A Victoria Bergman trilógia

      

   

    Az első igazi skandináv krimim Lars Kepler A hipnotizőr című kötete volt, amely teljesen beszippantott, faltam a sorokat, nem bírtam letenni a könyvet. Maga a téma igen sötét, és megterhelő volt, ezért úgy éreztem jobb lesz nekem, ha nem vetem bele magam rögtön egy újabb sötét világú skandináv krimibe. Plusz a krimikkel valahogy úgy vagyok, hogy időnként, egy évben kétszer kb. rám jön, hogy olvasnék egyet, amivel aztán jó időre ki is elégítem ilyen jellegű igényeimet. :-) Idén kapásból egy trilógiát fogyasztottam el, szóval már most túlléptem a szokásos évi adagot, de nem bántam meg.

    Erik Axl Sund Victoria Bergman trilógiájának három kötete, a Bomlás, Éhség és Tisztulás egy sötét világot tár elénk, amelyben apák bántalmazzák saját gyermekeiket, s az anyák mindezt tétlenül nézik, sőt, asszisztálnak hozzá. Ilyen sors jutott osztályrészül Victoria Bergman-nak is, akinek életét mozaikként rakhatja össze az olvasó a könyv rövid, gyakran flashback-eket tartalmazó fejezeteiből, és aztán az első regényben ott az első fordulat, ami nálam igencsak meghozta az Ó-hatást... A regény főhősei Victoria mellett Jeanette Kihlberg nyomozónő, aki egy új, nyomasztó ügyben kezd nyomozásba: holtan, megkínzott, megcsonkított testtel lelnek rá kisfiúkra, akik - bevándorlók lévén - senkinek nem hiányoznak, így az ügynek is kevés jelentőséget tulajdonít a rendőrség vezetősége, Jenaette és közvetlen kollégái nem kis elkeseredésére. Az ügy kapcsán Jeanette kapcsolatban lép egy pszichológusnővel, Sofia Zetterlund-dal, a regények másik főszereplőjével, és a nyomozás során egyre közelebb kerülnek egymáshoz.Közben bepillantást nyerhetünk mindkét főhősnő magánéletébe, és - főként, ami Sofia-t illeti, egyre érdekesebb dolgok bukkannak a felszínre... A már említett első kötetes csavar után a második és harmadik kötet is hozza magával az óriási fordulatokat, és minden egyes ilyen alkalommal nekem is újra kellett gondolnom az addigi téziseimet... Egyedül a legutolsó fordulat volt olyan, amely - véleményem szerint legalábbis - már valamennnyire kiszámítható volt, de azért így is ütött a dolog.

     A regények érdekessége, hogy a fejezetek nagyon rövidek, átlagosan 2-3 oldalasak. Ezt legtöbbször nem bántam, mert csak elősegítették, hogy a történet folyása még pörgősebb legyen. Máskor viszont már a fejezet elején szöget ütött a fejemben, hogy az adott, lélektanilag igencsak összetett helyzetet, szituációt hogyan fogják az írók a szokásos 2-3 oldalban kifejteni. Mégsem maradt bennem végül hiányérzet. 

      Fontos megjegyezni, hogy a Victoria Bergman trilógia esetében nem három különböző ügyről van szó, a három kötet eseményei szorosan követik egymást, függnek egymástól. Én azonban ezzel nem voltam tisztában, és amikor az első kötet végére értem, egy nagy Mi van? felkiáltással csuktam be a könyvet, és rögtön előkaptam a lap topot, hogy megrendeljem magamnak a következő két részt. Az egyes kötetek végén semmi lezárás nincs, sőt, éppen ellenkezőleg, olyan cliffhanger-ek, hogy csak foghatja a fejét az olvasó. :-)

     Erős idegzet kell azért hozzá, de ajánlom a trilógiát. Pörgős, fordulatos, és van benne némi humor is. Például többször is találkozunk Stieg Larsson kötetekkel a könyvben, akihez egyébként előszeretettel hasonlítgatják a kritikusok Sund-ot/Sund-ékat. Negatívumot talán nem is tudok mondani, bár tény, hogy a svéd tulajdonnevekkel, és itt főként a födrajzi nevekre gondolok, továbbra sem sikerült megbarátkoznom. :-) Ennek ellenére a trilógia 10-ből 9-es nálam.

Az első kötet trailere YouTube-ról:

A könyvek ismertetője a Molyon: Első kötet, Második kötet, Harmadik kötet

Röviden két könyvről - Kakukkszó és Védett férfiak

      Nem akartam egy kalap alá venni a két könyvet, de már olyan régóta várnak szegények rá, hogy írjak róluk pár sort, hogy az tényleg csak pár sor lesz... Készítettem ugyanis jegyzeteket, de sokat felejtettem már a velük kapcsolatos gondolataimból, érzéseimből. De lássuk még amire emlékszem. Jöjjön tehát néhány szó Robert Galbraith Kakukkszó és Robert Merle Védett férfiak című regényéről.

