2014. augusztus 30., szombat

Abigél


      Mindig is nagy hiányosságomként tartottam számon, hogy annak idején nem olvastam el Szabó Magda klasszikussá vált ifjúsági regényét, az Abigélt. De ennek most vége! :-) Barátnőmtől kaptam kölcsön a kötetet, melyet a nyaraláson végeztem ki, gyakorlatilag egyhuzamban. (Volt mondjuk időm a 10 órás buszutazás alkalmával.)


      Ez a regény Szabó Magda egy új arcát mutatta meg nekem. Én eddig ugyanis csak felnőtteknek szóló regényeit olvastam. (Megvan egyébként az Álarcosbál is, melyet, ha jól tudom, szintén ifjúsági regényként tartanak számon. Ennek az elolvasását is tervezem a közeljövőben.) Itt viszont egy ifjúsági regényről van szó. Ennek ellenére véleményem szerint bármelyik korosztály megtalálhatja benne a szeretnivalót.


      Gina fiatal lány, aki édesapjával és francia nevelőnőjével él. Édesapja, aki tábornokként szolgál a magyar hadseregben, nagyon szereti őt, a kislány a mindene. Meg is ad neki minden tőle telhetőt. Gina a jómódú polgárkisasszonyok életét éli, bálokba, estélyekre, színházba jár, élvezi a gondtalan fiatalságot. Élete azonban egy csapásra a feje tetejére áll, amikor édesapja minden indoklás nélkül elküldi őt egy távoli, szigorú, bentlakásos iskolába, a Matulába. Gina így elveszíti a mindennapi kapcsolatot apjával, nagynénjével, sőt udvarlójával, Kuncz Ferivel is, és bekerül egy rideg, ismeretlen világba, ahol egyedül kell megküzdenie a rá váró nehézségekkel.


      Szabó Magda remek humorral fűszerezve mutatja be a Matula életét. Nem egyszer hangosan nevettem a lányok bohókás iskolai hagyományain, gondjain. És ott van a regény címét is adó központi alak, Abigél, a szobor, aki a matulás lányok hagyományai szerint mindig segít a rászorulókon, csak levelet kell neki küldeni. A könyv egyik központi kérdése természetesen az, hogy ki rejtőzik valójában a csodatevő Abigél alakja mögött? Ginának is ő segít a kezdeti nehézségek átvészelésében. Eleinte igen rosszul alakulnak a dolgok, nehezen megy a beilleszkedés a lánynak, de aztán egy megható jelenet közepette osztálytársai végre befogadják őt maguk közé, és kezdi egyre jobban érezni magát. A háború azonban lassan begyűrűzik a matulások gondtalan mindennapjaiba is. Háborúellenes szórólapokat látnak az utcán, sőt még egy szabotázsnak is tanúi, sőt akaratlanul részesei is lesznek, és sajnos néhányan rossz híreket kapnak a szeretteikről is. Gina maga személyesen is belekeveredik a háborús eseményekbe, amikor Abigél segítségével menti zsidó származású osztálytársait. És ekkor még nem is sejti, hogy ennél még sokkal fontosabb szerepe is lesz majd ebben a háborúban....


     A regény vége felé haladva egyre inkább felpörögnek az események, Gina egyre több mindent tud meg, s végül rájön, hogy a Matula, amelyet kezdetben börtönnek hitt, valójában oltalmat nyújtó mentsvár, s akiket eddig jónak hitt, azok ördögök, ezzel szemben a szívtelennek hitt igazgató valódi őrangyal. S nem csak ő az...
    A könyv vége több fordulatot is tartogat, és természetesen az is kiderül, ki is valójában Abigél. (Az illető a jelöltjeim között volt.:-)
     Bár néhol kissé szentimentálisnak éreztem, összességében mégis csak tetszett ez a remek humorú, a látszat ellenére igen komoly témákat is taglaló regény, melyből megtudhatjuk, hogyan válik a személyes és országokat érintő tragédiák hatására egy cserfes kislányból értetten gondolkodó, felnőtt nő.
       10-ből 9-es.

"A hetedikes boldogan elviharzott, az igazgató meg úgy nézett Horn Micire, mint egy elképedt oroszlán, ha kolibri száll a fejére, és részint azt dalolgatja, fogalma sincs, mi félnivaló volna egy oroszlántól, részint meg arról énekel, hogy az élet minden borzalom ellenére gyönyörűséges, és minden gyönyörűség között a legszebb, legédesebb az ifjúság."


A könyv ismertetője a Molyon




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése