2013. szeptember 29., vasárnap

Kis kitérő...

      Szakmám lévén - fordítóként végeztem - a Szürke trilógia utáni internetes kutatásom során rögtön felkeltette az érdeklődésemet az alábbi linkek található cikk:


Érdemes elolvasni! Kiderül ugyanis belőle, hogy a nekem egyébként sem tetsző szöveget csak tovább rontotta (nem is kicsit) a fordító által elkövetett rengeteg leiterjakab is....

A szürke egyetlen árnyalata?


      Nem szívesen írok véleményt könyvről úgy, hogy nem olvastam végig azt. A szürke ötven árnyalata című könyv esetében azonban így kell hogy tegyek - már ha bármit is le akarok jegyezni a regénnyel kapcsolatban. Pedig viszonylag kitartó voltam, egészen a 128. oldalig jutottam....
      Mielőtt a kezembe vettem az első kötetet, sokat hallottam már a trilógiáról, és a legtöbben nagyon dicsérték. Illetve az internet is tele volt, sőt van is vele. Ismerve azonban az első kötet egynegyedét, én nem osztom a véleményüket, nem lesz belőlem Szürke trilógia rajongó.
      Mivel sokat hallottam/olvastam róla, nagyjából tudtam, mire számíthatok a történet szempontjából. A szorgalmas, csinos, és még szűz Anastasia megismerkedik a gazdag, fiatal, ráadásul jóképű Mr. Grey-jel, és a két fél egymásba gabalyodik. A férfiról azonban elég hamar kiderül, hogy valamilyen oknál fogva szexuálisan aberrált, a szadomazo szex megszállottja. Odáig én már nem jutottam el, hogy megtudjam, honnan ered ez a beállítódása, de biztosan megvan a története.
      Ami számomra az egyik legzavaróbb dolog a regénnyel kapcsolatban az a nyelvezete. Persze ez az én ízlésem, de én személy szerint nagyon nem kedvelem a "csajos" könyveket. A szürke ötven árnyalata pedig pontosan ebbe a kategóriába tartozik. Már az első kötet első mondata árulkodó:

"Bosszúsan szemlélem a tükörképemet. Ez meg miféle frizura? A fene egye meg!"

És ez még csak a kezdet. Mindezt ugyanis töménytelen mennyiségű ciki, bébi, basszantyú és szent szar követi csupán az első 120 oldalon. Külön kiemelném azokat a részeket, amikor a főszereplőnő oly módon jellemzi lelki állapotát, hogy elmondja az olvasónak, belső istennője éppen milyen táncot jár.

"Fogalmam sem volt róla, hogy ilyen izgató, gyönyörteli látvány, amint az érzéki vágytól vonaglik. Belső istennőm most merengue-t jár, némi salsa beütéssel."

      Ami az erotikus jeleneteket illeti, azok igen jól kidolgozottak, részletesek, érzékletesek. A történet azonban  annál kevésbé. 
      Összességében úgy gondolom, a könyv leginkább olyan, mint egy erotikus- és egy tiniregény keveréke, melyben a szexjelenetek jóval hangsúlyosabbak, mint maga a történet. Nem az én világom tehát ez a könyv. Ezért van az, hogy Mr. Grey ötven árnyalatából nagyjából egyet, talán kettőt ismerhettem meg, de valahogyan nem is vagyok kíváncsi a maradék negyvennyolcra.
      Nálam ez a könyv egy 1-est érdemelt ki (ritka az ilyen...).

