Karácsony

Minden kedves rendszeres illetve olykor-olykor idetévedő olvasómnak kellemes, meghitt, és persze könyvekben gazdag karácsonyt kívánok!

Social Media Book Tag - avagy megint lusta vagyok könyves posztot írni :-)

      Elég régen jelentkeztem már, aminek főként az év végi munkahelyi hajtás az oka. Az olvasásssal sem nagyon haladtam, illetve a posztokkal is lemaradtam. Van két könyv is (Vandermeer Kontroll és Avery Corman Kramer kontra Kramer-je), amikről még nem írtam beszámolót, de most nem érzem magamban hozzá ez erőt. Ezért is töltöm ki a már több helyen is látott Social Media Book Tag-et (azaz poszt is meg nem is:-).

1, Twitter, azaz a legrövidebb kedvenc könyved.

Örkény István: Tóték - Imádom, az egyik kedvenc könyvem, és olyan kis rövidke, hogy egy nap alatt végigrágja magát rajta az ember. Én már megtettem párszor, és tervezem a közeljövőben is. :-)

2, Facebook, azaz egy könyv, amit mindenki rád akart tukmálni?

Tukmálni azért nem tukmálták, de nagyon sokan dicsérték, ezért én is meg akartam tudni, mi olyan jó ebben a könyvben, azaz J. L. James Szürke-trilógiájában. Hát az első kb, 120 oldal során nem jöttem rá, és fel is adtam az olvasást. Erősen pocskondiázó hangvételű posztomat itt olvashatjátok.

3. Tumblr, azaz egy könyv, amit még azelőtt olvastál, hogy menő lett.

Hát erre a kérdésre nem nagyon jut eszembe válasz... De ha őszinte akarok lenni, általában úgy választok könyveket a kis listámra, hogy böngészem a többi blogger bejegyzéseit, és amikről jókat írnak, azt én is felveszem a listámra.   De azért menőnek nem igazán nevezném az általam olvasott könyveket. :-)

4, Myspace, azaz egy könyv, amire nem emlékszel, hogy tetszett e vagy sem.

Szegény Myspace... :-) Azok a könyvek, amikre emlékszem, pontosabban amiknek az elolvasására emlékszem, azokról azt is el tudom mondani, hogy tetszettek e avagy sem. Szóval amelyik könyvre nem emlékszem, hogy tetszett e, arra a könyvre egyáltalán nem is emlékszem. :-)

5, Youtube, azaz egy könyv, amit remélsz, hogy meg fognak filmesíteni egyszer.

Elsőre Coelho A győztes egyedül van című könyve jutott eszembe, amelyből szerintem remek thrillert lehetne készíteni. (A könyvről írt bejegyzésem itt olvasható.)

6, Instagram, azaz egy könyv, aminek annyira szép a borítója, hogy fel kellett raknod Instagram-ra.

No hát Instagram-on nem vagyok fent, de ha fent lennék, Kleinheincz Csilla Ólomerdő című könyvének borítóját tuti feltenném. Írtam is a könyv külcsínyéről egy lelkendező posztot, illetve később magáról a regényről is beszámoltam itt.

7, Goodread, azaz egy könyv, amit mindenkinek ajánlanál.

A tűz és jég dala sorozat, nem is kérdés! Bár jobban belegondolva nem ajánlanám mindenkinek. Nem ajánlanám például azoknak, akik csak a happy endeket meg a rózsaszín sztorikat kedvelik. :-)

Mások, akik szintén kitöltötték a kérdőívet:

theodora, Attila

Amikor egy könyv "életre kel" - Henrik Ibsen: A vadkacsa

      

     

     A héten végre megint eljutottam a színházba, és a darab, amit láttam annyira tetszett és annyira elgondolkodtatott, hogy hatására megszületett bennem egy kis blogon belüli rovat ötlete. Méghozzá egy olyan rovaté, amelyben "életre kelt" könyvekről fogok elmélkedni. Azaz olyan könyvekről, irodalmi alkotásokról, amelyek színpadra avagy filmvászonra kerültek.

       Az első ilyen jellegű kis posztocska témája tehát az ötletadó darab lesz, ez pedig Henrik Ibsen A vadkacsa című színműve.