Robert Galbraith, aka J. K. Rowling: Kakukkszó

      Rowling álnéven írt krimijéről van szó, mely egy több részesre tervezett sorozat első kötete. A sorozat középpontjában a háborús veterán, jelenleg magánnyomozóként dolgozó Cormoran Strike és kezdetben alkalmi titkárnője, Robin áll, akik egy híres-hírhedt londoni modell halálának ügyében nyomoznak. Ahogy lennie kell, krimi lévén a könyv tele van fordulatokkal, lehet találgatni, ki lehet a gyilkos, és a végén ott a jól megszokott nyomozó-gyilkos szembesülés/szembesítés is. Rowling már a HP sorozatban megmutatta, mennyire remekül tud rejtélyeket felépíteni és kibogozni. Ezzel a Kakukkszóban sincs gond. És ami ezt a regény, számomra legalábbis, többé tette egy puszta kriminél az az, ahogyan szépen lassan, itt-ott elrejtett falshback-kek és jelenbeli történések révén kibontakozik a főszereplők magánélete, múltja és jelene. Sokszor ezek a részek engem jobban felcsigáztak, mint maga a nyomozás menete. Utóbbiban egyébként a könyv felénél úgy éreztem, hogy kicsit megfeneklettünk, egy darabig nem volt semmilyen jelentős előrelépés, de aztán persze felpörögtek az események.

      Cormoran Strike pedig a megjelenése ellenére is szimpatikus, kedvelhető karakter, akit problémái révén az olvasó közel érezhet magához. Pluszpont: imádom a borítót, szerintem nagyon hangulatos. Bár, ha Strike-ot szerették volna ábrázolni, én a kiadó helyében kicsit zömökebbre, nagyobbra rajzoltam volna az alakot, én ugyanis ennél mackósabbnak képzeltem/képzelem egy Strike-ot. Tetszik továbbá, ahogy Rowling játszik a nevekkel: van itt nekünk kormoránunk (Cormoran), vörösbegyünk (Robin) és persze Kakukkunk (a meggyilkolt modellány beceneve) is. 

Ha már madarak meg tavasz... :-)

      Szóval részemről jöhet a következő kötet. Lassan be is szerzem. Erre pedig 10-ből 8-ast adnék a kicsit leülő középső rész miatt.

A könyv ismertetője a Molyon

Robert Merle: Védett férfiak

   Régen olvastam már disztópiát, illetve még nem olvastam eddig semmit Robert Merle-től. Éppen akciós volt a Védett férfiak az Alexandra-ban, így lecsaptam rá. A fülszöveg alapján kicsit másra számítottam, de összességében tetszett a könyv. 

    Egy olyan világban vagyunk, ahol egy ismeretlen eredetű agyvelőgyulladás sorra pusztítja az embereket, de érdekes módon csakis a nemzőképes férfiakat. A nők úgy tűnik immunisak a betegséggel szemben. Ebben a világban él a regény főhőse, Martinelli, aki a kis létszámú védett férfiak egyike: kutatócsoportjával egy védett központban próbálja megtalálni a vírus ellenszerét, s mindeközben próbál beleszokni a férfiak megváltozott, új helyzetébe. 

      Merle regényében jól átgondoltan, kidolgozottan mutatja be egy ilyen jellegű katasztrófa társadalmi, politikai következményeit, a nemek megváltozott helyzetét, az egymástól eltérő álláspontokat, gondolkodásmódokat. Ahogyan a nők lassan átveszik az irányítást, s ahogyan kialakulnak az új társadalmi csoportok, így például az életben maradásért cserébe a kasztrálást vállaló A-k, vagy az ugyanilyen célból a testüket áruba bocsátó stag-ek, és maguk a védettséget élvező, nemzőképes férfiak, a P.M.-ek. 

       Mindemellett érződik azért, hogy a könyvet férfi írta, és kiérződik belőle némi feminizmus-ellenesség, sőt helyenként karikatúra is. Ennek ellenére összességében úgy érzem, a könyv azt hangsúlyozza, hogy férfi és nő egyaránt fontos, s hogy mindketten egyenjogú tagjai a társadalomnak.

       Tetszett nagyon Merle stílusa, a humorral átszőtt, de mindemellett komoly, elgondolkodtató történet. Sok helyen megálltam, elidőztem egy-egy gondolatnál, mondatnál. 10-ből 8-at adnék erre a könyvre is.

A könyv ismertetője a Molyon

Viharsziget

      Néhány évvel ezelőtt láttam a Leonardo Di Caprio főszereplésével készült Viharsziget című filmet, ami nagy hatással volt rám. Akkor még nem tudtam, hogy a film valójában egy könyv, pontosabban Dennis Lehane azonos című regénye alapján készült. Amikor azonban ezt megtudtam, egyértelmű volt, hogy el kell olvasnom a könyvet. Először pdf formátumban kezdtem el olvasni, de aztán megtaláltam a könyvtárban, így papíron fejezhettem be. És a filmhez hasonlóan a regény is lehengerelt.

      Teddy Daniels rendőrbíró és újdonsült társa, Chuck Aule megérkezik a Viharszigetre, ahol egyedül egy elmegyógyintézet áll. Feladatuk, hogy felkutassanak egy veszélyes beteget, aki különös körülmények között eltűnt a cellájából. A nyomozás során azonban egyre több rejtély merül fel, s Teddy Daniels egyre inkább elveszíti a kontrollt a külvilág és saját agya, elméje felett is, miközben feltartóztathatatlanul robog az általa ismert világot elsöprő, kegyetlen igazság felé. 

         Bár a könyv-film párosok esetén mindig arra törekszem, hogy előbb a könyvet olvassam el, és utána nézzem meg a filmet - mert véleményem szerint mindig a könyv a jobb :-) - ebben az esetben nem bántam, hogy ez fordítva történt. Élveztem, hogy a könyv folyamán végig össze tudtam kapcsolni az utalásokat, a homályos hallucinációkat, álmokat azok megfejtésével, jelentésével. 

        Nagyon tetszett Lehane stílusa. A csavaros történetvezetés és a regény végi óriási csattanó mellett ez teszi még sokkal többé a történetet egy egyszerű kriminél. És ott van még az az erő és érzékletesség, amellyel az író azt a fájdalmat, űrt írja le, amelyet Teddy-ben felesége elvesztése hagyott.