A könyv ismertetője a Molyon

2013. szeptember 26., csütörtök

A suttogó






     Tegnap fejeztem be Nicholas Evans Suttogóját. A könyvből annak idején sikeres film is készült ugyanezzel a címmel. Láttam is, de sajnos azt hiszem túl régen, és nem emlékszem jól a történetre. A könyv ugyanis nagyrészt eltért attól, amire számítottam.
         A történet gerincére természetesen emlékeztem: egy kislány, Grace, aki imád lovagolni, egy alkalommal balesetet szenved lovaglás közben, melyben elveszíti legjobb barátnőjét, és mindemellett egyik lábát is amputálni kell. A lány ezt követően nem meglepő módon, még csak gondolni sem akar a lovaglásra, és lovától, a balesetet csodás módon (az állatorvos odaadása és Grace anyjának makacssága révén) túlélő Zarándoktól is meg szeretne szabadulni. Az anya, Annie azonban érzi, hogy lányának nem szabad eltemetnie magában a történteket, hanem éppen ellenkezőleg, szembe kell nézni fájdalmával és félelmeivel. A gondot azonban nemcsak a lány csökönyössége jelenti. A ló ugyanis a baleset óta teljesen kezelhetetlenné vált. Annie végül úgy dönt, felkeres egy ún. suttogót, azaz egy olyan személyt, aki különleges hatással van a lovakra, valamilyen csodás módon megérti őket és meg is tudja magát értetni velük. Ez az ember Tom Booker. Anya és lánya átutazza fél Amerikát, hogy a suttogó kezelésbe vehesse Zarándokot.
      Egészen idáig tetszett is a könyv. Ahogy a borító is sugallja, a ló, illetve ember és ló kapcsolata áll a középpontban - egészen a könyv kétharmadáig. Számomra idáig volt érdekes és élvezetes a könyv. Látszik, hogy az író szépen utánajárt a lovakkal kapcsolatos ismereteknek. A könyvben olvashatunk például korábban élt suttogókról, de igen érdekes az a rész is, melyben először találkozunk Tom Booker-rel munka közben. A könyv harmadik harmadában azonban az addigi fő vonal helyét egy másik szál veszi át, amelyre a filmből nem is emlékeztem. Nevezetesen a nő és a suttogó között szövődő szerelmi viszony kerül a regény fókuszába. Természetesen a könyv végén azért még tanúi lehetünk a csúcspontnak, amikor Grace-nek végül sikerül meglovagolnia Zarándokot, de ekkorra már a fejezetek zömét Annie és Tom szerelme tölti ki. Ráadásul a könyv véleményem szerint - főként a legvégén- igen kliséssé, közhelyessé, emellett pedig már-már túlzottan csöpögőssé válik. A férfi nem kaphatja meg a férjes nőt, de nem is tud nélküle élni, ezért el is dobja magától életét. De - ahogy azt a záróképből megtudhatjuk - az az Annie, akiről a korábbi fejezetekben azt olvashattuk, hogy nehezen esett teherbe és Grace-t követően egyetlen gyermeket sem sikerült kihordania, Tom-tól csodás módon teherbe esik, és meg is szül egy egészséges kisbabát. Ez utóbbi fordulat már tényleg túl sok volt számomra.
      Összességében az volt a gondom a könyvvel, hogy nem erre számítottam. Azt gondoltam, itt egy könyv, ami állatokról, illetve állatok és emberek kapcsolatáról szól. Ezt a könyv egy része meg is adta nekem, de idővel mindezt háttérbe szorította a romantikus szál. Valószínűleg én vagyok a hibás, hogy nem voltam elég körültekintő a következő olvasmány kiválasztásakor. Mindemellett egy jól megírt regényről van szó, amit persze minden gondolkodás nélkül szívesen ajánlanék bárkinek, aki kedveli a romantikus regényeket. Csak az a gond, hogy én nem tartozom utóbbiak közé.
      Végezetül azért egy szép gondolatot hadd idézzek a könyvből (akadt pár idézet azért, amit feljegyeztem magamnak):

- Azt hiszem, az örökkévalóság tulajdonképpen nem más - szólalt meg végül az apjuk -, mint a mostok végtelen sora. És azt hiszem, nem tehetünk mást, mint hogy mindig a mostnak élünk, s nem törődünk az előző vagy a következő mostokkal.

      Számokban mérve adnék rá egy 3-ast a 10-ből.

