Bridget Jones gyorstalpaló

      

Az első kötet hangoskönyvének borítója

   A legutóbbi alkalommal, amikor a hangoskönyvek között szemezgettem, rábukkantam a Bridget Jones naplója első illetve második részére, és bár az ilyen "nőcis" könyvek nem igazán az eseteim, arra gondoltam, most kivételt teszek, kilépek egy kicsit a komfortzónámból, és azt kell hogy mondjam, nem tettem rosszul. :-)

      A Bridget Jones naplója sorozat a "szingliirodalom" mára már szinte klasszikussá vált írása Helen Fielding tollából. Az első két kötetet (Bridget Jones naplója, Bridget Jones naplója 2. Mindjárt megőrülök!) meg is filmesítették annak idején, és mind a könyv, mind a filmek nagy sikert arattak. 2014-ben pedig megjelent a harmadik kötet is Bolondulásig címmel. Ebben a kötetben az időközben megözvegyült, kétgyermekes, ötvenes Bridget mindennapjait követhetjük nyomon. 

A második kötet hangoskönyvének borítója

     Ami engem illet, a filmeket láttam, bár nem mondanám, hogy oda lettem volna értük. MInt ahogy fentebb is írtam, ezek a "nőcis szingliregények" nem igazán az én világom. Ennek ellenére amikor megláttam a hangoskönyvek között a Bridget Jones első illetve második részét Udvaros Dorottya előadásában, Alföldi Róbert rendezésében, azt gondoltam: adok egy esélyt. És nagyon megérte, mert remekül szórakoztam. Egyik kötet sem hosszú, de azért szerintem így is elég gyorsan, 1-1 nap alatt kivégeztem mindkét hangoskönyvet. Meg kell mondjam, ilyen remekül elkészített hangsokönyvet még nem hallgattam. Remekül ki volt dolgozva, minden részletre odafigyeltek, sok volt az aláfestő, hangulatteremtő zene, a telefonbeszélgetéseknél is Udvaros Dorottya hangját hallottuk, de valóban úgy, mintha telefonon keresztül beszélne. Sőt, egy helyütt még Alföldi Róbert is hallatta a hangját Colin Firth-ként. Mindemellett a könyv maga is nagyon jól van megírva, remek a humora, nagyon sokat nevettem a csetlő-botló Bridget-en és családján, barátain, de persze közben együtt is éreztem velük. Mivel a filmeket láttam, nem tudtam másként elképzelni a szereplőket, csak mint Zellweger-ként, Grantként illetve Firth-ként. De így is remek volt. Illetve a könyveket hallgatva tudtam meg, hogy a később film szereplői konkrétan benne vannak a könyvekben. Hugh Grant-ről említést teszenk csak a szexbotránya kapcsán, de Colin Firth maga szerepel a könyvben, Bridget vele készít interjút. Így még megmosolyogtatóbb, hogy később a filmben ők is megjelentek. :-)

A harmadik kötet borítója

      Összességében pozitív élmény volt ez a kis komfortzónafeszegetés. Nem mondom, hogy nagy "nőciirodalom" rajongó lettem, de ez a két kötet elnyerte a tetszésemet. Ami a harmadikat illeti, nem tudom, el akarom e majd olvasni valamikor is. Már csak azért is, mert nehéz elképzelnem, hogyan tud az író humort csempészni egy ilyen szomorú élethelyzetbe. De talán ha az is kijön ilyen remek hangoskönyv formájában, megpróbálkozom majd vele.

      Addig is a Bridget Jones naplója első két kötete nálam 10-ből 9 pontos. :-)

Az első és a második kötet ismertetője a Molyon

Április összegzés

      Kicsit megkésve, de lássuk az április hónapot könyves szempontból. 