"Végül is az ébredés majdnem olyan, mint a születés. Emlékek nélkül bukkansz elő, aztán pislogva, ásítozva összeszeded a múltad darabjait, megpróbálod a szilánkokat időrendbe helyezni, felvértezve magad a jelen ellen."

"Teddy már nem először tűnődött azon, hogy ez lesz-e a nap, amikor nem bírja már tovább elviselni Dolores hiányát. Ha vissza tudná forgatni az időt addig a reggelig, és kicserélhetné a testét az övére, gondolkodás nélkül megtenné. Ezzel nem lehetett mit kezdeni. Ez mindig is így volt. De az évek múltával a vágy, hogy újra együtt legyenek, nem enyhült. A nő hiánya egyre jobban felerősödött. Az űr, amelyet maga után hagyott, olyan volt, mint egy mindig vérző, soha be nem hegedő seb."

     A történeten végigfolyik a víz, mint szimbólum. A víz, pontosabban a tenger az, amitől Teddy gyermekkora óta retteg. A szigetre érve egy viharral kell megküzdenie. És feleségét is legtöbbször csuromvizesen látja viszont álmaiban. A víz felszínén lebegő rönkökről pedig ne is beszéljünk...

      És ott van még a háború, amely valahogyan a könyv szinte minden résztvevőjét érintette. Teddy és Chuck többször is felemlegetik a háborút, és Teddy több visszaemlékezésében is visszatér a háború dúlta kontinensre.

      A könyv fő kérdése, mennyi fájdalmat bírhat el egy ember egy életben, hogyan tudja feldolgozni azt... 

     Nagy élmény volt könyv formájában is megismerni Teddy Daniels történetét. A könyv második felét egy ültő helyemben habzsoltam be. A feszültség mindvégig fennmarad, a regény végi csattanó pedig igen nagyot ütött, még így is, hogy ismertem a történetet. 10-ből 10-es.

A könyv ismertetője a Molyon

U.i.: Muszáj belinkelnem a film trailer-jét is, amit minden bizonnyal ismét meg fogok nézni valamikor a közeljövőben...

     

Nem vagyok sorozatgyilkos

"Claytonba sose jöttek új emberek, mindenki csak végigrobogott a sztrádán, felénk se nézett, elhúztak mellettünk. Mint egy elcsapott állat, úgy terült el a város az országút mellett, rohadt és bűzlött."

      Hirtelen ötlettől vezérelve töltöttem le Dan Wells nem vagyok sorozatgyilkos című regényét. És mivel a héten jól lebetegedtem, alkalmam adódott rá, hogy a laptopon el is olvassam a könyvet. Nem egy nagy lélegzetvételű alkotásról van szó, két nap alatt a végére is értem. Hát igen érdekes történetet kaptam, na de lássuk a részleteket.

     John Wayne Cleaver lehetne akár egy átlagos tinédzser is, pontosabban egy átlagos lúzer tinédzser, akit édesapja elhagyott, a többiek kiközösítenek, s egyetlen barátja egy hasonlóan lúzer srác, Max. Csakhogy John nem egy átlagos tinédzser. Előszeretettel tölti az idejét a családi vállalkozásként működő halottbalzsamozóban, ahol - 7 éves kora óta - időnként segédkezik is. Mindemellett megszállottan rajong a sorozatgyilkosokért. És ha ez még nem lenne elég, John egyben szociopata is, aki képtelen az érzelmekre, az empátiára. Éppen ezért John szabályokat állít magának, hogy megőrizze hidegvérét és megakadályozza a benne lakozó szörny előtörését. Amikor azonban a kisvárosban felbukkan egy valódi sorozatgyilkos, John-nak mérlegelnie kell: képes e megszegni a szabályait annak érdekében, hogy megállítsa a gyilkost?

" - Hallott már a McDonald hármasról?

– Igen, három olyan jellemző, amely a sorozatgyilkosok 95 százalékában megvan – felelte dr. Neblin. – Ágybavizelés, pirománia és állatkínzás. Benned is megvan mind a három, ez tény. 

– Erre nyolcévesen jöttem rá. Nem is az rázott meg, hogy az állatkínzás az erőszakos viselkedés előjele, hanem hogy amíg nem olvastam róla, sosem gondoltam, hogy ez rossz."

      A sztori egész jól pörög, hamar a végére is értem. Tetszik a kezdés, ahol megismerjük egy halottasház mindennapjait. Egészen izgalmas John kis magánynyomozása is. Érdekes, ahogyan Wells ábrázolni próbálja egy szociopata gyerek gondolatait, lelkivilágát. Néhol azonban kicsit erőltetettnek éreztem, például azokat a részeket, ahol John belső szörnye "morog", "rángatja a fiú agyának rácsait"... A könyv vége felé azonban van egy jelenet, ahol Wells remekül mutatja be, hogy egy szociopata számára a szeretet helyett a félelem az az érzelem, amellyel kapcsolatot tud teremteni embertársaival. Ez a jelenet különösen tetszett. 

     A magánnyomozás során aztán John számára világossá válik, ki (mi) is a gyilkos... Nekem valahogyan nem illett bele az addig lefestett amerikai kisváros világba a dolog. Illetve a regény egészének olyan amerikai ifjúsági sorozatos jellege volt, ami nem igazán az én esetem. Még egy negatívum, hogy a fordítás véleményem szerint nem sikerült a legjobbra. Akadnak egészen magyartalan mondatok is a szövegben.

