Nagy év végi összegzés

     

      És véget ért 2014 is, és bár kicsit megkésve, de végre sikerül megírnom az évösszegző posztot is. :-) Nos lássuk akkor, hogy telt az év könyves szempontból. 

  Ebben az évben már végig követtem, feljegyeztem az általam elolvasott könyveket a Moly segítségével, szóval pontosan meg tudom mondani, hány könyvet is olvastam el 2014-ben. A ki nem mondott célszám az 52 volt, azaz hogy átlagosan heti 1 könyvet olvassak el. Hát ez egyetlen (!...) könyv híján sikerült is. Ugyanis összesen 51 könyvet sikerült elfogyasztanom. Ezek között volt hagyományos papír alapú (33), hangoskönyv (15,5 -> itt volt egy félbehagyásom) illetve néhány e-book (3) is. És ha már itt tartunk, 2014-ben ismerkedtem meg először közelebbről is a hangoskönyvek műfajával és meg kell mondjam, nagyon bejön a dolog. De ezt a meghallgatott könyvek száma is mutatja. :-) Oldalszámokban kifejezve ez az 51 könyv 17700 elolvasott oldalt jelent.

     És ahogy már írtam fentebb is, 2014-ben egy félbehagyásom volt, és büszke is vagyok rá, hogy csak egy. :-) Ez pedig Kosztolányi Pacsirtája volt, amit anno már egyszer olvastam még papír alakban, és most elkezdtem hangoskönyvként is, de valahogy most megfeneklettem vele még viszonylag az elején. De talán visszatérek még hozzá. Hamarosan úgyis végére érek a Harry Potter maratonnak ( :-((((( ).

       A szerzők nemét illetően majdhogynem egyensúly van, hiszen a női és férfi írók aránya 26:25. :-)

      2014-ben igen változatosan sikerült olvasmányokat választanom az írók származását illetően. A magyar illetve angolszász írók mellett olvastam skandináv, portugál, orosz, német, holland, mexikói, olasz, belga illetve francia szerzők műveit is.

    Ami a beszerzett könyveket illeti, 2014-ben 24 könyvet vásároltam és 7-et kaptam ajándékba. Ebből ha jól számolom, csak 8-at nem olvastam még el (egy, Rachel Joyce Ellopott pillanat című regénye éppen folyamatban van).

      A 2013 végén kitűzött célokat azt hiszem kijelenthetem, hogy sikerült teljesítenem. :-) Elolvastam az Eragont, valamint több angol nyelvű könyvet is olvastam 2014-ben, szám szerint 6-ot, illetve egy (Jodi Picoult Larger than life-ja) most is folyamatban van. De azért jó lenne persze ezt a számot tovább növelni 2015-ben. :-)

      És akkor 2014-ben is vannak díjazottjaim, bár most nehéz volt a döntés. De lássuk a díjazottakat:

Legjobb könyv 2014:

Némi vacillálás után Lionel Shriver Beszélnünk kell Kevinről című regénye mellett döntöttem. Egyúttal az ezen könyvről írott bejegyzésem lett a blog legnépszerűbb posztja is 2014-ben. :-) (Versenyben volt még egyébként a legjobb könyv díjért Lars Kepler Hipnotizőrje, Silvia Avallone Acélja illetve Max Brooks World War Z-je, sőt Karen Thompson Walker Csodák kora című regénye is.) 

Legrosszabb könyv 2014:

Ahogy így visszanézem a 2014-es olvasásokat, idén vagy szerencsém volt, vagy ügyes voltam, de nem volt nagy melléfogásom. Ami a legkevésbé tetszett ebben az évben az Agatha Christie Elephants can remember című krimije volt. Kicsit szégyellem magam, hogy a krimikirálynő egyik könyvét kiáltom ki 2014 általam olvasott legrosszabb könyvének, de lássuk be, hogy az írónőnek számos remeknél remekebb könyve van, csak ez éppen nem tartozik közéjük. 