      Olvasások terén átlagos volt a hónap. Befejeztem Tsiolkas Pofonját, de posztot még nem sikerült írnom róla sajnos. Sőt most nézem, hogy ebben a hónapban nem is jelentkeztem könyves poszttal. Remélem a május ilyen szempontból jobban alakul majd. Elolvastam még a Bomlást Erk Axl Sund-tól, és annyira gonosz és hirtelen vége lett, én meg azt hittem, hogy ez úgy trilógia, hogy három különböző nyomozás, erre jól pofára estem. Ennek örömére be is szereztem a teljes trilógiát. Ott várnak a polcon a sorukra. :-) Volt félbehagyás is, ugyanis végleg feladtam a küzdelmet szegény rosszul felolvasott véznaujjú makival. De papíron folytatom majd, mert a regénnyel magával semmi gond. Sőt! :-) Meghallgattam továbbá Szabó Magda Ajtóját (bár szigorúan véve ezt már májusban fejeztem be), amit egyszer már olvastam hagyományos formátumban, és akkor és most is nagyon megrázó volt, de erről majd egy posztban részletesebben. És belekezdtem Anna Gavalda Édes életünk című írásába (névnapomra kaptam a barátomtól:-), ami eddig nagyon tetszik, bár helyenként kissé szürreális.
      Beszerzések terén az eddigi gyér hónapok után bejött a megjósolt könyváradat. Ennek főként a névnapom az oka, amely ebben a szép hónapban van. Na de lássuk sorban. Még hónap elején beszereztem Justin Torres Mi, állatok című írását illetve a már fent említett Bomlást, azaz a Victoria Bergman trilógia első kötetét. Névnapomra megkaptam a barátomtól (persze a kérésemre:-) Anna Gavalda Édes életünk című, két kisregényt tartalmazó kötetét. Illetve befutott a szokásos névnapi 10%-os kupon is a Libritől, aminek nem tudtam ellenállni, és mivel a Bomlást épp aznap fejeztem be, megrendeltem a második és harmadik kötetet (Éhség és Tisztulás) is. Illetve akárhogy számolgattam, úgy jött ki jól, ha megrendelek egy harmadik könyvet is, így az enyém lett Csurgó Csaba Kukoriczája is. Szóval alaposan felhalmoztam az olvasandó könyveket a polcon.

Bagolyka az áprilisi beszerzésekkel... olyan sok van, hogy szegény alig lát ki mögülük :-)

A többiek áprilisa: Zakkant, Pupilla, Dóri, Amadea, Nita, Katacita

Könyves anekdoták

      

     Több emberkénél is találkoztam a könyves anekdoták témával, és olvasgatva a vicces  és/vagy kedves történeteket, nekem is elkezdett kattogni az agyam, nekem milyen hasonló sztorijaim voltak. És jutott is eszembe néhány, amiket tök jó érzés volt felidézni. 

Valahogy így, csak borító nélkül :-)

    Talán a legkorábbi sztorim a legviccesebb is egyben, ez ugyanis még annyi idős koromra datálódik, amikor még nem is tudtam olvasni. Talán 4-5 éves lehettem, és még nem értettem a betűk titkait, de ennek ellenére már akkor is voltak kedvenc könyveim. Főként képes könyvek persze, de akadt egy, ami nem is emlékszem, talán a gyereknevelésről szólt, vagy divatról, nem tudom. Egyetlen kép sem volt benne, csak néhány elnagyolt rajz, fekete-fehér skicc, de az illata az remek volt. Sokszor csak ültem és szagolgattam azt a könyvet, és egy ideig be is értem ezzel. Egy napon azonban rámtört a gondolat: ha ilyen jó illata van ennek a könyvek, biztosan az íze is nagyon jó. Elfogott a vágy, nem tudtam ellenállni... Elbújtam az emeletes ágy tetején a könyvvel és nekiálltam enni a lapokat. És tényleg nem volt rossz! :-) Időközben a nagyobbik húgom is megjelent a szobában, akit azonnal invitáltam is, és lelkesen csatlakozott is hozzám. Neki is ízlett a könyv. A falatozás egészen addig tartott, amíg anyukám ránk nem talált a majdnem teljesen elfogyasztott könyvvel. Tanulság? Bár nem tudtam olvasni, de már kisgyermek koromban is faltam a könyveket. :-D

      Szintén gyerekkori, de inkább már kiskamasz koromhoz kötődik az első igazi könyvélményem emléke is. Az akkori házunkban az emeleti szobából erkély nyílt, ahova szívesen bújta el a szüleim és testvéreim elől, ha kicsit egyedül akartam lenni. Azon a tavaszi szüneten mindezt egy könyv, Eric Kästner Lassie hazatér című klasszikusával tettem. Emlékszem, szinte teljes napokat töltöttem kint a könyvet olvasva. Nagyon nagy élmény volt... Szívesen gondolok vissza rá. :-)

A rettegett könyv borítója... Még ma is kiráz kicsit a hideg...