       Összességében nem rossz könyv a Nem vagyok sorozatgyilkos. Egyszeri kikapcsolódásra teljesen alkalmas. Olvasás közben egészen lekötött. 10-ből nálam 6,5-est érdemel.

A könyv ismertetője a Molyon

Maigret és a gyilkos

"A rendőrség egyik szürke kisembere volt, az a fajta, akit soha nem léptetnek elő, mert nem végzett iskolát. A hozzá hasonló rendőrök egész életükben Párizs utcáit róják; olyan a lábuk, mint a folyton szaladgáló pincéreknek, arcuk pedig szép lassan éppoly szürkévé válik, mint a szegényes városnegyedek, melyekben a napjaikat töltik."

     Maigret és felesége éppen a barátaiknál vendégeskednek, amikor értesülnek egy utcai rablásnak tűnő esetről, mely során egy fiatalember életét veszíti. Hamarosan aztán kiderül, hogy a fiú elég veszélyes hobbinak hódolt: előszeretettel vette magnószalagra idegen emberek beszélgetését. Talán éppen ez okozta a halálát? Maigret nyomozásba kezd, de nem kell sokáig kutatnia, mert a gyilkos maga jelentkezik...

      A regényecske első fele be kell, hogy valljam, elég lassacskán ment nekem. Valahogy nehezen indult be a történet. A második felét aztán, ahol már hallat magáról a gyilkos, sokkal izgalmasabbnak találtam. Ez az oka annak, hogy ilyen sokáig tartott a könyvecske elolvasása. Az első fele után sokáig pihentettem, majd múlt szombaton újra felvettem és egy röpke óra alatt ki is végeztem. 

      Ez volt az első Maigret kötetem. (A beszerzéséről már írtam egy örömködős posztot, hiszen a könyvet a Völgyben szereztem egy antikváriumszerű kiárusításon mindössze 300 Ft-ért.) Fontos itt megjegyezni, hogy a krimikért annyira nem vagyok oda, inkább pihenőként szoktam olvasgatni egyet-egyet két nehezebb könyv között. Így a Maigret és a gyilkos sem lett a kedvencem. De sokkal jobban tetszett, mint egy átlagos krimi, több ugyanis annál. Az író stílusa az, ami többé teszi. Olyan mondatok akadnak benne néhol, mint a fent idézett például. 

      Összességében kellemes kikapcsolódás volt tehát számomra a Maigret és a gyilkos. 10-ből 6 pontot adnék rá. És valószínűleg megint előveszek majd egy Maigret-t, ha éppen egy kis pihenésre lesz szükségem. :-)

A könyv ismertetője a Molyon

Antikvárkodás a Völgyben

      

      Egy kedves barátnőmmel a hétvégén ellátogattunk a közeli Művészetek Völgyébe (Igaz, idén már véget ért, vasárnap volt az utolsó nap, de mindenkinek csak ajánlani tudom, mert egészen remek, színes, és nem utolsósorban kulturális program ez - infó ezen a linken, ha valakinek esetleg felkeltettem az érdeklődését :-). És lévén, hogy barátnőm is van akkora könyvmániás, mint én, amint megláttuk az udvarokra kitelepített könyvesszekrényekre felhalmozott házikönyvtárak eladásra szánt köteteit, nem tudtunk ellenállni a kísértésnek...

       

   

       Így lett az enyém mindössze 500, AZAZ 500 Ft-ért Dan Brown A Da Vinci-kódja. Igen, 500 Ft! :-) Annyi a hibája a kötetnek, hogy a gerince mentén belül kissé el van szakadva. De más gond nincs vele (direkt belelapoztam, hogy nem hiányoznak e belőle oldalak vagy ilyesmi). Szert tettem emellett 300 Ft-ért egy Maigret kötetre is (Maigret és a gyilkos). Pupillánál olvastam először erről a sorozatról, és csak jókat, így éltem az alkalommal, hogy ilyen olcsón befektessek egy kötetbe, hátha én is megszeretem majd Simenon krimijeit.

      U.i.: A képek a kapolcsi kiruccanáson készülte, illetve a kép Bagolykával már itthon. Talán valamennyire visszaadják a Völgy hangulatát. :-)

Elephants can remember - but I doubt they would remember of this novel...

      Agatha Chrsitie Elephants can remember című könyvét kölcsönbe kaptam barátnőmtől. De örülök is, hogy nem vettem meg. Ez az eddigi legrosszabb Agatha Christie könyv, amit eddig olvastam (már ha szabad ilyet mondanom, illetve írnom). Barátnőm egyébként akkor, amikor kölcsönadta, nem emlékezett a könyvre, de nem sokkal utána újraolvasta magyarul, és akkor figyelmeztetett is, hogy sokak szerint ez az írónő legkevésbé sikerült regénye. Ezt sajnos én sem tudom megcáfolni.

      Számomra nagyon vontatott volt a regény. Még a könyv 2/3-nál is csak ott tartunk, hogy a szereplők végre elhatározzák, hogy kinyomozzák a szóban forgó gyilkosságot. Hiányzott továbbá a pörgés, az események a regényből. Nem történik ugyanis egyetlen gyilkosság sem a regény jelenében. Poirot egy évekkel korábbi ügyben nyomoz. Sok helyütt ráadásul eléggé "öregnénisre" sikeredett a könyv. Több soron keresztül arról olvashatunk például, hogy kinek hány parókája van... Összességében a könyv éppen ellentéte a hátoldalán feltüntetett ajánló szövegnek:

"She tells us all we want to know and nothing that is irrelevant."

Hát én inkább éppen hogy az ellenkezőjét éreztem sokszor.

