2014. június 29., vasárnap

Júniusi összegzés

      Hát ebben a hónapban sem jeleskedtem annyira az olvasásban. De mentségemre szóljon, hogy még csak most ismerkedek az önálló léttel, és most tanulom beosztani az időmet, így, hogy főzni, mosni, takarítani is nekem (nekünk) kell magamra (magunkra). De azért így is voltak olyan napok, amikor egy-egy délutánra belefeledkezhettem az aktuális könyvbe. 


      Na de a lényeg: júniusban egy könyvet fogyasztottam el, ez volt Kleinheincz Csilla Ólomerdője. A poszt itt még folyamatban van, de elöljáróban annyit, hogy - bár nem teljesen azt kaptam, amire számítottam -, azért tetszett a könyv. Különleges volt egy modern köntösbe öltöztetett magyar tündérmesét olvasni. Ezen kívül elolvastam még ebben a hónapban egy novellát, Jodi Picoult Where there's smoke című írását. És ezt követően rögtön bele is vetettem magam az írónő egyik regényébe (Storyteller), és egyelőre úgy érzem, jó döntés volt. Lehet, hogy én is felsorakozom az írónő rajongóinak sorába? :-) (Bár ezt azért még korai lenne kijelenteni, majd meglátjuk. ;-) Elkezdtem továbbá ebben a hónapban Christopher Paolini Eragon-ját is, méghozzá angolul. (Itt jegyezném meg, hogy büszke vagyok magamra, mert az utóbbi időben több angol nyelvű könyvet is olvastam/olvasok.) Szegény már régóta várakozott a polcomon, mire végre sorra került, plusz az is hozzá tartozik a történethez, hogy Eragon-nal nekünk ez már a második nekifutásunk, de elsőre nem azért tettem le, mert nem tetszett a könyv. Sokkal prózaibb oka volt: túl vaskos volt a kötet ahhoz, hogy mindenhová magammal vigyem, így elég lassan haladtam vele, végül fel is adtam. De ez a második nekifutás (egy jóval soványabb kiadással) már határozottan jobban alakul. 

                                            


      És volt egy félbehagyásom is ebben a hónapban, illetve már az előzőben, csak most adtam fel végleg. Kosztolányi Pacsirtájáról van szó, amit egyszerűen azért adtam fel, mert egy időre azt hiszem megcsömörlöttem a hangoskönyvektől. De ez nem a könyv hibája! Később még biztosan próbálkozom vele, de most kell egy kis szünet azt hiszem. 

                   

     Ami az újoncokat illeti, ebben a hónapban több kölcsönkapott könyvvel is gazdagodott a könyvtáram ideiglenesen. Így érkezett meg hozzám egy időre Szabó Magda Abigél-je, Gerald Durrel Madarak, vadak, rokonok (tökéletes nyaralásos könyv lesz ez:-) illetve Louis Sachar Stanley, a szerencse fia című regénye. Plusz most volt a szülinapom is, amit - bár néhány ajándéklehetőséget be kellett áldoznom konyhai eszközökre - azért részben sikerült kihasználnom könyvbeszerzés szempontjából is. Barátnőimtől megkaptam például Jeff Vandermeer Déli Végek trilógiájának 2. részét. Alig várom, hogy beleszagolhassak. :-) 



2014. június 21., szombat

Short comment on a short story

   

  Miamona Könyveldéjében  akadtam rá a linkre, amely elvezetett Jodi Picoult Where there's smoke című novellájához. Be kell vallanom, eddig még soha semmit nem olvastam az írónőtől, bár hallani már többször hallottam róla és zömében jókat. Gondoltam, ez most egy remek alkalom, hogy megismerkedjek vele. A novellán keresztül bele is kóstolhattam Picoult stílusába, írói világába és őszintén szólva, tetszett amit olvastam. 
     A Where there's smoke egy rövid történet, melynek középpontjában az írónő hamarosan megjelenő kötetének egyik szereplője áll. Bár maga a történet (egy psychic-ról, azaz médiumról van szó - nekem rögtön a Mentalista Patrick Jane-je jutott eszembe) kicsit túl természetfeletti nekem - nem nagyon szeretem a szellemes sztorikat - mégis magával ragadott a történet. Az, ahogyan meg van írva a novella, már az elején leköti az embert és kíváncsivá teszi. Bár a vége egyáltalán nincs lezárva, de ez persze ebben a helyzetben nem meglepő.  (A novella tulajdonképpen egy ízelítő, kedvcsináló az írónő következő könyvéből/könyvéhez.)
      Lehet, hogy ezek után be is nevezek majd egy Jodi Picoult könyvre is. És lehet, hogy majd az októberben megjelenő, ezt a történetet valamiképpen folytató Leaving Time is felkerül az elolvasnivalók listájára. (Amelynek egyébként vicces módon az általam nem régen olvasott Elephants can remember című Agatha Christie krimihez hasonlóan szintén az elefántok illetve az ő emlékezőtehetségük az egyik fő motívuma.)
       A novellára 10-ből 9-est adnék. 