    Még egy gyerekkori sztori, de ez megint a vicces kategóriából. Annak idején a szüleim előfizetői voltak a Readers' Digest-nek és mint olyan, szinte az összes általuk megjelentetett könyv megvolt nekünk, így például a Varázslatos Föld körüli utazás, A múlt nagy rejtélyei, vagy a rettegett Misztikus történetek gyűjteménye, Utóbbinak azt hiszem rengeteg rémálmot köszönhetek én és a testvéreim is. Annak aki nem ismerné, ez egy több ezer rövid kis történetet összegyűjtő könyv, mely történetek a leghátborzongatóbb dolgokról, többek között szellemekről, szörnyekről, UFO-król és egyéb természetfeletti, rejtélyes jelenségekről számoltak be. Remek eszköze volt ez a könyv a bátorságpróbáknak. Hányszor hívtuk ki egymást a tesóimmal "párbajokra". :-) Egymásnak olvastuk fel a rémesebbnél rémesebb történeteket, tesztelve, ki bírja a legtovább. Szintén egy Readers' Digest könyvnek köszönhetem, hogy sokáig állig beburkolózva mertem csak elaludni. A múlt nagy rejtélyei című könyv hasábjain ugyanis volt egy teljes oldalas kép, amely Drakulát ábrázolja, amint egy az oldalán, félig kitakarva fekvő, alvó lány vérét készül kiszívni... Atya ég! Jó sok traumát okoztak nekem így visszatekintve ezek a könyvek. :-)

Az ominózus kötet

    Egy kedves családi történet egyszerre kötődik a múlthoz és a közelmúlthoz is. Annak idején apukám nagyon jó tanuló volt az általános iskolában és év végén, talán 4.-ben megkapta könyvjutalomként Gavrilov Jegorka a tengeren című írását. Nagyon szerette, annak idején többször kis is olvasta. Amikor mi kisgyerekként ugyanabba az általános iskolába jártunk, érkezett egy megkeresés azon diákok szüleihez, akik maguk is oda jártak: az iskola a születésnapját ünnepli és ez alkalomból szeretnének egy kiállítást szervezni a régi diákok iskolai dolgaiból. Felmerült, hogy apukám Jegorkáját is kölcsönözzük az iskolának a kiállítás erejéig. Apu féltve adta oda, mondván, vigyázzanak rá, várja vissza. Mondanom sem kell, hogy a kötet elkeveredett, azóta sem láttuk viszont. Eddig a múlt. Aztán kisebbik húgomnak tavaly karácsony előtt az a fantasztikus ötlete támadt, hogy a Vateráról megszerzi a Jegorka ugyanazon kiadását, amit meg is tett. Kézzel az eredeti könyvet utánozva beleírtuk a könyv első oldalára a tanítónő dicsérő szavait, és át is adtuk apukánknak a könyvet, akinek az első kérdése csak annyi volt: Honnan került ez elő? :-) Aztán persze tesóm elmesélte az ötlet és a beszerzés történetét. 

      És a végére egy vicces félreolvasásom. :-) Annak idején, mint sok mindenkit, engem is magával ragadott a Harry Potter láz. Én is faltam a könyveket, és persze rengeteget beszélgettem róla az osztálytársaimmal is. Egy ilyen alkalommal éppen a kviddics volt a téma. Én nagyban mesélem, hogy a csikesz így meg úgy. Erre osztálytársam megkérdi: Mi az a csikesz? Na ekkor derült ki, hogy én végig félreolvastam és a cikeszt csikesznek láttam. :-DDD Volt ám nagy nevetés.

Ennyi jutott most így hirtelen eszembe az én könyves sztorijaimból.

Akik még témáztak:

Miamona, Pupilla, Ilweran, Nima, Pupilla

A költészet napja alkalmából

Tóth Árpád: Körúti Hajnal

Vak volt a hajnal, szennyes, szürke. Még

Üveges szemmel aludtak a boltok,

S lomhán söpörtek a vad kővidék

Felvert porában az álmos vicék,

Mint lassú dsinnek, rosszkedvű koboldok.

Egyszerre két tűzfal között kigyúlt

A keleti ég váratlan zsarátja:

Minden üvegre száz napocska hullt,

S az aszfalt szennyén szerteszét gurult

A Végtelen Fény milliom karátja.

Bűvölten állt az utca. Egy sovány

Akác részegen szítta be a drága

Napfényt, és zöld kontyában tétován

Rezdült meg csüggeteg és halovány

Tavaszi kincse: egy-két fürt virága.