      Azért az angolul olvasás javított némicskét az élményen. Remek új szavakat, kifejezéseket tanultam például:

whodunit: a story dealing with a crime and its solution; a detective story

nosey parker: person of an overly inquisitive or prying nature

És a végére egy jó kis gondolat:

Old sins have long shadows.

Na meg, ha már a regényben nem voltak igazi elefántok...

Ja a könyv amúgy 10-ből mindössze 2-es. Jobbat nem tudok rá adni, ismerve az írónő jó pár, remek kis könyvét.

A könyv ismertetője a Molyon

      

Májusi összegzés (első poszt az új lakásból:-)

    Hát ez a hónap nem igazán az olvasás jegyében telt a számomra. Ezen a hétvégén költöztem be ugyanis a közeli városba. És az előkészületek elég sok időt elvettek, de ezt egyáltalán nem bántom/bánom. :-) Ez az első, hogy önállóan (na jó azért nem vagyok teljesen egyedül, a barátommal költöztünk ugyanis ide) kell gondoskodnom magamról. (Már itt volt az ideje.:-P) Ez az első posztom tehát az új lakásból. :-)))

    Na de térjünk a lényegre, a könyvek. Nem sok időm volt tehát, így elmaradtam a posztokkal illetve az olvasás sem a megszokott tempóban haladt. Na meg a könyvvásárlásban is vissza kellett fognom magam a spórolás miatt. 

    Akkor először az olvasásokról. Akárhogy is számolom, májusban mindössze két könyvet fogyasztottam el: Harrison Fawcett Katedrálisának második részét és egy Agatha Christie krimit angol nyelven Elephants can remember). Utóbbiról még várat magára a poszt, ahogy az előző hónapban olvasott Pilátusról is. A hangoskönyvvel (Kosztolányi Pacsirtája) kissé megakadtam. Azt hiszem egy szusszra túl sok hangoskönyvet hallgattam és kicsit megcsömörlöttem tőlük. De a könyv persze tetszik, csak mostanában valahogy jobban esik zenét hallgatni hangoskönyv helyett. Most pedig éppen Kleinheincz Csilla Ólomerdő című regényét olvasom, de már csak pár oldal van vissza. 

     A beszerzések terén, mint mondtam, szintén visszafogtam magam. (Bár ez igen nehezemre esett, most jelent meg ugyanis Vandermeer Déli Végek trilógiájának második kötete... De azt hiszem ez lesz a júniusi könyvvásárlásom.) Egyetlen könyvet vettem: Kleinheincz Csilla Ólomerdőjét. Erről született egy külön poszt is, annyira megfogott ugyanis a könyv külleme. A belseje is hasonlóan különleges, de erről majd a posztban.

     Remélem a június azért már jobban bővelkedik majd könyvekben, és igyekszem majd a poszt-elmaradásomat is behozni.

Millennium Trilógia - A tetovált lány

  

      Igen, végre eljutottam oda, hogy ezt az utóbbi években igencsak felkapott bestsellert is elolvassam. A filmet láttam már nem sokkal a premier után, szóval volt némi fogalmam a sztoriról, de szerencsére a fordulatokat, a csattanót elfelejtettem már azóta. Ha nem így lett volna, azt hiszem, egyáltalán nem is éveztem volna a regényt. Ennek okát mindjárt bővebben is kifejtem.

     A könyv igen izgalmasan, sejtelemesen indul. A felütés, a prológus remek. Az ismeretlen öregúr, akit sok évvel ezelőtt szörnyű tragédia ért, s akit azóta is minden évben emlékeztetnek arra a szörnyű napra, méghozzá egy préselt virág formájában minden születésnapján. Ki ez a férfi, mi történt 44 évvel ezelőtt, ki küldözgeti a virágokat azóta is az öregúrnak? De sok kérdés már így rögtön az elején. :-) A 13. oldaltól aztán - számomra legalábbis - túl hosszú időre megfeledkezünk az ismeretlen férfiról és a rejtélyről. Két szálon fut innentől fogva a történet: egyrészt megismerjük Mikael Blomkvist-et, az oknyomozó újságírót, akinek élete épp összeomlóban van egy milliárdossal szemben elveszített rágalmazási per miatt. Illetve megismerjük Lisbeth Salandert, a tetovált lányt, aki egy biztonsági cégnél dolgozik tulajdonképpen magánnyomozóként. A két szál közül engem sokkal jobban lekötött Lisbeth története. Az, hogy hogyan küzd meg a mentálisan betegnek titulált és ezért gyámság alá helyezett embereket, pontosabban nőket érő nehézségekkel. Meg kell mondjam, igen talpraesett a csaj. :-) A másik, Mikael-ről szóló szálat már kevésbé találtam érdekesnek: hogy kapta a tippet annak a feltáró riportnak a megírásához, amely aztán elvezetett a bírósági perig, milyen furcsa viszonyban él kolléganőjével, a Millennium társtulajdonosával stb. De aztán az ismeretlen férfi újra megjelenik a történetben, kiderül, hogy kicsoda és a két szál, Mikael és Lisbeth szála is összekapcsolódik szépen lassan. Na innentől már kezd élvezetesebbé válni a regény, de még mindig nem az igazi. Kb. a 300. oldaltól aztán beindul a cselekmény, Mikael és Lisbeth egyre több bizonyítékot ás elő a sokak által rég elfeledett üggyel kapcsolatban, és beindul a sztori. Jönnek a fordulatok, az igazi izgalmak. Innentől fogva már nehéz letenni a könyvet, és ez kb. így is marad majdhogynem a végéig.