Az év felfedezettje 2014:

Itt is sokat gondolkodtam, kit is válasszak. Idén fedeztem fel ugyanis például Lionel Shrivert, akitől még szeretnék majd sok könyvet olvasni. Illetve ebben az évben melegítettem fel ismét Szabó Magda könyvei iránti szeretetemet is, de őt már korábban is ismertem persze, így ő nem lehet az év felfedezettje, még akkor sem, ha 2014-ben 6 könyvet olvastam tőle. Így döntöttem végül Jodi Picoult mellett, akinek 3 könyvét is olvastam, 1 pedig folyamatban van. Eléggé megtetszett az írónő stílusa és az általa taglalt témák. Tervezem, hogy 2015-ben még több könyvet olvasok majd el az életművéből.

      És ami a 2015-ös célokat illeti, van néhány író, akinek folytatni szeretném az életművének a megismerését. Így olvasni szeretnék még Murakami-tól (szegényt 2014-ben eléggé parkolópályára tettem...), Picoult-tól és Shriver-től is. Angolul is sokat akarok olvasni, többet mint 2014-ben. És talán a némettel is megpróbálkozom majd. Na meg a világ körüli utazást is szeretném folytatni, azaz még több nemzet írójával szeretnék megismerkedni 2015-ben.

A többiek éve: 

Anna, Nita, Andiamo, Miamona, Pupilla, Katacita, Theodora, Amadea, Tekla, Zakkant

Kékszeműfiú

"Élt egyszer egy özvegyasszony,

akinek három fia volt - Fekete, Barna és Kék.

Fekete volt a legidősebb, mogorva és kötekedő.

Barna a középső, félénk volt és buta.

De az anya kedvence Kék volt: a gyilkos."

         Ez a kis rövid összefoglaló teljesen felcsigázott. Amint megláttam, tudtam, hogy ezt a könyvet el kell olvasnom. Az pedig, hogy Joanne Harris a könyv szerzője, csak még kíváncsibbá tett. Eddig csak a Csokoládét olvastam a szerzőtől, de az elnyerte a tetszésemet, illetve én eddig Harris-t nem ilyen jellegű könyvek írójaként ismertem. Kíváncsi voltam tehát, hogyan hangzik egy pszichothriller az ő tolmácsolásában. 

        A történet főszereplője (hősnek nem mondanám) BB, aki két testvérével együtt nőtt fel apa nélkül, zsarnok édesanyjuk folyamatos terrorjában. Az elkeseredett anya, Gloria Winter saját, elrontott életét szeretné fiai által jóvá tenni. Gyermekeitől csak azt várja, hogy teljesítsék azt, amit ő nem tudott, emelkedjenek ki a többiek közül, és ha eljön az ideje, gondoskodjanak anyjukról. BB amúgy sem rózsás életét tovább nehezíti a tény, hogy nem egy hétköznapi fiú, BB ugyanis szinesztéziás, azaz a szavakhoz ízeket, illatokat társít. Itt jegyezném meg, hogy remek az, ahogyan Harris ezt a fajta szinesztéziát, az ízeket, illatokat ábrázolja a könyvben. Ez a tulajdonsága nagy terhet ró rá, anyja ugyanis úgy hiszi, ő az a fia, akitől remélhet valamit, akitől azt várja, hogy különlegessége révén kiemelkedik a tömegből, jó iskolákba jár majd, híres lesz és gondoskodik majd anyjáról idős korában. Vagyis ő az egyetlen valamirevaló fia a három közül... Eleinte úgy tűnik, mindez meg is valósul, BB-t felkarolja egy tudós, aki éppen a szinesztéziát kutatja. Gloria azt hiszi, végre teljesül a vágya, legalább egy gyermeke hasznára lesz, de aztán megjelenik a színen a vak Emily, aki hangokhoz színeket társít, és pillanatok alatt megfosztja BB-t a rá eső figyelemtől, s ezzel a támogatástól is. BB mindezek elől az internet világába menekül: egy saját oldalt vezet, ahol követőivel osztja meg legtöbbször gyilkosságokat taglaló fikcióit. De vajon valóban fikciókról van szó?

