2014. február 21., péntek

Expedíció


"Ahol a bűnös kezéből a fojtó gyümölcs fakad, ott hozom a halál magvait, hogy a férgekkel megosszam, hisz gyülekeznek a sötétségben, életük erejével befonják a világot, míg egyéb helyek félhomályos csarnokából soha nem létezett alakok gyűrűznek és vonaglanak elő..."

      Elgondolkodtató, felkavaró, és titokzatos, utóbbi talán túlságosan is... Pupilla blogjában olvastam először erről a könyvről, ami rögtön fel is keltette érdeklődésemet. Hamar be is szereztem hát. Megbánni nem bántam meg, de - bár imádom az elgondolkodtató könyveket - nekem ez a könyv kicsit túlságosan is titokzatos volt. Nem tudtam megfejteni...
      A történet lényege, hogy a Déli Végek nevű társaság (amelyet egyébként csak a könyv kb. felénél említenek először, és utána is csak egy-kétszer kerül szóba) már régóta szervez expedíciókat az X-térségbe, mely egy (állítólag) környezetvédelmi katasztrófa sújtotta térség, ahol a katasztrófa bekövetkezte óta számos furcsa dolog történik. Ráadásul kétszeresen titokzatos ez a táj, vagy ahogy a szerző is fogalmaz, egyszerre meghatározhatatlan és meghatározott. Nem tudjuk, legalábbis az olvasó számára nem derül ki, hogyan is történt pontosan a katasztrófa, illetve nem tudjuk, mi is zajlik igazán azóta. Szóval ez a Déli Végek nevű szervezet útjára indítja az (állítólagosan) tizenkettedik expedíciót, mely négy tudós nőből áll. Egyikük a főhősünk, akinek a szemszögéből megismerjük a történteket. 
      A könyv titokzatosságát tovább fokozza a tény, hogy EGYETLEN név sem hangzik el a regényben. Egyetlen egy név sem. Az expedíció tagjaira a főszereplő-narrátor végig a foglalkozásuk megnevezésével utal. Itt jegyezném meg, hogy lehet, hogy nem vagyok eléggé feminista, de nekem - bár már a regény elején leszögezzük, hogy nőkről van szó, a nevek hiánya, és a foglalkozásnevek használata miatt sokszor úgy kellett megerőszakolnom magam, hogy olvasás közben ne férfikat, hanem női szereplőket képzeljek magam elé... Szintén igen érdekes az, ahogyan a szerző csak nagyon lassan, cseppenként adagolja nekünk a főhős magánéletéről szóló információkat is. A 23. oldalon találkozunk az első személyes vonatkozású ténnyel. Amikor a főhős először említi férjét. Innentől kezdve aztán szépen lassan bekúszik a magánélet, a hétköznapiság is a regény amúgy rideg, idegen világába. De nevek továbbra sincsenek, és a főhős magánélete sem éppen szívderítő epizódokból áll... 
      A regény világa igen érzékletesen megrajzolt, ijesztő, rideg világ. Ott van például az a jajongó hang, amely minden este, a sötétség beköszöntével veszi kezdetét, és amely halálra rémíti az expedíció tagjait. De ez még semmi ahhoz képest, ami eztán vár rájuk.... 
       A négy nő együtt indul tehát útnak az X-térségbe, ahol igen hamar fel is fedezik az első anomáliát, egy alagutat (amit érdekes módon főhősünk toronynak lát), amely nem szerepel a Déli Végek egyetlen térképén sem. Úgy döntenek, első lépésként ezt az alagút-tornyot fedezik fel maguknak, és ekkor kezdődnek a bonyodalmak. Az alagút-torony falán érdekes, ijesztő feliratot találnak, egyfajta szörnyű óment, jóslatot, amely mintha apró kis élőlényekből állna, és mint amely újra és újra megújulna, mintha valaki vagy valami újra és újra felróná a szavakat a falra....
      Az X-térség szörnyűségei mellett az expedíció tagjainak szembe kell nézniük társaik gondosan rejtegetett titkaival és azok következményeivel is. Hamar szét is bomlik a társaság, és főhősünk magára marad. Erre egyébként már a regény elején találunk utalást. 