      Számomra voltak azonban bizonyos dolgok, melyek nagyban rontottak az olvasmányélményen... Ami leginkább zavart az a sokszor furcsa nyelvezet, a nem odaillő szóhasználat. Lehet, hogy ez a fordítás hibája, lehet, hogy a szerző írta meg így, nem tudom, na de akkor is. Különösen hülyén hangzott például, hogy a brutális gyilkosságok kibogozásán való munkálkodás közepette Mikael így szól Lisbeth-hez:

"- Ez nem igaz - vágta rá Lisbeth. - Sem Liv, sem Lena nem szerepel a Bibliában. 

Mikael a fejét ingatta. 

- De bizony! Liv azt jelenti, élet, ez a bibliai jelentése az Éva névnek. És most légy okos, Domokos - vajon minek a rövidítése a Lena?"

MICSODA???????????????????????????????????? No komment...........................................................

     Igen sok, sőt rengeteg volt továbbá az elgépelés, a helyesírási hiba a szövegben... Elhiszem, hogy bestseller, meg minél gyorsabban le kell fordítani és ki kell adni magyarul is, de könyörgöm..... Annyit tud rontani az olvasásélményen... 

      És végül, de nem utolsó sorban, ami nekem nagyon fura volt, az a sok angol kifejezés a szövegben. Ez viszont tuti az írótól jön, amit a fordító - helyesen - meg is hagyott, de azért nekem mégis nagyon zavaró volt, hogy egyáltalán nem gondolt senki az angolul nem tudó olvasókra. Egy kis csillag a szó vagy kifejezés mögé, alulra meg a magyar fordítás. Ennyi. A svéd olvasóközönségből ugyanis nem érdemes kiindulnunk véleményem szerint. Gyanítom, hogy ott jóval többen beszélnek angolul, mint nálunk Magyarországon... Bár azért van egy rész, ahol mondjuk egész jó kis rejtett utalás az elkövetkezendő történésekre egy angol kifejezés (és ezt magyarul nem is nagyon lehetett volna visszaadni): amikor Lisbeth magában megállapítja Nils Bjurman ügyvédről, hogy a pasi serious pain in the ass lehet majd a jövőben... Na jah.. :-S

      A sztori egész fordulatos, izgalmas, az utolsó 250 oldal pörög nagyon, de a fent leírtak miatt nálam ez a könyv így is max 6,5-es a 10-ből. Ami a trilógia további köteteit illeti, nem mondtam azért le róluk, mert az író egészen kreatív a rejtélyek kitalálásában, de most már tudom, milyen elvárásokkal kezdjek majd bele legközelebb az olvasásba.

A könyv ismertetője a Molyon

Gyilkosság Mezopotámiában

     Tegnap fejeztem be egy újabb hangoskönyvet, Agatha Christie Gyilkosság Mezopotámia című könyvét Bánsági Ildikó tolmácsolásában. Ez most egy nagyobb lélegzetvételű krimi olt, mint az előző, a Három vak egér. Csavarosabb is volt annál. Már olvastam jó néhány Agatha Christie-t, de az öreglány mindig meg tud lepni a végkifejlettel. Vagy az is lehet, hogy én vagyok a béna, de soha nem tudom jól megtippelni, ki is a gyilkos. Ez most is így volt. Néhol mondjuk kicsit vontatottnak éreztem a sztorit, de összességében jól össze volt rakva, illetve az elején valamint a végén azért pörögtek az események. Meg hát Bánsági Ildikó is remekül tette a dolgát. Megint egy kicsit színházban érezhettem magam.

     A következő hangoskönyv jelöltem egy kicsit komolyabb falat lesz, Szabó Magda Régimódi története. Ma el is kezdem. És természetesen erről is beszámolok majd.
      Ez a krimi nálam 10-ből 7-et ért el.

A könyv ismertetője a Molyon

Három vak egér - Hangoskönyv

      A héten "elolvastam" életem első hangoskönyvét is. Elsőnek úgy gondoltam, hogy valami könnyedet választok, ezért döntöttem Agatha Christie Három vak egér című krimijénél. A könyv egy egész jó kis Christie-regény, de a tény, hogy hangoskönyv formájában fogyasztottam el, nagyon sokat dobott rajta. Csankó Zoltán remek előadását hallgatva úgy éreztem, mintha színházban ülnék (amit imádok, de sajnos ritkán van lehetőségem rá). Nem csoda, hogy gyakorlatilag egy nap leforgása alatt végig is hallgattam az egész történetet, és a műfajt is egycsapásra megszerettem.:-) Már el is kezdtem a következő hangoskönyvemet, valamit hallgatnom kellene ugyanis majd edzés közben is.... :-)
      Amúgy a könyv, így hangoskönyvként, 10-ből 8,5-es.

A könyv ismertetője a Molyon

Első hangoskönyvem

Ma elkezdem az első hangoskönyvemet, Agatha Christie Három vak egér című krimijét Csankó Zoltán előadásában. Nagyon kíváncsi leszek rá, milyen élmény.:-) Tegnap edzés közben jött egyébként az ötlet, hogy jó lenne valahogy lefoglalni a gondolataimat és egyben szellemileg is hasznosan tölteni az időt, amíg az elliptikus tréneren rovom a km-eket.:-) Bár edzeni legközelebb csak a jövő héten megyek, nem bírok ellenállni annak, hogy még ma belehallgassak a könyvbe.:-) Az élményről (na meg a könyről is) természetesen beszámolok majd itt is.

Könyvbeszerzés - újabb felvonás

      Az előző előtti (:-) hétvégén újabb 4 könyvvel bővült az elolvasandó könyvek halmaza. Ebből 2 vásárol, 2 pedig kölcsön könyv.