Ami a regény formátumát illeti, a könyv tulajdonképpen kizárólag a BB által üzemeltetett honlap, azaz BB és az oldal követőinek bejegyzéseiből, kommentjeiből épül fel.

        Az érzékek fontos szerepet játszanak a könyvben. Ott van egyrészt BB szinesztéziája folytán az a rengeteg íz, illat, ott vannak továbbá a zene és a színek Emily révén. Érdekes egyébként, hogy a legtöbb szereplő, helyszín neve egy-egy színt jelöl: Emily White, Gloria Green, Fehér Város, stb.

"A zene ma vészjóslóan szól, az ereszkedő akkordok vastag rétegén át nyugtalanító fejhang söpör át a vá-á, váp-su és a vári-váriii rejtélyes kísértete mellett, és olyan savanykás-édes az íze, mint a savanyúcukornak, amit gyerekkorunkban a pofazacskónkba toltunk a nyelvünkkel, hogy az ízlelőbimbóink megremegjenek és libabőrösek legyenek, és ha az ember nem volt elég óvatos, a nyelve hegye megcsúszott a kemény héjon, és beleakadt az édes szélbe, és a száját édes íz és vér árasztotta el, és ez volt a gyerekkor íze..."

A kép ne tévesszen meg senki, a könyv nagyon komor hangulatú, ez csak az idézetről jutott eszembe :-)

      Összességében vegyesek a könyvvel kapcsolatos érzéseim. Az eleje kicsit nehezen indult be nálam. Őszintén szólva nekem nem jött be ez a webnaplós formátum. Az viszont számomra pozitívum volt, hogy a fejezetek (mivel egy-egy bejegyzést takarnak), elég rövidek voltak, így bármikor felkaptam a könyvet, már pár perc olvasás után is egy fejezet végén tudtam félretenni. A közepe táján mégis megfeneklettem vele kicsit, de a vége felé beindultak az események, pontosabban egyre több minden vált világossá, amit addig csak sejteni lehetett. A végén pedig akkorát csavart az írónő, hogy csak lestem. Lapoztam is vissza serényen, hogy most én olvastam végig rosszul értelmezve a történéseket, vagy micsoda? :-) Ennek ellenére a lezárás nekem nem volt teljes, maradtak még nyitott kérdéseim, de ezekre valószínűleg már nem kapok választ, talán csak ha újraolvasom majd a könyvet.

       10-ből 7 pontot adnék a könyvre. Voltak részei, amelyek magukkal ragadtak, de nem volt teljes a kép számomra.

A könyv ismertetője a Molyon

Decemberi összegzés

      Vége egy újabb hónapnak és durva belegondolni, de az évnek is. Ebben a posztban most csak a decemberi olvasmányok illetve beszerzések (pontosabban ajándékok:-) lesz a téma, készülök ugyanis egy évösszegző poszttal is, ami remélem legkésőbb holnap meglesz. De most akkor lássuk csak a decembert. 