"Leírnám három társam nevét, ha bármi jelentősége lenne, csakhogy a geodétán kívül egyikük sem maradt mellettem sokáig. Ő is csak alig két vagy három napot."

    A regényben előrehaladva felváltva járjuk a hősnővel együtt az ijesztő tájakat, helyszíneket, illetve ismerjük meg a nő magánéletének részleteit. Ahogy egyre mélyebbre jutunk magánéletében, úgy jutunk (szó szerint) egyre mélyebbre az X-térségben is, le egészen az alagút-torony aljáig-tetejéig...
       Be kell, hogy valljam, nekem azt hiszem, nem sikerült teljesen megemésztenem ezt a történetet. Egyes történések, jelenségek olyannyira szürreálisak és megfoghatatlanok, hogy az már számomra kicsit túlságosan is zavaró volt olykor. Úgy érzem, nem teljesen állt össze a végére a kép. Dehát egy trilógiáról van szó, úgyhogy bízom benne, hogy a következő részek majd jobban felhomályosítanak.:-) A könyv végén amúgy volt egy nagy, engem pofonütésként érő csattanó...
    Összességében 10-ből 7-est adnék rá, a túlzott szürrealizmusa miatt. Ettől függetlenül (vagy éppen ezért?) kíváncsi vagyok a folytatásra.

2014. február 18., kedd

A parfüm


"Mert az emberek behunyhatják szemüket a nagyság előtt, a szépség előtt, fülüket is eldugaszolhatják a dallamok vagy a hízelgő szavak elől. De az illattól nem menekülhetnek. Mert az illat a lélegzet testvére. Vele együtt lopakodik be az ember testébe, nélküle nincs élet, nem lehet kikerülni. És az illat közvetlenül a szívbe hatol, és ott határozottan dönt vonzalomról és megvetésről, undorról és kedvességről, szerelemről és gyűlöletről.Aki ura a szagoknak, az uralkodik az emberi szívek fölött is."