      A két vásárolt közül az egyik a Csodák kora, amiről zakkant blogjában olvastam. És azért vásároltam meg, mert most éppen akciósan kínálják a Libri oldalán, összesen 999 Ft-ért, aminek nem bírtam ellenállni. Főleg a pozitív és a könyvet abszolút érdekesnek bemutató blogbejegyzés elolvasása után.

     
      A másik könyv amit megvettem a már régóta áhított Max Brooks zombis regény. Egyetlen helyi könyvesboltban sem tudtam megszerezni, így amikor kicsit több mint egy hete Pesten jártam, éltem a lehetőséggel és megkértem barátnőmet, hogy kalauzoljon el egy közeli könyvesboltba. Érdekes módon itt is csak a 2. (és a kisebbik!) boltban leltem rá a kötetre. Alig várom, hogy belevessem magam. :-)

      A két kölcsön könyv random jött. A már említett barátnőm igen népes könyvespolcain szemezgettem és itt akadtam a kezembe a Helga naplója című visszaemlékezés (igen, egy koncentrációs tábort megjárt kislány naplójáról van szó). Szintén barátnőmtől kölcsönöztem Agatha Christie Elephants can remember című krimijét. Régen olvastam már az írónőtől. Általában minden évben olvasok egy-vagy két krimit tőle, ráadásul ezzel a könyvvel tovább növelhetem az angolul olvasott könyvek számát (ami az egyik, idei évi fogadalmam).

A hipnotizőr (aki engem is hipnotizált)

      Egy szóban: fantasztikus!!!! Régen olvastam ilyen remek könyvet. Az első pillanattól kezdve az utolsóig végig hihetetlenül lekötött. A regény minden egyes mondata, minden történés, minden párbeszéd izgalmas, tartalmas és tovább lendíti a történetet (Na jó, azért akadt egy-két szexjelent, ami nem feltétlen volt fontos a cselekmény előrelendítése szempontjából... De ez abszolút bocsánatos bűn egy ilyen könyv esetében.) Többször úgy kellett megerőszakolnom magam, hogy letegyem és ne olvassam tovább a könyvet. (Majdnem a buszon is fent maradtam miatta...:-) 

      És akkor egy kicsit objektívebben.:-) A könyv egy brutális gyilkossággal kezdődik. Egy férfit holtan találnak egy sportpálya öltözőjében, és amikor a rendőrség értesíteni akarja a családot, őket is vérbe fagyba, megcsonkított holttesttel találják otthonukban. Az egyetlen túlélő (legalábbis először ezt gondolják) a fiú, Josef, aki - bár súlyos sérüléseket szenvedett - életben van. Időközben azonban kiderül, hogy a családnak van még egy életben lévő tagja, a legidősebb lány, Evelyn, aki a gyilkosság idején nem tartózkodott a családi házban. Az ügy Joona Linna nyomozóhoz kerül. Mivel a rendőrség arra gyanakszik, hogy a lány élete is veszélyben van, minél előbb szeretnék megtalálni, ehhez azonban szükség van Josef kihallgatására. Erre azonban a fiú állapota miatt nincs lehetőség - legalábbis nem a megszokott módon. Így kerül a képbe a regény másik fő karaktere, Erik Maria Bark. Egy orvos, aki korábban hipnotizálással is foglalkozott, egy tragédia miatt (amire természetesen a regény során fény derül) azonban évekkel ezelőtt felhagyott ezzel a tevékenységgel. Most azonban, Evelyn megmentése érdekében, Joona Linna nyomására Erik egyetlen alkalommal ismét hipnotizálni kényszerül, méghozzá a sokkos állapotban lévő Josef-et. Amit azonban a fiú elméjében talál, minden képzeletet felülmúl. Innentől fogva aztán  (még a korábbinál is jobban) felpörögnek az események, már nem csak egy, hanem két, sőt idővel egyre több bűncselekményt kell felderítenie Joona Linna nyomozónak.
      Azáltal hogy Erik elvállalja Josef hipnotizálását, élete hirtelen szörnyű fordulatot vesz. A könyv második felében elmerülünk Erik múltjában, és nyilvánvalóvá válik, hogy:

"a múlt nem halott, a múlt valójában nem múlt el. [...] minden apróság, ami egy emberrel történt, vele tart a jelenbe is."

      Az író (vagyis írók, merthogy szerzőpárosról van szó) remekül keverik a szálakat és tartják fent a feszültséget a könyv első oldalától az utolsóig. Szinte az utolsó pillanatban derül csak ki az olvasó és persze a szereplők számára is, ki vagy kik is az igazi tettes(ek).

      A múlt örökös jelenléte mellett a regény másik fontos gondolata az egyént érő traumák és azok feldolgozása. Ahogy Erik is felfedezi kutatása során, a fájdalom elviselése sokkal könnyebb társsal, mint egyedül. 

"Megpróbálta megérteni azt a tényt, hogy a háborúk túlélői sokkal könnyebben dolgozzák fel traumáikat, mint azok, akik egyedül éltek meg hasonló bántalmakat. Tudni akarta, miként lehetséges, hogy azoknak az egyéneknek, akiket egy csoport tagjaként kínoztak meg, könnyebben gyógyultak a sebeik, mint a magányos embereknek. Mi van egy közösségben, ami enyhíti a fájdalmat?"