       Sajnos munkaügyek miatt a decemberem első fele elég húzó volt, a kariajikat is aranyvasárnap szereztem be, így az olvasásokkal és a posztokkal sem haladtam túl jól. Mindenesetre befejeztem a Harry Potter 6. részét és belevágtam az utolsóba. Eredetileg azt terveztem, hogy még az idén be is fejezem, de ez technikai okok miatt (bekrepált a fülesem, így utazás közben nem tudtam hallgatni...) meghiúsult. De már nem sok van vissza. És a 7 könyvből majd egy teszt jellegű poszttal készülök, amire Annánál bukkantam rá. Már nagyon várom, hogy kitölthessem. Jó pár válasz persze már most megvan. :-) Befejeztem továbbá Robert Merle Védett férfiak című regényét. Kicsit más volt, mint amire számítottam, de összességében tetszett. Poszt is lesz róla. És tegnap fejeztem be Joanne Harris Kékszeműfiúját, ami megmondom őszintén, nagy falat volt nekem. A közepe táján meg is feneklettem vele, de a vége felé felpörögtek az események, bár azt kell, hogy mondjam, hogy nem értettem teljesen meg a lényeget azt hiszem. Na de majd erről is beszámolok egy külön posztban. És elolvasás szempontjából sajnos itt vége is a listának. Mondom, nem voltam túl szorgalmas ebben a hónapban. :-( Amik folyamatban vannak: Jodi Picoult Larger than life-ja, amivel igazából azért nem haladtam túl jól, mert a számítógép előtt töltött napi 10-12 órák után nem igazán volt kedvem itthon is a monitort bámulni, inkább papíralapú könyvekhez folyamodtam, már ha volt erőm. De most már van okostelefonom nekem is (igen, beálltam a sorba:-), amin utazás közben is tudom majd olvasni, szóval ha minden igaz, most már csak a végére érek annak a kis nyúlfarknyi történetnek. :-) Elkezdtem továbbá Rachel Joyce Ellopott pillanat című könyvét, ami az első pár oldal alapján nagyon tetszik. :-) És tegnap fellapoztam Bacsó Péter A Tanú című filmjéből készített regényét. Ezzel szerintem hamar megleszek, mert szintén nyúlfarknyi, és persze remek humorral van megírva, ahogyan a film is. :-)

A decemberben befejezett könyvek

A folyamatban lévők

      És ami az e hónapban beszerzett könyveket illeti, természetesen mind ajándék volt. :-) Három könyvet kaptam idén a szeretteimtől, (szívem szerint mindenkitől könyvet kértem volna, de még hiányzott/hiányzik egy-két dolog a lakásból, így főként ilyen jellegű ajikat kaptam), melyek a következők:

• Jeff Vandermeer: Fantomfény -> azaz a Déli Végek trilógia harmadik, befejező része (még az előzőről sem írtam meg a bejegyzést, mert eléggé homályos volt nekem az a rész, de remélem ez a harmadik kötet talán majd felhomályosít valamelyest; egyébként bagoly van rajta, amit imádok :-)
• George R. R. Martin: A hét királyság kardja -> egy kis Trónok harca pótlék, de a jelek szerint jóra számíthatok (itt egy cikk a novelláskötetről)
• Harrison Fawcett: Katedrális III. -> barátnőmtől kaptam meg ajándékba a harmadik kötetet is; kíváncsian várom, hogy alakul Tess-ék sorsa

Az ajándék könyvek a karácsonyfánkkal

Szintén

                                    

És van egy kölcsönkönyvem is ebben a hónapban, méghozzá a fentebb már említett A Tanú, amelyet megint csak egyik könyvimádó barátnőm magánkönyvtárából kölcsönöztem ki, és már folyamatban is van az olvasása. :-)

      Végezetül nagyon boldog, könyvekben, olvasásban gazdag újévet kívánok minden olvasómnak! :-)

Többiek decemberi zárása: Tekla, Pupilla, Amadea, Katacita, Anna, Theodora, Nita

Karácsony

Minden kedves rendszeres illetve olykor-olykor idetévedő olvasómnak kellemes, meghitt, és persze könyvekben gazdag karácsonyt kívánok!

Social Media Book Tag - avagy megint lusta vagyok könyves posztot írni :-)

      Elég régen jelentkeztem már, aminek főként az év végi munkahelyi hajtás az oka. Az olvasásssal sem nagyon haladtam, illetve a posztokkal is lemaradtam. Van két könyv is (Vandermeer Kontroll és Avery Corman Kramer kontra Kramer-je), amikről még nem írtam beszámolót, de most nem érzem magamban hozzá ez erőt. Ezért is töltöm ki a már több helyen is látott Social Media Book Tag-et (azaz poszt is meg nem is:-).

