,
És jó volt élni, mint ahogy soha,
S a fényt szemem beitta a szívembe:
Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,
Vagy áldott csipkebokor drága tested,
Melyben egy isten szállt a földre le
S lombjából felém az ő lelke reszket?
Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek, -
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szívembe visszatér,
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!


2 megjegyzés:

  1. De jó, hogy vannak még értelmes dolgok is a facebookon, ezt a verset én is nagyon szeretem :).

    VálaszTörlés
  2. Bizony, néha akadnak egészen kulturált dolgok is ott. :-)

    VálaszTörlés