A novella ismertetője a Molyon


2014. június 8., vasárnap

Pilátus


      Kicsit haragszom magamra, hogy a könyv elolvasása után nem kerítettem rögtön időt a poszt megírására. Akkor ugyanis még élénken bennem voltak a könyvvel kapcsolatos érzések, amelyek eléggé erősek voltak.Szabó Magdának megint csak sikerült igencsak felkavarnia a lelki világomat. Az olvasás óta azonban elég sok idő eltelt már, kopott az élmény, így attól tartok, a poszt sem lesz olyan érzékletes. De azért igyekszem majd. :-)
      Történetünk főszereplője Szőcs Iza, aki apja halála után úgy dönt, magához veszi édesanyját, hogy ő gondoskodjon róla, ahogy egy igazi jó gyereknek illik. A lány azonban - mindkettőjük nagy szerencsétlenségére - nem azzal igyekszik meghálálni az anyjától kapott sok jót, amivel kellene és amivel egyedül lehetséges. Mindennel elhalmozza, mindent megtesz, elintéz helyette, mondván, hogy az anyja eleget dolgozott már életében, most már pihenjen is, és mindeközben nem veszi észre mekkora fájdalmat okoz ezzel édesanyjának, s hogy elveszi tőle azokat az aprónak tűnő dolgokat, mindennapi tevékenységeket, amiktől addig hasznosnak érezte magát, amiktől még úgy érezhette, érdemes élnie. Szívfacsaró, ahogyan az öregasszony minden egyes aprócska pofon, veszteség után újra és újra remél, újabb és újabb dolgokat talál ki, amelyekkel hasznossá teheti magát, s ahogyan Iza ezeket a dolgokat újra és újra elveszi tőle. S mindeközben az öregasszonyt iszonyú lelkifurdalás gyötri, szenved, hogy nem tud eléggé hálás lenni ennek a remek gyereknek, csak gondot okoz neki...  Mindez végül aztán elvezet a tragikus végkifejlethez. A regény olvasása közben számtalanszor éreztem úgy, hogy legszívesebben lekevernék egy pofont Izának az öregasszonyt pedig magamhoz ölelném... Nem egyszer megkönnyeztem a jeleneteket.
      Még szomorúbbá teszi a történetet, hogy tudjuk, ott lenne a megoldás, Antal személyében, aki bár csak a volt veje, mégis jobb gyermeke lenne/lehetne az asszonynak, mint Iza valaha is volt. Iza gőgje és az öregasszony lelkifurdalása miatt azonban ez a megoldás nem lehetséges. 


    Ahogy haladunk előre a történetben, úgy jövünk rá egyre inkább, mennyire szegény is lelkiekben Iza, mennyire nem látja a valódi értékeket. Példás tanuló, kiváló munkaerő és segítőkész gyermek, de nem rendelkezik azzal, ami a legfontosabb, a érzelmek megélésének képességével. Antal új szerelme, Lídia az, aki a regény vége felé megfogalmazza a történet üzenetét, szavakba önti Iza életének tragédiáját:

"Uramisten - gondolta Lídia -, milyen fáradt lehet abban az állandó önfegyelemben és igényben, hogy megválthassa a család és a föld sorsát, abban az irtózatos keménységben, melyet nem mer fellazítani holt hajadonok siratásával és emlékekkel! Azt hiszi a szerencsétlen, hogy az öregek múltja ellenség, nem vette észre, hogy magyarázat és mérték, a jelen megfejtése."

     Újabb megrázó könyv az írónőtől, mely sokáig fogva tartotta még a gondolataimat jóval a könyv elolvasása után is.... 10-ből 10-es. 
U.i.: Érdemes elolvasni a Molyos ismertetőt, mely a könyv fülszövege is egyben, és melyet maga Szabó Magda írt. Gyönyörűen, meghatóan foglalja össze a Pilátus üzenetét....

