2015. június 16., kedd

A Victoria Bergman trilógia

      
   

    Az első igazi skandináv krimim Lars Kepler A hipnotizőr című kötete volt, amely teljesen beszippantott, faltam a sorokat, nem bírtam letenni a könyvet. Maga a téma igen sötét, és megterhelő volt, ezért úgy éreztem jobb lesz nekem, ha nem vetem bele magam rögtön egy újabb sötét világú skandináv krimibe. Plusz a krimikkel valahogy úgy vagyok, hogy időnként, egy évben kétszer kb. rám jön, hogy olvasnék egyet, amivel aztán jó időre ki is elégítem ilyen jellegű igényeimet. :-) Idén kapásból egy trilógiát fogyasztottam el, szóval már most túlléptem a szokásos évi adagot, de nem bántam meg.


    Erik Axl Sund Victoria Bergman trilógiájának három kötete, a Bomlás, Éhség és Tisztulás egy sötét világot tár elénk, amelyben apák bántalmazzák saját gyermekeiket, s az anyák mindezt tétlenül nézik, sőt, asszisztálnak hozzá. Ilyen sors jutott osztályrészül Victoria Bergman-nak is, akinek életét mozaikként rakhatja össze az olvasó a könyv rövid, gyakran flashback-eket tartalmazó fejezeteiből, és aztán az első regényben ott az első fordulat, ami nálam igencsak meghozta az Ó-hatást... A regény főhősei Victoria mellett Jeanette Kihlberg nyomozónő, aki egy új, nyomasztó ügyben kezd nyomozásba: holtan, megkínzott, megcsonkított testtel lelnek rá kisfiúkra, akik - bevándorlók lévén - senkinek nem hiányoznak, így az ügynek is kevés jelentőséget tulajdonít a rendőrség vezetősége, Jenaette és közvetlen kollégái nem kis elkeseredésére. Az ügy kapcsán Jeanette kapcsolatban lép egy pszichológusnővel, Sofia Zetterlund-dal, a regények másik főszereplőjével, és a nyomozás során egyre közelebb kerülnek egymáshoz.Közben bepillantást nyerhetünk mindkét főhősnő magánéletébe, és - főként, ami Sofia-t illeti, egyre érdekesebb dolgok bukkannak a felszínre... A már említett első kötetes csavar után a második és harmadik kötet is hozza magával az óriási fordulatokat, és minden egyes ilyen alkalommal nekem is újra kellett gondolnom az addigi téziseimet... Egyedül a legutolsó fordulat volt olyan, amely - véleményem szerint legalábbis - már valamennnyire kiszámítható volt, de azért így is ütött a dolog.


     A regények érdekessége, hogy a fejezetek nagyon rövidek, átlagosan 2-3 oldalasak. Ezt legtöbbször nem bántam, mert csak elősegítették, hogy a történet folyása még pörgősebb legyen. Máskor viszont már a fejezet elején szöget ütött a fejemben, hogy az adott, lélektanilag igencsak összetett helyzetet, szituációt hogyan fogják az írók a szokásos 2-3 oldalban kifejteni. Mégsem maradt bennem végül hiányérzet. 
      Fontos megjegyezni, hogy a Victoria Bergman trilógia esetében nem három különböző ügyről van szó, a három kötet eseményei szorosan követik egymást, függnek egymástól. Én azonban ezzel nem voltam tisztában, és amikor az első kötet végére értem, egy nagy Mi van? felkiáltással csuktam be a könyvet, és rögtön előkaptam a lap topot, hogy megrendeljem magamnak a következő két részt. Az egyes kötetek végén semmi lezárás nincs, sőt, éppen ellenkezőleg, olyan cliffhanger-ek, hogy csak foghatja a fejét az olvasó. :-)


     Erős idegzet kell azért hozzá, de ajánlom a trilógiát. Pörgős, fordulatos, és van benne némi humor is. Például többször is találkozunk Stieg Larsson kötetekkel a könyvben, akihez egyébként előszeretettel hasonlítgatják a kritikusok Sund-ot/Sund-ékat. Negatívumot talán nem is tudok mondani, bár tény, hogy a svéd tulajdonnevekkel, és itt főként a födrajzi nevekre gondolok, továbbra sem sikerült megbarátkoznom. :-) Ennek ellenére a trilógia 10-ből 9-es nálam.