      

"Ha megfosztasz egy embert élete hazugságától, megfosztod a boldogságtól is."

      Anno középiskolában én is olvastam mint kötelező olvasmányt Ibsen A vadkacsa című drámáját. Persze akkor még nem értettem igazán, vagy ha értettem is, nem éreztem át igazán a mű üzenetét. Ezt egyébként a darab után barátnőmmel ki is tárgyaltuk, hány olyan könyvet olvastattak el velünk középiskolában, amiből anno egy mukkot se értettünk és így nem is értékeltük őket igazán... De erről a témáról külön posztot lehetne írni. A lényeg, hogy - mivel anno olvastam a könyvet illetve tanultam róla - voltak emlékképeim, rémlett a történet végi tragédia, de konkrét képem nem volt a darab témájáról, fő mondanivalójáról. Adott egy elszegényedett, egykor gazdag, jómódú, úri család sarja, Hjalmar Ekdal, aki egy tetőtéri, nyomorult kis lakásban él feleségével, Ginával, lányával, Hedviggel és apjával, a börtönt is megjárt öreg Ekdallal. Nem mondhatjuk róluk, hogy boldogok. Nagyon szegények ugyanis, minden koronát meg kell fogniuk, ráadásul a családfő Hjalmar nem éppen a tettek embere. Folyton csak beszél a munkáról és nagy találmányáról, mely egycsapásra kihúzza majd őket az anyagi gondok mocsarából (nem véletlen a mocsár kifejezés), de tenni valójában semmit sem tesz. Modern kifejezéssel mondhatnánk akár hangembernek is. A család szürke hétköznapjait megszínesíti a nagypapa hobbija, a vadászat. Mivel a város közepén él, nincs valódi erdő a közelben, a család megteremti tehát a padláserdőt, ahol fák állnak, tyúkok, galambok, nyulak élnek, s ahol nagypapa kedvére hódolhat kedves hobbijának. És itt él a padláson Hedvig szeme fénye, a csodálatos vadkacsa is.

   Így éli tehát az Ekdal család nem éppen boldog, de azért kielégítő mindennapjait, mígnem megjelenik a színen Hjalmar gyermekkori barátja, Gregers Werle, az önkéntes jótevő, igazságosztó, aki meg van róla győződve, hogy az embereket csakis a teljes igazság teheti boldoggá, vagyis az, ha mindent megosztanak a másikkal, megbocsátanak és ez a megbocsátás megtisztítja, megnemesíti lelküket. És ez az eszményekben vakon hívő férfi a fejébe veszi, hogy felnyitja egykori barátja szemét, s ezzel boldogabbá teszi őt, mint valaha... A dolgok természetesen nem a tervei szerint sülnek el...

     Nem is emlékeztem rá mennyire egyértelmű szimbólum a darabban maga a vadkacsa. A vadkacsa, akit ahogyan az Ekdal családot is, Gregers apja sebesített meg s űzött a mocsár mélyére, ahol aztán az iszapban megkapaszkodva nem képes, nem mer újra a felszínre jutni, vergődni. 

     És maga a darab üzenete is nagyot ütött nálam. A darabban a családbarát doktor mondja ki a kulcsmondatot, a központi gondolatot, miszerint az embereknek szükségük van hazugságokra ahhoz, hogy túléljék az életet. Így például addig volt jó Hjalmarnak, amíg nem tudott felesége egykori viszonyáról és arról, hogy a találmány, amiről folyton csak beszél, valójában önáltatás, a doktor által belé plántált hamis remény szimbóluma. Azé a hamis reményé, amelyre szüksége van ahhoz, hogy túlélje a hétköznapokat.

      A darabot előadó színészek igazán jó alakítást nyújtottak, a rendezés is nagyrészt tetszett. Az egyetlen dolog, amit furcsának találtam, az az volt, ahogyan a rendező a komoly, súlyos gondolatokat minden egyes alkalommal valami poénnal, komikus jelenettel ütötte el. Lehet, hogy ezzel a tragikomikumot kívánta erősíteni, de bennem furcsa érzést keltett, csökkentette a katarzist. Ennek ellenére a darab végén nálam teljes volt a hatás. Napokig kattogott az agyam, és még kattog is. Vajon melyik a jobb: hazugságban élni, de "viszonylag" boldogan, vagy tudni az igazat, és szenvedni miatta... Ugyanez az egyik központi kérdés Dennis Lehane Viharszigetében is.