A könyv ismertetője a Molyon

2014. június 7., szombat

Elephants can remember - but I doubt they would remember of this novel...


      Agatha Chrsitie Elephants can remember című könyvét kölcsönbe kaptam barátnőmtől. De örülök is, hogy nem vettem meg. Ez az eddigi legrosszabb Agatha Christie könyv, amit eddig olvastam (már ha szabad ilyet mondanom, illetve írnom). Barátnőm egyébként akkor, amikor kölcsönadta, nem emlékezett a könyvre, de nem sokkal utána újraolvasta magyarul, és akkor figyelmeztetett is, hogy sokak szerint ez az írónő legkevésbé sikerült regénye. Ezt sajnos én sem tudom megcáfolni.
      Számomra nagyon vontatott volt a regény. Még a könyv 2/3-nál is csak ott tartunk, hogy a szereplők végre elhatározzák, hogy kinyomozzák a szóban forgó gyilkosságot. Hiányzott továbbá a pörgés, az események a regényből. Nem történik ugyanis egyetlen gyilkosság sem a regény jelenében. Poirot egy évekkel korábbi ügyben nyomoz. Sok helyütt ráadásul eléggé "öregnénisre" sikeredett a könyv. Több soron keresztül arról olvashatunk például, hogy kinek hány parókája van... Összességében a könyv éppen ellentéte a hátoldalán feltüntetett ajánló szövegnek:

"She tells us all we want to know and nothing that is irrelevant."

Hát én inkább éppen hogy az ellenkezőjét éreztem sokszor.
      Azért az angolul olvasás javított némicskét az élményen. Remek új szavakat, kifejezéseket tanultam például:

whodunit: a story dealing with a crime and its solution; a detective story
nosey parker: person of an overly inquisitive or prying nature

És a végére egy jó kis gondolat:
Old sins have long shadows.

Na meg, ha már a regényben nem voltak igazi elefántok...


Ja a könyv amúgy 10-ből mindössze 2-es. Jobbat nem tudok rá adni, ismerve az írónő jó pár, remek kis könyvét.





      

2014. június 1., vasárnap

Májusi összegzés (első poszt az új lakásból:-)

    Hát ez a hónap nem igazán az olvasás jegyében telt a számomra. Ezen a hétvégén költöztem be ugyanis a közeli városba. És az előkészületek elég sok időt elvettek, de ezt egyáltalán nem bántom/bánom. :-) Ez az első, hogy önállóan (na jó azért nem vagyok teljesen egyedül, a barátommal költöztünk ugyanis ide) kell gondoskodnom magamról. (Már itt volt az ideje.:-P) Ez az első posztom tehát az új lakásból. :-)))
    Na de térjünk a lényegre, a könyvek. Nem sok időm volt tehát, így elmaradtam a posztokkal illetve az olvasás sem a megszokott tempóban haladt. Na meg a könyvvásárlásban is vissza kellett fognom magam a spórolás miatt. 


    Akkor először az olvasásokról. Akárhogy is számolom, májusban mindössze két könyvet fogyasztottam el: Harrison Fawcett Katedrálisának második részét és egy Agatha Christie krimit angol nyelven Elephants can remember). Utóbbiról még várat magára a poszt, ahogy az előző hónapban olvasott Pilátusról is. A hangoskönyvvel (Kosztolányi Pacsirtája) kissé megakadtam. Azt hiszem egy szusszra túl sok hangoskönyvet hallgattam és kicsit megcsömörlöttem tőlük. De a könyv persze tetszik, csak mostanában valahogy jobban esik zenét hallgatni hangoskönyv helyett. Most pedig éppen Kleinheincz Csilla Ólomerdő című regényét olvasom, de már csak pár oldal van vissza. 


     A beszerzések terén, mint mondtam, szintén visszafogtam magam. (Bár ez igen nehezemre esett, most jelent meg ugyanis Vandermeer Déli Végek trilógiájának második kötete... De azt hiszem ez lesz a júniusi könyvvásárlásom.) Egyetlen könyvet vettem: Kleinheincz Csilla Ólomerdőjét. Erről született egy külön poszt is, annyira megfogott ugyanis a könyv külleme. A belseje is hasonlóan különleges, de erről majd a posztban.


     Remélem a június azért már jobban bővelkedik majd könyvekben, és igyekszem majd a poszt-elmaradásomat is behozni.