1, Twitter, azaz a legrövidebb kedvenc könyved.

Örkény István: Tóték - Imádom, az egyik kedvenc könyvem, és olyan kis rövidke, hogy egy nap alatt végigrágja magát rajta az ember. Én már megtettem párszor, és tervezem a közeljövőben is. :-)

2, Facebook, azaz egy könyv, amit mindenki rád akart tukmálni?

Tukmálni azért nem tukmálták, de nagyon sokan dicsérték, ezért én is meg akartam tudni, mi olyan jó ebben a könyvben, azaz J. L. James Szürke-trilógiájában. Hát az első kb, 120 oldal során nem jöttem rá, és fel is adtam az olvasást. Erősen pocskondiázó hangvételű posztomat itt olvashatjátok.

3. Tumblr, azaz egy könyv, amit még azelőtt olvastál, hogy menő lett.

Hát erre a kérdésre nem nagyon jut eszembe válasz... De ha őszinte akarok lenni, általában úgy választok könyveket a kis listámra, hogy böngészem a többi blogger bejegyzéseit, és amikről jókat írnak, azt én is felveszem a listámra.   De azért menőnek nem igazán nevezném az általam olvasott könyveket. :-)

4, Myspace, azaz egy könyv, amire nem emlékszel, hogy tetszett e vagy sem.

Szegény Myspace... :-) Azok a könyvek, amikre emlékszem, pontosabban amiknek az elolvasására emlékszem, azokról azt is el tudom mondani, hogy tetszettek e avagy sem. Szóval amelyik könyvre nem emlékszem, hogy tetszett e, arra a könyvre egyáltalán nem is emlékszem. :-)

5, Youtube, azaz egy könyv, amit remélsz, hogy meg fognak filmesíteni egyszer.

Elsőre Coelho A győztes egyedül van című könyve jutott eszembe, amelyből szerintem remek thrillert lehetne készíteni. (A könyvről írt bejegyzésem itt olvasható.)

6, Instagram, azaz egy könyv, aminek annyira szép a borítója, hogy fel kellett raknod Instagram-ra.

No hát Instagram-on nem vagyok fent, de ha fent lennék, Kleinheincz Csilla Ólomerdő című könyvének borítóját tuti feltenném. Írtam is a könyv külcsínyéről egy lelkendező posztot, illetve később magáról a regényről is beszámoltam itt.

7, Goodread, azaz egy könyv, amit mindenkinek ajánlanál.

A tűz és jég dala sorozat, nem is kérdés! Bár jobban belegondolva nem ajánlanám mindenkinek. Nem ajánlanám például azoknak, akik csak a happy endeket meg a rózsaszín sztorikat kedvelik. :-)

Mások, akik szintén kitöltötték a kérdőívet:

theodora, Attila

Amikor egy könyv "életre kel" - Henrik Ibsen: A vadkacsa

      

     

     A héten végre megint eljutottam a színházba, és a darab, amit láttam annyira tetszett és annyira elgondolkodtatott, hogy hatására megszületett bennem egy kis blogon belüli rovat ötlete. Méghozzá egy olyan rovaté, amelyben "életre kelt" könyvekről fogok elmélkedni. Azaz olyan könyvekről, irodalmi alkotásokról, amelyek színpadra avagy filmvászonra kerültek.

       Az első ilyen jellegű kis posztocska témája tehát az ötletadó darab lesz, ez pedig Henrik Ibsen A vadkacsa című színműve.

      

"Ha megfosztasz egy embert élete hazugságától, megfosztod a boldogságtól is."