Az első kötet trailere YouTube-ról:



A könyvek ismertetője a Molyon: Első kötetMásodik kötetHarmadik kötet

Májusi összegzés (június közepén...)

    


   Kicsit nagyon megkéstem ezzel a májusi összegzéssel. Kifogásokat nem keresek, egyszerűen lusta vagyok az utóbbi időben blogbejegyzést írni. Pedig a könyveket ugyanúgy falom, és vannak köztük egészen jók is. Például tegnap belekezdtem Csurgó Csaba Kukoricza című fantasyjébe és azt kell mondjam, hogy remek a könyv. Már az első oldalakon beszippantott és megállás nélkül ledaráltam vagy 80 oldalt sok nevetgélés közepette, és csak azért tettem le a könyvet, mert ár fájt a szemem.

Bagolyka megint összeállt a szokásos csoportképre az e havi beszerzésekkel

     Na de lássuk szegény eddig elhanyagolt májust. 
   Beszerzések: Egy könyvet kaptam utónévnapi ajándékként: Harrison Fawcett Katedrálisának 4. kötetét. Itt még a harmadik is elolvasásra vár, de majd egyben lenyomom a maradékot most, hogy már megtehetem. :-) Illetve ebben a hónapban, fellelkesülve Zakkant posztján én is rendeltem magamnak egy kifestőkönyvet a Partvonaltól, a Csodálatos állatokat Marty Noble rajzaival. Amint megjött a kötet, rohantam is a boltba színesekért, és azóta több estét is azzal töltöttem már, hogy a kifestőmben színeztem. :-) Eddigi alkotásaim: 

 

     Olvasások: befejeztem az Ajtót hangoskönyvben, és azóta sem írtam róla... Meghallgattam továbbá egy Janikovszky Éva válogatást Felnőtteknek írtam címmel. Volt az írások között, amit már hallottam a Lemez két oldala című hangoskönyv meghallgatásakor, de voltak új történetek is, és szokás szerint sokat mosolyogtam na meg el is gondolkodtatott az írónő. Befejeztem aztán Anna Gavalda Édes életünk című két kisregényét, amiről mindenképpen írok majd hosszabb posztot is. De röviden összefoglalva érdekes és elgondolkodtató volt számomra. Megvolt aztán még májusban két hétvége alatt kb az az első kettő Bridget Jones, amikről sikerült azért bejegyzést is írnom. Elkezdtem továbbá (és azóta be is fejeztem, de ez már a júniusi összegzésbe tartozik) Szabó Magda Katalin utcáját, Erik Axl Sund Victoria Bergman trilógiáját, és mivel az ötödik évaddal teljesen megkavart az HBO, a Tűz és Jég Dala ötödik kötetét is nekiálltam újraolvasni. Csak hogy tudjam, hogy én emlékszem rosszul, vagy tényleg ennyire rohadtul átírták a sorozat készítői a sztorit. De azt hiszem, inkább az utóbbiról lesz szó. :-)
     Ennyit így megkésve a májusról. Többiek (időben megírt) májusi összegzései:




2015. június 6., szombat

Mindenkinek van egy Katalin utcája



"Akkor már azt is tudták, hogy holtak és élők közt csak kvalitatív a különbség, nem sokat számít, és azt is, hogy minden embernek csak egy olyan valaki jut az életben, akinek a nevét elkiálthatja a halál pillanatában."