A könyv ismertetője a Molyon


2013. szeptember 21., szombat

127 óra a kanyon fogságában Aron Ralston-nal


      Ahogy már írtam, a Murakami regények után valami könnyebb, emészthetőbb olvasmányra vágytam, így szemeltem ki magamnak Aron Ralston 127 óra a kanyon fogságában című könyvét. A tippet egyébként egy Facebook-os könyvkedvelőknek szánt csoporttól kaptam (A csoportot mindenkinek ajánlom! A neve Olvasóterem, és nagyon jó kis könyvötleteket lehet itt találni. :-) A link: https://www.facebook.com/olvasoteremmindenkinek?fref=ts).
      Könnyedebb olvasmánynak gondolva kezembe vettem tehát Ralston önéletrajzi ihletésű, valós és egyébként igencsak megrázó történetét elbeszélő könyvét. A könyv alapvetően Ralston egy komoly balesetét meséli el, melynek következtében elveszíti jobb kezét. A sokat tapasztalt túrázó - aki egyébként mérnöknek indult, de engedve szenvedélyének, elhagyta a mérnöki pályát - szóló túrára indul Utah kanyonvidékén. A túra során megtörténik a baj, Ralston magára ránt egy, a kanyon falai közé szorult, stabilnak hitt követ, amely hozzápréseli jobb kézfejét a mészkőfalhoz. Így megkezdődik Ralston majd hatnapos, magányos szenvedése, melynek végül saját kezének levágásával vet véget.
      Őszintén szólva, tudván, hogy nem irodalmárról van szó, ebből a szempontból nem számítottam túl sokra a szerzőtől, aki azonban igencsak meglepett. Lehet, hogy segítségére volt valaki az írásban, nem tudom, és nem is néztem utána, mindenesetre egészen jól van megírva a könyv. A leírások érzékletesek, a cselekményvezetés gördülékeny, még a szakmaibb részek (mert hogy sok ilyen akad a könyvben) is élvezhetőek a laikusok számára is. Plusz pont jár azért, hogy a könyv végén található egy szószedet is, melyben a szerző által leggyakrabban használt hegymászó, túrázó szakkifejezések definíciói vannak összegyűjtve. Bár megjegyezném, nem minden, számomra ismeretlen kifejezést találtam meg ebben a kis glosszáriumban. Ami azonban igazán meglepett, az az, hogy Ralston milyen érzékletesen és élvezhetően írta le a kanyonban töltött fogság minden egyes percét. Olvasás közben végig úgy éreztem, mintha vele együtt élném át a szenvedéseket.
      A könyv fejezeteinek felosztása is igen érdekesre sikeredett. A könyv első felében egymást váltogatják a jelen történéseit (Ralston a csapdába esés és raboskodás minden mozzanatát jelen időben írja le, tovább fokozva ezzel a feszültséget) és a szerző múltbéli kalandjait leíró fejezetek. Hozzátenném, hogy a múltbéli eseményeket, korábbi hegymászások, túrák történeteit olvasva csoda, hogy ez a srác még életben van, és "megúszta" karja elvesztésével. Az utóbbi fejezetekben aztán szépen elérünk a jelenbe, és innentől kezdve a kanyonos fejezetek mellett arról olvashatunk, hogyan értesülnek a család és a barátok Ralston eltűnéséről és mit tesznek annak érdekében, hogy megtalálják a fiút. Ezen részek egyébként kissé kaotikusnak tűntek számomra. Rengeteg új név bukkant fel, nagyon gyorsak voltak a történések. Mindez szöges ellentétben állt a páratlan fejezetekkel, melyekben - különösen a könyv vége felé - Ralston már kezdte megadni magát a helyzetnek, és várt a megváltásra - legyen az egy mentőhelikopter vagy a halál. Több alkalommal képzeletbeli utazásra indulunk itt Ralston-nal, kinek lelke a kiszáradástól és éhezéstől meggyötört testből az emlékek és különös hallucinációk világába menekül. A szerző ezeket a betéteket is különösen érzékletesen festi le. 
      Ugyanez igaz a könyv tetőpontjára is, amikor Ralston végül is végső kétségbeesésében keze levágása mellett dönt. A leírás olyannyira tárgyilagos, és egyben érzékletes és részletes, hogy gyengébb idegzetűeknek nem is ajánlanám.
      Összességében egészen jónak találtam Ralston regényét. Különösen a fizikai és belső vívódását leíró fejezetek tetszettek. Miközben ezeket olvastam, nem is tudtam letenni a könyvet. Nem csak egy tipikus, modern kalandregény tehát a 127 óra. Sokkal inkább nevezném túlélőregénynek, mely a túlélés Bear Grills-i szemszöge mellett bemutatja nekünk a szenvedő, a halál közelében járó ember lelki folyamatait, gondolatait, érzelmeit is.
      10-ből 8-at érdemel.