A Fénynek földi hang még nem felelt,

Csak a szinek víg pacsirtái zengtek:

Egy kirakatban lila dalra kelt

Egy nyakkendő; de aztán tompa, telt

Hangon a harangok is felmerengtek.

Bús gyársziréna búgott, majd kopott

Sínjén villamos jajdult ki a térre:

Nappal lett, indult a józan robot,

S már nem látták, a Nap még mint dobott

Arany csókot egy munkáslány kezére...

Márciusi összegzés

      Kicsit megkésve, de jövök a márciusi összegzéssel. :-) Beszerzés szempontjából ez már zsinórban a második hónap, hogy nem vettem semmit. De ennek oka eléggé prózai: nincs időm sajnos mostanában a könyvesboltokban szemezgetni. :-( De sebaj, a pénztárcámnak ez nem tesz rosszat, sőt! És hát van jó pár olvasatlan kötet itt a polcomon, szóval egy ideig még kitart a készlet. 

      Ami a fogyasztást illeti, Janikovszky Évás hónapom volt. Meghallgattam két hangoskönyvet is, A lemez két oldalát illetve a Mosolyogni tessék! és a Kire ütött ez a gyerek? írásokat tartalmazó hangoskönyvet. A véznaujjú makit szegényt egyáltalán nem hallgattam. Azon gondolkodom, hogy lehet, hogy ez félbehagyás lesz, idén azt hiszem az első. De könyv formájában el akarom majd olvasni, csak a felolvasó nénivel van gondom, de tényleg. :-) És belekezdtem még ebben a hónapban Szabó Magda Az ajtó című regényébe, amit régebben már olvastam és akkor nagy hatással volt rám. Illetve folyamatban van Tsiolkas A pofon című regénye, amely eléggé tetszik. Utóbbi egyébként nagyon emlékeztet engem Silvia Avallone Acél című könyvére, hasonló érzések kerülgetnek az olvasása közben. De erről majd a posztban részletesebben. 

     A hónapban sajnos nem sikerült a könyvtárba sem eljutnom, pedig van két könyvtartozásom, illetve  most már büntetésem is sajnos... Viszont aktív voltam a posztolásban, legalábbis így március végén, vagy inkább április elején, és - bár összegző posztok formájában -, de sikerült felzárkóznom magamhoz. Ha minden igaz, most nem árválkodik könyv a beszámolásra váró köteteknek szánt polcomon.

      Röviden ennyi a március. Remélem az április könyvekben és jó időben is gazdagabb lesz majd.

Többiek márciusa: Katacita, Zakkant, Nita, Tekla, Amadea, Pupilla, Anna

Röviden két könyvről - Kakukkszó és Védett férfiak

      Nem akartam egy kalap alá venni a két könyvet, de már olyan régóta várnak szegények rá, hogy írjak róluk pár sort, hogy az tényleg csak pár sor lesz... Készítettem ugyanis jegyzeteket, de sokat felejtettem már a velük kapcsolatos gondolataimból, érzéseimből. De lássuk még amire emlékszem. Jöjjön tehát néhány szó Robert Galbraith Kakukkszó és Robert Merle Védett férfiak című regényéről.

Robert Galbraith, aka J. K. Rowling: Kakukkszó

      Rowling álnéven írt krimijéről van szó, mely egy több részesre tervezett sorozat első kötete. A sorozat középpontjában a háborús veterán, jelenleg magánnyomozóként dolgozó Cormoran Strike és kezdetben alkalmi titkárnője, Robin áll, akik egy híres-hírhedt londoni modell halálának ügyében nyomoznak. Ahogy lennie kell, krimi lévén a könyv tele van fordulatokkal, lehet találgatni, ki lehet a gyilkos, és a végén ott a jól megszokott nyomozó-gyilkos szembesülés/szembesítés is. Rowling már a HP sorozatban megmutatta, mennyire remekül tud rejtélyeket felépíteni és kibogozni. Ezzel a Kakukkszóban sincs gond. És ami ezt a regény, számomra legalábbis, többé tette egy puszta kriminél az az, ahogyan szépen lassan, itt-ott elrejtett falshback-kek és jelenbeli történések révén kibontakozik a főszereplők magánélete, múltja és jelene. Sokszor ezek a részek engem jobban felcsigáztak, mint maga a nyomozás menete. Utóbbiban egyébként a könyv felénél úgy éreztem, hogy kicsit megfeneklettünk, egy darabig nem volt semmilyen jelentős előrelépés, de aztán persze felpörögtek az események.

