2013. október 6., vasárnap

A hobbit, avagy A gyűrűk ura előszobájában

      

      Be kell vallanom, bár igen sok könyv megfordult már a kezemben, A gyűrűk urát még nem olvastam. Vagyis, őszintén szólva, néhány évvel ezelőtt belekezdtem, de hamar le is tettem, nem tudtam átrágni magam az első, főként a hobbitok történelmét taglaló néhány oldalon. Akkoriban ugyanis még nem igazán érdeklődtem a fantasy műfaja iránt, azóta azonban sok minden történt. Többek között megismerkedtem a Trónok harcával, mely azóta is abszolút kedvencem, és amely megszerettette velem a fantasy-k világát. Ezért is döntöttem úgy, hogy újra próbálkozom Tolkien-nel. Kerülgettem is a könyvesboltban a háromkötetes kiadást, de anyagiak miatt egyelőre elhalasztottam beszerzésüket. Néhány napja azonban megkaptam ajándékba a teljes sorozatot, sőt A hobbitot is. Ezért is döntöttem úgy, hogy bemelegítésként ez utóbbit olvasom el elsőként.
      A hobbit amúgy is minden szempontból A gyűrűk ura elődje: ezt a könyvet írta meg előbb az író és a történet szempontjából is ez a nagy mű előzménye - annak története, hogyan akadt rá Zsákos Bilbó az Egy Gyűrűre. 
      A hobbit tulajdonképpen egy viszonylag hosszúra nyúló, pontosan 300 oldalas tündérmese. A szereplők maguk is abszolút mesei karakterek, és maguk a fordulatok, az események folyása is a mesékre emlékeztet. Nem is csoda, hiszen Tolkien gyermekei számára írta a történetet. Miközben olvastam a könyvet, végig olyan érzésem volt, mintha újra gyerek lennék, és esténként édesanyám olvasná fel nekem a könyv részleteit. A hobbit és a törpök igen hebehurgyák, az embernek az az érzése, mintha gyerekek indulnának a kalandra, akiket folyton "apjuk", Gandalf, az egyetlen felnőttnek tűnő karakter segít ki a bajból. A fordulatok is viszonylag kiszámíthatóak, tudjuk, hogy hőseink valamilyen úton-módon mindig megtalálják a kiutat a bajból. És maguk az ellenfelek sem azok a velejükig gonosz, kegyetlen karakterek. Bár a történet vége felé haladva ez a tendencia kicsit változik, felbukkannak komolyabb ellenfelek is, sőt végül több kedves szereplőtől is búcsúznunk kell, akik elesnek a végső csatában. Az ő halálukat egyébként eléggé kurtán-furcsán tudatja velünk az író. Szinte meg sem tudjuk siratni őket - kivéve Tölgypajzsos Thorin-t, akitől még a hobbitnak is lehetősége nyílik elbúcsúzni.
      Mindez azonban a történet végén jelen lévő halál ellenére is egy egyszerű karakterekkel, viszonylag kiszámítható történésekkel teli, de szívmelengető tündérmese.
        Végezetül muszáj beszúrnom ide A hobbit filmes változatának egyik betétdalát, amely szerintem remek módon adja vissza a Tolkien történetek hangulatát:


     Tolkien mester esetében mellőzném a pontozást...

A könyv ismertetője a Molyon