A könyv ismertetője a Molyon

2013. szeptember 9., hétfő

Most éppen...

      
     
      A Murakami regények után kis "pihenőként" Aron Ralston 127 óra című könyvét vettem a kezembe. A tippet egy Facebook-os, könyvkedvelőknek létrehozott csoporttól kaptam. A filmet láttam, ez alapján kíváncsi vagyok a könyvre is. Hosszabb bejegyzés hamarosan...

2013. szeptember 7., szombat

Fájdalom nélkül nincs szeretet

Az 1Q84 trilógia


"-És velem mi van? - kérdezte Tengo.
- Te legalább igyekszel - Komacu kereste a szavakat. - Te nem lazsálsz, komolyan veszed az irodalmat. Nem igaz? Te szeretsz írni. Ezt becsülöm benned. Az írás szeretete mindennél fontosabb annak, aki célul tűzte ki maga elé, hogy író legyen. 
- És ennyi elég is? 
- Persze, hogy nem. Pusztán csak ennyi nem elegendő. Kell még lennie egy "sajátos akármi"-nek. Valami olyan kell bele, amitől még én sem tudom kitalálni a végét. Ha regényről van szó, ezt többre becsülöm akárminél. Amikor nem tudom előre, hogy mi következik. Ha átlátok a történeten, már nem is érdekel. Nyilván. Ez teljesen egyértelmű."

      Az 1Q84 címet viselő trilógia pontosan ilyen könyv. Megvan benne az a "sajátos akármi", nem lehet kitalálni a végét, még az utolsó előtti oldalon járva sem. A könyv több műfaj kiváló keveréke. A cselekmény alapját két egymástól még gyermekkorában elszakadt szerelmes, Tengo és Aomame története adja, akik az időközben eltelt 20 év ellenére is kitartóan keresik egymást. Mégsem mondanám, hogy a könyv szerelmes regény, hiszen megvannak benne a mágikus realizmusra jellemző meghökkentő, misztikus elemek, de mindemellett egy kiváló, modern krimi jellegzetességeivel is bír a regény. Illetve nem hagyhatjuk figyelmen kívül a cím hordozta intertextuális utalást sem. A trilógia címe egyértelműen Orwell 1984 című disztópiájához nyúl vissza. A regény tehát egyben disztópia, negatív utópia is. De nemcsak a címben, hanem a kötetekben magukban is megjelenik Orwell műve. Maguk a szereplők is szóba hozzák, illetve a regény világának misztikus urai, irányítói a little people nevet viselik, mely pontosan az Orwell-i big brother ellentéte.
      A regény felütése önmagában is remek, de az én esetemben ez sokszorosan igaz volt. Amikor ugyanis az egyik főszereplő, Aomame a cseh Janáček sinfonietta-ját hallgatva megpróbálja maga elé idézni "amint a szabadon szárnyaló szél Bohémia mezein kószál", én magam éppen egy Bohémia mezeit keresztülszelő vonaton tartottam hazafelé prágai nyaralásomról. Így alakult, hogy már a regény első oldalán menthetetlenül el voltam veszve, magával ragadott a történet folyása.
      A regény két világban játszódik, a mi világunkban, a valós világban és egy olyan világban, ahol két hold lebeg az égen, melyet a little people-ök uralnak. A két főszereplő egymástól függetlenül, de nagyjából egy időben kerül át a normális világból a két hold világába. Tengo azáltal, hogy segédkezik egy regény átírásában, melyről mindenki azt gondolja, csupán egy tizenhét éves leány gazdag képzeletének szüleménye. Valójában azonban a little people-ök és az őket imádó szekta, az Előfutár valós története. Aomame pedig oly módon, hogy a fentiekről mit sem sejtve, saját céljait, bosszúvágyát követve végez a szekta vezetőjével. A két hold világában aztán, bár minden ellenük van, tudtukon kívül egyre közelednek egymáshoz.     
      Aomame és Tengó - bár ugyanúgy éreznek egymás iránt - máshogyan élik meg ezt a szerelmet a külön töltött 20 év során. Aomame-t mindvégig ez az érzés hajtja, ez élteti. Tengo azonban csak azt érzi, hogy nem találja helyét, nem érzi jól magát. Ő csak az események vége felé haladva ismeri fel azt, hogy valójában egész életében Aomame-ra várt, ezért érezte azt az ürességet, mely azonban csak a két hold világába lépve erősödik fel benne.
      A regényben Murakami számos elgondolkodtató kijelentést, alapigazságot ad szereplői szájába, vagy ültet azok fejébe. Így beszél pédául az emberek és az igazság viszonyáról a szekta vezetője Aomame-nak:

"- Ha egy A elmélet jelentőséggel teljesnek mutatja be egy ember életét, akkor az számára az igazság, ha egy B elmélet viszont erőtlennek és jelentéktelennek tünteti föl, akkor az hamisnak minősül. Teljesen világos. Ha pedig valaki azt állítja, hogy a B elmélet az igaz, akkor az emberek utálata fogja övezni, állítását semmibe veszik, ő maga támadások kereszttüzébe kerül. Hogy valami logikus vagy a gyakorlatban igazolható, annak az emberek számára egyáltalán semmiféle jelentősége sincs. Legtöbben tagadják az elképzelést, hogy létezésünk erőtlen és jelentéktelen, így őrzik kínkeservvel a józan eszüket."

Aomame a következőképpen elmélkedik az emberi gonoszságról, kegyetlenségről:
"Ha igaz, amit a Madame mondott, hogy csak az öröklődés szekerei volnánk, akkor közülünk némelyek, és nem is kevesen, hogy vetemedhetnek elképesztő dolgokra?  Miért nem érik be avval, hogy az ön- és fajfenntartás körében maradva a DNS által meghatározott céljaikat szépen, bőséggel beteljesítik? Az öröklést hordozó anyagnak mi haszna származik abból, ha bonyolult elferdülésekkel kacskaringókat írnak le, és néha rendkívüli életet élnek az emberek?
Van férfi, aki abban leli örömét, hogy menstruáció előtt meggyalázza a lányokat. Egy tagbaszakadt testőr homoszexuális, ott a vérátömlesztést megtagadó és azzal halálba induló hitbuzgó, meg a hat hónapos magzatával együtt öngyilkos terhes asszony, a másik az elvetemült férfiakat tűvel szúrja nyakon. Vannak férfigyűlölők és nőgyűlölők. Mi hasznot hajt ezek létezéséből az emberi öröklődés? A kromoszómák az efféle elferdülések epizódjait színes ösztönzésként élvezik, vagy szándékosan, valamely céltól vezérelve kihasználják?"
   
      A könyv fő üzentét meglepő módon Usikava, egy undorító kinézetű, a könyvben kezdetben csak mellékszerepet játszó, de később fontossá váló karakter fogalmazza meg (a harmadik kötetben egy harmadik szemszöggel, Usikava szemszögével bővül az elbeszélés folyama):

"Sem a felesége, sem a két lánya, sem a családi ház Csúórinkanban, körülötte a gyepes kerttel, soha nem adott Usikavának ilyen melegséget. A szívében mindig volt egy ki nem olvadt, fagyos földdarabhoz hasonló rész. Ezzel a kemény és fagyos maggal együtt élte az életét. És még csak nem is érezte hidegnek. Számára az volt a "szobahőmérséklet". Úgy látszik azonban, hogy Fukaeri pillantása, ha csupán időlegesen is, de fölolvasztotta ezt a jégmagot. Ugyanakkor Usikava tompa fájdalmat kezdett érezni a melle mélyén. Annak a bizonyos magnak a hidege eddig bizonyára tompította a fájdalomérzetet. Mint valami lelki önvédelmi mechanizmus. Usikava azonban most már elfogadta a fájdalmat. Bizonyos értelemben örömmel üdvözölte. Szóval a melegség, amit érez, párban jár a fájdalommal. Ha nem fogadja el a fájdalmat, a melegség nem jön el. Valamit valamiért."