      Anno középiskolában én is olvastam mint kötelező olvasmányt Ibsen A vadkacsa című drámáját. Persze akkor még nem értettem igazán, vagy ha értettem is, nem éreztem át igazán a mű üzenetét. Ezt egyébként a darab után barátnőmmel ki is tárgyaltuk, hány olyan könyvet olvastattak el velünk középiskolában, amiből anno egy mukkot se értettünk és így nem is értékeltük őket igazán... De erről a témáról külön posztot lehetne írni. A lényeg, hogy - mivel anno olvastam a könyvet illetve tanultam róla - voltak emlékképeim, rémlett a történet végi tragédia, de konkrét képem nem volt a darab témájáról, fő mondanivalójáról. Adott egy elszegényedett, egykor gazdag, jómódú, úri család sarja, Hjalmar Ekdal, aki egy tetőtéri, nyomorult kis lakásban él feleségével, Ginával, lányával, Hedviggel és apjával, a börtönt is megjárt öreg Ekdallal. Nem mondhatjuk róluk, hogy boldogok. Nagyon szegények ugyanis, minden koronát meg kell fogniuk, ráadásul a családfő Hjalmar nem éppen a tettek embere. Folyton csak beszél a munkáról és nagy találmányáról, mely egycsapásra kihúzza majd őket az anyagi gondok mocsarából (nem véletlen a mocsár kifejezés), de tenni valójában semmit sem tesz. Modern kifejezéssel mondhatnánk akár hangembernek is. A család szürke hétköznapjait megszínesíti a nagypapa hobbija, a vadászat. Mivel a város közepén él, nincs valódi erdő a közelben, a család megteremti tehát a padláserdőt, ahol fák állnak, tyúkok, galambok, nyulak élnek, s ahol nagypapa kedvére hódolhat kedves hobbijának. És itt él a padláson Hedvig szeme fénye, a csodálatos vadkacsa is.

   Így éli tehát az Ekdal család nem éppen boldog, de azért kielégítő mindennapjait, mígnem megjelenik a színen Hjalmar gyermekkori barátja, Gregers Werle, az önkéntes jótevő, igazságosztó, aki meg van róla győződve, hogy az embereket csakis a teljes igazság teheti boldoggá, vagyis az, ha mindent megosztanak a másikkal, megbocsátanak és ez a megbocsátás megtisztítja, megnemesíti lelküket. És ez az eszményekben vakon hívő férfi a fejébe veszi, hogy felnyitja egykori barátja szemét, s ezzel boldogabbá teszi őt, mint valaha... A dolgok természetesen nem a tervei szerint sülnek el...

     Nem is emlékeztem rá mennyire egyértelmű szimbólum a darabban maga a vadkacsa. A vadkacsa, akit ahogyan az Ekdal családot is, Gregers apja sebesített meg s űzött a mocsár mélyére, ahol aztán az iszapban megkapaszkodva nem képes, nem mer újra a felszínre jutni, vergődni. 

     És maga a darab üzenete is nagyot ütött nálam. A darabban a családbarát doktor mondja ki a kulcsmondatot, a központi gondolatot, miszerint az embereknek szükségük van hazugságokra ahhoz, hogy túléljék az életet. Így például addig volt jó Hjalmarnak, amíg nem tudott felesége egykori viszonyáról és arról, hogy a találmány, amiről folyton csak beszél, valójában önáltatás, a doktor által belé plántált hamis remény szimbóluma. Azé a hamis reményé, amelyre szüksége van ahhoz, hogy túlélje a hétköznapokat.

      A darabot előadó színészek igazán jó alakítást nyújtottak, a rendezés is nagyrészt tetszett. Az egyetlen dolog, amit furcsának találtam, az az volt, ahogyan a rendező a komoly, súlyos gondolatokat minden egyes alkalommal valami poénnal, komikus jelenettel ütötte el. Lehet, hogy ezzel a tragikomikumot kívánta erősíteni, de bennem furcsa érzést keltett, csökkentette a katarzist. Ennek ellenére a darab végén nálam teljes volt a hatás. Napokig kattogott az agyam, és még kattog is. Vajon melyik a jobb: hazugságban élni, de "viszonylag" boldogan, vagy tudni az igazat, és szenvedni miatta... Ugyanez az egyik központi kérdés Dennis Lehane Viharszigetében is.