      Szabó Magda Katalin utca című regényében három, egymáshoz közel álló család életét, sorsát ismerhetjük meg, akik a Katalin utca lakói lévén szomszédok, és akik között az évek folyamán szoros szálak szövődnek, saját kis közösséggé kovácsolódnak, s együtt vészelik át a viharos 20. századot, mely fokozatosan elszakítja őket egymástól s amelynek következtében magát a Katalin utcai otthont is elveszítik. A kis közösség egymásnak megmaradt tagjai azonban igyekeznek összetartani, s egymásban próbálják újra meglelni az elveszett Katalin utcai otthont és a vele együtt elveszített boldogságot. Az idő kerekét azonban nem lehet visszaforgatni...
     A regény elején a jelenben vagyunk, megismerjük a már egy lakásban összezsúfolódott családokat. Eleinte nem is tudjuk/értjük ki kicsoda, én is őszintén szólva csak kapkodtam a fejem, miről is van szó pontosan. A következő fejezetekben aztán visszaugrunk a múltba és szépen lassan kibomlik a cselekmény, helyükre kerülnek a kirakós darabjai, s megismerve a szereplők sorsát, életét idővel megértjük miért is olyanok a jelenben, amilyenek. A fejezetekben váltakozó szemszögekkel találkozunk, így minden szereplő bőrébe belebújhatunk, megismerhetjük érzéseit, gondolatait, indokait. Ez és maga a tény, hogy a jelent bemutatva ugrunk vissza a múltba és ismerjük meg mindennek a miértjét, remek húzás az írónő részéről. Élvezetes mindemellett mélyen elgondolkodtató és egyben elszomorító volt számomra ez az utazás, az utazás vissza a szereplők múltjába.
      A regénybe belekerül egy természetfeletti szál is, amely elsőre nekem kicsit furcsa volt, Szabó Magdánál nem nagyon találkoztam eddig ilyesmivel, legalábbis az általam elolvasott könyveiben nem. Egy elhunyt szereplő is megjelenik ugyanis a regény elbeszélői között, mint egy szellem, aki szabadon járhat-kelhet térben és időben, aki mindent lát és hall, s aki ha akar, testet is ölthet, megmutatkozhat az emberek előtt. Érdekes volt megismerni azt, hogyan látja, hogyan képzeli el Szabó Magda a halál utáni életet.
       A Katalin utcát olvasva megismerhetjük, átélhetjük a 20. század történelmi eseményeit a három család, azaz a kisemberek szemszögéből. Az 1940-es években a zsidó származású Held család sem kerülheti el sorsát, ahogyan az ezredesnek is hadba kell vonulnia. A háború utáni években aztán jön a kényszermunka, az elnyomás, a disszidálás, majd a rehabilitáció és a kitüntetések. A Katalin utca egykori lakóit messzire veti egymástól a sors, s megpróbálnak a múltat feledve új életet kezdeni, de ahogyan a molyokat az éjszakában égő lámpás fénye, úgy vonzza őket is egymáshoz a közös múlt, a közösen átélt kedves és fájó emlékek, a Katalin utca emléke. Azt remélik, egymásban újra fellelhetik mindazt, ami elveszett, ehelyett azonban csak a közös emlékezés, a keserédes nosztalgia marad nekik.
     Ahogy az írónő is írja az előszóban, mindenkinek van egy Katalin utcája, egy életszakasz, egy időszak, amelyet sokszor felidéz magában, s ahova bármikor szívesen visszatérne. Nem tagadom, nekem is van ilyen. Fontos azonban, hogy ne ragadjunk meg a múltban, tudjunk elszakadni, továbblépni, s a jelenben is tudjunk találni örömet, boldogságot.
     A Katalin utca az írónő egyik remeke, nekem is a kedvenc Szabó Magda regényeim közé került. A könyvet megszólaltató Ráczkevei Anna pedig csak hozzátesz érzelmes, kifejező felolvasásával. 10-ből 10-es a regény.

A könyv ismertetője a Molyon