   Ez az utolsó gondolat az emberiség legfőbb boldogsága és tragédiája is egyben: A melegség párban jár a fájdalommal. Ha nem fogadjuk el a fájdalmat, a melegség nem jön el. Azaz fájdalom nélkül nincsen szeretet.

      Nálam Murakami ezzel a regény-trilógiával 10-et ért el a 10-ből.

A könyv ismertetője a Molyon (angolul)

2013. szeptember 4., szerda

Időutazás egy japán erdőbe

Murakami Haruki Norvég erdő című regénye

 

      Már lassan két hónapja, hogy befejeztem Murakami Norvég erdő című regényét, de egyéb teendőim miatt csak most jutottam el oda, hogy összegezzem az olvasottakat, megfogalmazzam a könyvről alkotott véleményemet.
      A könyvben Murakami másik oldalát, a romantikus írót ismerhetjük meg. A regény tulajdonképpen egy időutazás, egy több mint 400 oldalasra duzzadó flashback. A repülőn utazó Toruban a Beatles Norvég erdő című száma - mely a regény címét is adja -felidézi fiatalkorát, egyetemi éveit.
      A könyv két központi témája a fiatalság és ennek ellenpólusa, az elmúlás. Torunak már nagyon fiatalon, még középiskolás korában szembesülnie kell a halállal, a halál okozta fájdalommal. Legjobb barátja, Kizuki tizenhét évesen eldobja magától az életet, mely mély sebet hagy Toruban, de még annál is jobban megrázza Naoko-t, a baráti kör másik tagját, Kizuki barátnőjét. Néhány évvel később, már az egyetemen Naoko és Toru újra összetalálkozik, életük újra összefonódik. A fájdalom, a közös veszteség összeköti őket, de egyúttal arra is rá kell jönniük, hogy azelőtt nem is ismerték igazán egymást, Kizuki volt az oka barátságuknak. Ahogyan most is ő, azaz az ő elvesztése az, ami összetartja őket. Időközben gyengéd szálak szövődnek a fiatalok között, de Naoko betegsége (a Kizuki elvesztéséből fakadó pszichológiai problémái) megnehezíti kapcsolatukat. 
    Szintén a halál jelenik meg Toru Midorival, a regény másik központi női karakterével folytatott párbeszédeiben. Midori egy szókimondó, öntörvényű lány, aki igen különlegesen gondolkozik a halálról.
      A regényben tehát, Murakamira jellemző módon dominálnak a rejtélyes, női karakterek. Illetve megint csak ők azok, akik a könyv fontosabb üzeneteit megfogalmazzák:

"Egy nap elmondtam ezt az orvosomnak, mire ő azt felelte, hogy a megérzésem bizonyos értelemben helyes. Azt mondja, nem azért vagyunk itt, hogy ezeket a sérüléseket helyrehozzuk, hanem azért, hogy megszokjuk őket. Hogy az egyik problémánk éppen az, hogy nem vagyunk képesek felismerni és elfogadni a lelki torzulásainkat." - írja Naoko egyik Torunak szóló levelében.

"Vannak ezek a nagy sütisdobozok, amikben többféle aprósütemény van összeválogatva. Van köztük olyan, amit szeretsz, és olyan is, amit nem annyira. Először kiszedegeted belőle azokat, amiket szeretsz, végül nem marad benne más, csak amit nem szeretsz. Én mindig erre gondolok, amikor valami rossz történik velem. Ha most ezeket szépen lenyelem, utána minden rendben lesz. Mert az élet egy sütisdoboz." - fogalmazza meg Midori Forrest Gump-i gondolatát egyik Toruval folytatott beszélgetése során.

      A regény, bár nincs jelen benne a szó szoros értelmében vett misztikum (már ha létezik ilyen), mégis, igazi, murakamis módon folyton meghökkent. Meghökkent olyan eseményekkel, történésekkel, melyek bár meglepőek, mégis valósak, bármikor megtörténhetnek bárkivel.


10-ből 7-et érdemelt ki nálam (inkább romantikus, és nem mágikus realista könyvről lévén szó).


A könyv ismertetője a Molyon