      Anno még kötelező olvasmány volt (vagyis lett volna) az egyetemen, de akkor nem olvastam el. Most viszont megjött hozzá a kedvem. Ezért is kértem barátnőimtől karácsonyra Patrick Süskind A parfüm című regényét. Igen vegyes véleményeket hallottam róla. Többen mondták, hogy a film jobban tetszett nekik, mint a könyv. Ez alapján nem számítottam egy túl jó regényre. Talán éppen azért nem is találtam olyan rossznak összességében.
     A regény világa igen lehangoló. A könyvben egy születésekor rögtön elárvult, lelencházban nevelt, majd már gyermekként kényszermunkát végző fiú, Jean-Baptiste Grenouille nyomorúságos életét kísérjük végig. Grenouille egyetlen boldogságát az illatok jelentik, melyeket az átlagembereknél sokkal intenzívebben érzékel és melyeket örökre el is raktároz emlékezetében, folyamatosan bővítgetve illat-szótárát. Különlegesen fejlett szaglása segíti továbbá abban is, hogy elboldoguljon az emberek kegyetlen világában. Remek orrával könnyen kiszagolja az útjába tévedő emberek természetét. De a szagláshoz kapcsolódik élete legnagyobb tragédiája is, Grenouille-nak ugyanis nincsen szaga. Ezen fogyatékossága egész életét megbélyegzi. Már csecsemőkorában eltaszítja magától szoptatós dajkája, mondván, hogy a gyermeknek nincs szaga, ami csakis amiatt lehet, mert megszállta az ördög. És az emberek élete későbbi szakaszaiban is -, ha nem is tudatosan, de - idegenkedve, undorral tekintenek rá.
      Grenouille már gyermekkorától kezdve tudja, amint lehetősége nyílik rá, az illatoknak szenteli életét. Ahogy azonban telik az idő, egyre többet akar, és miután egy napon találkozik az általa addig érzett legcsodásabb illattal, megszületik benne borzalmas terve, aminek onnantól kezdve mindent alárendel, és amely elkerülhetetlenül vezet majd a regény borzalmas és egyben furcsa végkifejletéhez.
      Érdekes, hogy a könyv főhőse negatív főhős. Maga a szerző többször is megfogalmazza, hogy Grenouille-t a gonoszság élteti, de az olvasóban mégis kelt némi szánalmat (legalábbis bennem keltett), mert ez a gonoszság nem ok nélküli... Az emberek Grenouille iránt tanúsított ellenszenvéből, kegyetlenségéből ered. Pedig az író tényleg mindent elkövet, hogy a lehető legutálatosabban fesse le regénye főszereplőjét (többször hasonlítja például undorító kullancshoz is, aki a fán alattomosan csüngve várja áldozatát).
       Ami a regény különlegességét adja, azok a leírások. A szerző a témához hűen nem színek vagy formák, hanem illatok, szagok segítségével festi le a szereplőket, a helyszíneket.
      Összességében tetszett a könyv, főként a fent említett szagos-illatos leírások, valamint a groteszksége miatt. (Gyengém, minden ami fura és groteszk.) Mindemellett akadtak benne olyan elemek is, melyek nem tetszettek. Például az a népmeseiesség, ahogyan Grenouille összes ellensége, rosszakarója előbb-utóbb elnyeri büntetését. A filmre kíváncsi vagyok. Talán majd lesz egy olyan poszt, amiben össze is hasonlítom a kettőt...
      A könyv nálam 10-ből 6,5-7 pontot ért el.

A könyv ismertetője a Molyon

2014. február 8., szombat

Gyilkosság Mezopotámiában


     Tegnap fejeztem be egy újabb hangoskönyvet, Agatha Christie Gyilkosság Mezopotámia című könyvét Bánsági Ildikó tolmácsolásában. Ez most egy nagyobb lélegzetvételű krimi olt, mint az előző, a Három vak egér. Csavarosabb is volt annál. Már olvastam jó néhány Agatha Christie-t, de az öreglány mindig meg tud lepni a végkifejlettel. Vagy az is lehet, hogy én vagyok a béna, de soha nem tudom jól megtippelni, ki is a gyilkos. Ez most is így volt. Néhol mondjuk kicsit vontatottnak éreztem a sztorit, de összességében jól össze volt rakva, illetve az elején valamint a végén azért pörögtek az események. Meg hát Bánsági Ildikó is remekül tette a dolgát. Megint egy kicsit színházban érezhettem magam.
     A következő hangoskönyv jelöltem egy kicsit komolyabb falat lesz, Szabó Magda Régimódi története. Ma el is kezdem. És természetesen erről is beszámolok majd.
      Ez a krimi nálam 10-ből 7-et ért el.