      Cormoran Strike pedig a megjelenése ellenére is szimpatikus, kedvelhető karakter, akit problémái révén az olvasó közel érezhet magához. Pluszpont: imádom a borítót, szerintem nagyon hangulatos. Bár, ha Strike-ot szerették volna ábrázolni, én a kiadó helyében kicsit zömökebbre, nagyobbra rajzoltam volna az alakot, én ugyanis ennél mackósabbnak képzeltem/képzelem egy Strike-ot. Tetszik továbbá, ahogy Rowling játszik a nevekkel: van itt nekünk kormoránunk (Cormoran), vörösbegyünk (Robin) és persze Kakukkunk (a meggyilkolt modellány beceneve) is. 

Ha már madarak meg tavasz... :-)

      Szóval részemről jöhet a következő kötet. Lassan be is szerzem. Erre pedig 10-ből 8-ast adnék a kicsit leülő középső rész miatt.

A könyv ismertetője a Molyon

Robert Merle: Védett férfiak

   Régen olvastam már disztópiát, illetve még nem olvastam eddig semmit Robert Merle-től. Éppen akciós volt a Védett férfiak az Alexandra-ban, így lecsaptam rá. A fülszöveg alapján kicsit másra számítottam, de összességében tetszett a könyv. 

    Egy olyan világban vagyunk, ahol egy ismeretlen eredetű agyvelőgyulladás sorra pusztítja az embereket, de érdekes módon csakis a nemzőképes férfiakat. A nők úgy tűnik immunisak a betegséggel szemben. Ebben a világban él a regény főhőse, Martinelli, aki a kis létszámú védett férfiak egyike: kutatócsoportjával egy védett központban próbálja megtalálni a vírus ellenszerét, s mindeközben próbál beleszokni a férfiak megváltozott, új helyzetébe. 

      Merle regényében jól átgondoltan, kidolgozottan mutatja be egy ilyen jellegű katasztrófa társadalmi, politikai következményeit, a nemek megváltozott helyzetét, az egymástól eltérő álláspontokat, gondolkodásmódokat. Ahogyan a nők lassan átveszik az irányítást, s ahogyan kialakulnak az új társadalmi csoportok, így például az életben maradásért cserébe a kasztrálást vállaló A-k, vagy az ugyanilyen célból a testüket áruba bocsátó stag-ek, és maguk a védettséget élvező, nemzőképes férfiak, a P.M.-ek. 

       Mindemellett érződik azért, hogy a könyvet férfi írta, és kiérződik belőle némi feminizmus-ellenesség, sőt helyenként karikatúra is. Ennek ellenére összességében úgy érzem, a könyv azt hangsúlyozza, hogy férfi és nő egyaránt fontos, s hogy mindketten egyenjogú tagjai a társadalomnak.

       Tetszett nagyon Merle stílusa, a humorral átszőtt, de mindemellett komoly, elgondolkodtató történet. Sok helyen megálltam, elidőztem egy-egy gondolatnál, mondatnál. 10-ből 8-at adnék erre a könyvre is.

A könyv ismertetője a Molyon

A marsi

      'Houston, I don't have any problem...' :-) Legalábbis Andy Weir A marsi című könyvével nincs gond, a részemről. A mostanában divatos szóval élve azt hiszem kijelenthetem, hogy A marsi című regénnyel kicsit én is kiléptem a komfortzónámból, amit egyáltalán nem bántam meg! Sőt! :-) Fantasy-t elég gyakran olvasok, illetve az egyik kedvenc könyvsorozatom, a Tűz és jég dala is ebbe a műfajba tartozik. Scifit már kevésbé, bár a Déli Végek trilógia is utóbbi kategóriába sorolandó. Mégsem mondanám, hogy sok scifit olvastam eddig. Pláne nem űrhajós történetet. Sok jót olvastam azonban Andy Weir könyvéről, így nem is volt kérdés, hogy nekem is be kell szereznem azt. Amint megvolt, szinte rögtön bele is vágtam és hamar végig is pörgettem a történetet. 