      Szóval ha pontoznám a darabot 10-ből 9-et adnék rá. Ha valakinek kedve támadt hozzá, hogy megnézze és nincs messze neki Veszprém, ajánlom figyelmébe a Petőfi Színház előadásában. ;-) Infók a darabról itt. A bejegyzésbe beszúrt képek is a veszprémi előadásról származnak.

William Golding: Lord of the flies

"The rules!" shouted Ralph, "you're breaking the rules!"
"Who cares?"
Ralph summoned his wits.
"Because the rules are the only thing we've got!"

      Golding klasszikusával már van közös múltunk. Anno az egyetemen az egyik órán kaptunk egy listát könyvekkel, amelyek közül ki kellett egyet választanunk. Ezt a könyvet aztán el kellett olvasni - in English persze -, szószedetet kellett készíteni, melyből aztán volt egy kis számonkérés is. Így alakult, hogy például ebből a könyvből tanultam meg a spear szót, többek között. Na de lényeg a lényeg, most megint kedvet kaptam hozzá, hogy ismét elolvassam a könyvet, megint csak angolul. 

       Aki esetleg nem ismerné, a történet néhány szóban a következő: adott egy csapatnyi 5-12 éves korú gyermek, akik egy repülőgép katasztrófa következtében egy lakatlan szigeten kötnek ki egyetlen felnőtt nélkül. A csapat gyereknek önállóan kell tehát boldogulnia, megszerveznie a mindennapokat. A fiúk közül két vezéregyéniség emelkedik ki, Ralph és Jack, akik két egymással teljesen ellentétes nézőpontot, gondolkodásmódot képviselnek, így a konfliktushelyzet máris adott. Ralph mindennél fontosabbnak tartja a menekülést, így az azt lehetővé tevő jelzőtüzet. Jack ezzel szemben sokkal többre tartja az önellátást, a vadászatot. 

"They walked along, two continents of experience and feeling, unable to communicate."

          Na és ott van még szegény Piggy, aki - bár kissé túlságosan is tudálékoskodó, okoskodó, mégis ő a csapat esze, Ralph jobb keze (amit persze Ralph nem szívesen ismer be). 

      A regény remekül mutatja be ennek a helyzetnek a lélektanát, az ilyenkor előtörő emberi ösztönöket, a lélek sötét oldalát. A szereplők oldalról oldalra egyre több változáson mennek keresztül, a kezdetben gyermeki, ártatlan, szabályokhoz szokott fiúk egyre kevésbé találják a helyüket ebben a szabályoktól mentes, kötetlen világban. Bár páran, főként Ralph és Piggy, igyekeznek fenntartani a rendet, megőrizni a szabályokat, a civilizáció adta kötöttségek egyre inkább eltűnnek, s a fiúk lelke egyre inkább eggyé válik a szigeten burjánzó sötét dzsungellel... S azok a gyermekek, akik a történet elején még egy malacra sem képesek kezet emelni, egyre elképesztőbb dolgokat cselekednek, s így jutunk el a tragikus végkifejletig.

            Erőteljesek a regényben felvonultatott szimbólumok is. Ott van például a gyűlésekre hívó jelet szolgáltató kagyló, amely egyértelműen a civilizáció szimbóluma. Vagy Piggy szemüvege, amely szintén a külvilág egyik utolsó maradéka, a kultúra szimbóluma. A regény vége felé persze mindkét tárgy elpusztul, eltörik, ahogyan maga a civilizáció, az erkölcsök is elenyésznek. És persze a legfontosabb, a központi szimbólum: a karóra tűzött disznófej, a Legyek Ura, a sötétség jelképe.

         A Lord of the flies nem csupán egy ifjúsági regény. Komoly, elgondolkodtató mementója az emberi lélek sötét oldalának. A klasszikus nálam 10-ből 8 pontos.

A könyv ismertetője a Molyon