A könyv ismertetője a Molyon

2014. február 2., vasárnap

Januári összegzés

      Beszerzett könyvek szempontjából kicsit elvetettem a sulykot januárban. Emlékszem, még talán január 3-án, egy könyves bevásárlókörút végén már bejelentettem anyukámnak, hogy ebben a hónapban több könyvet nem veszek. Ez persze nem így lett....:-) De azért így a végére sikerült visszafognom magam.
     A hónapban összesen 16 könyvet szereztem be. De nem kell megijedni a nagy számtól.:-) Ebből 4 hangoskönyv, amit a netről töltöttem le (Agatha Christie: Három vak egérGogol: A köpönyeg, Agatha Christie: Gyilkosság Mezopotámiában, Szabó Magda: Régimódi történet), 4 kölcsönkönyv (Steven Saylor: Venus kezében, Helga Weiss: Helga naplója, Agatha Christie: Elephants can remember, Voltaire: Candide), 1 pedig egy késve átadott karácsonyi ajándék (Patrick Süskind: A parfüm). A maradék hetet viszont be kell hogy valljam, én vásároltam. De mentségemre szóljon, hogy ebből kettőt használtan vettem egy könyv outlet-ben (Paulo Coelho: The winner stands alone, Christopher Paolini: Eragon), egyet pedig akciósan szereztem be a Libri oldalán (Karen Thompson Walker: Csodák kora). A többi teljes árú vétel volt, illetve hát járt rájuk az Alexandra törzsvásárlói kedvezmény. Így jutottam hozzá Stieg Larsson A tetvolált lány, Lars Kepler A hipnotizőrJohn Jonasson A százéves ember aki kimászott az ablakon és eltűnt illetve Max Brooks Wolrd War Z - Zombiháború című regényéhez. Lent a beszerzett könyvek kupaca (meg a munkahelyi búcsúajándékként kapott kis baglyos párnám:-).


     Ami az olvasást illeti, azt hiszem kijelenthetem, hogy egészen termékeny voltam ebben a hónapban. MIvel a molyon elkezdtem vezetni a listát, így csak rápillantok és tudom is, hogy ebben a hónapban 9 könyvet olvastam el, melyből 2 hangoskönyv volt. Plusz volt köztük angol nyelvű is, azaz már most jól haladok az újévi fogadalmammal. 
       Most éppen Süskind Parfümjét olvasom, illetve egy hangoskönyv is folyamatban van, Agatha Christie Gyilkosság Mezopotámiában című krimije.
    A könyvek milyensége kapcsán úgy gondolom egész jó hónapot zárhatok. Nem voltak nagy mellényúlásaim. Sőt akadt egy-két remekbe szabott olvasmányélmény is (Karen Thompson Walker: Csodák koraLars Kepler A hipnotizőrMax Brooks Wolrd War Z - Zombiháború), amiket alig tudtam letenni.
      Remélem a február is hasonlóan jól alakul majd.:-)

Csodák kora



     "Később úgy gondoltam ezekre az első napokra, mint arra az időszakra, mikor az egész emberi fajnak meg kellett tanulnia: ez idáig nem a megfelelő dolgok miatt aggódtunk. Nem az ózonlyuk, az olvadó jégsapkák, a nyugat-nílusi láz, a madárinfluenza meg a gyilkos méhek miatt kellett volna félnünk. De gondolom, végül sosem az következik be, ami miatt leginkább aggódik az ember. Az igazi katasztrófák mindig teljesen másmilyenek: elképzelhetetlenek, ismeretlenek, nem lehet rájuk felkészülni."

      Zakkant blogjában olvastam először Karen Thompson Walker Csodák kora című regényéről. Már akkor eldöntöttem, hogy ezt a könyvet el fogom olvasni. Nem sokkal ezután pedig a neten nézelődve felfedeztem, hogy a Libri akciósan, mindössze 999 Ft-ért kínálj a könyvet. Szóval lecsaptam rá. És meg kell hogy mondjam, nem értem, miért van leárazva, egy remek könyvről van ugyanis szó.
        A regény tulajdonképpen egy katasztrófatörténet (van ilyen szó?) egy kislány szemszögéből. A 11 éves Julia és családja egy napon azzal szembesül, hogy a Föld forgása elkezd lassulni és a napok eleinte még szinte észrevehetetlenül kezdenek meghosszabbodni. Kezdetben még alig érzékelhetőek a 'lassulás' következményei, idővel azonban egyre súlyosabbá válnak. Nem csak az órák pontatlanná válásával kell ugyanis szembenéznie az embereknek. A gravitáció is egyre erősödik, ami az emberek és az állatok életét is megzavarja, lassan, de biztosan pusztítja. Az egyre hosszabbá váló nappalok és éjszakák pedig a növényeket sem kímélik. Lassan az utolsó fa is eltűnik a Föld felszínéről...
      Vannak, akik pánikba esnek. Mások, mint például Julia apja, bíznak az emberiség tudásában:

" - Gondolj csak bele, milyen okosak az emberek! - kezdte. - Gondold csak végig mi mindent feltaláltak már! Rakétát, számítógépet, műszívet. Megoldjuk ezt is, tudod? Mindig megoldjuk a fontos dolgokat. Mindig."