Ez a fájdalmat enyhítő közösség több szinten is jelen van a könyvben. Ott van az Erik által alakított terápiás csoport formájában, de ott van Erik családjának alakjában is. Amikor a csoport széthullással fenyeget (a külső körülmények vagy a csoport egyik problémás tagja miatt) az egyén magára marad és sokkal nehezebben éli meg a fájdalmakat, mint amikor rendben vannak a kapcsolatai. Ezen csoport hiánya avagy  egy abnormális személy jelenléte a csoportban tehet valakit egy életre lelki beteggé, ahogy ezt a regény több szereplője esetében is tapasztalhatjuk.

     Szintén a közösség egyént formáló erejét hangsúlyozza az alábbi gondolatsor:

"-Tudtad, hogy az ősi pogány törvények szerint a csecsemő csak azt követően vált teljes értékű emberré, hogy mellre tették? A szülés után és az első szoptatás előtt még ki lehetett tenni a csecsemőt az erdőbe.

- Azaz mások döntése által vált valaki emberré. - mondja Joona lassan. 

- Nem mindig ez a helyzet?"

DE! És ez Josef tragédiája, és a regény szinte összes szereplőjének tragédiája. A könyvben - számomra legalábbis - nincsenek teljesen elítélendő karakterek. Ahogy haladunk előre szépen lassan megismerjük minden szereplő életét, saját személyes tragédiáját, amely korábbi tetteihez illetve jelenlegi állapotához vezetett. 

      Nagyon tetszett, hogy az író(k) a könyvben végig váltogatja(k) a nézőpontot. Sőt nem is időrendben haladunk. Ezáltal válik lehetségessé, hogy egyes eseményeket több szereplő szemszögéből is megismerje az olvasó. Ezt hihetetlenül remek írói fogásnak találom. Így válik lehetségessé az, hogy az elsőre aprónak, jelentéktelennek tűnő események egy következő fejezetben értelmet nyerjenek. Imádtam ezt a megoldási módot! Nagyon tetszett továbbá - és ez már inkább krimis jellemvonás - hogy ha egy helyütt azt olvassuk, hogy a szereplőt (legtöbbször Erik és Joona esetében találkozunk ezzel) valami zavarja, úgy érzi, hogy valami elkerülte a figyelmét, akkor biztosak lehetünk benne, hogy egy briliáns fordulat, egy amolyan doktor house-i felismerés következik. (Nem hiába imádtam azt a sorozatot!:-)

      Végül azért az angol szakos énem is hadd bújjon egy kicsit elő belőlem. Nem tudtam nem észrevenni, hogy a regény - egy bizonyos ponton legalábbis - abszolút Virginia Woolf Mrs. Dalloway-ét idézte. Van egy jelenet, melyben a szereplők mindannyian, persze külön fejezetekben, de egy időben látják ugyanazt a tűzijátékot Stockholm utcái felett. Ez kísértetiesen emlékeztet arra, amikor Woolf regényének szereplői egyszerre, de külön-külön látják ugyanazt az égre feliratot rajzoló repülőt. Aztán ezt a párhuzamot csak megerősítette bennem a regény vége felé megjelenő intertextuális utalás, amikor a regény egyik szereplője Virginia Woolf Világítótorony című könyvét olvassa.... (Most képzeletben hátba veregetem magam:-). Plusz Woolf tragikus életútja miatt is kapcsolatba hozható a könyvvel. Ő is szörnyű traumákat élt át élete során, melyek örökre nyomot hagytak benne és melyek végül öngyilkosságba kergették őt.
     A végére egy aprócska negatívum. A könyv elején legalábbis nekem nagyon sok volt egyszerre a nehezen kibetűzhető svéd tulajdonnév, de aztán lassan megbirkóztam velük. Illetve ha nagyon kukacoskodni akarok, ahogy már fentebb is említettem, akadt egy-két szexjelenet, amit szerintem nyugodtan el is hagyhattunk volna.
      Mindezek ellenére a könyv nálam abszolút 10-es! Alig várom, hogy olvashassak még Joona Linna további nyomozásairól! Állítólag várhatóak az újabb kötetek.

A könyv ismertetője a Molyon

Sikeres könyvbeszerzés :-))

      Ma megint meglátogattam az Alexandrát, csak éppen egy másik boltot a város másik részén. És ez a mai kiruccanás szerencsére sokkal sikeresebb volt, mint a múltkori. A 3 kiszemelt könyvből sikerült beszereznem A hipnotizőrt. Max Brooks könyve sajnos sehol sincsen meg a városban. Lehet, hogy majd megrendelem a neten. De helyette meg tudtam venni egy másik, újonnan kiszemelt könyvet. A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt (imádom a címét:-)))) című regényre PuPilla blogján leltem rá. Már nagyon várom, hogy elolvashassam. 

      Emellett beszabadultam egy másik könyvesboltban is, ahol viszonylag olcsón árusítanak angol nyelvű könyveket. Nem hittem el, amikor megláttam az Eragon angol nyelvű, ráadásul zsebkönyv kiadását.:-) Így két, sőt három legyet ütök egy csapásra: egyrészt amúgy is el akartam olvasni a könyvet idén, másrészt úgyis szeretnék többet angolul olvasni, valamint a legnagyobb előnye ennek a kiadásnak, hogy zsebkönyv, tehát könnyedén magammal tudom vinni, hogy munkába menet olvashassam a buszon (ellentétben az általam ismert és nálam kölcsönlévő vaskos kiadással). A másik könyv, amit sikerült angol nyelven beszereznem, Coelho The winner stands alone-ja, ami a kedvenc Coelho könyvem, de eddig csak magyarul olvastam, és csak egyszer. Mindenképpen terveztem az újraolvasást.

      Lent a kupacaim. Bal oldalt a magyar, jobb oldalt az angol nyelvű friss szerzeményeim.