      Szóval ha pontoznám a darabot 10-ből 9-et adnék rá. Ha valakinek kedve támadt hozzá, hogy megnézze és nincs messze neki Veszprém, ajánlom figyelmébe a Petőfi Színház előadásában. ;-) Infók a darabról itt. A bejegyzésbe beszúrt képek is a veszprémi előadásról származnak.

William Golding: Lord of the flies

"The rules!" shouted Ralph, "you're breaking the rules!"
"Who cares?"
Ralph summoned his wits.
"Because the rules are the only thing we've got!"

      Golding klasszikusával már van közös múltunk. Anno az egyetemen az egyik órán kaptunk egy listát könyvekkel, amelyek közül ki kellett egyet választanunk. Ezt a könyvet aztán el kellett olvasni - in English persze -, szószedetet kellett készíteni, melyből aztán volt egy kis számonkérés is. Így alakult, hogy például ebből a könyvből tanultam meg a spear szót, többek között. Na de lényeg a lényeg, most megint kedvet kaptam hozzá, hogy ismét elolvassam a könyvet, megint csak angolul. 

       Aki esetleg nem ismerné, a történet néhány szóban a következő: adott egy csapatnyi 5-12 éves korú gyermek, akik egy repülőgép katasztrófa következtében egy lakatlan szigeten kötnek ki egyetlen felnőtt nélkül. A csapat gyereknek önállóan kell tehát boldogulnia, megszerveznie a mindennapokat. A fiúk közül két vezéregyéniség emelkedik ki, Ralph és Jack, akik két egymással teljesen ellentétes nézőpontot, gondolkodásmódot képviselnek, így a konfliktushelyzet máris adott. Ralph mindennél fontosabbnak tartja a menekülést, így az azt lehetővé tevő jelzőtüzet. Jack ezzel szemben sokkal többre tartja az önellátást, a vadászatot. 

"They walked along, two continents of experience and feeling, unable to communicate."

          Na és ott van még szegény Piggy, aki - bár kissé túlságosan is tudálékoskodó, okoskodó, mégis ő a csapat esze, Ralph jobb keze (amit persze Ralph nem szívesen ismer be). 

      A regény remekül mutatja be ennek a helyzetnek a lélektanát, az ilyenkor előtörő emberi ösztönöket, a lélek sötét oldalát. A szereplők oldalról oldalra egyre több változáson mennek keresztül, a kezdetben gyermeki, ártatlan, szabályokhoz szokott fiúk egyre kevésbé találják a helyüket ebben a szabályoktól mentes, kötetlen világban. Bár páran, főként Ralph és Piggy, igyekeznek fenntartani a rendet, megőrizni a szabályokat, a civilizáció adta kötöttségek egyre inkább eltűnnek, s a fiúk lelke egyre inkább eggyé válik a szigeten burjánzó sötét dzsungellel... S azok a gyermekek, akik a történet elején még egy malacra sem képesek kezet emelni, egyre elképesztőbb dolgokat cselekednek, s így jutunk el a tragikus végkifejletig.

            Erőteljesek a regényben felvonultatott szimbólumok is. Ott van például a gyűlésekre hívó jelet szolgáltató kagyló, amely egyértelműen a civilizáció szimbóluma. Vagy Piggy szemüvege, amely szintén a külvilág egyik utolsó maradéka, a kultúra szimbóluma. A regény vége felé persze mindkét tárgy elpusztul, eltörik, ahogyan maga a civilizáció, az erkölcsök is elenyésznek. És persze a legfontosabb, a központi szimbólum: a karóra tűzött disznófej, a Legyek Ura, a sötétség jelképe.

         A Lord of the flies nem csupán egy ifjúsági regény. Komoly, elgondolkodtató mementója az emberi lélek sötét oldalának. A klasszikus nálam 10-ből 8 pontos.

A könyv ismertetője a Molyon