      De a 'lassulásnak' vannak kevésbé egyértelmű következményei is...

"Nekem egyre inkább úgy tűnt, hogy a lassulás más változásokat is beindított: csak kevéssé látható, de mélyen gyökerező változásokat. Megzavart néhány igen finom erővonalat: a barátság ösvényeit például, vagy a szerelem felé vezető és az attól távolodó utakat."

Julia és családjának élete, az összes többi ember életével együtt fenekestül felfordul.
      Az emberek két táborra szakadnak: óraidősökre és valós idősökre. Az óraidősök visszatérnek a régi rendszerhez, igyekeznek visszaszorítani az egyre inkább terpeszkedő napokat a régi, 24 órás keretek közé. Így sokszor sötétben mennek dolgozni vagy iskolába, és világosban térnek nyugovóra. A valós idősök ezzel szemben ragaszkodnak ahhoz, hogy ebben a felbolydult világban is a nappal együtt keljenek és feküdjenek. Ezek az elvbeli különbségek is családokat, barátságokat szakítanak szét. Mindeközben a 'lassulás' tovább folytatódik, az élet minden területét érintő, romboló hatása tovább gyűrűzik.
      Nagyon tetszett, ahogyan az írónő egyensúlyt teremtett a 'lassulás' fizikai és lélektani hatásait leíró részek között. A fizikai változásokat viszonylag jól megalapozott tudományossággal mutatja be, de mindeközben igen érzékletesen ír az emberekben végbemenő lélektani változásokról is. És az ötlet, a könyv témája maga is igen eredeti. Nem egy meteorbecsapódásról vagy a Nap felrobbanásáról ír Walker, hanem egy teljesen eredeti, újfajta katasztrófalehetőség következményeit boncolgatja.
      További plusz pont jár azért, ahogyan Walker ír. Azok a rejtett utalások, finom megfogalmazások...

"Egy régi, kétsávos úton hajtottunk a parttól nyugat felé, a hatalmas, lángoló ég alatt. A huszonegyedik fényes óránál tartottunk. [...] Egy ezüstszínű kombival mentünk, bár a rendőrségi jelentésben kék szerepelt."

"De nem így van ez mindennel? Ha valami a múltba vész, már nem is tűnik valóságosnak. Egy idő után nem marad belőle más, csak néhány üres szófordulat. [...] Így volt ez most is: tudtuk, hogy a ház melyik része a nappali, és hogy mire való az éjjeli lámpa. Reggelenként még mindig mondtuk, hogy "ébresztő, hasadra süt a Nap", pedig lassan teljesen elvesztette az értelmét. Így volt ez a szüleimmel is: hiába távolodtak el, még mindig "drágámnak" szólították egymást."

Az ilyen és ehhez hasonló mondatokkal újabb és újabb balegyenest vitt be nekem az írónő (a szó lehető legpozitívabb értelmében).
      Be kell, hogy valljam, nagy hatással volt rám a könyv. Csak úgy faltam a lapokat, és amikor éppen nem olvastam, akkor is ezen gondolkodtam. És érdekes módon azt vettem észre magamon, hogy kicsit jobban kezdtem értékelni egy napos délutánt vagy egy sötét estét...
      A könyv 10-ből 10-es, és azt hiszem, bekerült a kedvenc regényeim közé...

A könyv ismertetője a Molyon