      Adott egy űrhajós, Mark Watney, akit egy szerencsétlenül alakuló manőver során magával ragad egy marsi porvihar és akit társai emiatt halottnak hisznek, s nélküle hagyják el a vörös bolygót. Sokan feladnák ebben a helyzetben, de Mark-ot nem ilyen fából faragták. Ő élni akar, és mindent meg is tesz ezért. Mérnöki és botanikai tudását latba vetve harcba kezd a túlélésért. S mindeközben, beszélgetőtárs híján naplóbejegyzésekben osztja meg velünk küzdelmes mindennapjainak történetét, nem kevés humorral fűszerezve az egyébként nem túl vidám történéseket. Imádtam azt a lazaságot, humort és iróniát, amivel Watney a saját helyzetét kezeli. Már a regény első mondata is ilyen:

"Erre rábasztam.

Ez a jól megfontolt véleményem.

Rábasztam."

És ez az irónia végigvonul a történet egészén, nem egyszer nevetésre késztetve az olvasót. Persze a veszélyes helyzetekben komolyan, átgondoltan cselekszik, és a humorizálás ellenére is tudatában van annak, mennyire kevés esélye van a túlélésre. De ő ennek ellenére nem adja fel.

      Folyton számol, kalkulál: mennyi napra elegendő az élelem, mennyi napra elegendő a víz, hány kilométerre juthat el ennyi és ennyi liter üzemanyaggal a marsjáróval stb. És bár jómagam abszolút humán beállítódású vagyok, és a számok vagy a kémia világa nem igazán áll közel hozzám, Mark Watney mégis fel tudta kelteni és végig fent is tudta tartani az érdeklődésemet. Igenis érdekelt, hogy működik az űrruha, mennyi napra elegendő az általa termelt burgonya, hogyan készül termőföld a marsi porból és emberi székletből, hogyan lehet hidrogénből és oxigénből vizet előállítani stb. Imádtam, ahogy mindent az utolsó részletig megmagyaráz, kifejt. Ahogyan leírta a terveit, szépen pontról pontra minden lépést alátámasztva, majd a terv félresikerülését is ugyanígy megmagyarázza, megindokolja. Egyszerűen érdekfeszítő az, ahogyan Weir a műszaki, kémiai témákról értekezik. 

     Tetszett még az is, hogy nem egy tipikus mentsük meg a világot történetről van szó. Itt egy embert kell megmenteni, és az Mark Watney. És neki önmagát kell megmentenie. A földiek vajmi keveset tudnak neki ebben segíteni. 

     Volt azért negatívum is a regényben. Helyenként túl amerikainak éreztem a történetet és többször visszaköszöntek a katasztrófafilmekből jól ismert, sőt elcsépelt képek: az űrhajós bázis dolgozói, akik éjt-nappallá téve dolgoznak, és a monitorok előtt ülve sírnak vagy éppen ünnepelnek egymással pacsizva - attól függően, éppen hogy állnak a dolgok; az űrhajó lázadó, hősködő legénysége stb. Ezek a részek nem igazán nyerték el a tetszésemet. Egyébként az egész könyv, a felépítése, a történetvezetése abszolút Aron Ralston 127 óra a kanyon fogságában című regényére emlékeztetett. Ott is egymást váltották a főhősről és a külvilág történéseiről szóló részek. És ott is sokkal jobban tetszettek, érdekeltek a belső monológok, mint a helyenként már-már hatásvadász jelenetek, melyekben arról olvashattunk, hogyan viselkednek illetve mit tesznek mások a bajba jutott megmentéséért.

      Azt is meg kell, hogy mondjam, hogy nem kiszámítható a történetvezetés, sok a fordulat, sok az 'aztak****' rész a könyvben, nehéz is volt letenni sokszor, úgy kellett kényszerítenem magam, mondván, már 11 is elmúlt, holnap pedig 6-kor kelek. Nem fut el Watney a Marsról, holnap, ha legközelebb kezembe veszem a könyvet, még biztosan ott lesz szegény. :-)

      A marsi nálam 10-ből 9, és az az 1 levonás is csak a kicsit hatásvadász, amerikaikatasztrófafilmes részek miatt. És senkit ne rettentsen el, hogy űr meg Mars meg számok meg kémia. Csak úgy olvastatja magát a könyv. Bárcsak egyes tankönyveket is meg lehetne így írni. Asszem nekem is kevésbé gyűlt volna meg a bajom anno a kémiával például, ha ilyen 'tanmesékkel' okítottak volna minket. Abszolút ajánlom az olyan kezdő scifi-olvasóknak, mint amilyen én is vagyok.

A könyv ismertetője a Molyon